20.fejezet - még egy tag? Miért is ne?

Kinyitom a szemeimet, és hason fekve találom magam, egy igen puha ágyban. Belegondolok, hogy mi is történt, és egyszerűen nem hiszem el. Nem tudom, mitől lehetett az a fájdalom… de hülye vagyok. Hát persze. Ez biztos, hogy annak a mellékhatása. Hát az biztos, hogy nem egy kellemes érzés, és az is biztos, hogy mikor ez a fájdalom előjön, nem tudom használni az erőmet. Csak is emiatt tudott az a szemétláda megsebezni. Igen, hát szép és jó, hogy ezt ki tudtam logikázni, de mit tudnék ellene tenni?

A nagy gondolkodásomat abbahagyom, és megpróbálok fölkelni, de nem sok sikerrel, és a hátamba éles fájdalom szúr.

Majd hírtelen beront Luffy, Nami és az egyik orvos.

- Anate? Mi történt veled? Hogy-hogy megálltál? Nem úgy volt, hogy téged nem lehet ilyen könnyen megsebezni? – kérdezi Luffy, és aggodalmat érzek a hangjában.

- Talán van valami amit nem mondtál el nekünk? – kérdezi Nami gyanakodva.

- Ugyan, kérem, ne zaklassák a beteget…

- Hát van valami. – mondom halkan, és beletörődve abba, hogy nem tudom tovább titkolni. Közben Zoro is bekucorog az ajtón.

- Az igazság az, hogy én két démongyümölcsöt ettem meg.

- Mi?! – mind a három társamnak, hatalmasra kerekedik a szeme döbbenetükben.

- De ha több gyümölcsöd van 1-nél, akkor semmivé kéne válnod. – mondja Nami, és próbálja kikövetkeztetni, hogy ez hogy valósulhatott meg.

- Hát, eredetileg úgy lenne, és a második gyümölcs megevése után, tényleg „felrobbantam” de mivel az első gyümölcsöm a levegő gyümölcs volt, a testem összeállt. És ez a mellékhatása. Nem válok semmivé, de úgy érzem, mintha belülről akarna valami széttépni. Ez eredményezi azt is, hogy akkor vért köptem.

Nami logikusan átgondolja a dolgokat, és bólogat. Ránézek Luffyra, és Zorora, akik értetlenül vakarják a fejüket.

- Majd egyszer megértitek. – mondom mosolyogva. – Amúgy… fel szeretnék öltözni.

- Rendben srácok, kifele. – utasítja a fiúkat Nami.

- Mi… de…hé ….Namiiiii~ - Luffy nagy nehezen, nyafogva elhagyja a szobát.

- Mivel a sebed nem forrt be teljesen, nem szabad magad megerőltetni. – mondja Nami, majd segít fölülni, és egy pólót nyom a kezembe.

- Ez nem az én pólóm. – mondom keseredetten.

- A pólód szétszakadt, így amíg meg nem varrom, ezt kell hordanod. – mondja ellentmondást nem tűrően.

Már ahhoz is segítség kell, hogy fel tudjak venni egy pólót. Egy kicsit szégyenérzetem van. Főleg, hogy amit elgondoltam, miszerint engem nem lehet megsebezni, téves volt.

- Köszi a segítséget, innen már menni fog. – mondom, és abban a pillanatban amint fölállok, belehasít a fájdalom a hátamba.

- Igen látom. – jegyzi meg mosolyogva.

Nami szólt az orvosnak, hogy bejöhet, ő pedig vagy 3 féle fájdalomcsillapítót nyomott a kezébe, és egy kenőcsöt a sebre. Majd kimentünk, és hogy megünnepeljük azt, hogy Luffy-ék legyőzték a kuroneko kalózcsapatot, beültünk az egyik étterembe.

- Nem is vagy te sebezhetetlen. – jegyzi meg Zoro nevetve.

- Nagyon vicces. – fordítom félre a fejem.

- Fáj még? – kérdezi Luffy, amire meglepődök. Nem szokott ő ennyire aggódni.

- Dehogy fáj. Már szinte nem is érzem. – mondom nevetve.

- Aha. – Nami a hátamra üt, és kicsordulnak a könnyeim.

Mindenki nevetni kezd. Majd a kaja alatt más témák is előkerülnek, amiken szintúgy jól szórakozunk.

Az evés után, hírtelen megjelenik Kaya, aki egy ajándékot emleget, és elvisz minket a kikötőbe.

Ami a szemem elé tárul, az csodálatos. Egy nagy hajó, amin már könnyedén elférhetünk. Van rajta orrdísz, ami egy kos-t ábrázol, meg minden, ami egy hajón nélkülözhetetlen.

- Ez valami gyönyörű. – mondom, és felsietek a hajóra. Igaz, nincs sok elkülönített rész benne, de épp elegendő egy kis csoporthoz.

Miután mind jól megnéztük a hajót, megjelenik Usopp, is aki megemlíti hogy a tengerre megy.

- Hát akkor gyere. – mondja Luffy.

- Mi? – értetlenkedik a hosszú orrú.

- Velünk jössz. Most már te is a csapat tagja vagy. – mondja Zoro.

- Hát akkor rendben. – ő a hajó felé fut, és földobja a csomagjait. – Én vagyok a kapitány. – jelenti ki magabiztosan.

- Egy frászt. Én vagyok a kapitány. – mondja Luffy.

Ezen mind csak egy jót nevetünk.

19.fejezet - mégse legyőzhetetlen?

- Mi a fene folyik itt?! – kérdezi a komornyik… vagy is Kuroneko kalózok kapitánya.

- Azt mondtad, hogy ezek a kölykök, nem fognak az utunkba állni, így a terv normálisan mehet. Nem számítottunk arra, hogy sikerül nekik. – magyarázkodik a hipnotizőr.

- Rendben, van 5 percetek, hogy kinyírjátok őket, különben, mind itt fogtok meghalni. – mondja, és elővesz hosszú, macskakarom szerű fegyvert.

Eközben Nami visszapasszolja Zoronak a fegyvereit, majd megpróbálja felkelteni Luffyt, ami sikerül is, de közben a válla megsérül, és fájdalmában a földön köt ki.

- 2 perc. – mondja a fickó, teljesen nyugodtan.

- Te miért nem segítesz nekik? – kérdezi tőlem a hosszú orrú, aki már így is bekapott pár ütést, és helyenként vér borítja a testét.

- Nem is tudom.

- De hát te is a csapat tagja vagy! Neked is ki kell venned a részed a harcból! Nem ezt mondtad nekem?!

- Jó, jó. Nyugi.

Igaza van.

- Letelt az idő. – mondja Kuro, és valami furcsa mozdulat után, el is tűnik a helyéről.

Látom, ahogy több tag a földre zuhan.

- A fenébe. A kapitány gyors ölésbe kezdett.

Meghallom az egyik kalóz mondatát, aki amint befejezte, a földön kötött ki.

- Nem látom. Nem látom hogy hol van? Miféle boszorkányság ez? – Usopp teljesen kétségbe van esve.

Én nem értem hogy miért mondja ezt, én tisztán látom. Lehet hogy gyors, de látom hogy merre mozog, és kinek veti magát. Látom minden támadását. És ahogy körülnézek, azt is felfedezem, hogy ezzel csak én vagyok így. Mindenki tétlenül áll, vagy esik a földre.

Más szóval, jelenleg én vagyok itt az egyetlen, aki küzdeni tud ellene.

- Nincs mit tenni. – mondom halkan, és a csatatér felé sétálok.

- M… mit akarsz tenni? – kérdezi aggódóan a hosszú orrú.

- Legyőzöm, hát mi mást?!

Megállok, pont egy olyan résznél, ahol a sziklából, életképes fű nőtt ki.

- Gyere macska bá’ . Lássuk, hogy mit tudsz.

- Eléggé szemtelen vagy. – mondja, és megigazítja a szemüvegét. De nem vár a válaszra. Megint azt a furcsa mozdulatot használja és elindul. Felém közelít, és karmait kinyújtja felém.

- Anate vigyázz! – hallom Zoro, és Luffy aggódó szavát, bár teljesen fölösleges.

Könnyedén kikerülöm a csapásait. Ő megáll, és értetlenül néz rám.

- Na mi az? Túl gyors vagyok neked? – végül is, a szél az elég gyors. A levegőt használva, hatalmas sebességet érhetek el. Mikre nem jó egy kis logika.

- Tudok én még gyorsabb is lenni. – mondja, és hasonló, de más mozdulatba kezd. És eltűnik.

De csak a többiek szeme elöl. Én még mindig látom. Igaz, hogy gyorsabb, de én is tudok gyorsabb lenni. Megint csak könnyedén kikerülöm a támadásokat, csapásokat. Ő egyre zavarodottabban, és dühösebben kezd támadni, de ezzel csak ront a saját helyzetén.

Megáll, és liheg. Kifáradt.

- Befejezted? Rendben, most én jövök. – mondom mosolyogva. – Szélpenge.

Kisebb széllökések indulnak meg felé, amiket próbál kikerülni, nem sok sikerrel. A szélpengém megszaggatta a ruháját, és helyenként a bőrébe is belevágott.

Ugye milyen fair. Én nem sérültem semmit, akárhányszor támadott, én viszont elsőnek sebet ejtettem rajta.

De hírtelen megjelenik pár ne várt személy.

- Klahadore. Azonnal hagyd ezt abba, és hagyd el a szigetet.

Aki megjelent, az nem más, mint az a Kaya nevű lány, és a három kis töpszli.

Ezek meg mit keresnek itt?

- Kaya kisasszony, mit keres ön it... – Kaya nem várja meg, míg befejezi a mondatot, hanem egy pisztolyt ránt elő. – Oh, értem már.

Elindul futva a lány felé.

- A francba. – mondom, és utána futok. Út közben gyors tempóra váltok, és Zoro egyik kardját is elveszem.

Kuro elé vágok, és Zoro kardjával tartom vissza, a fickó, lesújtani akaró karmait.

- Hé! Ki mondta, hogy azt elveheted?! – ordít rám Zoro.

- Bocsi. Majd visszaadom. – Komoly arckifejezéssel hátranézek, amennyire csak tudok. – Nem tudom, hogy mit kerestek itt, de el kell tűnnötök.

- Nem! Mi is harcolni fogunk. – mondja a három srác közül az egyik.

- Nem fogtok harcolni. Nektek az a feladat jutott, hogy megvédjétek Kayát.

Haboznak. De Usopp, egy meggyőző beszéddel, ráveszi őket, hogy menjenek el.

- Na akkor hol is tartottunk? – ő hátraugrik, én meg vissza dobon a kardot Zoronak.

Épp támadni készülnék, mikor valami megtorpanásra késztet. Nem, nem a félelem, egyáltalán nem félek. Ez valami más.

Őrült fájdalom kezdi átjárni a testem, és én vért köpve próbálok állva maradni.

- A-anate? – Luffy aggódó hangját hallom, majd azt ahogy Zoro figyelmeztet.

A fájdalom felerősödik, és a földre esek. Érzem, ahogy vér csorog le a hátamon, közben vért köhögök fel. Úgy tűnik, sikerült eltalálnia a hátamat. De mi ez, ami belülről jön?

Ez az érzés olyan, mintha belülről akarna valami széttépni.

Egyre halkulnak a körülöttem lévő hangok. De még mindig ki tudom venni a zajokból, hogy valaki felém fut, és aggódva szólítgat. De nem tudok válaszolni. Sőt.

A belülről jövő fájdalom, és a hátamat ért sebből jövő fájdalom, épp elegendő ahhoz, hogy elveszítsem az eszméletem.

Az utolsó, amit az eszméletem elvesztése előtt éreztem, hogy valaki megfogja a kezem.

18.fejezet - A csata kezdetét veszi

Még napfelkelte előtt elmentünk a D-i parthoz, ahol Usoppék látták beszélni a komornyikot, meg azt a furcsa embert. A leejtőnél álltunk, meg, amit Usopp terve szerint leöntöttünk csúszós olajjal.

- Rendben, ez meg fogja állítani őket, és majd szépen elintézhetjük őket. Megkérdezhetem, hogy ti miben vagytok jók?

- Aprítás. – Zoro.

- Nyúlás. – Luffy

- Lopás. – Nami.

- Kémkedés. – én.

- Rendben, én meg a rejtőzés.

- Na azt már nem. Te is harcolni fogsz. – ordítok rá.

Egészen hajnalig vártunk rájuk, de senki nem jött.

Ordításokra figyelek fel, amik egyáltalán nem közelről jönnek. Mintha a sziget másik felén ordítozna egy csapat…. kalóz.  Áh ez a bolond.

- Usopp, nem lehetséges, hogy van egy másik leejtő is a szigeten? – kérdezem, hátha észreveszi a hibáját.

- De van É-szakon…. – és sikerült rájönnie. – Én idióta. Mivel itt beszéltek, azt hittem, itt fognak jönni.

- Usopp, merre van a leejtő? – kérdezi Luffy azonnal.

- Egyenesen kell menni Észak fele, így 3 perc alatt ott lehet lenni.

- Rendben. – Luffy gyors futásban indul el. Usopp szintén eszelős iramban kezd el szaladni.

- Hát nincs mit tenni. – fogja a fejét Zoro, és épp indulna, de a mögötte, szintén indulni készülő Nami, megcsúszik az olajban, és magával rántja Zorot is. Nami viszont ezt kihasználva, Zoro hátán szabadul meg az olaj csapdától, ezáltal Zoro szépen lecsúszik a leejtő aljára. Nami elviharzik mellettem. Én visszafordulok hogy  segítsek neki…de.

- Bocsi Zoro, de nem kéne lemaradnom. – elindulok. – biztos van jó módszer hogy kimássz onnan.

Meguntam a futást. Szépen lassan gyalogolva folytatom az utat. Úgy sem kell sietnem, hiszen Luffy, Usopp és Nami már biztos ott vannak. Csak meg tudják oldani egyedül.

De vajon én, tényleg kellek ide? Mindenki meg tud sérülni rajtam kívül, és ez nem fair. A démongyümölcsöm sem tudom magamból kiszedni. Talán erősebbnek is mondhatnám magam. Igen. Erősebb vagyok, mint ők, és ez nem jó. Ha tovább maradok, biztos, hogy ez a téma egyszer fel fog vetődni, és veszekedésbe fog torkollani. De mit kéne tennem? Mi lenne ha elhagynám a csa…

A gondolat menetemet léptek törik meg. Hátranézek, és Zoro fut mögöttem.

- Te meg miért sétálsz? – kérdezi lihegve.

Amint mellém ér én azonos tempóban kezdek el haladni mellette. De nem futok. Inkább repülök, az legalább nem fárasztó. Így is utálok futni.

- így… könnyű.

- Ja. – mosolygok rá, de ő nem figyel rám.

Hírtelen egy nem várt személy bukkan fel mellettünk.

- Luffy? Nem te indultál el elsőnek? – kérdezem kerek szemekkel.

- De hát nem mondta el, hogy merre van észak. – nyávog.

Nem is kell sokat futnunk, szembe találjuk magunkat a kalózokkal. Mind a hárman visszalökjük őket, és a lejtő felén érnek földet.

Jobban körülnézve meglátjuk Namit és Usoppot a földön feküdve. Kettejük közül Usopp az aki jobban meg van sérülve.

- Nami! Hogy mertél ott hagyni az olajban. – ordít rá navigátorunkra Zoro.

- Usopp te bolond. Nem mondtad el hogy merre van észak. – Luffy pedig a hosszú orrút célozza meg, ordítási célpontként.

- Ne most kezdjetek veszekedni. Van most nagyobb bajunk is. – én a két srácot fegyelmezem meg.

Eközben a lejtő alján a furcsa fickó, hipnotizálni készül az embereit. Mind odafigyelünk, de nem nézünk a karikára, mert ki tudja, mit mond nekik.

Miután elhangzott a hipnotizálás, az egész bagázs ordítani kezd, mint a sakál. Az egyik, beleüt a sziklába, aminek leszakad emiatt a sarka.

- Ömm… lehet, hogy így nem lesz olyan könnyű. – mondom. – Luffy, most mit csináljunk?

Ő nem válaszol.

- Luffy?

Ő minden válasz nélkül, a felénk rontó csapatra támad ordítva. Majd keresztülfut rajtuk, és egyenesen a hajójuk orrát veszi célba, amit leszakít.

- Ez a bolond belenézett? – fogom a fejem. Főleg, hogy ő már tudott erről, hogy nem szabad a karikába nézni.

A furcsa srác gyorsan reagál, és elaltatja Luffy-t, akire ráesik az a hatalmas fadarab.

- Luffy az alatt az izé alatt fekszik. Nem lesz baja? – kérdezi aggódva Usopp.

- Ugyan már. Leesett a szikláról a fejére, és akkor is csak békésen aludt. Nem lesz baja. – mondja zoro.

Közben megjelenik megint, két furcsa figura, akik Zorot szemelték ki áldozatul. Elveszik két kardját, így csak eggyel küzd, a két személytől jövő, sűrű karom csapásaival.

És kis vártatva, még a főkolompos is megjelenik, olyan arccal, mint aki épp az előbb nyírt ki vagy 30 embert. Elég durva az arckifejezése ahhoz képest, hogy eleinte milyen volt.

17.fejezet - A "Tenger bátor harcosának" segítség kell

- Klahadore – szólal meg az ablakban lévő lány.

Egy igazán furcsa mozdulattal igazítja meg szemüvegét az öltönyös ember.  Nem is figyel ránk, hanem inkább Usopp barátunkat szólítja meg, aki nem sok sikerrel a fa túloldalán keresett magának menedéket.

- Sokat halottunk már rólad. – mondja gúnyosan. Usopp nem válaszol. – Na de most válaszoljatok, ti mit kerestek itt? – kérdezi most tőlünk.

- Egy hajót akarunk. – mondja Luffy.

- Nem lehet. – válaszolja azonnal. – Na de most … - megint leveszi rólunk a figyelmét, mintha mi nem számítanánk semmit. – Usopp-san. Elég sok veszéllyel néztél már szembe? A korodat nézve, ez elég szép teljesítmény.

- Ugyan… hívj csak Usopp kapitánynak. – mondja felvágóan.

- Kapitány…? – megint igazít egyet a szemüvegén. De ezt csinálja minden ötödik másodpercben.

- Ha még egyszer megigazítja a szemüvegét, esküszöm, hogy kinyírom… - mormogom az orrom alá.

- Halottam az apádról is. – Usopp erre a kijelentésre megváltozik.

- Klahadore hagy abba. – kérleli a lány, aggódó tekintettel.

- Csak egy szutykos kalóz fia vagy.

Usopp dühösen leugrik a fáról.

- Mi az? Csak nem feldühödtél? Na mind egy is… csak maragy távol Kaya  kisasszonytól. Vagy talán azt az űrt akarod kitölteni vele, hogy az apád elhagyott a pénz miatt?

- Nem érdekel, hogy mit gondolsz, de tudd… hogy én büszke vagyok arra, hogy egy kalóz fia vagyok.

- Usopp… - aggódva tekintek rá, miközben ő kiáll apjáért, és magáért is.

De az öltönyös csak nem hagyja abba. Tovább provokálja.

Usopp dühösen ragadja meg, és ütésre emeli a kezét, de a szőke lány megállítja.

- Most felkérlek a távozásra. – Mondja a férfi teljesen higgadtan.

-  Nem kell kérni, így is elmentem volna. Sőt vissza se jövök többet. – mondja Usopp, és elmegy.

A három kis srác meg elkezdenek ordítani rá, de ő ijesztő tekintetével elijeszti a három srácot. Közben Luffy is ráugrana az öltönyös csávóra, de Zoro lefogja.

- Nekünk mi közünk is van ehhez? – kérdezi, és nem engedi Luffyt.

------------------------------------------------------------------------------------------------

Elmentünk a háztól, és miután lecsillapodott a társaság, Luffy elindult valamerre. Mi Zoro-val, Namival, meg a három sráccal egy termőföldet elkerítő kerítésnél pihentünk le.

- Nem hárman voltatok? – töröm meg a csendet, e kicsi fiúknak szánt kérdésemmel, akik most nem hárman, hanem csak ketten ültek a földön.

- De. Tamanagi. Mindig eltűnik valahova, és ordítozva jön vissza.

És mint megmondták, a kis srác pont most jött felénk ordítozva.

- Baj van!!

- Na és mi az?

- Egy fura alak jön erre, hátrafele.

- Ez nagyon nagy baj. – mondom unott fejet vágva.

Közben meg is érkezik a közelünkbe az-az alak.

Jééé… tényleg hátrafele közlekedik.

- Ki nevezett furcsának? – kérdezi tőlünk. Meghalotta?

- Te meg ki vagy? – kérdezi Nami.

- Én csak egy vándor hipnotizőr vagyok, semmi egyéb.

- Aham… elég furcsa ez nekem. – mondom.

- Mi ebbe na furcsa?

- Egy hipnotizőrt már rég rászettek volna, hogy egy cirkuszban dolgozzon.

- Azt mondod nem hiszel nekem?

- Ja, valahogy úgy.

- Rendben akkor megmutatom… vállalkozol?

- Kösz, de inkább passzolom.

- Mi kipróbáljuk. – jelentkezik a három törpe.

- Rendben. Szóval miután elhangzott, hogy „1-2-3 Jango!” mély álomba merültök.

Ők csak bólintanak, jelezvén hogy megértették.

- Rendben. 1 2 3 Jango!

Erre nem csak a három kissrác terül el a földön, hanem az is, aki alkalmazta ezt.

- Na most már tudom, hogy miért csak vándor. – mondom.

Erre Zoro és Nami nevetni kezdenek.

------------------------------------------------------------------------------------------------

Megvártuk, hogy felébredjenek. A furcsa emberke hamar le is lépett. De mi még ott maradtunk várni Luffyt.

Már egy ideje várunk, de hírtelen feltűnik Usopp.

- Hé Usopp. Luffy-t merre hagytad? – kérdezem, de válasz nélkül suhan el előttünk.

- Ezt meg mi lelte? – kérdi Nami.

Közben a három kissrác magukban beszél.

- Hé törpék!

- I-igen?

- Merről jött a kapitányotok?

- Hát arra egy sziklás hely van…. Tényleg, mindig oda megy ha bánatos.

- Rendben, akkor vigyetek el oda minket. – mondom, és várakozóan eléjük állok.

- Igazad van. Luffy biztos arra lehet. – mondja Zoro fejét fogva.

El is mentünk egy meredek, sziklás helyhez. Lenézek a partra, és megpillantom, drága kapitányunk, kék fenekét.

- Srácok… megvan Luffy.

- Mi? Hol? – Nami lenéz, és ijedten a szájához kap.

- Ugyan ez biztos meg sem kottyant neki.

- De nem mozdul.

Sóhajtok egyet, és leugrok. Könnyedén érek földet. Zoroék az egyik lejáraton jöttek le, és amint ideértek Zorohoz fordultam.

- Zoro. Ide adnád az egyik kardodat egy pillanatra?

- Minek?

- Csak add ide.

Ő az egyik feketét a kezembe nyomja. Én baseball állásba állok, és egy hatalmas lendülettel Luffyra súlytok. Ő minden reakciót mellőzve felkel, és ásít.

- Jó reggelt. – mondja.

- Ne jó reggelezz. Mi történt Usoppal? És mégis miért alszol ilyen pózban, egy sziklaszirtnél?

- Oh tényleg, mindjárt elmesélem mi történt.

Halottuk Luffy beszámolóját, hogy az a komornyik eredetileg kalóz, meg hogy meg akarja támadni a várost, és meg akarja ölni Kayát. Elég bolond egy ötlet, főleg, hogy csak azért csinálja, hogy pénz szerezzen anélkül, hogy vadásznának rá a tengerészek. Ha kalóz, akkor vállalja is be.

Elindultunk a város fele, út közben pedig szembe találjuk magunkat Usoppal.

A három srác egyből aggodalmasan megszólítják, hogy ezt el kell mondani mindenkinek. Ő viszont nem vártan el kezd röhögni.

- Ez csak hazugság volt. – és folytatja a nevetést. A srácok is nevetnek, majd komoly arcot vágnak.

- Csalódtunk benned kapitány. Hogy ilyet hazudj, csak mert utálod. – és elmennek.

Ő is készülne elmenni, de megállítom.

- Neked vérzik a karod?

- Ez csak egy karcolás.

- Nem csak egy karcolás. Na gyere, gondolom nem akarsz itt beszélni.

Elráncigálom őt a parthoz, a sziklákra. Míg Nami kezelésbe veszi a sebét, addig én kifaggatom.

- Miért hazudtál nekik, hogy csak hazudtál?

- Mert… Áu!

- Ha nem mocorognál nem fájna. – mondja Nami.

- Kérlek válaszolj.

- Mert hazudós vagyok. Meg hiába mondtam a falusiaknak, hogy veszély jön, ők nem hallgattak rám. Ezért, ők azt hiszik, hogy a holnapjuk is egy szép nap lesz. De pont ezért én magam fogom a kalózokat megakadályozni, hogy tényleg csak hazugság legyen.

Eközben Nami befejezte a kezének a bekötését.

Luffyra nézek, aki bólint, és föláll.

- Rendben, segítünk neked.

- De miért? – értetlenkedik.

- Mert tetszik az elszántságod, ezért nem hagyhatjuk, hogy egyedül harcolj.