45.fejezet - A kirakós egy újabb darabja

A kikötőbe érve csak pár fekvő ismeretlen férfit látok, és társaimat, akik kérdőre vonják a férfiakat. Amint meglátnak Flo felém szalad, és kérdően pillant rám.
- Igaz amit mondtak? - kérdezi. Ha tudnám is miről van szó.
Genji viszont megválaszolja a még fel sem tett kérdést.
- Azt állítják hogy te a tengerészet kísérleti patkánya vagy, és hozzájuk tartozol. Próbáltak minket legyűrni, hogy nyugodtan próbáljanak elfogni téged, de mint ahogy láthatod, nem hagytuk magunkat. - az egyik fickóhoz lehajol, és egy tengerészeti címert húz ki a kabátja alól.
- Érdekes. Én erről sosem tudtam. - elgondolkozva simogatom meg az állam. Lehet hogy az a férfi aki tönkretette az életem, soha nem árulta el a tengerészetet, hanem pont az ő irányításuk alatt tette azt amit tett? Azt tudom, hogy a későbbiekben titokban támogatták, de hogy eleinte is így lett volna, arról nem tudok.
- Az egyiket megtartjuk, a többit kidobhatjátok. - mondom, és mutatok az egyik szimpatikus fickóra.
Leültetjük a hajón, és szép lassan megvárjuk amíg felébred. Amikor már látjuk hogy kezd ébredezni, Chion egy vödör hideg vizet önt a nyakába, amitől egyből felrázódik.
- Mi a....
- Egy két kérdésem lenne hozzád. - szemeimben a teljes utálat, mert emlékszem az arcára. Eddig nem is voltam biztos benne hogy ő az, de mostanra már világos, hogy ő is ott volt, mikor anyámat megölték. Amint felismer, hatalmas vigyor terül szét az arcán.
- Rég láttuk egymást. Mond, milyen érzés a két démongyümölcs?
Dühvel telve, teljes erőből pofán vágom párszor, amitől kifolyik orrvére.
- Most én kérdezek. Miért kerestetek fel ennyi idő után, és mi ez a kísérleti szarság?
- Ahogy hallottad. A tengerészet kísérleti patkánynak nevezett ki, akit meg kell figyelni. De először Vegapunk le akar vezetni egy pár kísérletet.
- A tengerészet eleinte is benne volt a ti kis "lázadásotokban"?
- Nem vagyok köteles válaszolni minden kérdésedre. Soha nem fogom elmondani neked, hiszen látom rajtad, hogy jelenleg ez érdekel a legjobban.
Még jó párszor pofán vágom, majd miután a kezem is a vérétől lesz mocskos, Chion megfogja a kezem, és rázza a fejét jelezve hogy elég lesz ennyi. Az előttem lévő férfi már ájulás szélén lehet.
- Akkor most itt az ideje hogy használjam a tőletek kapott "ajándékot". - mondom és undorodva a saját döntésemtől ráteszem a mellkasára tenyerem, és becsukom szemeimet.

"Hirtelen a külső hangok elhalnak. Nem hallom a tengert, a sirályok rikácsolását, és Flo kérdéseit. Csak sötétség vesz körbe. Kinyitom szemeimet, és meglepetésemre nem egy szétvert férfival állok szemben, hanem egy tengerészeti tisztel, aki egy nagyobb rangú emberkével beszélget.
- Igen uram?
- Hiába vetettem fel a feletteseimnek, közölték, hogy az a sziget eredetileg is a megfelelő tesztalany szülőfalujának lett létrehozva. Azért rejtették el a szigeten azt a démongyümölcsöt is.
- És mi lesz ha megtaláljuk?
- A részletekkel még én se vagyok tisztában.
- Nincs kedvemre ez a feladat...
- Tudom mire gondolsz. Hogy megfeleljünk a színjátéknak, árulókként kell viselkednünk... eléggé nehéz lesz.
- Persze, de tudja, a tengerészetért bármit! - tiszteleg a vézna kis tiszt, majd elhagyja a szobát.

A kép gyorsan változik. Mintha csak azokat látnám, amik tényleg érdekelnek.
A kikötőben senki sincs, kivéve néhány fehér köpenyes alakot. Az egyik egy kis zsákot nyújt át egy másik, már feketébe öltözött embernek.
- Vigyázzon rá. Ha sikerül a kísérlet, azonnal tudassák velünk.
- Rendben. - a férfi tiszteleg, majd felmegy az ott billegő hajóra. - Emberek indulunk.
Szól normál hangerővel, és a 10 főből álló legénység elindítja a hajót.
'azt hiszem ennyi elég is lesz' - gondolom, és megint sötétségbe kerülök"

Kinyitom szemeimet, és még térdelve is szédülést érzek.
- Most használtam először, és nagyon utálom.
- De legalább sikerült megtudnod valamit? - kérdezi Genji.
Bólintok. Fölállok, és megfogva a férfit, kilököm azt a mólóra.
- Benne voltak. Az egész egy nagy megtervezett dolog volt. Ki gondolta volna, hogy csak azért éltünk azon a szigeten, hogy majd valaki megszerezze ezt az átkozott gyümölcsöt, és kísérleti bogarat csináljanak belőle. Emiatt... miattam halt meg mindenki.
- Ana... - Flo aggódó hangja most nem tud a szívembe férkőzni.
- Megyek alszom egyet.
- Akkor mi lesz az információkkal amiket szereztem? - megfordulva meglátom Kurina mosolyát.
- Szóval sikerült megtudnod?
- Persze. Egy ilyen kis információ megszerzése gyerekjáték volt a számomra.
- Ügyes, mint mindig. Szóval?
- Először is, láttad már az új körözési plakátod?
Fejemet rázom. A kezembe nyújtja újdonsült plakátom.
- Másodszor pedig, hogy emlékszel Atarura? Na ő most nagyon berágott rád, és az előttetek levő szigetre tart, hogy majd ott elintézzen.
- Ugye most nem arra gondolsz, hogy ne menjünk tovább?
Sokatmondóan a szemembe néz.
- Ismersz, nem? Ennyitől nem hátrálok meg. Ha újra harcolni akar, felőlem oké.
- Gondoltam hogy ezt fogod mondani, ezért nem is szólaltam meg. -sóhajt- Indulni készültök igaz? Akkor tessék.
A kezembe nyom egy kicsi den den mushit.
- Hívjatok ha információra vágytok, persze a megfelelő fizetségért cserébe. - egy nőies kacsintással leugrik a fedélzetről, és eltűnik a kocsmák rengetegében.
- Furcsa kis barátnőd van. - jegyzi meg Genji.

44.fejezet - Egy rég látott barát, az információ kereskedő.

Új frizurámat igazgatva szenvedek.
- Sosem fogom tudni megszokni. - jajgatok.
- Szerintem jól áll. - mondja Flowery, aki épp a kezét nyújtja felém.
- Mit szeretnél? - kérdezem.
- A log-ot. Ha jól tudom, nem tudsz navigálni, így teljesen fölösleges számodra.
Átnyújtom neki az iránytűt. Hirtelenjében egy haragkongásra leszünk figyelmesek, amely mintha az égből jönne. Értelmetlenül nézünk egymásra.
- Vagy mind képzelődtünk, vagy valakinek van egy jó nagy harangja. - állapítja meg Chion.
Flowery mókásnak véli, és nevet rajta, míg Genji csak visszamegy a konyhába. Utána megyek.
- Mit csinálsz? Még soha nem láttalak téged a konyhában.
- Jó szakács vagyok, és megéheztem.
- Akkor már nekem is csinálhatnál valamit.
Csak bólint egyet, én meg kimegyek.
- Unatkozok. - kezdek el megint nyávogni.
- Majd nem fogsz. - mondja Flo.
- Merthogy?
- Lemore-ra megyünk, a kalózparadicsomba.
- Van olyan is?
- Úgy tűnik.
Beszélgetve a lehetséges eshetőségekről, hogy mi történhet ott, Chion egy újságot kap a kezébe, amellyel egy madár szánja meg.
- Mit ír? - kérdezem.
- A vérdíjat megemelkedett. Genji pedig vérdíjat kapott, csak úgy mint Flowery, és én.
- Miért is? - értetlenkedik Flo.
- Azt akarja, hogy a csapatból senkinek se legyen nyugta, egyetlen városban sem. - mondom.
- Ki akarná ezt?
- Ataru.
- De a lázadók nem elfogták?
- Abból kiindulva, hogy milyen az erőviszony ott, nem tarthatott sokáig ez a fogságban tartás.
Genji lép be a beszélgetésbe, több adag fagyi tállal.

*-*-*

Piaszag az utcán, és részeg kalózok az út szélén. Néhol még tart a buli, mások meg távoznak. 

- Most komolyan? A kalóz paradicsom, egy csomó kocsmából álló sziget? - csalódottságomat nem leplezve szemlélem a rendetlenséget. 

- Igen, úgy tűnik. - Flot hasonló érzések taglózzák le. 

Az egyik kocsmából ordítások hallatszódnak ki, amelyek nem a boldog részegséget tükrözik. Odaállok a bejárat mellé, hogy lehallgassam, mi a vita tárgya. 

- ... már pedig biztos vagyok benne! 

- Mégis mi olyan biztos abban, hogy igaz a hír?

- Mert egy tengerészetbe beépített kémem jó hírszerző.

- Naiv vagy barátom, nagyon naiv...
- Fogd be, vagy kinyírlak!
- Mit pofázol... - verekedés tör ki az épületben, és üvegek törnek, asztalok repülnek. 

Információmentesen megyek vissza a csapatom többi tagjához, akik épp egy üresnek tűnő kocsma előtt várnak rám.
- Mi volt olyan érdekes?
Csak a fejemet rázom a kérdésre, és benyitok az épületbe. Itt minden rendezett. Finom illat terjeng a levegőben, és csak a nemesebb lelkű kalózok ücsörögnek szétszórva.
- Miért vannak ilyen kevesen? És miért nincs jele bulinak? - értetlenkedik Flowery.
- Mi nem látunk szívesen barbárokat. - lép hozzánk egy szépen öltözött, de ravasz mosolyú férfi. - Hozhatok valamit?
- Mindenkinek egy pohár vizet. - mondom.
- Máris. - hajol meg, és már el is tűnik.
Leülünk egy többszemélyes asztalhoz, egy utcára néző ablak mellé. A vizünk szinte azonnal ki is kerül elénk, és én egyből kiiszom a poharat. Elkezdenek beszélgetni valami teljesen hétköznapi dologról. Én csak az ablakon bámulok kifele, és gondolkozok. Vajon miről beszélhetett az a két kalóz? Milyen sok dolog van amiről nem tudok.
- Anate! - förmed rám Chion. - Itt szólongatlak, de ide sem bagózol! Mi bajod van?
- Áh, semmi, csak elkalandoztak a gondolataim...
- Történt valami? - kérdezi Flo aggódóan.
- Sem semmi. - visszanézek az ablakra, és megakad a tekintetem egy köpenyes alakon, aki épp elsétál előtte. Azonnal fölállok, és elindulok a kijárat felé.
- Ana...
- Bocsánat, mindjárt jövök. - és mér bent sem vagyok. A köpenyes alakot az egyik padon látom ücsörögni. Leülök mellé, és magam elé meredek.
- Mit keresel itt? - kérdezem megtörve a csendet.
- Információt keresek, mint ahogy azt megszokhattad tőlem. - válaszolja bohókás hangnemmel.
- De miért pont itt? Miért pont a Grand Line-on?
- Itt vannak a legjobb sztorik.
Egy kis ideig csak csendben ülünk egymás mellett.
- De azért örülök hogy jól vagy. - szólal meg, és leveszi fejéről a csuklyát. Kibukik kék haja, és megmutatkozik tetoválása.
- Szintúgy. - mondom és megeresztek egy mosolyt.
Ő visszamosolyog, majd hirtelen rám veti magát.
- Te meg mi az ördögöt.... Kurina!
- Csak nem megnőttek a melleid? Tudtam én hogy csak későn érő vagy. - nevet. Gyorsain le is lökdösöm magamról.
- Te meg még idiótább lettél!
- Ugyan már Anate~. Nem láttuk egymást három éve, persze hogy így viselkedek.
Kurina semmit nem változott. Még mindig olyan életre való, mint három éve volt. Mikor a nyanyához érkeztem, Joneth után ő volt a második aki szóba állt velem. A legjobb barátnők voltunk, egészen addig, míg be nem ért abba a korba, amikor is az ember felnőttnek mondható. Ekkor ő is elindult a tengerre, minden terv nélkül. Viszont a kapcsolatunk így sem szakadt meg. Egészen egy évig levelezgettünk. Leírta a kalandjait, amitől még jobban a tengerre vágytunk Jonethal. De két éve megszakadt a levelezés. Az utolsó levelében leírta hogy információ szerző-adó lett. Végül is, egy ilyen kisugárzással rendelkező emberhez jól áll ez a meló.
- Hallom vérbeli kapitány lettél. Sőt még Ataruval is megküzdöttél. De mi lett a hajaddal? Ki merte? Megölöm! Anate szép haja...
- Honnan tudod az Atarus dolgot?
- Aki figyeli a híreket, az azonnal megtudhatta. Ezen a tengeren mindenről lehet tudni.
Sóhajtva ülök vissza a padra. Remek. Akkor Luffy is tud már róla hogy milyen szerencsétlen vagyok.
- Várjunk, te akkor tudhatod.
- Mit? - kérdően néz rám, miközben haját birizgálja.
- Abban a kocsmában - mutatok oda, ahol nem rég hallgatóztam - valami beszélgetés volt, ami érdekesnek tűnt, de semmit nem tudtam meg.
- Nem, nem tudok róla. De ha adsz nekem valamit, megtudhatom neked. - ravasz mosollyal mered rám.
- Mennyit kérsz?
- Nem pénzt kérek~ .... pföh.... - arcon csapom.
- Nem érek rá ilyenekre!
megtapogatja arcát, majd beletörődő mosollyal föláll, és felhajtja csuklyáját.
- Majd utólag küldöm a számlát. - kacsint, és eltűnik az egyik sikátorban.
Jó volt vele találkozni, bár eléggé furcsa a viselkedése. Mosolyogva sétálok vissza a kellemes illatú épületbe, de amint beérek, nem látom a társaimat. A pulthoz megyek, és kérdőre vonom a poharakat törölgető pultost.
- Már elmentek. Jött pár kalóz, akikkel kimentek.
- Merre?
- A kikötő fele...
Sietve fölállok, és kirohanok az ajtón. Remélem nem csinálnak semmi baromságot.

43.fejezet - Ne veszítsd el az eszed ha nem szükséges!

Egyesek titkos belopózást ajánlanak, míg mások a frontális betörést tartják ésszerűnek. Én legszívesebben egyedül mennék.
- Nem mehetsz egyedül. Lehet hogy gyorsabban gyógyulsz az átlagnál, de az ilyen sérülések akkor sem múlnak el egy hamar, még a te esetedben sem. - szólnak rám az idősebb férfiak, akiknek nem sikerült lebeszélniük arról, hogy én is menjek.
- Akkor a terv, hogy mi betörünk, addig ti - mutat a vakmerőekre. - Atarut fogjátok féken tartani.
- Nem fog menni. - vágok közbe. - Én szembeszállok vele, addig ti fogjatok mindenkit, akit akartok.
- Na azt már ne... - szólalna meg a fő szervező, de amint szemeimbe néz, megakad torkán a szó. Biztos látja az erős bosszúvágyat rajtam. Igen. Bosszúra vagyok szomjas. Addig nem állok le, amíg nem látom a földön feküdni, akár holtan, vagy félholtan.
- Ez lesz a helyes döntés. - mondja az öreg nő is.
Többen nyugtázzák egyetértésük bólogatással, mások bizonytalanság auráját árasztják.
A tömeg megindul. Én a háttérből figyelem a csapat elszántságát.
Elérve a nagy bázist, se szó, se beszéd, kitörik a nagy kapukat a helyükről. Több tengerész pislog, mint aki azt se tudja mi van, de gyorsan reagálnak. Riasztják az embereket, és felsorakoznak a dühöngő tömeg előtt.
Az emberek minden jelzés nélkül ugranak neki a tengerészeknek. Az emberek helyet hagynak a harcoló felek között. Aki nem talált magának vetélytársat, azok a börtönöket rohamozzák meg. Én bemegyek az épületbe hogy felkutassam azt, aki rám van bízva. Nem is kell sokáig kutatnom, mert ő éppen idegesen beletúrva fekete dús hajába, a kijárat felé igyekszik, ahonnan én is érkeztem.
- Nocsak. Nem hittem volna, hogy látlak még. - mondja nagy mosollyal arcán.
- Viszont én is leszek az utolsó akit látni fogsz. - hangom fenyegető, de arca sem rezdül.
- Mondtam már. Minden gyengeségedet ismerem. Semmit nem tehetsz ellenem.
- Szerinted érdekel a véleményed?
Gyors mozdulattal terem mögöttem, és kardját előrántja. Gyorsan reagálok, és megpördülök, a távolságot pedig növelem, így a kardja éppen hogy nem ér el.
- Gyorsan mozogsz, de gondolod ez elég lesz? - kérdésének lányegét nem értem. Gyorsan mozgok. Ez az egyik fő tulajdonságom.
- Persze hogy nem lesz elég. Gyorsasággal nem tudlak darabokra tépni.
- Tetszik ez az elszántság.
Olyan hirtelen tűnik el, hogy reagálni sem tudok rá. Csak egy dolgot érzek. A fejem valahogy könnyebbé
válik. Sötétbarna madzag szerű fonalak repülnek el előttem. Szemem nagyra tágul a felismeréstől, hogy hőn szeretett hajamat vágta le. Lefagyva állok a világos folyosón, és a földön heverő egykoron hozzám tartozó tincseimet  vizslatom.
- Oh. Bocsánat. Csak nem megbántottalak? - nevet.
Tudta. Persze hogy tudta. Hiszen ez a képessége. A gyengeség gyümölcs. A hajam. Emlékszem még. Joneth mindig dicsérte a hajam. Soha nem akartam levágatni rövidre, de lenőni se hagytam. Pont olyanra hagytam, hogy Joneth megdicsérjen. De most... levágta. Igaz, maradt pár hosszabb tincs, de már sosem lesz ugyanolyan mint eddig.
Egy ideig nézi mozdulatlan gondolkodásom, majd mosollyal arcán elindul a bejárat fele. Gyorsan visszatérek a valóságba. Előtte termek, és egy jobb egyenessel megtántorítom.
- Hogy... merted. - szűröm a fogaim között.
- Bármit megteszek a győzelemért.
- Te SZEMÉT! - ordítok rá, és egy rúgással a szélső falnak irányítom, amely azonnal ki is tör. Az udvarra kerülünk. Az értetlen tömeg elkerüli a helyet, ahol az az átkozott Ataru leérkezett.
Leszállok mellé, és gyomorszájába légnyomást küldve a földbe préselem. Vért köp, és ez valamilyen okból kifolyólag igazán boldoggá tesz. Boldog vagyok, hogy szenvedni látom.
- Látom, ez segített felengedni az erődet. - mondja és szája szélét törölgetve feláll. Kardját kivonja, és szemembe néz. Egy ideig szemezünk, majd eltűnik. Most már látom. Látom hogyan mozog. Tartom vele a tempót. Párbajunk kívülállóknak inkább villanásnak tűnik. Egymásnak feszítjük kardjainkat. Ez én levegőből összesűrített pengém, és az ő acélja összekoccan, szikrázik.
- Csak nem megtanultál kardot forgatni? - hangjában a gúny még jobban felidegesít.
- A gyilkolási vágy, mindent kihoz az emberből. - válaszolom arcomon erőltetett mosollyal.
Csatánk erőteljes üteme nem hagy alább. Többen már a csatát is abbahagyták, hogy védelmet keressenek irányítatlan csapásink elől.
- Anate! - hallom meg Flowery hangját. Lelassítok, és valamiért Ataru is így tesz. Először rá néz, majd rám, majd elmosolyodik, és megint felgyorsul
Ne.
Utána rohanok, de későn érek oda, és Flowery arcán egy hatalmas vágás keletkezik. A hirtelen sebzéstől társnőm a földre esik. Chion siet a segítségére. Ataru újabb csapásra készülne, de útjába állok. Utoljára Joneth halálakor voltam ilyen dühös.
- Valami gond van?
- Rohadj meg! - ordítom rá, és számomra is hihetetlen gyorsasággal ütöm gyomorszájon. Ütéseimet sorba viszem be, és nem lassítok. Érzem ahogy vére már a kezemen is helyet foglal. Nem állok meg, hiába fekszik a földön mozdulatlanul. Valaki megfogja a kezem, mielőtt egy újabb találatot bevinnék.
- Elég lesz. - mondja Genji kezemet gyengéden tartva. Többen ijedten nézik dührohamom kifejletét. Flowery és Chion arca is eltorzul a meglepettségtől. De valahogy mégsem tudok lenyugodni.
- Eressz el...
- Nem!
Szaporán veszem a levegőt. Térdre esek, de Genji még mindig nem ereszt.
- Flowery... Joneth... - mondom halkan a két nevet. Nem akartam hogy Flowerynek bántódása essen. Meg akartam őt óvni attól, hogy megsérüljön.
- Flowery jól van, csak egy kis karcolás. Viszont nem tudom ki az a Joneth, de ha a hajaddal kapcsolatos, ne aggódj, majd megcsináljuk. - letérdel elém, és átölel. Nem viszonozom.
- Meghalt? - jön oda az egyik lázadó emberke.
- Nem. De le kell lépnünk míg fel nem ébred. Jobb lenne ha ti is így tennétek. És ha nem bánjátok, kérek pár információt.
A férfi bólogat, majd közli a tényeket az öreg nővel, aki segített nekem a sátorban.
Fölállok.
- Megyünk, most. - utasítom társaimat.
- Jól vagy Ana? - kérdezi Flo.
Nem válaszolok. Elindulok a hajónk felé, és várom, hogy kövessenek. Amint mindannyian fölkerülünk, Chionék útnak indítják a hajót.
- Biztos hogy jól vagy? - ez a kíváncsiság.
- Nem, nem vagyok jól! Hogy lehetek ennyire gyenge? A saját társaimat sem tudom megvédeni. És még ez az idegesítő random fájdalom is... az őrületbe kerget.
- Ennyi? - nevet Chion.
- Mi olyan vicces?
- Ne foglalkozz vele. Mindenre van megoldás.
- Úgy gondolod? - valahogy a beszélgetés kezdetén úgy éreztem, hogy könnyek akarnak előtörni belőlem, de mostanra sikerül eltüntetni ezt az érzést.
Szétnézek kis csapatomon, akik mosolyogva néznek rám, aminek hatására az én arcom is mosolyra rándul. Nem vigyázhatok rájuk. Nekik is erősödniük kell, csak úgy mint nekem.

42.fejezet - A kínzás gyakran fájdalommal jár!

Kinyitom szemeimet, de látni semmit nem látok. A kezeimet láncok kötik össze, amelyek gyenge Kairouseki köböl készültek, így mozogni tudok, de az erőmet használni nem. Próbálok kiszabadulni a szorító béklyótól, de csak azt érem el, hogy kidörzsölöm a csuklóm.
Látni még mindig nem látok semmit, de hangokat hallok. Egy pityergést, és egy nagy sóhajtást.
- Srácok! Ti vagytok azok? - kérdezem a sötétbe, de szerencsére válasz érkezik.
- Igen. - hallom Chion-t. Flo csak hümmög.
- Genji?
- Neki sikerült eltűnnie.
Talán sikerül csinálnia valamit, hogy kijussunk, bár ebben kételkedem.
Egy ajtó nyikorgását hallom meg, és gyenge fény szűrődik be. A rácsok előtt megáll az ember a lámpásával. Fölállok, és ráfókuszálva, megpillantom azt az utálatos vigyorát az arcán, annak az Ataru nevű srácnak.
- Ismerem a gyengeségeiteket.
Talán képesség lenne?
- Csak nem démongyümölcs használó vagy?
- Pontosan. Nem is tudom, hogy sikerült kilogikáznod.
- Csak várj, mert azt is ki logikázom, hogyan rúgjam szét a segged.
Kinyitja a rácsajtót, és elém lép.
- Ebben a helyzetben is járatod a szád?
Gyomorszájon rúg, és várja, hogy térdre essek, de nem hagyom magam.
- Makacs vagy. Szerinted emelkedni fog a vérdíjam, ha elviszem a tengerészeti főhadiszállásra a fejed?
- Kétlem.
- Áh tudom. Nem lennél a társam? Igazán érdekes lenne. Nem gondolod?
- Majd ha tengercsászárok potyognak az égből!
Arcán először csalódottság, majd megint a hatalmas vigyor. Viszont nem válaszol. Csak kimegy, és megint magunkra hagy, annyi kivétellel, hogy most meggyújt egy gyertyát, amellyel, még ha kicsit is, de ellátok, a szemben lévő cellához. Valaki van benne.
- Szerencsétlenek vagytok, hogy ti is ezt az utat választottátok. - szólal meg egy női hang.
- Te is pont ugyanúgy szerencsétlen vagy mint mi. - vágok vissza.
- Fogd be, tudom jól.
- És most mi fog történni? - kérdezi Flo.
- Talán megkínoznak. Ennek a szemétládának igazán kedvenc tevénykedése az emberek akaratának megtörése.
- És mi történik azokkal, akiknél ez bejön?
- Honnan kéne tudom?
Ezután csöndben várunk. Mindenki zavart, és fél. Vajon ő lesz a következő? Mi lesz ha sikerül megtörni az akaratát? A légkör igazán nyomasztó. Több, magát kalóznak nevező szerencsétlenség bánkódik. Szánalmasak.
Az ajtó megint nyílik. Pár tengerész lép be rajta, és az én cellám előtt állnak meg. Be is lépnek, és durván megragadva, kicibálnak.
A gyenge fényben is meglátom Flo és Chion aggódó arcát. Rájuk mosolygok, jelezve, hogy semmi baj nem lesz.
A tengerészek hosszú folyosókon vezetnek végig, míg be nem löknek egy vasajtós szobába, amely a harmadik emeleten van, ezzel meggátolva az ablakon menekülni akarókat.
- Általában az alagsori kínzószobát szoktam használni, de az ottani eszközöktől elfertőződhetnek a sebek. Nem akarom hogy meghalj. Vagyis, ne fertőzésbe halj meg.
- Gondolom saját kezűleg akarsz megölni, miután megtörted az akaratom. - forgatom a szemem.
Nem válaszol csak mosolyog.

*-*-*

Új cellámban nem érzem magam jobban. Igaz, itt már van fény, de a beáramló napfény, csak jobban engedi szétterjedni a fájdalmat a testemben. Semmi makacsságot nem sikerült kivernie belőlem, de a lábon álláshoz való erőt, sikeresen elvette. 

- És most ki jöjjön? Mondjuk az a rövid hajú lány társad? Vagy a fiú?

- Őket hagyd békén!! - ordítok rá, fájdalmaim közepette. 

Csak kilép az ajtón, én meg a földön elfeküdve küszködök. Időközben kicserélte a gyenge kairousekit normálisra, így ha maradt is bennem erő, akkor sem tudnék felállni. 

Az ajtó nyitódik, de még felnézni sem tudok. A bejövő személy leguggol mellém, és hátamra fordít. Amint meglátom ki az, nem tudom, hogy örüljek, vagy bánkódjak. 

Genji szólongat, és szörnyülködik a kinézetemen. Biztos szánalmasan festek. 

- Anate!

- Ne... ordíts... - suttogom halkan.

Átfut rajta a megkönnyebbülés, majd gyors mozdulatokkal ölébe vesz, és kivisz az épületből. Látszik, hogy tudja, merre kell menni. Egy tengerészbe sem futunk bele.

Az erdőbe megyünk, majd egy sátrakkal berakott tisztáson Genji megáll. Amint meglátják az ott lévő emberek, többen is felénk indulnak. Kérdezgetik, hogy mi történt, majd egy sátorhoz vezetnek, amely orvosi felszerelésekkel van ellátva.    

- Kairouseki. Nehéz lesz tőle megválni. - mondja a nő, aki a testem megvizsgálása után, levonja a következtetéseket. 

- Hogy érti? Nincs semmi, amivel le lehetne szedni?

- Olyan kulcs, ami kellene, csak annál a tengerészeti kapitánynál van. 

- Megszerzem.

- Nem. Egyedül biztos nem mehetsz. Kitalálok valami mást. 

- Agyag... - mondom halkan.

- Tessék? - kérdez vissza az öreg nő.

- Agyag. Ha nincs kulcsunk... csináljunk mi hozzá... - valahogy könnyebben ejtem ki a szavakat, de még mindig nehéz. 

- Tényleg. Öntsünk a kulcslyukba agyagot, majd ha megszárad, felveszi a lyuk alakját, és ki tudjuk nyitni. 

- Igazán leleményes, kapitány. - mondja Genji. 

A nő utasít pár embert agyagszerzésre.

- Flo, és Chion? Velük... mi lesz? - kérdezem.

- Te vagy a fő emberünk. Ha te épségben vagy, akkor mindenkit ki tudunk szabadítani. - a nő szavai erőteljes elszántságot tükröznek. Csak mosolygok magamban. Én is ilyen magabiztos, erős öreg nő akarok lenni. Persze, ha addig meg nem halok. 

A kezelés fájdalmas, de kis idő elteltével, a fájdalom csökken, és már csak az aggódás nem hagy nyugodni.

- Ne aggódj. Nem lesz semmi gond. - mondja.

Válaszolnék valamit, de pont most lépnek be az agyaggal, amit bele is öntenek a bilincslyukba. Az anyag azonnal megszilárdul, és a kulcs forgathatóvá válik. A bilincs kattan, és leesik a kezemről. A szétdörzsölt csuklómat is lekezelik, majd elkezdenek készülődni.

- Mit csinálnak? - kérdezem értetlenül.

- Sokan vannak ott bent, akik ártatlanok. Kiszabadítjuk őket. 

Nem válaszolok, csak mosolyogva segítek a készülődésben. 

41.fejezet - Hova kerültünk?

-Újság! - Chion rohan felém, egy nagy papírdarabkával a kezében. - Ez a Mugiwara csapat nem semmi hallod.
Kíváncsian veszem ki kezéből az újság papírt, és beleolvasok.
- "... Az Alabastai királyság fellábalása kezdetét veszi, a forradalom vége után, amely során a Shichibukai, Crocodile, lefokozás alá került. Kiüresedett helyére, a tengerészet keresi a megfelelő személyt. Egyes hírszerzőink állítják, hogy a Mugiwara csapat is jelen volt a forradalom helyszínén, sőt, még a Crocodile oldalán védelmet élvezett Nico Robin-t is besorozták csapatukba. Többen is állítják, hogy Tűzöklű Ace is megmutatkozott, de pár szemtanún kívül, semmi nem utalt ott létére..."  - olvasom fel a sorokat, a mellénk érkező kíváncsi füleknek.
- Mugiwara? - néz rám értetlenül Flowery.
- A volt kapitányom csapata.
- Érdekes csapat lehetett.
- Az is volt.
- Hogy ha te is a csapat tagja voltál, miért hagytad ott őket? - kérdezi Genji.
- Nem éreztem magam oda valónak. - sóhajtok.
- Na és mellém valónak érzed magad? - arcán hatalmas mosoly jelenik meg.
- Bocsi Genji, de nincs ehhez kedvem. - mondom.
- Valami gond van?
- Fáradt vagyok. Megyek aludni. - a kabinajtóhoz sétálok, és megállok előtte. Átfut az agyamon egy érzés, amit nem tudok hova tenni, majd benyitok, és a puha ágyban helyet foglalva álomra hajtom a fejem.

*-*-*

Nemsokkal éjfél után pattannak ki a szemeim. Flowery a másik ágyon alszik.

Kimegyek a szobából, és nagy meglepetésemre, Chionnal futok össze, aki a reggeli újságot, maga előtt tartva ül a fedélzeten, egy lámpás társaságában.

- Mit csinálsz ilyen későn? - szólok hozzá hirtelen, melynek hatására megrezzen.

- Megijesztettél. 

- Nem állt szándékomban. - mellé ülök. - Na, szóval akkor, mit csinálsz ilyen későn?

- Megfigyelek. Olyan szép ilyenkor az ég, nem?

- Persze... és az újság?

- Érdekes. Sokat írnak a tengerészetről, a feltörekvő újoncokról, és a tengerész - kalóz összecsapásokról. Kár hogy mi nem vagyunk benne.

- Hogy érted?

- Jó lenne, ha mi is beletartoznánk a feltörekvő újoncok közé.

- Semmi érdemlegeset nem csináltunk, amivel bekerülhetnénk. - mondom lehangoltan.

Lehangoltan ücsörgünk kint, egészen addig, míg csak én maradok ébren kettőnk közül. 

Meg fog fázni, ha ilyen kis semmi ruhában alszik a földön. Felkapom, és a férfi hálóba viszem, ahol beteszem az üres függőágyba. Genji is mély álomban szendereg, méghozzá beszél is közben. Milyen bájos.

Leülök a még mindig világító lámpás mellé, és hallgatom a tenger halk zúgását, és a szél süvítését. Olyan megnyugtató. Azóta nem éreztem magam ilyen nyugodtnak, mióta Joneth meghalt. Bár csak ő is itt lehetne most mellettem. Röhöghetnénk a régi szép időkön. Amikor a banya-nyanya elől menekültünk, és mikor a kisebb kalózokat szekáltuk, saját szórakozásunkra. 

Ezeken gondolkozva, csodával határos módon, nem érzékenyülök el. A könnyeim nem törnek elő belőlem. Mintha megerősödtem volna lelkileg.
Viszont ezt a gondolatmenetet, a hajó erős rázkódása szakítja félbe. A széléhez rohanok, és a tengerre nézek. Semmit nem látok a hajó alatt, és látóhatáron belül sincs semmi. Akkor mi lehetett ez? Várok egy keveset, de nem történik semmi. Lehet hogy csak egy kis földrengés.
Beletörődve, hogy csak egy természeti jelenség volt, visszamegyek a szobámba, és kényelembe helyezem magam, puha ágyamon.

*-*-*

- Anate... ébredj ~ - suttogja a fülembe Flowery.

- Nem akarok... - válaszolom rekedt hangon.

- Akkor nem kapsz reggelire sült húst ~. 

- Mintha ezzel sikerülne kikergetned. - mondom fáradt szememet dörzsölgetve.

- Viszont ahova kerültünk, egy igazán érdekes hely. 

- Mi lenne az?

- Nézd meg.

Borús képpel kelek ki az ágyból, és öltök magamra valamilyen öltözéket. Kisétálok, és egy tengerészhordával találom szembe magamat, akik pisztolyukat felém tartva várnak valamire.

- Ne próbálj támadni, ha nem akarod, hogy lyukak díszítsék a mellkasod. - mondja nekem célozva, az egyik előtűnő tengerész, amely szerintem, nem csak kis tiszti rangot visel. 

- Hol vannak a többiek? - bár amint felteszem a kérdést, szemem sarkából megpillantom két férfi társamat,  akik lekötözve állnak, pár tengerésszel körbevéve.

- Flowery ~ - szólok hátra társnőmnek, aki bűnbánó arccal jön elő.

- Bocsánat. Azt mondták lelövik őket, ha nem hozom elő a többieket.

- Ennyien vagytok?!- ordít rá a férfi, aki nem is tűnik nálunk sokkal idősebbnek, más szóval a srác megnevezés jobban illik rá. 

- Pontosan. - válaszolom rezzenéstelen arccal. - Szóval, mire is ez a nagy felhajtás?

- A körzetembe értetek, és én nem hagyom, hogy szabadon mászkáljatok az én hatáskörömben. Főleg, hogy te - mutat rám. - még vérdíjjal is meg vagy áldva. 

- Akkor elég lenne, ha engem fognál el, és őket elengednéd...

- Szó sem lehet róla. Vigyétek őket. - utasítja a tiszteket. 

Bilincset raknak rám, ami nem kairouseki. Szóval nem tudnak a gyümölcsömről. Akarok valami vicceset csinálni, kihasználva hogy milyen tudatlanok.

Az én karomat fogó tengerészt arcon csapom hajammal, aki orrához kap, ezzel elengedve bilincsemet. Viszont azonnal felváltják, és már egy másik tiszt ragadja meg bilincsbe vert karom.

- Úgy tűnik, nem adod magad harc nélkül. - mondja arcán nagy mosollyal a srác, és kardját megfogva, hajam után nyúl, gondolom azzal a céllal, hogy levágja. 

Nem hagyok lehetőséget neki. Kibújok a látszólagos fogságomból, és társaim kiszabadítására indulok.

Nem sikerül még Flowery-hez sem eljutnom, hiszen a fekete hajó srác, hatalmas sebességével elém kerül. 

- Hogy hívnak? - kérdezem tőle.

- Ataru. Viszont neked nem kell bemutatkoznod, Szélkirálynő Anate. - kardját felém tartja, és vészjósló szemekkel mered rám. 

- Oh, szóval már a "Szélkirálynő" jelzőt is berakták a nevem elé? Elég lett volna a nevem is. - bosszankodom. - De várj. Akkor tudnod kellett volna, hogy van gyümölcsöm.

- Mindvégig tudtam róla. De egy ilyen unalmas helyen, kell találni valami szórakozást. 

- Szóval, hogy velem megmérkőzöl, szórakozásnak számítod?

- Pontosan.

- Szóval te egy fiatal tengerész vagy, szadista hajlamokkal. Hm, érdekes párosítás.

Látszódik rajta, hogy kezd ideges lenni. 

Kihasználom figyelmetlenségét, és gyorsan leütöm egy széllökéssel a Flowery-t gúzsba kötő tiszteket, és megszabadítom szintén nem kairousekiből felépülő bilincsétől. 

Hogy a fiúkat is kiszabadítsam, az Ataru nevezetű ideges tengerész megakadályozza. Viszont szerencsémre, csak rám koncentrál, így Flowery könnyedén kisegíti őket. 

- Most mihez is akarsz kezde... - torkomon akad a szó. - Csak... most... ne. - nyögöm ki a szavakat, amelyek nehezemre esnek, mivel a feltörő vér gátolja a hangképzést. 

Félig a földre térdelek, és próbálok nem összeesni fájdalomérzetemben. 

- Veled meg mi történt? - gúnyos hangja alapból zavaró volt, de most még inkább kikészít. 

Nem bírom tovább.

Vért köhögök fel, és oldalamra esek. Félig nyitott szemmel látom, ahogy csapatom tagjai próbálnak a közelembe jutni, félresöpörve a kis szintű tengerész hordát. Látószögembe viszont a srác kerül be, és leguggolva elém, farkasszemet nézek, sárgászöld szemeivel. 

- Igazán gyenge vagy. Csodálkozom, hogy kalóznak mered hívni magad. - arcán hatalmas vigyor, amely egyre jobban idegesít.

- Fogd... be... - erősködök a visszavágással.

Szemeim lassan becsukódnak, és Chionék felém tartó képe, elhomályosodik. Az egyetlen dolog, ami utoljára látok, az Ataru gúnyos vigyora.

40.fejezet. - Utálom a gyerekeket!

Lassan estefelé jár az idő, és fáradtan mennék éjszakai szálláshelyemre, amikor is egy meglepetés vendég jelenik meg a hajón. A kis törpe, akit legszívesebben miszlikbe aprítanék.

- Mi szél hozott erre? – kérdezem, igazán szokatlan kedvességgel.

- Meg foglak ölni. – mondja, ölni vágyó szemekkel.

- Miért is?

- Nem vihetitek el a bátyám. Ő az egyetlen, aki maradt nekem!

- És mi van a falusiakkal? Ha jól láttam, ők kedvelnek téged.

- Én utálom őket. Mindig az én problémáimmal törődnek.

- Talán ezért mert sajnálnak, szeretnek… - találgatok, de csak megint rám néz, szúrós tekintetével.

- Akkor sem vihetitek el. Neki örökre mellettem kell maradnia…

Biztos befejezte volna a mondatot, de a pofonomnak hála, erre nem lett esélye. Mostanra pirossá vált arcával, és kicsit bekönnyezett szemeivel rám néz, és értetlenül simogatja sajgó orcáját.

- Azt hiszed, tudod, hogy mi kell neki? Csak egy szánalmas chibi vagy, aki arra sem érdemes, hogy nemesi rangban éljen. Egy nagy vesztes vagy, semmi több.

- Ez csak a szegények kifogása. – suttogja maga elé, de ugyan úgy megkapja a következő pofont. – Nem tudsz te semmit! – ordítja a képembe, és elrohan.

- A te hibád. – mormogom az orrom alá.

- Megint ő? – jelenik meg Flo a szobánk ajtaja előtt.

- Ja. – fejemet vakarva megyek el mellette, be a szobába.

- Nem vagy túl kegyetlen vele?

- Nem! Valakinek belé kell verni az észt.

- Talán mégis csak kedves vagy vele. – mondja maga elé, de nem sokat értek belőle.

- Mit mondtál? – kérdezek vissza.

- Semmit. – mondja mosolyogva.

*-*-*

Másnap reggel, arra kelek, hogy Chion és Flo kint társalognak. Kómásan és pizsamában megyek én is ki. A társaim között és Genji foglal helyet, akivel szemezésbe kezdünk. Ő lép ki először belőle, és végigvizslat. Elpirulva ordítok rá.

- Te meg mit csinálsz? Perverz.

- Szép a pizsid.

- Kopj le. – mondom és visszarohanok a szobámba, hogy gyorsan magamra kapjak valamit, de a szekrényem olyan hiányos, hogy ha akarnék, se tudnék semmi értelmeset kihozni belőle.

- Oké, próbálkozzunk meg valamivel. – suttogom, és kezemet meglendítve veszem használtba képességemet.

Azonnali hatást érek el, hiszen egy ruha szett kerül rám, amelyeket eddig még boltokba sem láttam.

Vidám arckifejezéssel lépek ki a szobából, amire meg is kapom a rám ható kérdő tekinteteket.

- Azt mondtad, kopjak le. Sajnálom, de mint mondtam a barátaidnak, ez nem áll szándékomban.

- Mi ez a hírtelen udvariaskodás? – sóhajtok. – Teljesen mindegy. Beszéltél a húgoddal?

- Nem. Csak sírva elrohant mellettem, még tegnap este, és bezárkózott a szobályába. Mondtál neki valamit?

- Igen, mondtam… - kuncogok. – de semmi rosszat.

- Tudom, mit gondolsz.

- Tessék?

- Eléggé udvariatlan, goromba, és neveletlen. De ennek meg van az oka.

- Hallgatom.

- Még fiatal volt, mikor az igazi szüleink meghaltak. Mindig pótszülőket szereztek be nekünk, hogy jó benyomást keltsünk, ha más nemesi családok jöttek látogatóba. Sajna gyakran váltogatták egymást, így Lisa, aki megkedvelte őket, egy idő után mindenkivel bunkó lett. Pedig kicsi korában milyen kis cuki volt…- elgondolkodóan nézi a padlót.

- Ne is folytasd. – szólok közbe. – A húgod most már a múlté. A csapatunk tagja vagy, így nincs, mi visszatartson.

- Anate… te olyan jó szívű vagy. – ugrana Genji a nyakamba, de csak a padlót tudja átölelni, hírtelen félrelépésem következtében.

Viszont megint szembe találkozunk, egy nem várt személlyel. Vagyis inkább, én egyáltalán nem akartam már vele találkozni.

- Bátyus. – a lány, műkönnyekkel szemében, néz szomorú arckifejezéssel bátyjára, aki semmiféle sajnálatot nem mutat ki irányába.

- Elmegyek, Lisa.

- Nem mehetsz. Neked…

- Ajj, ne kezd már megint. – szólok közbe. Már épp készülnék ledobni a fedélzetről, amikor is Genji elém kerül, és megállít.

- El kell neki mondanom valamit. – mondja, és letérdel a chibi elé. – Lisa, te nem vagy a húgom.

Erre a kijelentésre mind meglepetten figyelünk fel. Akkor mi a fészkes fenéről beszélt eddig?

- Azt hittem, hogy jó lesz, ha nem mondom el. De csak magam alatt vágtam a fát.

A lány hírtelen könnyezésben tör ki.

- Szóval…

- Hagyjuk a beszédet. Indulnunk kell. A log beállt. – szólalok meg.

- Bátyus…

- Azt mondtam takarodj! –ordítok rá nagyobb hangerővel, és egy széllökéssel takarítom le a hajóról.

- Még mindig kegyetlen vagy. – jegyzi meg Chion.

- Utálom a gyerekeket. – mondom, és ezzel lezárva a témát, elindulunk, egy talán, kalandosabb sziget felé.

39.fejezet - Az akaratos gazdag!

A következő szigetig a lány végig bezárkózva gubbaszt a szobában. Chion és Flowery gyakran látogatják, gondolom ételt is becsempészve, a tiltásom ellenére is. Olykor még hozzám is jönnek, hogy ne legyek ilyen szigorú ahhoz a gyerekhez, de ezzel csak nagyobb ellenszenvet szítanak kettőnk között, főleg az én részemről.

A szigetnél kikötve Chion vezeti ki a lányt a szobából, aki szemeit törölgeti.

- Leadjuk valakinek, és már megyünk is… - befejezném, ha nem szólna fel valaki, aggódó hanggal.

- Lisa. Veled meg mi történt? – a hajó szélén több ember gyűl össze.

- Ki vagy te? – kérdezi Flo a lánytól.

- Csak egy lány.

- Aki gondolom egy nemesi családból való. – szolok közbe.

- Pontosan. Ezért is vagyok igényesebb, mint te. – szavai bármi dadogás nélkül elhagyják ajkait, de amint rájön, hogy egy hatalmas tengercsászárral milyen könnyen elbántam, és hogy vele milyen könnyen tudnék végezni, elemeli rólam tekintetét, és a hajó széléhez rohan, ahol segítenek neki leszállni.

- Mi történt? A szüleid… - kérdezősködik egy nő, de amint a lány földet kémlelő szomorú szemeibe néz, elhallgat. Mind rájönnek, hogy odavesztek.

- Köszönjük. – mondja egy idősebb férfi.

- Ha tudtam volna, hogy ő van benne, ott hagytam volna a hordóban. – mormogom az orrom alá.

- Hogyan hálálhatnánk meg?

- Sehogy. Nem kell hálálkodni.

- Gyertek el hozzánk. A log ennyi idő alatt nem áll be. Legalább egy ebédre. – egy fiú jelenik meg hasonló hajszínnel, mint amilyen a lánynak van. A szemeik is hasonlóak.

- Bátyám. – a lány szemei könnyel telnek meg, és átöleli bátyát.

Már megint a gyermeki könnyek.

- Ana. – Flo könyörgően néz rám. Chion is hasonló érzelmekkel közelít felém.

- Rendben. De nem maradunk sokáig. – egyezek bele.

- Megtiszteltetés. – mondja a srác, és elindul ki a tömegből. Mi követjük, és egy nagy házhoz vezet, ami rendelkezik erkéllyel, udvarral, és egy kriptával is. Kíváncsi vagyok, kit temettek ott el. A házban egy hatalmas ebédlőbe vezet minket.

- Azonnal tálaljuk az ebédet. – mondja egy öltönyös férfi, majd el is tűnik.

Helyet foglalunk az asztal körül. A srác fölküldi az emeletre a húgát, gondolom átöltözni.  

- Kalózok vagytok igaz? – kérdezi egy kis idő múlva.

- Mások nem nagyon lehetünk. – mondom. A Jolly Rogerünkből rájöhetett volna.

- Nem vagytok nevesek. Kevés kalóz van itt a Grand Line-on, akiket senki nem ismer.

- Be kell valljam, eddig tényleg nem sok minden történt velünk, amiről a tengerészet is tudhatna. – mondom lehangoltan. – Még nekik nincs is vérdíjuk.  – mutatok két társamra.

- Köszönöm, hogy segítettetek a húgomnak.

- Meg kéne tanítanod viselkedni. Majdnem úgy járt mint a tengercsászár, amit nem rég fogtam.

- Mit csináltál a tengercsászárral? – arcán meglepődöttség.

- Apró darabokra téptem szét. – mondom, pscihopatának tűnő arcformával.

- Érdekes vagy. – mondja furcsálkodó arccal. – Tényleg. Hogy is hívnak?

- Anate. Ez a rövid hajú lány itt Flowery, a srác meg Chion. És te?

- Genji.

- Bátyó, kész vagyok. – jelenik mega kiscsaj az ajtóban, és a bátyja melletti széken foglal helyet.

Ezzel együtt a kaját felszolgáló pincérek is megjelennek, és finomabbnál finomabb étkekkel pakolják meg az asztalt. Flo és Chion neki is állnak az evésnek, én viszont csak kedvtelenül pakolok fel egy kis húst a tányéromra.

- Nincs tagtoborzás nálatok? – kérdi a srác, amire rajtam kívül mindenki csak értetlenül mereszti szemét a srácra.

- Miért kérdezed? – kérdezem komoly arccal.

- Csatlakozhatnék hozzátok.

- Mi? Bátyus? Hozzá akarsz csatlakozni? – a kis csaj teljes értetlenségében, ijedten néz bátyjára.

- Pontosan. – mondja mosolyogva.

- Miért kellenél pont te? Ha ilyen a húgod, az azt jelenti, hogy te is hasonló vagy. És utálom a hozzá hasonlóakat. – hangom komoly, és szemem nem rezzen egyik szavamnál sem.

- Sok mindent tudok. Segítségetekre lehetnék.

- Nem hiszem.

- Halottatok már a Shichibukai-okról?

- Persze. Arlong az volt.

- És az ittenieket ismeritek?

- Nem nagyon, de majd megismerjük.

- Kérlek.

- Nem.

Csönd telepszik az ebédlőre.

- Nem akarok tovább itt maradni. Olyan ez, mint egy börtön. Nem akarom itt leélni unalomban az életem.

Szavai valahogy a szívemig hatolnak. Hiszen velem is hasonló volt.

- Kérlek. Egész életemben kutattam. Mindent tudok. – szemeiben semmi hazugságot nem láttok. Tényleg semmi hátsó szándék nem lakozik benne? Miért akar egy ilyen bandába kerülni, amit még csak nem is ismernek.

- Ha hátráltatni próbálsz minket, én foglak személyesen megölni. – mondom.

- Úgy legyen. – mondja nagy mosollyal.

- De… bátyus… Hogy teheted ezt? A szüleink most haltak meg…

- Igen, és pont ez az, amire vágytam. Utáltam őket. Lehet hogy neked jó életed volt, de pont ezért jutott nekem rossz élet. – mondja húgának, akinek könnyek gyűlnek a szemébe.

- Akkor… engem se szeretsz?

A srác hallgat. A lány sírva rohan ki az ebédlőből.

- Akkor mi megyünk is. – mondom felállva az asztaltól. Flo és Chion az egészet csendben, és evéssel foglalkozva végighallgatták, most meg minden szó nélkül fölállnak, és követnek. – Reggelre legyél a hajón. Ha nem leszel ott, nem várunk meg.

Visszasétálva a hajóhoz, kérdőre vonom barátaimat.

- Mi történt veletek? Nem szóltatok közbe.

- Rád hagyjuk a dolgot. Csak te tudod, hogy ki felelne meg a csapatba. – mondja Chion.

- Láttam a szemében valamit, és vártam hogy te is észreveszed e. – Flo igazán lehangoltan válaszol.

- Mit kellett volna látnom?

- Nyomulást. Lehet, hogy akar tőled valamit.

- Olyan nyomulás? – Flo bólint. – Hát legyen. Majd meglátjuk, mik fognak történni…. Persze ha eljön reggel. 

38.fejezet - Az utálat kölcsönös!

A nap magasan jár az égen, mi pedig nyugodtan élvezzük a csöndes és nyugodt pillanatainkat. Talán túl nyugodt.

- Unatkozok. – panaszkodom Flo-nak, aki meditálással próbálja összhangba hozni testét a démongyümölccsel, bár ez a kísérlete sikertelennek tűnik, hiszen farka most is kilátszódik.

- Foglald el magad.

- Pont ezért unatkozok, mert nem tudom elfoglalni magam. – nyávogom még mindig a fülébe.

- Akkor aludj, és majd ha megérkezünk a következő szigethez, elviszünk a játszótérre, vagy megfuttatunk a tengerészekkel. – mondja Chion közbeszólva.

- Nagyon vicces. – sóhajtok. – Tengercsászárt akarok fogni. – csillan fel a szemem.

- Persze. Honnan szerezzek én most neked olyat?

- Dobj be valami csalit a vízbe.

Chion fej vakarva megy be a raktárba, hogy kivegyen egy nagyobb darab rohadt húst, amit halfogásra raktunk félre.

- De nehogy összetörjön a hajó.

- Megpróbálom.

Elveszem a csalit, és a hajó széléhez megyek. Chion a kezembe nyom, egy horgászbotot, amire felakasztom a nagy húsdarabot, és bevetem.

Sok ideig semmi sem történik.

Viszont kis idő múlva, valami megjelenik a víz felszínén.

-  Chion fogd meg. – mondom társamnak, aki értetlenül cselekszik.

Közelebb repülök a valamihez, amiről felsejlik, hogy csak egy hordó.

Vajon mi lehet benne? Fut át agyamon a kérdés.

Felnyitom a tetejét, és meglepetésemre, se kincs, se ennivaló nincs benne. Csak egy gyerek.

Mi? Egy gyerek?

Azonnal megfogom, és a hajó felé vezetem a hordót. Chion segítségével kiemeljük a vízből.

- Vidd be az orvosi szobába. – utasítom.

Egy kis idő múlva hallom, hogy Chion mormog valamit. Benyitok, és látom, hogy a kómás kislánnyal beszélget.

- Hogy hívnak. – kérdezem meg. Megjelenésemre meglepődik, de amint észreveszi, hogy nincs ölni készülő fejem, visszavált arca a kómás formába.

- Lisa. – szólal meg halkan.

- Mi történt veled?

Nem válaszol. Arcán tükröződik, hogy szörnyűségeket élt át. Szemében könny gyűlik.

- Ne sírj. Nincs semmi baj. – nyugtatja Chion.

- Erős vagyok… erős vagyok. – suttogja a lány, és próbálja megakadályozni a könnyeket, sikerrel.

- A következő szigeten rábízzuk valakire. – mondom, és épp készülnék elhagyni a szobát, mikor is a következő kérdése visszatart.

- Nem segítetek?  - néz rám kérdőn?

- Miért kéne? – kérdezem vissza.

- Mert a kalózokon és banditákon kívül, mindenki segít.

- El kell, hogy szomorítsalak, de mi is kalózok vagyunk.

- Ilyen satnya testtel?

Felforr bennem a düh, ettől a kijelentéstől.

- Kinyírom. – mormogom az orrom alá.

- Ilyen karokkal aligha.

- Biztos hogy kinyírom. – hirtelen laza szellő kezd el fújni a szobában, az én hatásomra.

- Ana nyugi. Nem fog senki megölni senkit. – nyugtat Chion.

- Legalább van egy értelmes ember is itt. – mondja a törpe maró gúnnyal.

A szél lecsillapodik.

- Csinálj, amit akarsz. – mondom, és ajtót csapva elhagyom a szobát.

Kis ide elteltével, Chion egy tál sült húst visz be neki.

- Hagyd. – mondom neki, bár nem tudom leesik e neki.

- Tessék? – kérdez vissza, más szóval nem értette.

- Nem viheted be neki.

- Miért nem?

- Utálom. Majd a kövi szigeten lepasszoljuk.

- Csak nem éhezhet addig…

- Dehogy nem. Ez parancs.

- Igen is. – mondja letörten, és visszaindul a konyhába.

Idegesítő gyerekek. Azt hiszik, hogy ha megeresztik a könnyeiket, mindent megkapnak. Igaz, ez mindig beválik, de semmi jó nem sül ki belőle. Ilyenekből lesznek az elkényeztetettek, akik a föld szennyei. Utálom őket.

A lány ajtónyitása zavar meg a gyerekek iránti érzelmeim kigondolásában.

- Éhes vagyok. – mondja nekem célozva.

- így jártál. – válaszolom nagy mosollyal.

- Adj enni.

- Álmodj királylány.

- De én…

Az ő szavait pedig a hajó rázkódása szakítja félbe. A hajó mellett egy hőn áhított tengercsászár jelenik meg, vérszomjas szemekkel. A lány arcán halálfélelem tükröződik, az enyémen meg izgatottság.

Kezemet emelem, és a szörny is magasodni kezd. Egészen addig emelem a kezem, hogy a lény teljesen kikerüljön a vízből, majd egyik kezem lefele suhintásával, kettészelem a szörnyeteget.

- Chion! A raktárban van még hely? – ordítok társamnak, aki hatalmas kerek szemekkel figyeli a ketté ágazó teremtményt, majd feleszmélve bólint egyet.

- Csak szeld fel. – mondja, bár nem érzek hangjában komolyságot.

- Oké. – válaszomra meglepődik.

Addig darabolom a lényt, míg szép darabokban be nem tudjuk tuszkolni.

- Mit is szerettél volna? – fordulok a lányhoz gúnyos mosollyal, aki erre csak szép lassna visszatolat a beteg szobába.

- Reméltem is. – kuncogok.

- Bunkó vagy. – jelenti ki a hátam mögött Flowery.

- Lehet, de vagy megszoksz, vagy megszöksz. 

37.fejezet - Az elme uralkodik [filler[3.rész - vége]

Belépek a szentélybe, ahonnan az egész bonyodalom elkezdődött. Az ajtó kitörve, a falat és a padlót friss vérfoltok festik vörössé. Szemben egy lány ül az áldozó asztalon, keresztbe tett lábakkal.

- Ki gondolta volna, hogy fel fogsz keresni? – mondja gúnyos kacajjal a lány, akinek nagyon hasonlít a hangja az enyémhez. De a külseje teljesen más. Vörös haj, és sárga szemek. Ez nem én vagyok.

- Ki vagy te? – kérdezem tőle, amire csak fölhúzza a szemöldökét.

- Én, te vagyok. Mint ahogy már tudhatod, a rossz éned. – arcán hatalmas mosoly ül. – Tudom hogy mit szeretnél.

- Tudsz segíteni?

- Persze hogy tudok. De nem lesz a kedvedre.

- Mit kell tennem?

- Használd a képességed.

- A levegő most itt nem működik. – töröm a fejem, de akármennyire is próbálkozok, a levegőt tényleg nem tudom itt használni.

- Én a másikra gondoltam. Az emlékgyümölcsödre.

- Mi? Na azt már nem. Emiatt halt meg az anyám, biztos, hogy nem fogom használni.

- Akkor örökre öldöklő gép akarsz maradni? Felőlem rendben van. Kíváncsi vagyok, mikor borul el az elméd, miközben nézed, hogy mennyi embert ölsz meg.

- Biztos van más megoldás is.

- Van. – arcán még nagyobb vigyor jelenik meg.

- Mi lenne az?

- Öld meg magad.

- Mi?

- Ahhoz hogy tudja irányítani a testedet, az elmédnek épnek kell maradnia. Ezért vagy itt. Ezért látod, hogy mit teszel. Ha az itteni részed meghal, akkor a tested is meghal. Irányíthatatlan lesz.

- Honnan tudod?

- Ez egy olyan mágia.

- A pasas nem démongyümölcsöt használ?

- De. Csak nem tudom milyet. – sóhajt egyet. – Na, akkor mi lesz?

- Kérek egy kis időt. Addig eldöntöm.

- Csak addig meg ne haljanak a barátaid. – hangosan felnevet. Hangja egyre jobban elhal, amint távolodok a szentélytől.

Visszaérve a városba, bemegyek az egyik kisebb házba. Leülök, és fejemet megtámasztva próbálok gondolkodni. A rossz énemnek igaza van. Csak így juthatok vissza. De...

Gondolkozásomat megszakítja egy éles sikoly, amely kintről tör elő. Kirohanok. Nem látok senkit az utcán. Akkor ez az égből jött? Felnézek, és Flowery-t látom, aki a földön fekszik véresen, és ha tippelhetek, akkor az a saját vére. Amint rájövök, hogy mi folyik ott, szememből könnyek törnek elő.

- Chion! – torkomból alig jön ki hang. Lélegzetem elakad, amint megfigyelem földön fekvő, és vérben ázó társamat.

--------

A harc ami köztük folyik, nem kis dulakodás. A házak falai betörnek, néhol a földön repedések keletkeznek, és vér mindenhol. Bár lehet, a legtöbb nem belőlük származik, de jó eséllyel az egész utcát vörösre festhetik.

Flowery állja a sarat kapitánya ellen, akin látszódik, hogy nem tudja nagymértékben használni erejét. Az a képessége, amelynél semmilyen ütés nem talál be, most nem működik, vagy legalább is nem használja.

Chion csak nézni tudja, hogy mi folyik itt. Ég benne a tettvágy, de egy démongyümölcs ellen nem sokat ér.

- Chion vigyázz! – ordítja egy óvatlan pillanatban Flowery.

Hála Chion gyors reagálásának, kikerülte a csapást, amelyet Anate egyenesen a szívének célzott.

- Elég lesz már… - mormogja orra alá a srác. Felvesz egy puskát, amelyet egy menekülni próbáló, de mégis áldozattá lett ember hagyott hátra.

Lő egyet, majd kettőt. Chion meglepetésére sok golyó találatot ért, de szerencsére semmi fontos helyet nem talált el.

A lány egy kicsit megtántorodik. A sebekből vér folyik. A lányon most már nem csak mások vére díszeleg, hanem a sajátja is.

Flowery közéjük áll, és egy farok csapással messzebb küldi Anatét, aki falnak csapódik.

- Jól vagy? – kérdezi aggódva.

- Igen. Köszi.

A lány üres tekintetével két társára mered.

- Vessünk véget ennek. – mondja Chion, és rohanni kezd a lány felé, kezében a pisztollyal, amit ütésre emel, és nem lövésre.

- Oké. – Flowery is elindul mellette.

A lány Flot figyeli, így megnyílik az út Chionnak. Ütést mér kapitányára, aki semmit nem reagál.

Viszont meglepetésükre Anate szeme sárgává vált, és az üres tekintetben düh és szánalom jele mutatkozik meg.

- Mi a… - Chion csak ennyit tud reagálni, majd a földön köt ki.

- Chion! – Flowery a srác felé rohan, visszaváltozott alakban. Baklövést követett el. Anate egy ütéssel a földre küldi őt is. Épp készülne a srác életét elvenni, amikor is szemének színe visszaváltozik az eredetivé, és könnyek jönnek ki belőle.

- S-segítség… - mondja a lány halkan.

Flo és Chion meglepődnek ezen a mondaton. Bár nem tudnak felkelni, mégis megkönnyebbülés járja át őket, egészen addig, míg egy kép a fejükben fel nem villan.

Anate tehetetlenül az őt mozgató kezek között. „Segítség”. Még egyszer hallják ezt a szót, és a kép már el is tűnik. Az utca csöndes. A várost a lakói elhagyták gyorsan a hajókkal.

Chion erőlködve feláll, és egy hatalmasat üt a lány gyomorszájába, aki eddigi álló helyzetéből fekvőbe kerül. Szemeiből patakzik a könny, de az ütésre semmi reakció nem jön.

--------

Nem figyelek a további történésekre. A szememben összegyűlt könny teljesen elhomályosítja a látásomat. Térdelek, és semmi gondolat nem megy át a fejemen arról, hogy fel kéne állnom.

- Döntöttél? Lassan lejár az időd. – hallom meg a hátam mögött a saját hangomat. Lassan megfordulok, és szememet megtörölve, észreveszem, hogy mind a két énem ott áll.

- Hogyan csináljam? – állok fel, és komolyra váltom az arckifejezésem.

- Csak érj a saját homlokodhoz, és töröld ki azt a részt, hogy valaha találkoztál volna azzal a férfival.

- De tudni akarom ki ő. Meg akarom bosszulni.

- Azt nem kell kitörölnöd, hogy mi történt utána. Elég ha annyi megmarad, hogy honnan kezdődött. Utána minden megoldódik.

- Miért segítetek nekem?

- Mert mi, te vagyunk.

Csak mosolygok egyet, és homlokomhoz érve kutatok az emlékeim között. Számomra ez a képesség az undor. Nem szeretem. De most ez az, amely sok ember életét megmentheti. Sőt, még a sajátomat is.

Megtalálva a megfelelő részt, kitörlőm, és minden elhomályosul.

--------

Arra ébredek, hogy mindenem fáj. Mozdulni sem bírok, és még a földön fekve is szédülök. Résnyire nyitom a szemem, és a társaimat látom, akik szorgosan csinálnak valamit.

- C..Chion… - alig halható hangon ejtem ki orvosom nevét, aki rám néz, és mosolyog.

- Jó reggelt csipkerózsika. – mondja mosolyogva.

- Sikerült? – kérdezem, bár tudom, teljesen fölösleges.

- Úgy bizony. Bár lenne egy-két kérdésünk.

Válaszolnék, de közbe vág egy hatalmas fájdalomérzet a bal lábamban. Flowery a lábamból kiszedett golyót rak a földre, társai mellé.

Egy kis idő elteltével később, már elég erőt kapok ahhoz, hogy felkeljek. Kicsit sántítva indulok meg, hogy beverjem annak a baromnak a képét.

- Hova mész? Még pihenned kell. – mondja Chion.

- Elintézem azt a figurát. Kitekerem a nyakát. – mondom fogamat csikorgatva.

- Akkor veled megyünk. – mondja Flo.

Mosolygok egyet.

Elérve a szentélyhez, azzal kezdem, hogy betöröm az ajtót. A férfi kérdőn néz hátra, és amint megpillant engem, és társaimat, értetlenül néz körül.

- Most kinyírlak. – mondom, és egy hatalmas széllökéssel a falnak préselem. – Azt hiszem nem a mennyben fogod találni magad, hanem egy számodra megfelelőbb helyen.

Egyik kezemmel a falnak nyomom, torkát szorítva, a másikat pedig a mellkasára teszem.

- Levegő elszívás. – mondom, és a férfi fulladozni kezd. Holtan a földre esik, én pedig hátradőlök a fáradtságtól. Mielőtt a hátam a padlót érni, Chion megfog.

- A magyarázatot azért még kérni fogom. – mondja mosolyogva.

Már nem válaszolok neki. Elfog az álom.

--------

A hajónkon ébredek. Ringatózása megnyugtat. Bemegyek a hajó konyhájába, ahol mindent elmondok nekik arról, mi történt. Bár arra már én sem emlékszem, hogy mi történt miután bementem a szentélybe, de látszólag nem is nagyon érdekli őket.

- Hm. Érdekes. – mondja Chion professzori kisugárzással.

- Te csak nem törd itt a fejed. – vágom hozzá. Belegondolva hogy ennyi embert egöltem, nagy bűntudattal tölt el.

- De az a lényeg, hogy megúsztuk.

- Igen. De az is biztos hogy jó messzire kerülni fogom a vallásos embereket, és az ahhoz tartozó épületeket és tárgyakat. 

36.fejezet - A tudatalatti találkozás! [Filler [2.rész]

Flo és Chion nyugodtan pihennek a hotelszobában.

- Merre ment Ana? – kérdezi a lány kis idő elteltével.

- Talán venni egy kis üdítőt. Szerintem imádja. – mondja a srác mosolyogva.

Flo-t rossz érzés szállja meg, és aggódni kezd. De nem tart sokáig, hiszen hisz a kapitányában, és tudja, hogy nem keveredhet itt bele semmi komolyba.

---------------------------------------------

Egészen másnap reggelig vártak arra hogy Anate felbukkanjon. De sehol senki. Csak a szobalány nézett be egyszer-kétszer üdítőt, és nassot kínálva. Floban újra fellobban az aggódás. Hírtelen sikítozásra lesznek figyelmesek. Kinéznek a kis ablakon, de csak a jungelt látják.

- Meg kéne nézni… - javasolja Flo.

Chion egyetértően bólint, és elindulnak ki a hotelből. Ami a szemük elé tárul, hányingert kelt mind a kettejükben. Vértócsák, és halott emberek mindenhol. Hallják a sikítozást, és lábdobogások zaját. Az egész várost felkavarta az esemény. De mi történt itt? Gondolkodnak el rajta.

Elindulnak a rombolás, és pusztítás irányába.

Nem hisznek a szemüknek. Anatét látják, amint épp szél segítségével lyukat üt egy szépen öltözött férfi mellkasába.

- Ana… te vagy az? Nem! Te sosem tennéd ezt. – állapítja meg Flo.

A lány lassan hátra fordul, és két társára mered. Testét vér borítja, és érzelmet lenség tükröződik szemeiből.

Flo és Chion is észreveszik ezt a furcsaságot. Nem értik, hogy mi folyik itt.

- Anate! – próbálják megszólítani, de hiába. Nem reagál.

Hírtelen feléjük indul és támad. Megsérti a fiú arcát.

- Ha ezt akarod. – jelentik ki, és ők is támadásba lendülnek.

---------------------------------------------

Kinyitom a szemeimet, és a város főterének közepén ébredek. Sehol senki. Mi történt itt?

Felállok, de egyből figyelmes leszek egy furcsa jelenségre is. Az égen nem csak felhők úszkálnak, hanem furcsa képek is. Olyan, mint egy monitor.

Várjunk? Ez én vagyok? Miért… miért van rajta m ennyi vér?

Magamra nézek, de nem látok semmit. Mi a fene folyik itt?

Elkezdek rohanni a kikötő felé, ahol majd semmi nem fog meggátolni abban, hogy jobban szemügyre vegyem, hogy mit is csinálok.

Lefagyok. Magam elé meredek, és figyelem, ahogy a képességemmel emberek életét oltom ki.

- E… ez… - nem jönnek ki szavak a torkomon.

Hírtelen megjelenik pár ember, akiket nagyon nem akarok ott látni.

- Chion… Flo… - nem tudom mi ez. Talán a jövő lenne? Nem az biztos hogy nem. Mi folyik itt?

Szemembe könnyek gyűlnek. Nem értek semmit. Valamit csinálnom kell.

- Nem tudsz közbe avatkozni. – szólal meg valaki a hátam mögött. Lassan megfordulok, és szemeim tágra nyílnak.

Saját magammal nézek szembe.

- Te… én… - lenyelek egy gombócot a torkomon. – Ki vagy te? – szemeimet összehúzom, és összeszorítom öklömet.

- Én, te vagyok.

- Mi van? Ne szórakozz velem. – kezd felmenni bennem a pumpa.

- A tudatod vagyok. Tudod, mint mikor valakinek a vállán megjelenik a jó meg a rossz énje, és mondják, hogy mit csináljon. Én a jó lennék. Szerencséd hogy velem találkoztál. – ezt mind egy szuszra kimondja, rezzenéstelen arccal.

- Itt van valahol a rossz tudatom is?

- Persze.

- És? Mi folyik itt? Miért találkoztam veled… magammal…áhhh, már semmit nem értek. – mondom fejemet dörzsölve.

- Most már mindegy is. – mondja.

- Hogy érted?

- A testedet irányítják. Látsz mindent, amit csinálsz, de nem avatkozhatsz közbe. Vagyis, nem tudsz.

- A fenébe. – mormogom orrom alatt.

- Nézd. – mutat az égre.

Oda fordítom tekintetem, és két társamat látom, akik sebekkel próbálnak ellenem tenni valamit. A szentélyben lévő ember. Ő tehet róla.

- Állítsd meg….

- Nem tudom.

Felé indulok, és ruhánál fogva magam felé húzom.

- Állítsd meg…

Nem válaszol. Ellököm. Elindulok a jungel irányába.

- Hova mész? – kérdezi.

- Ha te nem segítesz, tudom, hogy ki fog. – mondom. Ő nem próbál megállítani.

Már csak reménykednem kell, hogy tényleg ott lesz e, ahol gondolom.

35.fejezet - A rejtélyes szentély [Filler [1.rész]

Az előző szigeten semmi nem történt. Csak találkoztam Ace-el, Luffy bátyjával. De legalább sikerült felszerelkezni. Most már kényelmes ágyban aludhatunk Flo-val egyetemben, Chion meg egy kényelmes függőágyon helyezheti magát kényelembe.

- Ana, nézd, itt a következő sziget. – mondja Flo, beleszólva a gondolkodásomba.

- Itt maradnunk kell pár napig. A log-nak most tovább fog tartani hogy beálljon, hiszen a következő sziget jó messzire van innen. – mondom elemezve a térképet.

---------------------------------------------------

Egy szép nagyvárosi kikötőbe érkezünk. Hátul pálmafák alkotta erdő hever. Az épületek díszesek, és sok is van. Lehet hogy a főút nem valami hosszú, de inkább a part menti területekre építkeztek.

- Segíthetünk valamiben? Vannak kényelmes szállásaink, finom ételeink. És azt mind olcsón. – lépe lénk egy nagy bajuszú pasas, aki a 60-as éveinek elején járhat.

- Köszönjük, de nincs rá szüksé…

- Ugyan kérem. Itt kalózokat is szívesen látunk. – mondja belevágva szavamba. Ránézek a többiekre, akik csillogó szemekkel figyelik az éttermek kültéri ülőkéjeihez kivitt hatalmas üdítőket. Nekem is összecsordul a nyál a számban.

- Rendben. Elfogadjuk.

A férfi egy szép hotelba vezet minket, aminek díszítése káprázatos. Nincsenek rá szavak. Az emberek egyenruhában, tartással sietnek látogatóik segítségére. A kevés cuccunkra is rávetették magukat, és 2 szobát jelöltek ki nekünk. Egyik enyém és Flo-é, míg a másik Chion-é.

- De jó ez a hej. Menjünk inni olyan üdítőt. – mondja Flo a kényelmes ágyat tesztelve.

- Szerintem itt valami nincs rendben. – mondom nyugtalanul, de közben nekem is a finomnak kinéző italon jár az eszem.

- Honnan veszed?

- Ez mégis csak a Grand Line.

- Szerintem így védik meg magukat. – lép be Chion, egy tálcával, amin három olyan üdítő díszeleg, amit mind kinéztünk. Egyből kézbe kapom, é jóízűen szürcsölgetem.

- Ezzel a nagy jószívűségükkel ráveszik őket arra hogy ne bántsák őket. A kényeztetést mindenki elfogadja. Ez pedig beléjük ivódott az évek során, és minden generáció örökölte ezt a viselkedést.

- Milyen okos itt valaki. – mondom gúnyosan.

- Tudod, van itt egy kis katalógus, ahol apró betűvel minden le van írva.

Félrenézek. Az ablakon kitekintve belátok a jungelbe. A közepe fele megpillantok egy kőépületet.

- Arra mi lehet? – kérdezek kimutatva az ablakon.

- Talán egy elhagyatott szentély. – mondja Flo. – Az én szigetem teli volt ilyenekkel. Általában áldozása használták, de mikor bejött ez a rendszer, hogy nem szabad ölni, elhagyták ezeket a helyeket.

- Miért tud mindenki ilyen sokat?

- Chion semmit nem tud… csak olvasni. – jegyzi meg Flo röhögve.

- Köszi.

---------------------------------------------------

Miután eleget ittunk a kedvenc italunkból, elindulok szétnézni a hatalmas jungelben.

Teli van gyümölcsökkel, és egyéb növényekkel, amelyeknek ehetőek. A fák szépek, bár a fény elég gyéren hatol be a sűrű lombkoronák között.

Egy patak átugrása után, és egy kisebb séta megtétele után, elérkezek a hotelből látott szentélyhez. Nem tűnik elhagyatottnak, hiszen koszmentes, és csillog.

Benyitok. A falakon lévő lámpások szolgáltatják ez egyetlen világosságot. Durva faragású falak, és oszlopok alkotják az alapot.

Meglátok egy ruhaköteget az szembe lévő oltár előtt, amely hírtelen megmozdul. Kiderül, hogy nem csak pár ruha, hanem azokat hordó ember is van velem szemben.

- Lépj beljebb kedves látogató. – mondja kedves hangon egy férfi.

Nem tudom miért, de belépek. Az ajtó becsukódik mögöttem szép lassan, de eszemben sincs kirohanni. Kíváncsi vagyok, mit csinálhat itt.

- Ki vagy te? Ha jól tudom, az ilyen szentélyek ma már csak elhagyatottan és üresen állnak.

- Ennek oka, hogy mindenki úgy hiszi, hogy csak áldozatok bemutatására épült. De ez nem igaz. Ez az egész hely közelebb segít minket ahhoz, hogy elérjük a mennyek kapuját.

- Mire kell ez neked?

- Mindenki erre vágyik. A megváltásra, miután eltávozik az élők sorából.

- Talán valami rosszat tettél, hogy ilyen folyamatokhoz kell fordulnod?

- Mondhatjuk így is. – mondja kuncogva. Nem értem.

Közelebb lép felém. Én nem hátrálok. Érzem, hogy az itt élők közül való, és az itteniek nem ártanának senkinek.

- És azt tudod e, hogy mi kell ennek az eléréséhez? – kérdezi elég közel érve hozzám. Csak egy vékony levegőréteg választ el bennünket. Megcsóválom a fejem. – Véráldozat. Halott emberek. És te fogsz nekem segíteni.

Mire megmozdulnék már túl késő. Azt hiszem rájöttem. Kevertek valami a lámpásba, amitől eltompultak az érzékeim.

A fejemhez ér, és összeesek.

---------------------------------------------------

A lány a kőasztalon fekszik, amelyen egykor emberi áldozatok vére folyt.

- És most itt az idő. Elérem a mennyek kapuját, és megszerzem a végtelen hatalmat. Ehhez pedig te fogsz

hozzá segíteni. – mondja miközben egy rituálét kezd tartani, mormolva ősi igéket.

34.fejezet - Ace! Találkozás és búcsúzás!

A hajó eléggé gyér berendezésű. Kevés az utánpótlás, és a Malison szigeten történtek miatt, nem is sikerült újabbat beszerezni. A raktáraink mélyét ürítjük ki. Erre rátesz egy lapáttal a sok vihar, ami minden energiánkat elveszi. Viszont Flo jól bírja. Mármint az éhezést, viszont a fáradság őt is a padlóra küldi. Chionról nem is beszélve. Olyan mint egy hulla, ami egy helyben fetreng. Engem meg csak az éhezés az ami zavar. Ha jönne legalább egy tengercsászár, ledarálhatnám, és csinálnánk belőle finom sült húst, de még ő sem akar megenni minket.

- Látok egy szigetet. – mondja egy félnapi fetrengést követően Flo.

- Remélem nem valami elcseszett szegény hely. Most be kell vásárolnunk, de iszonyat gyorsan. – mondom.

Elérve a szigetet, annak kikötőjében leparkoljuk a hajónkat, és kiosztom a teendőket.

- Chion, te mész, és gyógyszereket veszel, meg kaját. Flo, te a berendezéseket szerzed be. Hűtő, szekrény, ágy, polc, asztal, meg írószerek.

Bólintanak egyet, és már el is tűnnek.

Én ruhákat szerzek be.

Betérek egy ruhaboltba, ahol mindenfélét lehet kapni, de elég fukar egy hely. A jó cuccok sokkal drágábbak, míg a bikinik, meg a kisebb ruha kiegészítők olcsóbb áron érhetőek el.

A pulthoz megyek, és mint ahogy Nami csinálná, a női bájaimat veszem elő. A pultos csak jót röhög.

- Aranyos vagy kislány, de még fiatal vagy. Majd pár év múlva…

Idegesen ragadom meg a gallérját, és erőt alkalmazva kezdem lefaragni a ruhák árát.

Ezzel végezve elégedetten hagyom el az üzletet.

Visszamegyek a hajóhoz, ahol meglátom Flo-t, pár idősebb férfival. Odarohanok, és gúnyosan vetem hozzájuk a kérdésem.

- Kik vagytok?

- Nyugi Ana… csak segítenek berakni a bútorokat. – mondja Flo nyugtatóan.

- Kérlek ne hívj Ana-nak… nem szeretem. – mondom nyugodtabb hangon. Nem várom meg hogy válaszoljon. – Chion merre van?

- Nem tudom. Mióta innen elindultunk, nem láttam őt.

Fejemet megvakarva elindulok Chion-t keresni.

- Anate, hova mész?

- Megkeresem ezt a balfácánt.

Nem is kell sokat keresnem. A fiú egy újságos melletti padon ül, és olvas.

- Mi olyan érdekes? – kérdezem mellé leülve.

- Azt hiszem befizetek madár postára. Kelleni fognak ezek az újságok.

- Miért is?

- Ez a cikk egy Alabasta nevű királyságról szól, ahol forradalom készülődik.

- Hát, igazán érdekes, de most fogd amit vettél, és gyere. Indulunk.

- Benne van mugiwara is.

- Mi? – elveszem a kezéből az újságot és olvasni kezdem.

„- Az Alabastai királyság környékén felbukkanó Mugiwara kalózhajóból ítélve, arra következtethetünk, hogy az ő kezük is benne van a királyság hanyatlásáért folyó küzdelemben. – állítja egyik szóvivőnk, de ezt az állítását a tengerészet teljes mértékben cáfolja, azon indokból, hogy ezek a lázadások már rég elkezdődtek, még a Mugiwara csapat megjelenése előtt…”

- Hol van ez az… Alabasta? – kérdezem.

- Nem tudom, de nincs olyan messzi, hiszen a tengerészet itt is megerősítette az erőit.

- És miért nem szólsz hamarabb? – vágok a fejére egy hatalmasat. – Ugye tudod, hogy vérdíj van a fejemen?!

- Persze hogy tudom. De még nincsenek itt az erősítések. Még pár nap mire ideérnek!

- Rendben, akkor ezt az újságos izét intézd el, és megyünk.

Míg Chion elintézi az újságmegrendelős intézkedéseket, én addig visszaindulok a hajóhoz.

Viszont megakad valakin a szemem. Épp egy árustól kérdez valamit, amihez egy plakátot is társít. Amint rájövök, hogy kit ábrázol a plakát, az agyamon át fut valami érzés, amit még nem éreztem eddig.

Odamegyek a sráchoz. Nem lehet 20-nál idősebb.

- Azt hiszem tudok neked segíteni. – mondom kedves mosollyal. Ő rám néz.

- Tényleg? – kérdezi mosolyogva? Olyan ismerős ez a mosoly.

- Persze, csak gyere velem. – mondom és elindulok egy sikátor fele, ami kellő távolságra van a zsúfolt területektől.

Felé fordulok, és egy hatalmas rúgással a földre terítem. Csak értetlenül néz.

- Mit akarsz tőle? – kérdezem dühös pillantással.

- Nem hiszem hogy közöd lenne hozzá. – mondja, és tűz kíséretében lelök magáról, és most én kerülök alulra.

- Ki vagy te, és miért keresed Luffy-t? – kérdem egyre idegesebben. Bár már rájöttem, hogy ez az ember démongyümölcs használó.

- Várj. Te ismered Luffy-t? –kérdezi, és leszáll rólam. – Áh, bocsi, nem gondoltam volna.

Értetlenül fölállok, és letörlöm magamról a port.

- Ki vagy te? – kérdezem, már lágyabb hangnemben.

- Luffy bátyja vagyok. A nevem Ace. – mondja. Már tudom, honnan volt ismerős ez a mosoly. Luffy is pont ugyan így mosolyog.

- Várj. Luffynak van bátyja? Sosem említette.

- És te…? – kérdezi.

- Anate. Bár csodálom, hogy nem tudod. Az öcséd plakátját már láttad, de az enyémet még sose?

Elgondolkozok, de nem hiszem, hogy túl sok minden fog az eszébe jutni.

- Na de most arra válaszolj, hogy miért keresed?

- Régen találkoztunk. Szeretném újra látni.

- Ugye tudod, hogy teljesen másfele van? Alabasta királyságában bukkant fel a legutóbb, és ha jól ismerem, akkor még mindig ott van.

- Na ne már! Amúgy, és te honnan ismered Luffy-t?

- Az első társa voltam.

- Miért is?

- Gyere velem, és út közben elmondom.

A hajóig megállás nélkül beszélek. Úgy érzem, hogy neki kiönthetem a lelkem. És most, hogy ezt kibeszélem, egy hatalmas kő gördül le a szívemről. Senkivel nem beszéltem ilyen hosszat. Nem tudom, hogy ez miért van, de bízok benne, csak úgy mint Luffyban.

- Érdekes történet. Látom Luffynak jól megy a sor. – mondja a hajón mosolyogva.

- Elkísérhetünk egy darabig. Mint ahogy megfigyeltem, Alabasta egy kicsit arrébb van még. – mondja Flo.

- Ennyin vagytok? – kérdezi Ace.

- Nem rég alapult a csapat, szóval igen.

Azon idő alatt, amíg ész velünk utazik, minden mókásabb. Nevetünk, miközben a Luffyval közösen megélt eseményekről beszél. Ez a srác jó fej.

- Innestől már megleszek. – mondja egy ponton Ace.

- Biztos nem maradsz még? – kérdezi Chion.

- Nem. De élvezet volt veletek lenni. Majd még látjuk egymást. – ezzel a vízben lévő mini járgányára ugrik, és elindul. Utána kiáltok.

- De addig meg ne halj!

- Ugyan ezt akartam mondani!

Amint ezt kimondta, már el is tűnt a horizonton.