46.fejezet (Azt hiszem a címek mehetnek a kukába Q-Q)

- Remélem nem várod el, hogy meggondoljam magam. - szólok oda Chionhoz, aki egy ideje aggódó tekintettel ül a konyhapultnál.

- Nem ismerlek eléggé ahhoz hogy ezt megtehessem. 

Úgy tűnik, hogy a cselekmények gyors lezajlódása teljesen kikészíti. Bár nem csodálom, hiszen eddig csak egy nagyszájú halász volt. 

- Ha nem bírod tovább, nyugodtan kiszállhatsz még. Mind megtehetitek. Olyan kicsi vérdíjjal a fejeteken, nem hiszem, hogy bárki követni akarna. Hamar el is felejtik majd. 

Kérdően fordul felém, és látszódik, hogy nem érti miért mondom ezt.

- Ezzel mire akarsz célozni?

- Mindannyitokat csak belekevertelek ebbe az egész kalózosdiba. Ezzel csak azt mondom, hogy nem tartalak vissza titeket. Egyedül is megvagyok.  

Chion idegesen feláll, és egy pofont kísérel adni, de a tenyere csak átcsúszik az arcomon, ami még jobban felidegesíti.

-  Ha még egyszer ilyet mondasz, belelöklek a tengerbe. 

Flo és Genji, akik épp ebben a pillanatban léptek  be az ebédlőbe, döbbenten figyelik a jelenetet.

- Itt meg mi történt? -kérdezi Flo értetlenül.

Egyikünk se válaszol neki. Chion még folytatja is.

- Bízz már meg bennünk egy kicsit jobban! Ahogy mi se téged, te sem ismersz minket! 

- De most már tudjuk, hogy Ana szeret kételkedni, Chion meg szeret vele veszekedni. - szól közbe Genji, mosolyogva.

Mind a ketten felé fordulunk, és vissza mosolygunk rá. Igaza van, a kételkedés az egyik nagy mesterségem. Luffyéknál is ez volt. Ez volt az ok, hogy elhagytam őket.

 Hirtelen egy rázkódás megy végig a hajón. Kirohannunk hogy megnézzük mi az, de semmit nem látunk magunk körül. Ez mintha már megtörtént volna egyszer. Vajon mi lehet ez?

- Az ott... egy sziget. - mutat a hajó menetiránya felé Flo. 

Az lesz az a sziget, ahol Ataru vár ránk. 

- Készüljetek. Itt az idő hogy szétcsapjunk a tengerészet között. 

Egyszerre jeleznek vissza. Igazából, még ezután a kis veszekedés után is féltem őket, hiszen, még egyiket se láttam még komolyabb harcban... pontosabban, Genjit meg Chiont még nem is láttam harcolni. De ha ennyire nagy az önbizalmuk, talán bízhatok benne, hogy nem fekszenek ki az első körben. 

*-*-*

A szigetnek egyik veszélytelen részén kötöttünk ki, remélve, hogy hátba támadhatjuk őket.

- Ha Ataru is gyümölcs használó, akkor jobb lenne ha Ana küzdene meg vele. Bár nem nagyon tudjuk, hogy mi az ereje. - mondja Genji.

- Valami olyasmit árult el, hogy a gyengeségeket tudja, és ki is használja, bár nem emlékszem teljesen. - válaszolom. - De rendben. Amíg én foglalkozok a feketével, addig ti intézzétek el a kishalakat.

Bólintanak. 

Én indulok elsőnek, hogy felfedezzem a terepet. Kihasználva a gyümölcs képességem, láthatatlanná válok. A sűrű lombkoronával rendelkező fákon, és az alattuk meghúzódó sűrű bozótokban sincs semmi különös. Viszont ébernek kell lennem. Nem hiszem hogy az lenne csak a nagy pletyka, hogy itt vár ránk. Kurina eltitkolt valamit előlem, és amint rájövök hogy mit, megfojtom.
Néhol házakat vélek felfedezni, amelyek teljesen üresek, és úgy tűnik hogy lakóik sietősen távoztak.
Sikeresen kiértem az erdőből. Egy kis, egy utcás falut pillantok meg. A főút macskakövezett, a házak klasszikusak, jól rendezettek, de egy lélek sincs kint.
Hirtelen megpillantok valakit, aki épp ebben a pillanatban sétál az utca közepére.
- Indíthatjátok. - kiabál egyet, és abban a pillanatban víz kezd hullani az égből.
Észreveszem, hogy több tengerész, slagot tart a kezében, és locsolja az eget. Miért is?
De nem kell sokat várnom, mire leesik. Tengervizet szórnak szét, ami jól is működik, hiszen azonnal láthatóvá válok.
Mivel ezek csak cseppek, nem válok rongybabává, de hogy tudom e a teljes erőmet használni, az már kérdőjeles.
Ataru is megjelenik, kezében kardal.
- Lássuk hogy megy a harc az erőd nélkül. - mondja és elindul felém. Próbálnék hátrálni, de minden irányból tengerészeti tisztek állnak felfegyverkezve.
Egy dörrenést hallok magam mögött.
- Vele foglalkozz, mondtuk már hogy ezt elintézzük. - hallom meg Chion hangját.
A víz fröcskölés abba maradt, de mivel tengervizes lettem, nem tudom használni minden erőmet.
Én is elindulok ellenségem irányába. Kezemre védő burkot képezve esek neki a kard és ököl harcnak.

*-*-*

Chion egy bottal ütlegeli a gyengébb tengerészeket. Ügyesen végzi a dolgát, végül is halakon gyakorolt. Genji egy pisztollyal végzi ki a neki ugró nagyobb ellenséget. De még így is Flowery végzi a nagyobb munkát gyors mozgásával, és ügyes tőr használatával. Néha-néha előbukkanó izmos sárkány farka is segíti őt. Ők se gondolták volna, hogy ennyien lesznek. Mindegy hogy mennyit ütnek, ki, valamiért dupla annyian lesznek. De még az ellenség sem olyan hülye, hogy beleavatkozzon a két kapitány csatájába, akik már így is leverték a fél falut.

- Megint csak rombol. - mormog az orra alá Chion. 

- Egy kalóznak ez nem számít. - Genji épp fejen lő egy furcsa fickót, aki az egyik slaggal próbált ostorozni.  

Hallanak egy sikolyt, és mind a ketten a hang felé fordulnak. Flowery volt az, akit termetes férfiak fognak le, de mielőtt a többi komolyabb sebet ejtene a lányon, az átalakul az eddig Anate és Chion által látott sárkánnyá, és már többet el is intéz, mint amennyit az emberi formájában tett. 

- Vele sem érdemes veszekedni. - jegyzi meg Genji.

- Ebben a csapatban minden nő egy szörnyeteg. 

- Ezt a szöveget nem vártam tőled. 

Az ellenséges csapatok fogyásnak indultak, és így már nem kell annyira erőlködniük. Chion fáradtan rogy össze.

- Ezt a keveset mi elintézzük, nyugodtan pihenj. - szól rá Flowery, aki idő közben hozzájuk verődött. 

Nem kell neki kétszer mondani. Amint a feje kitisztul, meglesi, hogy hogyan halad kapitánya a harccal. 

Egy lerombolt falut pillant meg, aminek a lerombolását észre sem vette a dulakodások alatt. Több helyen vérfoltok piroslanak, és a falu-maradvány kikötő felőli részén megpillantja azt akit keres. Ataru a saját kardjával van a földre szegezve Anate által, aki bal karját fogva áll mellette, és a hirtelen csöndessé vált légkörben, egészen elhallatszóik hozzájuk, az amit a lány mond. 

- Most már van okod takargatni a jobb szemed. 

Miután ezt kimondta, elindul a társai felé, akik fáradtan, nagy levegő vételekkel várják hogy végre újra hajóra szálljanak, és kipihenjék magukat. 

45.fejezet - A kirakós egy újabb darabja

A kikötőbe érve csak pár fekvő ismeretlen férfit látok, és társaimat, akik kérdőre vonják a férfiakat. Amint meglátnak Flo felém szalad, és kérdően pillant rám.
- Igaz amit mondtak? - kérdezi. Ha tudnám is miről van szó.
Genji viszont megválaszolja a még fel sem tett kérdést.
- Azt állítják hogy te a tengerészet kísérleti patkánya vagy, és hozzájuk tartozol. Próbáltak minket legyűrni, hogy nyugodtan próbáljanak elfogni téged, de mint ahogy láthatod, nem hagytuk magunkat. - az egyik fickóhoz lehajol, és egy tengerészeti címert húz ki a kabátja alól.
- Érdekes. Én erről sosem tudtam. - elgondolkozva simogatom meg az állam. Lehet hogy az a férfi aki tönkretette az életem, soha nem árulta el a tengerészetet, hanem pont az ő irányításuk alatt tette azt amit tett? Azt tudom, hogy a későbbiekben titokban támogatták, de hogy eleinte is így lett volna, arról nem tudok.
- Az egyiket megtartjuk, a többit kidobhatjátok. - mondom, és mutatok az egyik szimpatikus fickóra.
Leültetjük a hajón, és szép lassan megvárjuk amíg felébred. Amikor már látjuk hogy kezd ébredezni, Chion egy vödör hideg vizet önt a nyakába, amitől egyből felrázódik.
- Mi a....
- Egy két kérdésem lenne hozzád. - szemeimben a teljes utálat, mert emlékszem az arcára. Eddig nem is voltam biztos benne hogy ő az, de mostanra már világos, hogy ő is ott volt, mikor anyámat megölték. Amint felismer, hatalmas vigyor terül szét az arcán.
- Rég láttuk egymást. Mond, milyen érzés a két démongyümölcs?
Dühvel telve, teljes erőből pofán vágom párszor, amitől kifolyik orrvére.
- Most én kérdezek. Miért kerestetek fel ennyi idő után, és mi ez a kísérleti szarság?
- Ahogy hallottad. A tengerészet kísérleti patkánynak nevezett ki, akit meg kell figyelni. De először Vegapunk le akar vezetni egy pár kísérletet.
- A tengerészet eleinte is benne volt a ti kis "lázadásotokban"?
- Nem vagyok köteles válaszolni minden kérdésedre. Soha nem fogom elmondani neked, hiszen látom rajtad, hogy jelenleg ez érdekel a legjobban.
Még jó párszor pofán vágom, majd miután a kezem is a vérétől lesz mocskos, Chion megfogja a kezem, és rázza a fejét jelezve hogy elég lesz ennyi. Az előttem lévő férfi már ájulás szélén lehet.
- Akkor most itt az ideje hogy használjam a tőletek kapott "ajándékot". - mondom és undorodva a saját döntésemtől ráteszem a mellkasára tenyerem, és becsukom szemeimet.

"Hirtelen a külső hangok elhalnak. Nem hallom a tengert, a sirályok rikácsolását, és Flo kérdéseit. Csak sötétség vesz körbe. Kinyitom szemeimet, és meglepetésemre nem egy szétvert férfival állok szemben, hanem egy tengerészeti tisztel, aki egy nagyobb rangú emberkével beszélget.
- Igen uram?
- Hiába vetettem fel a feletteseimnek, közölték, hogy az a sziget eredetileg is a megfelelő tesztalany szülőfalujának lett létrehozva. Azért rejtették el a szigeten azt a démongyümölcsöt is.
- És mi lesz ha megtaláljuk?
- A részletekkel még én se vagyok tisztában.
- Nincs kedvemre ez a feladat...
- Tudom mire gondolsz. Hogy megfeleljünk a színjátéknak, árulókként kell viselkednünk... eléggé nehéz lesz.
- Persze, de tudja, a tengerészetért bármit! - tiszteleg a vézna kis tiszt, majd elhagyja a szobát.

A kép gyorsan változik. Mintha csak azokat látnám, amik tényleg érdekelnek.
A kikötőben senki sincs, kivéve néhány fehér köpenyes alakot. Az egyik egy kis zsákot nyújt át egy másik, már feketébe öltözött embernek.
- Vigyázzon rá. Ha sikerül a kísérlet, azonnal tudassák velünk.
- Rendben. - a férfi tiszteleg, majd felmegy az ott billegő hajóra. - Emberek indulunk.
Szól normál hangerővel, és a 10 főből álló legénység elindítja a hajót.
'azt hiszem ennyi elég is lesz' - gondolom, és megint sötétségbe kerülök"

Kinyitom szemeimet, és még térdelve is szédülést érzek.
- Most használtam először, és nagyon utálom.
- De legalább sikerült megtudnod valamit? - kérdezi Genji.
Bólintok. Fölállok, és megfogva a férfit, kilököm azt a mólóra.
- Benne voltak. Az egész egy nagy megtervezett dolog volt. Ki gondolta volna, hogy csak azért éltünk azon a szigeten, hogy majd valaki megszerezze ezt az átkozott gyümölcsöt, és kísérleti bogarat csináljanak belőle. Emiatt... miattam halt meg mindenki.
- Ana... - Flo aggódó hangja most nem tud a szívembe férkőzni.
- Megyek alszom egyet.
- Akkor mi lesz az információkkal amiket szereztem? - megfordulva meglátom Kurina mosolyát.
- Szóval sikerült megtudnod?
- Persze. Egy ilyen kis információ megszerzése gyerekjáték volt a számomra.
- Ügyes, mint mindig. Szóval?
- Először is, láttad már az új körözési plakátod?
Fejemet rázom. A kezembe nyújtja újdonsült plakátom.
- Másodszor pedig, hogy emlékszel Atarura? Na ő most nagyon berágott rád, és az előttetek levő szigetre tart, hogy majd ott elintézzen.
- Ugye most nem arra gondolsz, hogy ne menjünk tovább?
Sokatmondóan a szemembe néz.
- Ismersz, nem? Ennyitől nem hátrálok meg. Ha újra harcolni akar, felőlem oké.
- Gondoltam hogy ezt fogod mondani, ezért nem is szólaltam meg. -sóhajt- Indulni készültök igaz? Akkor tessék.
A kezembe nyom egy kicsi den den mushit.
- Hívjatok ha információra vágytok, persze a megfelelő fizetségért cserébe. - egy nőies kacsintással leugrik a fedélzetről, és eltűnik a kocsmák rengetegében.
- Furcsa kis barátnőd van. - jegyzi meg Genji.

44.fejezet - Egy rég látott barát, az információ kereskedő.

Új frizurámat igazgatva szenvedek.
- Sosem fogom tudni megszokni. - jajgatok.
- Szerintem jól áll. - mondja Flowery, aki épp a kezét nyújtja felém.
- Mit szeretnél? - kérdezem.
- A log-ot. Ha jól tudom, nem tudsz navigálni, így teljesen fölösleges számodra.
Átnyújtom neki az iránytűt. Hirtelenjében egy haragkongásra leszünk figyelmesek, amely mintha az égből jönne. Értelmetlenül nézünk egymásra.
- Vagy mind képzelődtünk, vagy valakinek van egy jó nagy harangja. - állapítja meg Chion.
Flowery mókásnak véli, és nevet rajta, míg Genji csak visszamegy a konyhába. Utána megyek.
- Mit csinálsz? Még soha nem láttalak téged a konyhában.
- Jó szakács vagyok, és megéheztem.
- Akkor már nekem is csinálhatnál valamit.
Csak bólint egyet, én meg kimegyek.
- Unatkozok. - kezdek el megint nyávogni.
- Majd nem fogsz. - mondja Flo.
- Merthogy?
- Lemore-ra megyünk, a kalózparadicsomba.
- Van olyan is?
- Úgy tűnik.
Beszélgetve a lehetséges eshetőségekről, hogy mi történhet ott, Chion egy újságot kap a kezébe, amellyel egy madár szánja meg.
- Mit ír? - kérdezem.
- A vérdíjat megemelkedett. Genji pedig vérdíjat kapott, csak úgy mint Flowery, és én.
- Miért is? - értetlenkedik Flo.
- Azt akarja, hogy a csapatból senkinek se legyen nyugta, egyetlen városban sem. - mondom.
- Ki akarná ezt?
- Ataru.
- De a lázadók nem elfogták?
- Abból kiindulva, hogy milyen az erőviszony ott, nem tarthatott sokáig ez a fogságban tartás.
Genji lép be a beszélgetésbe, több adag fagyi tállal.

*-*-*

Piaszag az utcán, és részeg kalózok az út szélén. Néhol még tart a buli, mások meg távoznak. 

- Most komolyan? A kalóz paradicsom, egy csomó kocsmából álló sziget? - csalódottságomat nem leplezve szemlélem a rendetlenséget. 

- Igen, úgy tűnik. - Flot hasonló érzések taglózzák le. 

Az egyik kocsmából ordítások hallatszódnak ki, amelyek nem a boldog részegséget tükrözik. Odaállok a bejárat mellé, hogy lehallgassam, mi a vita tárgya. 

- ... már pedig biztos vagyok benne! 

- Mégis mi olyan biztos abban, hogy igaz a hír?

- Mert egy tengerészetbe beépített kémem jó hírszerző.

- Naiv vagy barátom, nagyon naiv...
- Fogd be, vagy kinyírlak!
- Mit pofázol... - verekedés tör ki az épületben, és üvegek törnek, asztalok repülnek. 

Információmentesen megyek vissza a csapatom többi tagjához, akik épp egy üresnek tűnő kocsma előtt várnak rám.
- Mi volt olyan érdekes?
Csak a fejemet rázom a kérdésre, és benyitok az épületbe. Itt minden rendezett. Finom illat terjeng a levegőben, és csak a nemesebb lelkű kalózok ücsörögnek szétszórva.
- Miért vannak ilyen kevesen? És miért nincs jele bulinak? - értetlenkedik Flowery.
- Mi nem látunk szívesen barbárokat. - lép hozzánk egy szépen öltözött, de ravasz mosolyú férfi. - Hozhatok valamit?
- Mindenkinek egy pohár vizet. - mondom.
- Máris. - hajol meg, és már el is tűnik.
Leülünk egy többszemélyes asztalhoz, egy utcára néző ablak mellé. A vizünk szinte azonnal ki is kerül elénk, és én egyből kiiszom a poharat. Elkezdenek beszélgetni valami teljesen hétköznapi dologról. Én csak az ablakon bámulok kifele, és gondolkozok. Vajon miről beszélhetett az a két kalóz? Milyen sok dolog van amiről nem tudok.
- Anate! - förmed rám Chion. - Itt szólongatlak, de ide sem bagózol! Mi bajod van?
- Áh, semmi, csak elkalandoztak a gondolataim...
- Történt valami? - kérdezi Flo aggódóan.
- Sem semmi. - visszanézek az ablakra, és megakad a tekintetem egy köpenyes alakon, aki épp elsétál előtte. Azonnal fölállok, és elindulok a kijárat felé.
- Ana...
- Bocsánat, mindjárt jövök. - és mér bent sem vagyok. A köpenyes alakot az egyik padon látom ücsörögni. Leülök mellé, és magam elé meredek.
- Mit keresel itt? - kérdezem megtörve a csendet.
- Információt keresek, mint ahogy azt megszokhattad tőlem. - válaszolja bohókás hangnemmel.
- De miért pont itt? Miért pont a Grand Line-on?
- Itt vannak a legjobb sztorik.
Egy kis ideig csak csendben ülünk egymás mellett.
- De azért örülök hogy jól vagy. - szólal meg, és leveszi fejéről a csuklyát. Kibukik kék haja, és megmutatkozik tetoválása.
- Szintúgy. - mondom és megeresztek egy mosolyt.
Ő visszamosolyog, majd hirtelen rám veti magát.
- Te meg mi az ördögöt.... Kurina!
- Csak nem megnőttek a melleid? Tudtam én hogy csak későn érő vagy. - nevet. Gyorsain le is lökdösöm magamról.
- Te meg még idiótább lettél!
- Ugyan már Anate~. Nem láttuk egymást három éve, persze hogy így viselkedek.
Kurina semmit nem változott. Még mindig olyan életre való, mint három éve volt. Mikor a nyanyához érkeztem, Joneth után ő volt a második aki szóba állt velem. A legjobb barátnők voltunk, egészen addig, míg be nem ért abba a korba, amikor is az ember felnőttnek mondható. Ekkor ő is elindult a tengerre, minden terv nélkül. Viszont a kapcsolatunk így sem szakadt meg. Egészen egy évig levelezgettünk. Leírta a kalandjait, amitől még jobban a tengerre vágytunk Jonethal. De két éve megszakadt a levelezés. Az utolsó levelében leírta hogy információ szerző-adó lett. Végül is, egy ilyen kisugárzással rendelkező emberhez jól áll ez a meló.
- Hallom vérbeli kapitány lettél. Sőt még Ataruval is megküzdöttél. De mi lett a hajaddal? Ki merte? Megölöm! Anate szép haja...
- Honnan tudod az Atarus dolgot?
- Aki figyeli a híreket, az azonnal megtudhatta. Ezen a tengeren mindenről lehet tudni.
Sóhajtva ülök vissza a padra. Remek. Akkor Luffy is tud már róla hogy milyen szerencsétlen vagyok.
- Várjunk, te akkor tudhatod.
- Mit? - kérdően néz rám, miközben haját birizgálja.
- Abban a kocsmában - mutatok oda, ahol nem rég hallgatóztam - valami beszélgetés volt, ami érdekesnek tűnt, de semmit nem tudtam meg.
- Nem, nem tudok róla. De ha adsz nekem valamit, megtudhatom neked. - ravasz mosollyal mered rám.
- Mennyit kérsz?
- Nem pénzt kérek~ .... pföh.... - arcon csapom.
- Nem érek rá ilyenekre!
megtapogatja arcát, majd beletörődő mosollyal föláll, és felhajtja csuklyáját.
- Majd utólag küldöm a számlát. - kacsint, és eltűnik az egyik sikátorban.
Jó volt vele találkozni, bár eléggé furcsa a viselkedése. Mosolyogva sétálok vissza a kellemes illatú épületbe, de amint beérek, nem látom a társaimat. A pulthoz megyek, és kérdőre vonom a poharakat törölgető pultost.
- Már elmentek. Jött pár kalóz, akikkel kimentek.
- Merre?
- A kikötő fele...
Sietve fölállok, és kirohanok az ajtón. Remélem nem csinálnak semmi baromságot.

43.fejezet - Ne veszítsd el az eszed ha nem szükséges!

Egyesek titkos belopózást ajánlanak, míg mások a frontális betörést tartják ésszerűnek. Én legszívesebben egyedül mennék.
- Nem mehetsz egyedül. Lehet hogy gyorsabban gyógyulsz az átlagnál, de az ilyen sérülések akkor sem múlnak el egy hamar, még a te esetedben sem. - szólnak rám az idősebb férfiak, akiknek nem sikerült lebeszélniük arról, hogy én is menjek.
- Akkor a terv, hogy mi betörünk, addig ti - mutat a vakmerőekre. - Atarut fogjátok féken tartani.
- Nem fog menni. - vágok közbe. - Én szembeszállok vele, addig ti fogjatok mindenkit, akit akartok.
- Na azt már ne... - szólalna meg a fő szervező, de amint szemeimbe néz, megakad torkán a szó. Biztos látja az erős bosszúvágyat rajtam. Igen. Bosszúra vagyok szomjas. Addig nem állok le, amíg nem látom a földön feküdni, akár holtan, vagy félholtan.
- Ez lesz a helyes döntés. - mondja az öreg nő is.
Többen nyugtázzák egyetértésük bólogatással, mások bizonytalanság auráját árasztják.
A tömeg megindul. Én a háttérből figyelem a csapat elszántságát.
Elérve a nagy bázist, se szó, se beszéd, kitörik a nagy kapukat a helyükről. Több tengerész pislog, mint aki azt se tudja mi van, de gyorsan reagálnak. Riasztják az embereket, és felsorakoznak a dühöngő tömeg előtt.
Az emberek minden jelzés nélkül ugranak neki a tengerészeknek. Az emberek helyet hagynak a harcoló felek között. Aki nem talált magának vetélytársat, azok a börtönöket rohamozzák meg. Én bemegyek az épületbe hogy felkutassam azt, aki rám van bízva. Nem is kell sokáig kutatnom, mert ő éppen idegesen beletúrva fekete dús hajába, a kijárat felé igyekszik, ahonnan én is érkeztem.
- Nocsak. Nem hittem volna, hogy látlak még. - mondja nagy mosollyal arcán.
- Viszont én is leszek az utolsó akit látni fogsz. - hangom fenyegető, de arca sem rezdül.
- Mondtam már. Minden gyengeségedet ismerem. Semmit nem tehetsz ellenem.
- Szerinted érdekel a véleményed?
Gyors mozdulattal terem mögöttem, és kardját előrántja. Gyorsan reagálok, és megpördülök, a távolságot pedig növelem, így a kardja éppen hogy nem ér el.
- Gyorsan mozogsz, de gondolod ez elég lesz? - kérdésének lányegét nem értem. Gyorsan mozgok. Ez az egyik fő tulajdonságom.
- Persze hogy nem lesz elég. Gyorsasággal nem tudlak darabokra tépni.
- Tetszik ez az elszántság.
Olyan hirtelen tűnik el, hogy reagálni sem tudok rá. Csak egy dolgot érzek. A fejem valahogy könnyebbé
válik. Sötétbarna madzag szerű fonalak repülnek el előttem. Szemem nagyra tágul a felismeréstől, hogy hőn szeretett hajamat vágta le. Lefagyva állok a világos folyosón, és a földön heverő egykoron hozzám tartozó tincseimet  vizslatom.
- Oh. Bocsánat. Csak nem megbántottalak? - nevet.
Tudta. Persze hogy tudta. Hiszen ez a képessége. A gyengeség gyümölcs. A hajam. Emlékszem még. Joneth mindig dicsérte a hajam. Soha nem akartam levágatni rövidre, de lenőni se hagytam. Pont olyanra hagytam, hogy Joneth megdicsérjen. De most... levágta. Igaz, maradt pár hosszabb tincs, de már sosem lesz ugyanolyan mint eddig.
Egy ideig nézi mozdulatlan gondolkodásom, majd mosollyal arcán elindul a bejárat fele. Gyorsan visszatérek a valóságba. Előtte termek, és egy jobb egyenessel megtántorítom.
- Hogy... merted. - szűröm a fogaim között.
- Bármit megteszek a győzelemért.
- Te SZEMÉT! - ordítok rá, és egy rúgással a szélső falnak irányítom, amely azonnal ki is tör. Az udvarra kerülünk. Az értetlen tömeg elkerüli a helyet, ahol az az átkozott Ataru leérkezett.
Leszállok mellé, és gyomorszájába légnyomást küldve a földbe préselem. Vért köp, és ez valamilyen okból kifolyólag igazán boldoggá tesz. Boldog vagyok, hogy szenvedni látom.
- Látom, ez segített felengedni az erődet. - mondja és szája szélét törölgetve feláll. Kardját kivonja, és szemembe néz. Egy ideig szemezünk, majd eltűnik. Most már látom. Látom hogyan mozog. Tartom vele a tempót. Párbajunk kívülállóknak inkább villanásnak tűnik. Egymásnak feszítjük kardjainkat. Ez én levegőből összesűrített pengém, és az ő acélja összekoccan, szikrázik.
- Csak nem megtanultál kardot forgatni? - hangjában a gúny még jobban felidegesít.
- A gyilkolási vágy, mindent kihoz az emberből. - válaszolom arcomon erőltetett mosollyal.
Csatánk erőteljes üteme nem hagy alább. Többen már a csatát is abbahagyták, hogy védelmet keressenek irányítatlan csapásink elől.
- Anate! - hallom meg Flowery hangját. Lelassítok, és valamiért Ataru is így tesz. Először rá néz, majd rám, majd elmosolyodik, és megint felgyorsul
Ne.
Utána rohanok, de későn érek oda, és Flowery arcán egy hatalmas vágás keletkezik. A hirtelen sebzéstől társnőm a földre esik. Chion siet a segítségére. Ataru újabb csapásra készülne, de útjába állok. Utoljára Joneth halálakor voltam ilyen dühös.
- Valami gond van?
- Rohadj meg! - ordítom rá, és számomra is hihetetlen gyorsasággal ütöm gyomorszájon. Ütéseimet sorba viszem be, és nem lassítok. Érzem ahogy vére már a kezemen is helyet foglal. Nem állok meg, hiába fekszik a földön mozdulatlanul. Valaki megfogja a kezem, mielőtt egy újabb találatot bevinnék.
- Elég lesz. - mondja Genji kezemet gyengéden tartva. Többen ijedten nézik dührohamom kifejletét. Flowery és Chion arca is eltorzul a meglepettségtől. De valahogy mégsem tudok lenyugodni.
- Eressz el...
- Nem!
Szaporán veszem a levegőt. Térdre esek, de Genji még mindig nem ereszt.
- Flowery... Joneth... - mondom halkan a két nevet. Nem akartam hogy Flowerynek bántódása essen. Meg akartam őt óvni attól, hogy megsérüljön.
- Flowery jól van, csak egy kis karcolás. Viszont nem tudom ki az a Joneth, de ha a hajaddal kapcsolatos, ne aggódj, majd megcsináljuk. - letérdel elém, és átölel. Nem viszonozom.
- Meghalt? - jön oda az egyik lázadó emberke.
- Nem. De le kell lépnünk míg fel nem ébred. Jobb lenne ha ti is így tennétek. És ha nem bánjátok, kérek pár információt.
A férfi bólogat, majd közli a tényeket az öreg nővel, aki segített nekem a sátorban.
Fölállok.
- Megyünk, most. - utasítom társaimat.
- Jól vagy Ana? - kérdezi Flo.
Nem válaszolok. Elindulok a hajónk felé, és várom, hogy kövessenek. Amint mindannyian fölkerülünk, Chionék útnak indítják a hajót.
- Biztos hogy jól vagy? - ez a kíváncsiság.
- Nem, nem vagyok jól! Hogy lehetek ennyire gyenge? A saját társaimat sem tudom megvédeni. És még ez az idegesítő random fájdalom is... az őrületbe kerget.
- Ennyi? - nevet Chion.
- Mi olyan vicces?
- Ne foglalkozz vele. Mindenre van megoldás.
- Úgy gondolod? - valahogy a beszélgetés kezdetén úgy éreztem, hogy könnyek akarnak előtörni belőlem, de mostanra sikerül eltüntetni ezt az érzést.
Szétnézek kis csapatomon, akik mosolyogva néznek rám, aminek hatására az én arcom is mosolyra rándul. Nem vigyázhatok rájuk. Nekik is erősödniük kell, csak úgy mint nekem.

42.fejezet - A kínzás gyakran fájdalommal jár!

Kinyitom szemeimet, de látni semmit nem látok. A kezeimet láncok kötik össze, amelyek gyenge Kairouseki köböl készültek, így mozogni tudok, de az erőmet használni nem. Próbálok kiszabadulni a szorító béklyótól, de csak azt érem el, hogy kidörzsölöm a csuklóm.
Látni még mindig nem látok semmit, de hangokat hallok. Egy pityergést, és egy nagy sóhajtást.
- Srácok! Ti vagytok azok? - kérdezem a sötétbe, de szerencsére válasz érkezik.
- Igen. - hallom Chion-t. Flo csak hümmög.
- Genji?
- Neki sikerült eltűnnie.
Talán sikerül csinálnia valamit, hogy kijussunk, bár ebben kételkedem.
Egy ajtó nyikorgását hallom meg, és gyenge fény szűrődik be. A rácsok előtt megáll az ember a lámpásával. Fölállok, és ráfókuszálva, megpillantom azt az utálatos vigyorát az arcán, annak az Ataru nevű srácnak.
- Ismerem a gyengeségeiteket.
Talán képesség lenne?
- Csak nem démongyümölcs használó vagy?
- Pontosan. Nem is tudom, hogy sikerült kilogikáznod.
- Csak várj, mert azt is ki logikázom, hogyan rúgjam szét a segged.
Kinyitja a rácsajtót, és elém lép.
- Ebben a helyzetben is járatod a szád?
Gyomorszájon rúg, és várja, hogy térdre essek, de nem hagyom magam.
- Makacs vagy. Szerinted emelkedni fog a vérdíjam, ha elviszem a tengerészeti főhadiszállásra a fejed?
- Kétlem.
- Áh tudom. Nem lennél a társam? Igazán érdekes lenne. Nem gondolod?
- Majd ha tengercsászárok potyognak az égből!
Arcán először csalódottság, majd megint a hatalmas vigyor. Viszont nem válaszol. Csak kimegy, és megint magunkra hagy, annyi kivétellel, hogy most meggyújt egy gyertyát, amellyel, még ha kicsit is, de ellátok, a szemben lévő cellához. Valaki van benne.
- Szerencsétlenek vagytok, hogy ti is ezt az utat választottátok. - szólal meg egy női hang.
- Te is pont ugyanúgy szerencsétlen vagy mint mi. - vágok vissza.
- Fogd be, tudom jól.
- És most mi fog történni? - kérdezi Flo.
- Talán megkínoznak. Ennek a szemétládának igazán kedvenc tevénykedése az emberek akaratának megtörése.
- És mi történik azokkal, akiknél ez bejön?
- Honnan kéne tudom?
Ezután csöndben várunk. Mindenki zavart, és fél. Vajon ő lesz a következő? Mi lesz ha sikerül megtörni az akaratát? A légkör igazán nyomasztó. Több, magát kalóznak nevező szerencsétlenség bánkódik. Szánalmasak.
Az ajtó megint nyílik. Pár tengerész lép be rajta, és az én cellám előtt állnak meg. Be is lépnek, és durván megragadva, kicibálnak.
A gyenge fényben is meglátom Flo és Chion aggódó arcát. Rájuk mosolygok, jelezve, hogy semmi baj nem lesz.
A tengerészek hosszú folyosókon vezetnek végig, míg be nem löknek egy vasajtós szobába, amely a harmadik emeleten van, ezzel meggátolva az ablakon menekülni akarókat.
- Általában az alagsori kínzószobát szoktam használni, de az ottani eszközöktől elfertőződhetnek a sebek. Nem akarom hogy meghalj. Vagyis, ne fertőzésbe halj meg.
- Gondolom saját kezűleg akarsz megölni, miután megtörted az akaratom. - forgatom a szemem.
Nem válaszol csak mosolyog.

*-*-*

Új cellámban nem érzem magam jobban. Igaz, itt már van fény, de a beáramló napfény, csak jobban engedi szétterjedni a fájdalmat a testemben. Semmi makacsságot nem sikerült kivernie belőlem, de a lábon álláshoz való erőt, sikeresen elvette. 

- És most ki jöjjön? Mondjuk az a rövid hajú lány társad? Vagy a fiú?

- Őket hagyd békén!! - ordítok rá, fájdalmaim közepette. 

Csak kilép az ajtón, én meg a földön elfeküdve küszködök. Időközben kicserélte a gyenge kairousekit normálisra, így ha maradt is bennem erő, akkor sem tudnék felállni. 

Az ajtó nyitódik, de még felnézni sem tudok. A bejövő személy leguggol mellém, és hátamra fordít. Amint meglátom ki az, nem tudom, hogy örüljek, vagy bánkódjak. 

Genji szólongat, és szörnyülködik a kinézetemen. Biztos szánalmasan festek. 

- Anate!

- Ne... ordíts... - suttogom halkan.

Átfut rajta a megkönnyebbülés, majd gyors mozdulatokkal ölébe vesz, és kivisz az épületből. Látszik, hogy tudja, merre kell menni. Egy tengerészbe sem futunk bele.

Az erdőbe megyünk, majd egy sátrakkal berakott tisztáson Genji megáll. Amint meglátják az ott lévő emberek, többen is felénk indulnak. Kérdezgetik, hogy mi történt, majd egy sátorhoz vezetnek, amely orvosi felszerelésekkel van ellátva.    

- Kairouseki. Nehéz lesz tőle megválni. - mondja a nő, aki a testem megvizsgálása után, levonja a következtetéseket. 

- Hogy érti? Nincs semmi, amivel le lehetne szedni?

- Olyan kulcs, ami kellene, csak annál a tengerészeti kapitánynál van. 

- Megszerzem.

- Nem. Egyedül biztos nem mehetsz. Kitalálok valami mást. 

- Agyag... - mondom halkan.

- Tessék? - kérdez vissza az öreg nő.

- Agyag. Ha nincs kulcsunk... csináljunk mi hozzá... - valahogy könnyebben ejtem ki a szavakat, de még mindig nehéz. 

- Tényleg. Öntsünk a kulcslyukba agyagot, majd ha megszárad, felveszi a lyuk alakját, és ki tudjuk nyitni. 

- Igazán leleményes, kapitány. - mondja Genji. 

A nő utasít pár embert agyagszerzésre.

- Flo, és Chion? Velük... mi lesz? - kérdezem.

- Te vagy a fő emberünk. Ha te épségben vagy, akkor mindenkit ki tudunk szabadítani. - a nő szavai erőteljes elszántságot tükröznek. Csak mosolygok magamban. Én is ilyen magabiztos, erős öreg nő akarok lenni. Persze, ha addig meg nem halok. 

A kezelés fájdalmas, de kis idő elteltével, a fájdalom csökken, és már csak az aggódás nem hagy nyugodni.

- Ne aggódj. Nem lesz semmi gond. - mondja.

Válaszolnék valamit, de pont most lépnek be az agyaggal, amit bele is öntenek a bilincslyukba. Az anyag azonnal megszilárdul, és a kulcs forgathatóvá válik. A bilincs kattan, és leesik a kezemről. A szétdörzsölt csuklómat is lekezelik, majd elkezdenek készülődni.

- Mit csinálnak? - kérdezem értetlenül.

- Sokan vannak ott bent, akik ártatlanok. Kiszabadítjuk őket. 

Nem válaszolok, csak mosolyogva segítek a készülődésben. 

41.fejezet - Hova kerültünk?

-Újság! - Chion rohan felém, egy nagy papírdarabkával a kezében. - Ez a Mugiwara csapat nem semmi hallod.
Kíváncsian veszem ki kezéből az újság papírt, és beleolvasok.
- "... Az Alabastai királyság fellábalása kezdetét veszi, a forradalom vége után, amely során a Shichibukai, Crocodile, lefokozás alá került. Kiüresedett helyére, a tengerészet keresi a megfelelő személyt. Egyes hírszerzőink állítják, hogy a Mugiwara csapat is jelen volt a forradalom helyszínén, sőt, még a Crocodile oldalán védelmet élvezett Nico Robin-t is besorozták csapatukba. Többen is állítják, hogy Tűzöklű Ace is megmutatkozott, de pár szemtanún kívül, semmi nem utalt ott létére..."  - olvasom fel a sorokat, a mellénk érkező kíváncsi füleknek.
- Mugiwara? - néz rám értetlenül Flowery.
- A volt kapitányom csapata.
- Érdekes csapat lehetett.
- Az is volt.
- Hogy ha te is a csapat tagja voltál, miért hagytad ott őket? - kérdezi Genji.
- Nem éreztem magam oda valónak. - sóhajtok.
- Na és mellém valónak érzed magad? - arcán hatalmas mosoly jelenik meg.
- Bocsi Genji, de nincs ehhez kedvem. - mondom.
- Valami gond van?
- Fáradt vagyok. Megyek aludni. - a kabinajtóhoz sétálok, és megállok előtte. Átfut az agyamon egy érzés, amit nem tudok hova tenni, majd benyitok, és a puha ágyban helyet foglalva álomra hajtom a fejem.

*-*-*

Nemsokkal éjfél után pattannak ki a szemeim. Flowery a másik ágyon alszik.

Kimegyek a szobából, és nagy meglepetésemre, Chionnal futok össze, aki a reggeli újságot, maga előtt tartva ül a fedélzeten, egy lámpás társaságában.

- Mit csinálsz ilyen későn? - szólok hozzá hirtelen, melynek hatására megrezzen.

- Megijesztettél. 

- Nem állt szándékomban. - mellé ülök. - Na, szóval akkor, mit csinálsz ilyen későn?

- Megfigyelek. Olyan szép ilyenkor az ég, nem?

- Persze... és az újság?

- Érdekes. Sokat írnak a tengerészetről, a feltörekvő újoncokról, és a tengerész - kalóz összecsapásokról. Kár hogy mi nem vagyunk benne.

- Hogy érted?

- Jó lenne, ha mi is beletartoznánk a feltörekvő újoncok közé.

- Semmi érdemlegeset nem csináltunk, amivel bekerülhetnénk. - mondom lehangoltan.

Lehangoltan ücsörgünk kint, egészen addig, míg csak én maradok ébren kettőnk közül. 

Meg fog fázni, ha ilyen kis semmi ruhában alszik a földön. Felkapom, és a férfi hálóba viszem, ahol beteszem az üres függőágyba. Genji is mély álomban szendereg, méghozzá beszél is közben. Milyen bájos.

Leülök a még mindig világító lámpás mellé, és hallgatom a tenger halk zúgását, és a szél süvítését. Olyan megnyugtató. Azóta nem éreztem magam ilyen nyugodtnak, mióta Joneth meghalt. Bár csak ő is itt lehetne most mellettem. Röhöghetnénk a régi szép időkön. Amikor a banya-nyanya elől menekültünk, és mikor a kisebb kalózokat szekáltuk, saját szórakozásunkra. 

Ezeken gondolkozva, csodával határos módon, nem érzékenyülök el. A könnyeim nem törnek elő belőlem. Mintha megerősödtem volna lelkileg.
Viszont ezt a gondolatmenetet, a hajó erős rázkódása szakítja félbe. A széléhez rohanok, és a tengerre nézek. Semmit nem látok a hajó alatt, és látóhatáron belül sincs semmi. Akkor mi lehetett ez? Várok egy keveset, de nem történik semmi. Lehet hogy csak egy kis földrengés.
Beletörődve, hogy csak egy természeti jelenség volt, visszamegyek a szobámba, és kényelembe helyezem magam, puha ágyamon.

*-*-*

- Anate... ébredj ~ - suttogja a fülembe Flowery.

- Nem akarok... - válaszolom rekedt hangon.

- Akkor nem kapsz reggelire sült húst ~. 

- Mintha ezzel sikerülne kikergetned. - mondom fáradt szememet dörzsölgetve.

- Viszont ahova kerültünk, egy igazán érdekes hely. 

- Mi lenne az?

- Nézd meg.

Borús képpel kelek ki az ágyból, és öltök magamra valamilyen öltözéket. Kisétálok, és egy tengerészhordával találom szembe magamat, akik pisztolyukat felém tartva várnak valamire.

- Ne próbálj támadni, ha nem akarod, hogy lyukak díszítsék a mellkasod. - mondja nekem célozva, az egyik előtűnő tengerész, amely szerintem, nem csak kis tiszti rangot visel. 

- Hol vannak a többiek? - bár amint felteszem a kérdést, szemem sarkából megpillantom két férfi társamat,  akik lekötözve állnak, pár tengerésszel körbevéve.

- Flowery ~ - szólok hátra társnőmnek, aki bűnbánó arccal jön elő.

- Bocsánat. Azt mondták lelövik őket, ha nem hozom elő a többieket.

- Ennyien vagytok?!- ordít rá a férfi, aki nem is tűnik nálunk sokkal idősebbnek, más szóval a srác megnevezés jobban illik rá. 

- Pontosan. - válaszolom rezzenéstelen arccal. - Szóval, mire is ez a nagy felhajtás?

- A körzetembe értetek, és én nem hagyom, hogy szabadon mászkáljatok az én hatáskörömben. Főleg, hogy te - mutat rám. - még vérdíjjal is meg vagy áldva. 

- Akkor elég lenne, ha engem fognál el, és őket elengednéd...

- Szó sem lehet róla. Vigyétek őket. - utasítja a tiszteket. 

Bilincset raknak rám, ami nem kairouseki. Szóval nem tudnak a gyümölcsömről. Akarok valami vicceset csinálni, kihasználva hogy milyen tudatlanok.

Az én karomat fogó tengerészt arcon csapom hajammal, aki orrához kap, ezzel elengedve bilincsemet. Viszont azonnal felváltják, és már egy másik tiszt ragadja meg bilincsbe vert karom.

- Úgy tűnik, nem adod magad harc nélkül. - mondja arcán nagy mosollyal a srác, és kardját megfogva, hajam után nyúl, gondolom azzal a céllal, hogy levágja. 

Nem hagyok lehetőséget neki. Kibújok a látszólagos fogságomból, és társaim kiszabadítására indulok.

Nem sikerül még Flowery-hez sem eljutnom, hiszen a fekete hajó srác, hatalmas sebességével elém kerül. 

- Hogy hívnak? - kérdezem tőle.

- Ataru. Viszont neked nem kell bemutatkoznod, Szélkirálynő Anate. - kardját felém tartja, és vészjósló szemekkel mered rám. 

- Oh, szóval már a "Szélkirálynő" jelzőt is berakták a nevem elé? Elég lett volna a nevem is. - bosszankodom. - De várj. Akkor tudnod kellett volna, hogy van gyümölcsöm.

- Mindvégig tudtam róla. De egy ilyen unalmas helyen, kell találni valami szórakozást. 

- Szóval, hogy velem megmérkőzöl, szórakozásnak számítod?

- Pontosan.

- Szóval te egy fiatal tengerész vagy, szadista hajlamokkal. Hm, érdekes párosítás.

Látszódik rajta, hogy kezd ideges lenni. 

Kihasználom figyelmetlenségét, és gyorsan leütöm egy széllökéssel a Flowery-t gúzsba kötő tiszteket, és megszabadítom szintén nem kairousekiből felépülő bilincsétől. 

Hogy a fiúkat is kiszabadítsam, az Ataru nevezetű ideges tengerész megakadályozza. Viszont szerencsémre, csak rám koncentrál, így Flowery könnyedén kisegíti őket. 

- Most mihez is akarsz kezde... - torkomon akad a szó. - Csak... most... ne. - nyögöm ki a szavakat, amelyek nehezemre esnek, mivel a feltörő vér gátolja a hangképzést. 

Félig a földre térdelek, és próbálok nem összeesni fájdalomérzetemben. 

- Veled meg mi történt? - gúnyos hangja alapból zavaró volt, de most még inkább kikészít. 

Nem bírom tovább.

Vért köhögök fel, és oldalamra esek. Félig nyitott szemmel látom, ahogy csapatom tagjai próbálnak a közelembe jutni, félresöpörve a kis szintű tengerész hordát. Látószögembe viszont a srác kerül be, és leguggolva elém, farkasszemet nézek, sárgászöld szemeivel. 

- Igazán gyenge vagy. Csodálkozom, hogy kalóznak mered hívni magad. - arcán hatalmas vigyor, amely egyre jobban idegesít.

- Fogd... be... - erősködök a visszavágással.

Szemeim lassan becsukódnak, és Chionék felém tartó képe, elhomályosodik. Az egyetlen dolog, ami utoljára látok, az Ataru gúnyos vigyora.

40.fejezet. - Utálom a gyerekeket!

Lassan estefelé jár az idő, és fáradtan mennék éjszakai szálláshelyemre, amikor is egy meglepetés vendég jelenik meg a hajón. A kis törpe, akit legszívesebben miszlikbe aprítanék.

- Mi szél hozott erre? – kérdezem, igazán szokatlan kedvességgel.

- Meg foglak ölni. – mondja, ölni vágyó szemekkel.

- Miért is?

- Nem vihetitek el a bátyám. Ő az egyetlen, aki maradt nekem!

- És mi van a falusiakkal? Ha jól láttam, ők kedvelnek téged.

- Én utálom őket. Mindig az én problémáimmal törődnek.

- Talán ezért mert sajnálnak, szeretnek… - találgatok, de csak megint rám néz, szúrós tekintetével.

- Akkor sem vihetitek el. Neki örökre mellettem kell maradnia…

Biztos befejezte volna a mondatot, de a pofonomnak hála, erre nem lett esélye. Mostanra pirossá vált arcával, és kicsit bekönnyezett szemeivel rám néz, és értetlenül simogatja sajgó orcáját.

- Azt hiszed, tudod, hogy mi kell neki? Csak egy szánalmas chibi vagy, aki arra sem érdemes, hogy nemesi rangban éljen. Egy nagy vesztes vagy, semmi több.

- Ez csak a szegények kifogása. – suttogja maga elé, de ugyan úgy megkapja a következő pofont. – Nem tudsz te semmit! – ordítja a képembe, és elrohan.

- A te hibád. – mormogom az orrom alá.

- Megint ő? – jelenik meg Flo a szobánk ajtaja előtt.

- Ja. – fejemet vakarva megyek el mellette, be a szobába.

- Nem vagy túl kegyetlen vele?

- Nem! Valakinek belé kell verni az észt.

- Talán mégis csak kedves vagy vele. – mondja maga elé, de nem sokat értek belőle.

- Mit mondtál? – kérdezek vissza.

- Semmit. – mondja mosolyogva.

*-*-*

Másnap reggel, arra kelek, hogy Chion és Flo kint társalognak. Kómásan és pizsamában megyek én is ki. A társaim között és Genji foglal helyet, akivel szemezésbe kezdünk. Ő lép ki először belőle, és végigvizslat. Elpirulva ordítok rá.

- Te meg mit csinálsz? Perverz.

- Szép a pizsid.

- Kopj le. – mondom és visszarohanok a szobámba, hogy gyorsan magamra kapjak valamit, de a szekrényem olyan hiányos, hogy ha akarnék, se tudnék semmi értelmeset kihozni belőle.

- Oké, próbálkozzunk meg valamivel. – suttogom, és kezemet meglendítve veszem használtba képességemet.

Azonnali hatást érek el, hiszen egy ruha szett kerül rám, amelyeket eddig még boltokba sem láttam.

Vidám arckifejezéssel lépek ki a szobából, amire meg is kapom a rám ható kérdő tekinteteket.

- Azt mondtad, kopjak le. Sajnálom, de mint mondtam a barátaidnak, ez nem áll szándékomban.

- Mi ez a hírtelen udvariaskodás? – sóhajtok. – Teljesen mindegy. Beszéltél a húgoddal?

- Nem. Csak sírva elrohant mellettem, még tegnap este, és bezárkózott a szobályába. Mondtál neki valamit?

- Igen, mondtam… - kuncogok. – de semmi rosszat.

- Tudom, mit gondolsz.

- Tessék?

- Eléggé udvariatlan, goromba, és neveletlen. De ennek meg van az oka.

- Hallgatom.

- Még fiatal volt, mikor az igazi szüleink meghaltak. Mindig pótszülőket szereztek be nekünk, hogy jó benyomást keltsünk, ha más nemesi családok jöttek látogatóba. Sajna gyakran váltogatták egymást, így Lisa, aki megkedvelte őket, egy idő után mindenkivel bunkó lett. Pedig kicsi korában milyen kis cuki volt…- elgondolkodóan nézi a padlót.

- Ne is folytasd. – szólok közbe. – A húgod most már a múlté. A csapatunk tagja vagy, így nincs, mi visszatartson.

- Anate… te olyan jó szívű vagy. – ugrana Genji a nyakamba, de csak a padlót tudja átölelni, hírtelen félrelépésem következtében.

Viszont megint szembe találkozunk, egy nem várt személlyel. Vagyis inkább, én egyáltalán nem akartam már vele találkozni.

- Bátyus. – a lány, műkönnyekkel szemében, néz szomorú arckifejezéssel bátyjára, aki semmiféle sajnálatot nem mutat ki irányába.

- Elmegyek, Lisa.

- Nem mehetsz. Neked…

- Ajj, ne kezd már megint. – szólok közbe. Már épp készülnék ledobni a fedélzetről, amikor is Genji elém kerül, és megállít.

- El kell neki mondanom valamit. – mondja, és letérdel a chibi elé. – Lisa, te nem vagy a húgom.

Erre a kijelentésre mind meglepetten figyelünk fel. Akkor mi a fészkes fenéről beszélt eddig?

- Azt hittem, hogy jó lesz, ha nem mondom el. De csak magam alatt vágtam a fát.

A lány hírtelen könnyezésben tör ki.

- Szóval…

- Hagyjuk a beszédet. Indulnunk kell. A log beállt. – szólalok meg.

- Bátyus…

- Azt mondtam takarodj! –ordítok rá nagyobb hangerővel, és egy széllökéssel takarítom le a hajóról.

- Még mindig kegyetlen vagy. – jegyzi meg Chion.

- Utálom a gyerekeket. – mondom, és ezzel lezárva a témát, elindulunk, egy talán, kalandosabb sziget felé.