Belépek a szentélybe, ahonnan az egész bonyodalom
elkezdődött. Az ajtó kitörve, a falat és a padlót friss vérfoltok festik
vörössé. Szemben egy lány ül az áldozó asztalon, keresztbe tett lábakkal.
- Ki gondolta volna, hogy fel fogsz keresni? – mondja gúnyos
kacajjal a lány, akinek nagyon hasonlít a hangja az enyémhez. De a külseje
teljesen más. Vörös haj, és sárga szemek. Ez nem én vagyok.
- Ki vagy te? – kérdezem tőle, amire csak fölhúzza a
szemöldökét.
- Én, te vagyok. Mint ahogy már tudhatod, a rossz éned. –
arcán hatalmas mosoly ül. – Tudom hogy mit szeretnél.
- Tudsz segíteni?
- Persze hogy tudok. De nem lesz a kedvedre.
- Mit kell tennem?
- Használd a képességed.
- A levegő most itt nem működik. – töröm a fejem, de
akármennyire is próbálkozok, a levegőt tényleg nem tudom itt használni.
- Én a másikra gondoltam. Az emlékgyümölcsödre.
- Mi? Na azt már nem. Emiatt halt meg az anyám, biztos, hogy
nem fogom használni.
- Akkor örökre öldöklő gép akarsz maradni? Felőlem rendben
van. Kíváncsi vagyok, mikor borul el az elméd, miközben nézed, hogy mennyi
embert ölsz meg.
- Biztos van más megoldás is.
- Van. – arcán még nagyobb vigyor jelenik meg.
- Mi lenne az?
- Öld meg magad.
- Mi?
- Ahhoz hogy tudja irányítani a testedet, az elmédnek épnek
kell maradnia. Ezért vagy itt. Ezért látod, hogy mit teszel. Ha az itteni
részed meghal, akkor a tested is meghal. Irányíthatatlan lesz.
- Honnan tudod?
- Ez egy olyan mágia.
- A pasas nem démongyümölcsöt használ?
- De. Csak nem tudom milyet. – sóhajt egyet. – Na, akkor mi
lesz?
- Kérek egy kis időt. Addig eldöntöm.
- Csak addig meg ne haljanak a barátaid. – hangosan
felnevet. Hangja egyre jobban elhal, amint távolodok a szentélytől.
Visszaérve a városba, bemegyek az egyik kisebb házba.
Leülök, és fejemet megtámasztva próbálok gondolkodni. A rossz énemnek igaza
van. Csak így juthatok vissza. De...
Gondolkozásomat megszakítja egy éles sikoly, amely kintről
tör elő. Kirohanok. Nem látok senkit az utcán. Akkor ez az égből jött?
Felnézek, és Flowery-t látom, aki a földön fekszik véresen, és ha tippelhetek,
akkor az a saját vére. Amint rájövök, hogy mi folyik ott, szememből könnyek
törnek elő.
- Chion! – torkomból alig jön ki hang. Lélegzetem elakad,
amint megfigyelem földön fekvő, és vérben ázó társamat.
--------
A harc ami köztük folyik, nem kis dulakodás. A házak falai
betörnek, néhol a földön repedések keletkeznek, és vér mindenhol. Bár lehet, a
legtöbb nem belőlük származik, de jó eséllyel az egész utcát vörösre festhetik.
Flowery állja a sarat kapitánya ellen, akin látszódik, hogy
nem tudja nagymértékben használni erejét. Az a képessége, amelynél semmilyen
ütés nem talál be, most nem működik, vagy legalább is nem használja.
Chion csak nézni tudja, hogy mi folyik itt. Ég benne a
tettvágy, de egy démongyümölcs ellen nem sokat ér.
- Chion vigyázz! – ordítja egy óvatlan pillanatban Flowery.
Hála Chion gyors reagálásának, kikerülte a csapást, amelyet
Anate egyenesen a szívének célzott.
- Elég lesz már… - mormogja orra alá a srác. Felvesz egy puskát,
amelyet egy menekülni próbáló, de mégis áldozattá lett ember hagyott hátra.
Lő egyet, majd kettőt. Chion meglepetésére sok golyó
találatot ért, de szerencsére semmi fontos helyet nem talált el.
A lány egy kicsit megtántorodik. A sebekből vér folyik. A
lányon most már nem csak mások vére díszeleg, hanem a sajátja is.
Flowery közéjük áll, és egy farok csapással messzebb küldi
Anatét, aki falnak csapódik.
- Jól vagy? – kérdezi aggódva.
- Igen. Köszi.
A lány üres tekintetével két társára mered.
- Vessünk véget ennek. – mondja Chion, és rohanni kezd a
lány felé, kezében a pisztollyal, amit ütésre emel, és nem lövésre.
- Oké. – Flowery is elindul mellette.
A lány Flot figyeli, így megnyílik az út Chionnak. Ütést mér
kapitányára, aki semmit nem reagál.
Viszont meglepetésükre Anate szeme sárgává vált, és az üres
tekintetben düh és szánalom jele mutatkozik meg.
- Mi a… - Chion csak ennyit tud reagálni, majd a földön köt
ki.
- Chion! – Flowery a srác felé rohan, visszaváltozott
alakban. Baklövést követett el. Anate egy ütéssel a földre küldi őt is. Épp
készülne a srác életét elvenni, amikor is szemének színe visszaváltozik az
eredetivé, és könnyek jönnek ki belőle.
- S-segítség… - mondja a lány halkan.
Flo és Chion meglepődnek ezen a mondaton. Bár nem tudnak
felkelni, mégis megkönnyebbülés járja át őket, egészen addig, míg egy kép a
fejükben fel nem villan.
Anate tehetetlenül az őt mozgató kezek között. „Segítség”.
Még egyszer hallják ezt a szót, és a kép már el is tűnik. Az utca csöndes. A
várost a lakói elhagyták gyorsan a hajókkal.
Chion erőlködve feláll, és egy hatalmasat üt a lány
gyomorszájába, aki eddigi álló helyzetéből fekvőbe kerül. Szemeiből patakzik a
könny, de az ütésre semmi reakció nem jön.
--------
Nem figyelek a további történésekre. A szememben összegyűlt
könny teljesen elhomályosítja a látásomat. Térdelek, és semmi gondolat nem megy
át a fejemen arról, hogy fel kéne állnom.
- Döntöttél? Lassan lejár az időd. – hallom meg a hátam
mögött a saját hangomat. Lassan megfordulok, és szememet megtörölve,
észreveszem, hogy mind a két énem ott áll.
- Hogyan csináljam? – állok fel, és komolyra váltom az
arckifejezésem.
- Csak érj a saját homlokodhoz, és töröld ki azt a részt,
hogy valaha találkoztál volna azzal a férfival.
- De tudni akarom ki ő. Meg akarom bosszulni.
- Azt nem kell kitörölnöd, hogy mi történt utána. Elég ha
annyi megmarad, hogy honnan kezdődött. Utána minden megoldódik.
- Miért segítetek nekem?
- Mert mi, te vagyunk.
Csak mosolygok egyet, és homlokomhoz érve kutatok az
emlékeim között. Számomra ez a képesség az undor. Nem szeretem. De most ez az,
amely sok ember életét megmentheti. Sőt, még a sajátomat is.
Megtalálva a megfelelő részt, kitörlőm, és minden
elhomályosul.
--------
Arra ébredek, hogy mindenem fáj. Mozdulni sem bírok, és még
a földön fekve is szédülök. Résnyire nyitom a szemem, és a társaimat látom,
akik szorgosan csinálnak valamit.
- C..Chion… - alig halható hangon ejtem ki orvosom nevét,
aki rám néz, és mosolyog.
- Jó reggelt csipkerózsika. – mondja mosolyogva.
- Sikerült? – kérdezem, bár tudom, teljesen fölösleges.
- Úgy bizony. Bár lenne egy-két kérdésünk.
Válaszolnék, de közbe vág egy hatalmas fájdalomérzet a bal
lábamban. Flowery a lábamból kiszedett golyót rak a földre, társai mellé.
Egy kis idő elteltével később, már elég erőt kapok ahhoz, hogy
felkeljek. Kicsit sántítva indulok meg, hogy beverjem annak a baromnak a képét.
- Hova mész? Még pihenned kell. – mondja Chion.
- Elintézem azt a figurát. Kitekerem a nyakát. – mondom
fogamat csikorgatva.
- Akkor veled megyünk. – mondja Flo.
Mosolygok egyet.
Elérve a szentélyhez, azzal kezdem, hogy betöröm az ajtót. A
férfi kérdőn néz hátra, és amint megpillant engem, és társaimat, értetlenül néz
körül.
- Most kinyírlak. – mondom, és egy hatalmas széllökéssel a
falnak préselem. – Azt hiszem nem a mennyben fogod találni magad, hanem egy
számodra megfelelőbb helyen.
Egyik kezemmel a falnak nyomom, torkát szorítva, a másikat
pedig a mellkasára teszem.
- Levegő elszívás. – mondom, és a férfi fulladozni kezd.
Holtan a földre esik, én pedig hátradőlök a fáradtságtól. Mielőtt a hátam a
padlót érni, Chion megfog.
- A magyarázatot azért még kérni fogom. – mondja mosolyogva.
Már nem válaszolok neki. Elfog az álom.
--------
A hajónkon ébredek. Ringatózása megnyugtat. Bemegyek a hajó
konyhájába, ahol mindent elmondok nekik arról, mi történt. Bár arra már én sem
emlékszem, hogy mi történt miután bementem a szentélybe, de látszólag nem is
nagyon érdekli őket.
- Hm. Érdekes. – mondja Chion professzori kisugárzással.
- Te csak nem törd itt a fejed. – vágom hozzá. Belegondolva
hogy ennyi embert egöltem, nagy bűntudattal tölt el.
- De az a lényeg, hogy megúsztuk.
- Igen. De az is biztos hogy jó messzire kerülni fogom a
vallásos embereket, és az ahhoz tartozó épületeket és tárgyakat.
