38.fejezet - Az utálat kölcsönös!

A nap magasan jár az égen, mi pedig nyugodtan élvezzük a csöndes és nyugodt pillanatainkat. Talán túl nyugodt.

- Unatkozok. – panaszkodom Flo-nak, aki meditálással próbálja összhangba hozni testét a démongyümölccsel, bár ez a kísérlete sikertelennek tűnik, hiszen farka most is kilátszódik.

- Foglald el magad.

- Pont ezért unatkozok, mert nem tudom elfoglalni magam. – nyávogom még mindig a fülébe.

- Akkor aludj, és majd ha megérkezünk a következő szigethez, elviszünk a játszótérre, vagy megfuttatunk a tengerészekkel. – mondja Chion közbeszólva.

- Nagyon vicces. – sóhajtok. – Tengercsászárt akarok fogni. – csillan fel a szemem.

- Persze. Honnan szerezzek én most neked olyat?

- Dobj be valami csalit a vízbe.

Chion fej vakarva megy be a raktárba, hogy kivegyen egy nagyobb darab rohadt húst, amit halfogásra raktunk félre.

- De nehogy összetörjön a hajó.

- Megpróbálom.

Elveszem a csalit, és a hajó széléhez megyek. Chion a kezembe nyom, egy horgászbotot, amire felakasztom a nagy húsdarabot, és bevetem.

Sok ideig semmi sem történik.

Viszont kis idő múlva, valami megjelenik a víz felszínén.

-  Chion fogd meg. – mondom társamnak, aki értetlenül cselekszik.

Közelebb repülök a valamihez, amiről felsejlik, hogy csak egy hordó.

Vajon mi lehet benne? Fut át agyamon a kérdés.

Felnyitom a tetejét, és meglepetésemre, se kincs, se ennivaló nincs benne. Csak egy gyerek.

Mi? Egy gyerek?

Azonnal megfogom, és a hajó felé vezetem a hordót. Chion segítségével kiemeljük a vízből.

- Vidd be az orvosi szobába. – utasítom.

Egy kis idő múlva hallom, hogy Chion mormog valamit. Benyitok, és látom, hogy a kómás kislánnyal beszélget.

- Hogy hívnak. – kérdezem meg. Megjelenésemre meglepődik, de amint észreveszi, hogy nincs ölni készülő fejem, visszavált arca a kómás formába.

- Lisa. – szólal meg halkan.

- Mi történt veled?

Nem válaszol. Arcán tükröződik, hogy szörnyűségeket élt át. Szemében könny gyűlik.

- Ne sírj. Nincs semmi baj. – nyugtatja Chion.

- Erős vagyok… erős vagyok. – suttogja a lány, és próbálja megakadályozni a könnyeket, sikerrel.

- A következő szigeten rábízzuk valakire. – mondom, és épp készülnék elhagyni a szobát, mikor is a következő kérdése visszatart.

- Nem segítetek?  - néz rám kérdőn?

- Miért kéne? – kérdezem vissza.

- Mert a kalózokon és banditákon kívül, mindenki segít.

- El kell, hogy szomorítsalak, de mi is kalózok vagyunk.

- Ilyen satnya testtel?

Felforr bennem a düh, ettől a kijelentéstől.

- Kinyírom. – mormogom az orrom alá.

- Ilyen karokkal aligha.

- Biztos hogy kinyírom. – hirtelen laza szellő kezd el fújni a szobában, az én hatásomra.

- Ana nyugi. Nem fog senki megölni senkit. – nyugtat Chion.

- Legalább van egy értelmes ember is itt. – mondja a törpe maró gúnnyal.

A szél lecsillapodik.

- Csinálj, amit akarsz. – mondom, és ajtót csapva elhagyom a szobát.

Kis ide elteltével, Chion egy tál sült húst visz be neki.

- Hagyd. – mondom neki, bár nem tudom leesik e neki.

- Tessék? – kérdez vissza, más szóval nem értette.

- Nem viheted be neki.

- Miért nem?

- Utálom. Majd a kövi szigeten lepasszoljuk.

- Csak nem éhezhet addig…

- Dehogy nem. Ez parancs.

- Igen is. – mondja letörten, és visszaindul a konyhába.

Idegesítő gyerekek. Azt hiszik, hogy ha megeresztik a könnyeiket, mindent megkapnak. Igaz, ez mindig beválik, de semmi jó nem sül ki belőle. Ilyenekből lesznek az elkényeztetettek, akik a föld szennyei. Utálom őket.

A lány ajtónyitása zavar meg a gyerekek iránti érzelmeim kigondolásában.

- Éhes vagyok. – mondja nekem célozva.

- így jártál. – válaszolom nagy mosollyal.

- Adj enni.

- Álmodj királylány.

- De én…

Az ő szavait pedig a hajó rázkódása szakítja félbe. A hajó mellett egy hőn áhított tengercsászár jelenik meg, vérszomjas szemekkel. A lány arcán halálfélelem tükröződik, az enyémen meg izgatottság.

Kezemet emelem, és a szörny is magasodni kezd. Egészen addig emelem a kezem, hogy a lény teljesen kikerüljön a vízből, majd egyik kezem lefele suhintásával, kettészelem a szörnyeteget.

- Chion! A raktárban van még hely? – ordítok társamnak, aki hatalmas kerek szemekkel figyeli a ketté ágazó teremtményt, majd feleszmélve bólint egyet.

- Csak szeld fel. – mondja, bár nem érzek hangjában komolyságot.

- Oké. – válaszomra meglepődik.

Addig darabolom a lényt, míg szép darabokban be nem tudjuk tuszkolni.

- Mit is szerettél volna? – fordulok a lányhoz gúnyos mosollyal, aki erre csak szép lassna visszatolat a beteg szobába.

- Reméltem is. – kuncogok.

- Bunkó vagy. – jelenti ki a hátam mögött Flowery.

- Lehet, de vagy megszoksz, vagy megszöksz.