21.fejezet - A Baratie étterem! Luffyt pincérré avatták?!

Szép kék, és felhőtlen az ég, néhol megjelenik egy-egy sirály, ami szárazföldre utal. Igen, ez mind szép és jó, de hogy földet már jó ideje nem láttunk az is biztos. Csak egy kis szikla áll ki a tengerből, amit éppen Luffy és Usopp, lő gyakorláshoz használ. Usopp el is találja a sziklát, amin még ő is meglepődik.

- Srácok… éhes vagyok. – kezdek el nyafogni.

- Én iiis. – kezd bele Luffy is.

- Van egy két maradék, de sajnos csak ennyink maradt. – mondja Nami. Luffyval berohanunk a konyhába, és megesszük az összes maradékot.

- Ez nagyjából egy fél napra volt elég. – mondom a padra leülve.

- Nem egy órára? – kérdezi Luffy komolytalanul. Sőt neki még mindig korog a hasa.

- Hát nem is tudom, szerintem kéne szerezni még valakit. – mondja Nami.

- Igen, és még mielőtt átmegyünk a Grand Line-ra. – helyeslek.

- Igen, végül is nem kalóz a kalóz egy zenész nélkül.

Mind Luffyra nézünk, aki értetlenül viszonozza.

Hírtelen zaj csapja meg a fülünket. Valaki ordít kintről. Luffy kimegy, és seperc alatt elintézi. Majd Zoro utána megy, és mintha ismerőssel találkozna.

Én is kimegyek. Mint kiderül, Zoro és ez az ember régen társak voltak. Meg még volt valaki, akit most szállítanak fel. Nagyon betegnek tűnik. Nem ismerem fel ezt, mivel én nem túl sűrűn voltam beteg.

- Skorbutja van. Luffy, Usopp, hozzatok citromot a raktárból.

- Van citrom? Azt mondtad, hogy csak az van, amit nemrég megettünk. – háborodok föl.

- Igen, de csak citrom. Senki nem szereti magában a citromot.

- Én szeretem

A srácok hozzák, a kivételesen zöld citromot, és a szájába préselik. Ő azonnal fölkel és örömtáncot lejtenek társával. Majd kérdezősködnek Zoro felől.

- Jó elég. – vágok közbe. – nem tudjátok, hogy hol szerezhetnénk szakácsot?

- De. Észak fele van egy úszó étterem, Baratie. Ott biztos találtok valakit.

- Oké, akkor irány az étterem. – adja ki a parancsot Luffy.

--------------------------------------------------------------------------------------

 A láthatáron megjelenik az étterem, amiről a duó beszélt. Elég nagy, nem tudom elképzelni, hogy ez hogy maradhat fent a vízen. Megközelítjük, közben mellénk kerül egy tengerészeti hajó.

- Nem láttam még a jeleteket. – mondja a rajta lévő tengerészeti kapitány. Ahogy látom, egy nőt hozott magával.

- Tegnap csináltuk. – mondja Luffy, bár nem épp kedves gesztussal.

Közben a férfi, felfigyel a két potyautasra.

- Láttalak már titeket valahol. Kishalakra vadásztok. Na szép, most meg foglyul ejtettek a kalózok. – röhög.

A két srác dühösen ordít rá, és közben megmutatják a körözési plakátokat, amin az elintézett, és az elintézendő emberek vannak. Mindnek más vérdíj van a fején. Nekem viszont az egyiken megakad a

szemem. Odamegyek, és a kezembe veszem. Arcom komolyra vált. Soha nem felejtem el az arcát, bár nem gondoltam volna, hogy valaha látni, fogom, még ha ilyen formában is.

- Valami gond van? – kérdezi Nami, aki szintén egy körözési plakátot szorongat.

- Semmi. – mondom, és leteszem a papírt.

Közben az ellenséges tengerészeti hajó tüzet nyit. Bár csak egyet lőnek, amit Luffy próbál kitéríteni, de nem nagy sikerrel. A „térítés” telibe találja az étterem tetejét. Luffy már rohan is hogy bocsánatot kérjen.

- Na és most mi lesz? – kérdezi Zoro.

-  Menjünk be. – válaszolom. Én, Nami és Zoro egy kiscsónakon átmegyünk az étteremhez, míg a duó, vigyáz a hajóra. Belépve csak annyi tűnik fel, hogy egy asztal széttörve, és egy pincér, meg a tengerészeti kapitány hadakoznak. A hadakozásnak a plafont átszakító Luffy, és társa – aki szerintem a főszakács lehet- vet véget.

Én a dologgal nem törődve, leülök az egyik szabad asztalhoz. Namiék követik a példám. Abban a minutumban amint leültünk, egy furcsa fazon lép be az ajtón. Látszódik rajta hogy megviselt.

Leül, és fegyverrel a kezében kaját kér. Az egyik szakács odamegy, és amint megtudja, hogy nincs pénze, teljesen elveri szegényt, és kidobja.

- Szegény csóka. Én megsajnáltam. – mondom.

A kedélyek lecsendesednek. Mindenki elfoglalja a helyét. Látszódik, hogy nincs pincérjük, így a szakácsok mindenkinek felveszik a rendelését. Mi kihasználva az időt, szintén rendelünk.

Hírtelen megjelenik az asztalunknál Luffy, pincér kötényben.

- Hé, ti meg mit csináltok itt, míg én szenvedek? – kérdezi felháborodottan.

- Ugyan, ne légy dühös. Van időnk, és egy étteremben ez a megszokott nem? – mondom a fagyi kelyhemet eszegetve.

- A te hibád. – szól közbe Zoro.

Luffy csak dühödten néz, és valami gusztustalan dolgot tesz Zoro poharába. Mi ezt észlelve kuncogni kezdünk. Alig bírjuk visszatartani. Majd amint Zoro észreveszi a dolgot, megitatja Luffyval a saját mocskát. Na ekkor kitör belőlünk az elfojtott röhögés. Gyomromat szorítva röhögök, a könnyem is kicsordul. De valami félbeszakít. Méghozzá az a pincér, aki nemrég alaposan elverte a tengerészt. Naminak bókol. Luffyékkal elszörnyedve figyeljük a nyálas jelenetet. Nem bírom az ilyen sablonos dumákat, főleg akkor nem, ha egy férfi udvarlásként szánja.

Én a kezembe veszem a fagyi kelyhemet, és tovább falatozom.