Az előző szigeten semmi nem történt. Csak találkoztam
Ace-el, Luffy bátyjával. De legalább sikerült felszerelkezni. Most már
kényelmes ágyban aludhatunk Flo-val egyetemben, Chion meg egy kényelmes
függőágyon helyezheti magát kényelembe.
- Ana, nézd, itt a következő sziget. – mondja Flo,
beleszólva a gondolkodásomba.
- Itt maradnunk kell pár napig.
A log-nak most tovább fog tartani hogy beálljon, hiszen a következő sziget jó
messzire van innen. – mondom elemezve a térképet.
---------------------------------------------------
Egy szép nagyvárosi kikötőbe érkezünk. Hátul pálmafák
alkotta erdő hever. Az épületek díszesek, és sok is van. Lehet hogy a főút nem
valami hosszú, de inkább a part menti területekre építkeztek.
- Segíthetünk valamiben? Vannak kényelmes szállásaink, finom
ételeink. És azt mind olcsón. – lépe lénk egy nagy bajuszú pasas, aki a 60-as
éveinek elején járhat.
- Köszönjük, de nincs rá szüksé…
- Ugyan kérem. Itt kalózokat is szívesen látunk. – mondja
belevágva szavamba. Ránézek a többiekre, akik csillogó szemekkel figyelik az
éttermek kültéri ülőkéjeihez kivitt hatalmas üdítőket. Nekem is összecsordul a
nyál a számban.
- Rendben. Elfogadjuk.
A férfi egy szép hotelba vezet minket, aminek díszítése
káprázatos. Nincsenek rá szavak. Az emberek egyenruhában, tartással sietnek
látogatóik segítségére. A kevés cuccunkra is rávetették magukat, és 2 szobát
jelöltek ki nekünk. Egyik enyém és Flo-é, míg a másik Chion-é.
- De jó ez a hej. Menjünk inni olyan üdítőt. – mondja Flo a
kényelmes ágyat tesztelve.
- Szerintem itt valami nincs rendben. – mondom nyugtalanul,
de közben nekem is a finomnak kinéző italon jár az eszem.
- Honnan veszed?
- Ez mégis csak a Grand Line.
- Szerintem így védik meg magukat. – lép be Chion, egy
tálcával, amin három olyan üdítő díszeleg, amit mind kinéztünk. Egyből kézbe
kapom, é jóízűen szürcsölgetem.
- Ezzel a nagy jószívűségükkel ráveszik őket arra hogy ne
bántsák őket. A kényeztetést mindenki elfogadja. Ez pedig beléjük ivódott az
évek során, és minden generáció örökölte ezt a viselkedést.
- Milyen okos itt valaki. – mondom gúnyosan.
- Tudod, van itt egy kis katalógus, ahol apró betűvel minden
le van írva.
Félrenézek. Az ablakon kitekintve belátok a jungelbe. A
közepe fele megpillantok egy kőépületet.
- Arra mi lehet? – kérdezek kimutatva az ablakon.
- Talán egy elhagyatott szentély. – mondja Flo. – Az én
szigetem teli volt ilyenekkel. Általában áldozása használták, de mikor bejött
ez a rendszer, hogy nem szabad ölni, elhagyták ezeket a helyeket.
- Miért tud mindenki ilyen sokat?
- Chion semmit nem tud… csak olvasni. – jegyzi meg Flo
röhögve.
- Köszi.
---------------------------------------------------
Miután eleget ittunk a kedvenc italunkból, elindulok
szétnézni a hatalmas jungelben.
Teli van gyümölcsökkel, és egyéb növényekkel, amelyeknek
ehetőek. A fák szépek, bár a fény elég gyéren hatol be a sűrű lombkoronák
között.
Egy patak átugrása után, és egy kisebb séta megtétele után,
elérkezek a hotelből látott szentélyhez. Nem tűnik elhagyatottnak, hiszen
koszmentes, és csillog.
Benyitok. A falakon lévő lámpások szolgáltatják ez egyetlen
világosságot. Durva faragású falak, és oszlopok alkotják az alapot.
Meglátok egy ruhaköteget az szembe lévő oltár előtt, amely
hírtelen megmozdul. Kiderül, hogy nem csak pár ruha, hanem azokat hordó ember
is van velem szemben.
- Lépj beljebb kedves látogató. – mondja kedves hangon egy
férfi.
Nem tudom miért, de belépek. Az ajtó becsukódik mögöttem
szép lassan, de eszemben sincs kirohanni. Kíváncsi vagyok, mit csinálhat itt.
- Ki vagy te? Ha jól tudom, az ilyen szentélyek ma már csak
elhagyatottan és üresen állnak.
- Ennek oka, hogy mindenki úgy hiszi, hogy csak áldozatok
bemutatására épült. De ez nem igaz. Ez az egész hely közelebb segít minket
ahhoz, hogy elérjük a mennyek kapuját.
- Mire kell ez neked?
- Mindenki erre vágyik. A megváltásra, miután eltávozik az élők
sorából.
- Talán valami rosszat tettél, hogy ilyen folyamatokhoz kell
fordulnod?
- Mondhatjuk így is. – mondja kuncogva. Nem értem.
Közelebb lép felém. Én nem hátrálok. Érzem, hogy az itt élők
közül való, és az itteniek nem ártanának senkinek.
- És azt tudod e, hogy mi kell ennek az eléréséhez? –
kérdezi elég közel érve hozzám. Csak egy vékony levegőréteg választ el
bennünket. Megcsóválom a fejem. – Véráldozat. Halott emberek. És te fogsz nekem
segíteni.
Mire megmozdulnék már túl késő. Azt hiszem rájöttem.
Kevertek valami a lámpásba, amitől eltompultak az érzékeim.
A fejemhez ér, és összeesek.
---------------------------------------------------
A lány a kőasztalon fekszik, amelyen egykor emberi áldozatok
vére folyt.
- És most itt az idő. Elérem a mennyek kapuját, és
megszerzem a végtelen hatalmat. Ehhez pedig te fogsz
hozzá segíteni. – mondja
miközben egy rituálét kezd tartani, mormolva ősi igéket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése