Látni még mindig nem látok semmit, de hangokat hallok. Egy pityergést, és egy nagy sóhajtást.
- Srácok! Ti vagytok azok? - kérdezem a sötétbe, de szerencsére válasz érkezik.
- Igen. - hallom Chion-t. Flo csak hümmög.
- Genji?
- Neki sikerült eltűnnie.
Talán sikerül csinálnia valamit, hogy kijussunk, bár ebben kételkedem.
Egy ajtó nyikorgását hallom meg, és gyenge fény szűrődik be. A rácsok előtt megáll az ember a lámpásával. Fölállok, és ráfókuszálva, megpillantom azt az utálatos vigyorát az arcán, annak az Ataru nevű srácnak.
- Ismerem a gyengeségeiteket.
Talán képesség lenne?
- Csak nem démongyümölcs használó vagy?
- Pontosan. Nem is tudom, hogy sikerült kilogikáznod.
- Csak várj, mert azt is ki logikázom, hogyan rúgjam szét a segged.
Kinyitja a rácsajtót, és elém lép.
- Ebben a helyzetben is járatod a szád?
Gyomorszájon rúg, és várja, hogy térdre essek, de nem hagyom magam.
- Makacs vagy. Szerinted emelkedni fog a vérdíjam, ha elviszem a tengerészeti főhadiszállásra a fejed?
- Kétlem.
- Áh tudom. Nem lennél a társam? Igazán érdekes lenne. Nem gondolod?
- Majd ha tengercsászárok potyognak az égből!
Arcán először csalódottság, majd megint a hatalmas vigyor. Viszont nem válaszol. Csak kimegy, és megint magunkra hagy, annyi kivétellel, hogy most meggyújt egy gyertyát, amellyel, még ha kicsit is, de ellátok, a szemben lévő cellához. Valaki van benne.
- Szerencsétlenek vagytok, hogy ti is ezt az utat választottátok. - szólal meg egy női hang.
- Te is pont ugyanúgy szerencsétlen vagy mint mi. - vágok vissza.
- Fogd be, tudom jól.
- És most mi fog történni? - kérdezi Flo.
- Talán megkínoznak. Ennek a szemétládának igazán kedvenc tevénykedése az emberek akaratának megtörése.
- És mi történik azokkal, akiknél ez bejön?
- Honnan kéne tudom?
Ezután csöndben várunk. Mindenki zavart, és fél. Vajon ő lesz a következő? Mi lesz ha sikerül megtörni az akaratát? A légkör igazán nyomasztó. Több, magát kalóznak nevező szerencsétlenség bánkódik. Szánalmasak.
Az ajtó megint nyílik. Pár tengerész lép be rajta, és az én cellám előtt állnak meg. Be is lépnek, és durván megragadva, kicibálnak.
A gyenge fényben is meglátom Flo és Chion aggódó arcát. Rájuk mosolygok, jelezve, hogy semmi baj nem lesz.
A tengerészek hosszú folyosókon vezetnek végig, míg be nem löknek egy vasajtós szobába, amely a harmadik emeleten van, ezzel meggátolva az ablakon menekülni akarókat.
- Általában az alagsori kínzószobát szoktam használni, de az ottani eszközöktől elfertőződhetnek a sebek. Nem akarom hogy meghalj. Vagyis, ne fertőzésbe halj meg.
- Gondolom saját kezűleg akarsz megölni, miután megtörted az akaratom. - forgatom a szemem.
Nem válaszol csak mosolyog.
*-*-*
Új cellámban nem érzem magam jobban. Igaz, itt már van fény, de a beáramló napfény, csak jobban engedi szétterjedni a fájdalmat a testemben. Semmi makacsságot nem sikerült kivernie belőlem, de a lábon álláshoz való erőt, sikeresen elvette.
- És most ki jöjjön? Mondjuk az a rövid hajú lány társad? Vagy a fiú?
- Őket hagyd békén!! - ordítok rá, fájdalmaim közepette.
Csak kilép az ajtón, én meg a földön elfeküdve küszködök. Időközben kicserélte a gyenge kairousekit normálisra, így ha maradt is bennem erő, akkor sem tudnék felállni.
Az ajtó nyitódik, de még felnézni sem tudok. A bejövő személy leguggol mellém, és hátamra fordít. Amint meglátom ki az, nem tudom, hogy örüljek, vagy bánkódjak.
Genji szólongat, és szörnyülködik a kinézetemen. Biztos szánalmasan festek.
- Anate!
- Ne... ordíts... - suttogom halkan.
Átfut rajta a megkönnyebbülés, majd gyors mozdulatokkal ölébe vesz, és kivisz az épületből. Látszik, hogy tudja, merre kell menni. Egy tengerészbe sem futunk bele.
Az erdőbe megyünk, majd egy sátrakkal berakott tisztáson Genji megáll. Amint meglátják az ott lévő emberek, többen is felénk indulnak. Kérdezgetik, hogy mi történt, majd egy sátorhoz vezetnek, amely orvosi felszerelésekkel van ellátva.
- Kairouseki. Nehéz lesz tőle megválni. - mondja a nő, aki a testem megvizsgálása után, levonja a következtetéseket.
- Hogy érti? Nincs semmi, amivel le lehetne szedni?
- Olyan kulcs, ami kellene, csak annál a tengerészeti kapitánynál van.
- Megszerzem.
- Nem. Egyedül biztos nem mehetsz. Kitalálok valami mást.
- Agyag... - mondom halkan.
- Tessék? - kérdez vissza az öreg nő.
- Agyag. Ha nincs kulcsunk... csináljunk mi hozzá... - valahogy könnyebben ejtem ki a szavakat, de még mindig nehéz.
- Tényleg. Öntsünk a kulcslyukba agyagot, majd ha megszárad, felveszi a lyuk alakját, és ki tudjuk nyitni.
- Igazán leleményes, kapitány. - mondja Genji.
A nő utasít pár embert agyagszerzésre.
- Flo, és Chion? Velük... mi lesz? - kérdezem.
- Te vagy a fő emberünk. Ha te épségben vagy, akkor mindenkit ki tudunk szabadítani. - a nő szavai erőteljes elszántságot tükröznek. Csak mosolygok magamban. Én is ilyen magabiztos, erős öreg nő akarok lenni. Persze, ha addig meg nem halok.
A kezelés fájdalmas, de kis idő elteltével, a fájdalom csökken, és már csak az aggódás nem hagy nyugodni.
- Ne aggódj. Nem lesz semmi gond. - mondja.
Válaszolnék valamit, de pont most lépnek be az agyaggal, amit bele is öntenek a bilincslyukba. Az anyag azonnal megszilárdul, és a kulcs forgathatóvá válik. A bilincs kattan, és leesik a kezemről. A szétdörzsölt csuklómat is lekezelik, majd elkezdenek készülődni.
- Mit csinálnak? - kérdezem értetlenül.
- Sokan vannak ott bent, akik ártatlanok. Kiszabadítjuk őket.
Nem válaszolok, csak mosolyogva segítek a készülődésben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése