Buggy beszámolót tart, fiatal kori
életéről, midőn Shanksal egy hajón utaztak. Nem várom meg hogy befejezze a
mondandóját. Elmegyek megkeresni azt a lányt, akit Luffy akar nekünk
navigátornak. Nem is kell sokat keresnem, mert épp ebben a pillanatban távozik
az egyik pincéből, és erőlködve próbál fölhúzni, egy nagy zsák kincset. Repülő
helyzetemből visszaváltok állóba, és felé sétálok, persze ő észre is vesz.
- Mit keresel itt? A kapitányodnak
lehet szüksége van rád. – kezd bele.
- Ugyan, majd megoldja, nem olyan
gyenge. – legyintek. – Lenne egy kérdésem tőled.
- Mi lenne az? – néz rám kérdően.
- Miért akartál Luffyra rontani,
amikor láttad hogy a bolt ég. Mi ösztönzött téged erre?
- Félreértés. Vagy legalábbis
félreismertem. Azt hittem, hogy minden kalóz ugyan olyan… de mintha ő más lenne
mint a többi.
- Persze hogy az. Hisz tudhatnád,
hogy nem minden kalóz gonosz, csak úgy mint azt, hogy nem minden átlagosnak
nevezett falusi lakos, a legtisztább lélekben.
- Igazad van. De ha nem bánod, én
elmennék innen, még a végén felébred, aki őrizte a kincset.
- Rendben, de ugye nem baj ha
veled tartok?
- Nem.
Lassan sétálunk, és egy szó sem
hagyja el a szánkat. Csak a kincsek zörgése a zsákban, az ad egy kis zajt.
- Miért csatlakoztál a sráchoz? És
miért lettél kalóz? – töri meg Nami a csendet.
- Azért lettem kalóz, mert az
anyukámat a kalózok ellenségei ölték meg, így gondoltam, hogy én is az leszek.
- Kik ölték meg?
- Tengerészek.
Nami arcán a teljes döbbenet.
- T… tengerészek? De hisz az ő
feladatuk az emberek védelmezése. – fakad ki, egy kicsit emelt hangnemmel.
- Tudod, a tengerészeknél is így
van. Van rossz, van jó, de egyik sem menő. A kalózok viszont nagyon menők. –
vigyorgok, Luffyéhoz hasonló nagy vigyorral.
- Na és miért is csatlakoztál
hozzá? Mármint Luffyhoz.
- Mert megmentette az életem.
Meg se szólal, csak bámul maga
elé. Hírtelen az utca végén megáll, és végig néz.
- Miért álltunk meg?
- Itt harcol a kapitányod, és
Buggy. Valahogy úgy kéne a másik oldalra jutni, hogy ne vegyen észre, különben
megöl a kincsei miatt.
- Megvédjelek? – kérdezem, de nem
figyel rám, már az út közepén tart, de nincs sok szerencséje, mert Buggy észre
is veszi, és neki ront.
Már épp indulnék a segítségére, de
valamiért hírtelen megáll. Luffyra nézek, aki épp Buggy golyóit törte darabokra
egyetlen rúgással. Buggy felső testrésze a földre, esik, és ő maga halk
szenvedésbe kezd, én meg nevetésben török ki.
- Hé! – szól Luffy Namira. – dobd
el azt a zsákot és fuss.
- Mi? NEM! Biztos hogy nem hagyom
itt.
- Nyugalom. Akkor ne dobd el, majd
elkap, és feldarabol téged, csak úgy mint magát. – mondom a nevetésből
előcsordult könnyeimet törölgetve.
- MÁR TE IS KEZDED? – ordít rám
Nami.
- Bocsi, bocsi, de nem hagyhattam
ki.
- FIGYELJETEK MÁR RÁM! – ordít Buggy,
és Namira támad. Nami elkezd futni, de a nagyorrú szorosan a nyomában van. Én
Luffy mellé futok, és várom hogy mi fog történni.
Mivel Buggy szétdarabolta magát, a
testének darabjai szinte mindenhol ott vannak. Luffy megfogja a mellette lévő
lábat, kiveszi a cipőből, és minden rossznak kiteszi. Ezalatt azt értem, hogy
csikizi, a földnek veri, és húzza rajta a bőrt. Buggy dühösen fordul vissza, és
rival rá Luffyra.
Eközben Nami lendül támadásba. De
balul sül el, és Buggy elkapja a zsákot, amit Nami semmiképp sem ereszt el.
- Miért nem engedi el? –
zsörtölődök az orrom alatt.
Luffy indul segíteni neki, és
behúz neki egy hatalmasat. Egy nagy Bazookát repít a képébe, és úgy repül el
Buggy pár testrésze, hogy talán még én sem érném utol. Na jó, ez nem igaz,
hiszen a szélnél nem sok minden gyorsabb.
- Ez az Luffy. – nagy örömmel
repülök felé, majd mellé érve vissza szállok a földre. De a szememet nem szúrja
ki, hogy Nami milyen fejjel néz rám.
- Te meg… ki a fene vagy? –
kérdezi nagyon halkan.
- Én is gyümölcs használó vagyok,
csak úgy mint Luffy. A levegő gyümölcsöt ettem meg. – vigyorgok fültől-fülig érő
szájjal.
- Ti mind olyan furcsák vagytok.
- Nem is.
Közben Luffyra nézek, aki
szomorkodva veszi föl a földről, a lyukas kalapját. Ezt Nami is észre veszi, és
nem hagyja ki szó nélkül.
- Fontos volt a számodra?
- Minden rendben , még hordható. –
mondja, és hangjában halható a zaklatottság.
- Ne aggódj, később segítek
megvarrni. – mondom mosolyogva.
- He? – néz rám Luffy kérdően.
- Semmi.
- Luffy, segítesz elvinni ezeket? Kétfelé
válogattam őket, de még így is nehezek. – mondja Nami.
- Még mindig nem adod fel?
- Most miért? Buggy szerette a
pénzt, és sok volt neki. Ez pedig legalább tízmillió beli. – mondja hatalmas
örömmel. Majd Luffyra néz, és oda nyújt neki egy térképet.
- A Grand Line térképe.
- Biztos vagy benne?
- Igen.
- Áhh! Köszi Nami. Ez az.
Öröm látni azt amikor Luffy
boldog. Mert ha ő az, én is az vagyok. De miért érzem ezt? Hiszen ő csak egy
ember, aki megmentett, és a kapitányom lett. Ennyi. Nem értem.
- Nem akarsz a legénységem tagja
lenni? – hallom meg a kérdést, amit Luffy tesz fel Naminak.
- Már mondtam, hogy nem akarok
kalóz banda tagja lenni, nem?
- Ugyan már, olyan mókás. –
mondom.
- Jó legyen. Ha veletek tartok, jó
sok pénzt gyűjthetek. De ez csak együttműködés, ettől én még nem leszek kalóz.
- Rendben. – mondja Luffy, a
szokásos nagy vigyorral.
Oh Zoro. Elindulok felé, aki még
mindig húzza a lóbőrt.
- Zoro, kelj fel. Vége van. –
mondom lágyan csengő hangal. Ő föl is kel.
- Mi van már?
- Megvan a Grand Line térképe, és
a navigátor is.
Zoro zsúrós szemmel néz Namira.
- Túl sok vért veszítettem, állni
sem tudok.
- Még szép, ha tudnátok járni,
végképp nem hinném el hogy emberek vagytok.
- Ne sértegess minket. – mondjuk Luffyival
kórusban.
- Pont ti vagytok emberek a
legkevésbé.
A beszélgetésbe egy szép tömeg
ember lép be, akiknek fogalmuk sincs róla hogy mi történt a városban. Észrevéve
a polgármesterüket, haragban törnek ki, és elkezdenek felénk rohanni
fenyegetően. Futni kezdünk a kikötő fele, amit persze Luffy szokásosan mókásnak
tart. Az egyik sikátoron áthaladva, a megmentett kutya védőfalat áll nekünk,
nem engedve tovább, az ijesztő embereket.
A kikötőbe érve megcsodáljuk azt a
hajót, amit új tulajdonnak tudhatunk, hála Naminak.
Közben találkozunk azzal a három
emberrel, akiket félúton fölvettünk a tengerben.
- Még mindig itt vagytok? –
kérdezem gúnyosan, de rám se hederítenek.
- Ó, szóval itt vagy, te tolvaj! –
szól az egyik Namira nézve. Nami jedten lép egyet hátra. Bennem viszont ez
felnyomja a pumpát, és…
- Figyelnétek rám?! – ordítok rájuk,
és egy szép mozdulattal, légáramlatot hozok létre, ami egészen neki préseli
őket, a legközelebbi falnak.
- Ez… - kezd el dadogni Nami és
Zoro. Luffy csak nevet rajta.
- Mi az? Inkább szálljunk be. –
ajánlom, és persze ezt mindenki megfogadja.
Elindulunk. Nem jutunk messze a kikötőtől,
de hallom ahogy a polgármester köszönetet mond, amire Luffy válaszol is.
- Luffy, nem tudod, hol a másik
zsák kincsem? – kérdezi Nami.
- De. Ott hagytam a falusiaknak
kárpótlásként. – Vigyorog.
- MI?! – Nami teljesen haragra
gerjedt, és megfogva Luffy fejét, próbálja a vízbe nyomni.
- Hé, mit csinálsz? Ne Ted, nem
tudok úszni. – mondja Luffy.
- A te hibád, miért hagytad ott,
tudod mennyi beli az?!
Zoro és én csak röhögünk ezen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése