32.fejezet - A rejtélyes sziget

A Malison szigetre való utazás, elég sok energiánkat veszi igénybe. A viharok, és a tengeri szörnyek, a sziget közeledtével egyre elszaporodnak. De ettől eltekintve, sikerrel zárul az utunk. Itt megpakoljuk a rakományt és megyünk is tovább.

Amint felpakoljuk a hajót, kedvem támad körülnézni a szigeten. Hiányzik a sűrű lombkoronák alatti sétálgatás. De amint elhagynám a falu területét, megállít egy jól öltözött férfi.

- Nem mehet tovább. – szól aggodalmasan.

- Miért is nem? – kérdezem, egy kis gúnnyal a hangomban.

- Arról nem kell tudnia.

Elég érdekesen nézhetek rá, hiszen egyből arcformát vált.

- Tudja, hogy miért Malison, vagyis „átok” a neve a szigetnek?

- Nem, de kíváncsi lennék rá.

- Mert évszázadok óta, valakit elátkoz a sziget, így véd meg minket.

- Más szóval, egy valaki szenved azért, hogy ti jól éljetek?

- Igen, de közben félünk is az elátkozottól. Ha bármelyünkkel kapcsolatba kerül, a mi családunkból kerülhet ki a következő átkozott.

- És ő hol van?

- Látod azt a nagy hegyet? Ott van egy barlang. Ott él. Vagyis talán. Nem rég beomlott a járat, de sajna mi sem tudjuk, hogy van e másik ki illetve be járat.

- Érdekes. – elgondolkodva indulok a hegy irányába.

- Várjon…

- Ne állítson meg! Kíváncsi vagyok. – és tovább indulok.

Nem kell sok, hogy elérjem a beomlott bejáratot. Hallgatózok, de csak bokrok zörrenését hallom. Valaki követett.

- A falusiak mondták, hogy a bajt keresed.

- Egy el átokozott emberről beszéltek. Lehet, hogy inkább démongyümölcs használó?

- Nem tudom. Eredetileg a démongyümölcsök létezése is cáfolva volt, szóval nem kizárt.

- Nézzünk be. – mondom, és egy hatalmas rúgással lyukat ütök a leomlott faltörmelékbe.

Eleinte csak a sötétség fogad. Semmi különösebbet nem látok. Falak, és egy követ velem szemben, ami megmozdult. Várj, mi? Figyelem a megmozduló követ. Kezdem kivenni az arcszerkezetét. Ez egyértelműen nem egy szikla.

- Kik vagytok?

- A nevem Anate, és az övé Chion.

- Menjetek el. Még a végén rátok kerül az átok.

- Ettől nem félek. – mormogom az orrom alá. – Viszont azt megtudhatom, hogy mi az átok velejárója?

Nem válaszol, csak fájdalmas arckifejezéssel lejjebb hajtja fejét.

- Itt egy gyertya, még jó hogy vettem… - mondja Chion, és meggyújtja. A falak tisztán kivehetővé váltak. A lány – hangjából ítélve – szeme elé emeli a kezét.

- Semmi gond ha nem válaszolsz. – mondom mosolyogva.

Ő csak rám néz. Most a gyertya erős fényénél látom rajta, hogy eléggé megviselt. Biztos több napja nem evett. Tele van sérülésekkel, amiket nem nagyon kezeltek. Eléggé furán álló haja van, de illik hozzá. Az egyik szemén meg egy furcsa jel van, amit nem igazán értek, igaz a másik nem is látszódik.

- Menjünk. – mondom, és hátat fordítok. Chion még figyeli, majd amint kiérünk a barlangból, mellém siet.

- Nagyon lehangolt.

- Hát mit gondolsz? Kiűzték a falujából ahol élt. Gondolom bántották, is, és most ez a betemetés. Szegény. Annyira sajnálom.

- Nézd. – állít meg társam, és egy kis kunyhóra mutat, amit igazán gondosan elrejt a benőtt növényzet.

- Ez az övé lehet.

Bemegyünk, és hatalmas rendetlenség tárul a szemünk elé. Eltört székek, ágyak széttépve, ablakok kitörve, és polcok feldöntve.

- Nem hiszem hogy igaz lenne az, amit mondott az a férfi.

- Egyetértek. – helyeslem Chion meglátását.

Körülnézünk. Néhol még megszáradt vércseppeket találunk, de csak a sötétebb helyeken.

Egy földön heverő képre vándorol a tekintetem. Kiszedem a törött keretből, és megvizsgálom.

- Azt hiszem, itt valami nagyon nincs rendben.

Megmutatom a képet Chionnak, aki elszörnyed a kép, és a mostani helyzet különbsége miatt.

- És most mit akarsz csinálni? – kérdezi Chion.

- Nem egyértelmű? Magunkkal visszük. Ha egy csapatot alapítottunk, akkor legyenek már tagok is. – mosolyogva közlöm vele a tényt, aki viszonozza is.

Visszamegyünk a barlanghoz. A lány összegömbölyödve ül a földön. Amint belépünk, meghallva lépteink zaját, felemeli a fejét. Szemeiből a szenvedés tükröződik. Meg akarna szólalni, de a szavába vágok.

- Tudom, hogy mit akarsz mondani, de nem. Nem megyünk el, és hagyunk itt. – megfogom a kezét, és állásba emelem. Hamar el is kapja a kezét, és elkezd távolodni.

- Nem.. én nem… én egy szörnyeteg vagyok! – mondja, és szemeibe elkezdenek a könnyek gyűlni.

- Anate… - Chion remegő hanggal mutat a lány lábához.

Amint rájövök hogy mire mutat, elkerekednek a szemeim. Furcsa farok nőtt ki a lányból. Igen, ez biztos démongyümölcs, de nem tudom milyen.

A lány már szipogni kezd.

Odamegyek hozzá, és szorosan magamhoz ölelem.

- Tudom, hogy miken mehettél keresztül, de ne aggódj. Mindig van valaki, aki eljön, hogy meg tudj bízni benne, és megfeledkezz a fájdalomról. Neked most jött el ez a pillanat. Megvédelek, megígérem.  – Olyan mondat hangzódik el a számból, amin még én is meglepődök, nem csak Chion.

De közben, kiderül, hogy hatásos. A lány visszaölel, és a könnyei patakzani kezdenek, és hangosan sírni kezd. A Farka visszahúzódik, majd eltűnik. Simogatom a fejét, míg minden bánatát kisírja.

- Flo…

- Tessék? – kérdezem.

- A Nevem Flowery Thomassen. De hívj csak Flo-nak. – mondja, és most először rám mosolyog, amit viszonzok.

- Akkor Flo… - kezd bele Chion, de Flo közbeszól.

- Neked csak Flowery. – mondja teljesen új hangnemben.

- R-rendben.

Kilépünk a barlangból, és a város felé indulunk, ahol lesz egy két „szó”, amit meg fogok osztani az ottaniakkal.