41.fejezet - Hova kerültünk?

-Újság! - Chion rohan felém, egy nagy papírdarabkával a kezében. - Ez a Mugiwara csapat nem semmi hallod.
Kíváncsian veszem ki kezéből az újság papírt, és beleolvasok.
- "... Az Alabastai királyság fellábalása kezdetét veszi, a forradalom vége után, amely során a Shichibukai, Crocodile, lefokozás alá került. Kiüresedett helyére, a tengerészet keresi a megfelelő személyt. Egyes hírszerzőink állítják, hogy a Mugiwara csapat is jelen volt a forradalom helyszínén, sőt, még a Crocodile oldalán védelmet élvezett Nico Robin-t is besorozták csapatukba. Többen is állítják, hogy Tűzöklű Ace is megmutatkozott, de pár szemtanún kívül, semmi nem utalt ott létére..."  - olvasom fel a sorokat, a mellénk érkező kíváncsi füleknek.
- Mugiwara? - néz rám értetlenül Flowery.
- A volt kapitányom csapata.
- Érdekes csapat lehetett.
- Az is volt.
- Hogy ha te is a csapat tagja voltál, miért hagytad ott őket? - kérdezi Genji.
- Nem éreztem magam oda valónak. - sóhajtok.
- Na és mellém valónak érzed magad? - arcán hatalmas mosoly jelenik meg.
- Bocsi Genji, de nincs ehhez kedvem. - mondom.
- Valami gond van?
- Fáradt vagyok. Megyek aludni. - a kabinajtóhoz sétálok, és megállok előtte. Átfut az agyamon egy érzés, amit nem tudok hova tenni, majd benyitok, és a puha ágyban helyet foglalva álomra hajtom a fejem.

*-*-*

Nemsokkal éjfél után pattannak ki a szemeim. Flowery a másik ágyon alszik.

Kimegyek a szobából, és nagy meglepetésemre, Chionnal futok össze, aki a reggeli újságot, maga előtt tartva ül a fedélzeten, egy lámpás társaságában.

- Mit csinálsz ilyen későn? - szólok hozzá hirtelen, melynek hatására megrezzen.

- Megijesztettél. 

- Nem állt szándékomban. - mellé ülök. - Na, szóval akkor, mit csinálsz ilyen későn?

- Megfigyelek. Olyan szép ilyenkor az ég, nem?

- Persze... és az újság?

- Érdekes. Sokat írnak a tengerészetről, a feltörekvő újoncokról, és a tengerész - kalóz összecsapásokról. Kár hogy mi nem vagyunk benne.

- Hogy érted?

- Jó lenne, ha mi is beletartoznánk a feltörekvő újoncok közé.

- Semmi érdemlegeset nem csináltunk, amivel bekerülhetnénk. - mondom lehangoltan.

Lehangoltan ücsörgünk kint, egészen addig, míg csak én maradok ébren kettőnk közül. 

Meg fog fázni, ha ilyen kis semmi ruhában alszik a földön. Felkapom, és a férfi hálóba viszem, ahol beteszem az üres függőágyba. Genji is mély álomban szendereg, méghozzá beszél is közben. Milyen bájos.

Leülök a még mindig világító lámpás mellé, és hallgatom a tenger halk zúgását, és a szél süvítését. Olyan megnyugtató. Azóta nem éreztem magam ilyen nyugodtnak, mióta Joneth meghalt. Bár csak ő is itt lehetne most mellettem. Röhöghetnénk a régi szép időkön. Amikor a banya-nyanya elől menekültünk, és mikor a kisebb kalózokat szekáltuk, saját szórakozásunkra. 

Ezeken gondolkozva, csodával határos módon, nem érzékenyülök el. A könnyeim nem törnek elő belőlem. Mintha megerősödtem volna lelkileg.
Viszont ezt a gondolatmenetet, a hajó erős rázkódása szakítja félbe. A széléhez rohanok, és a tengerre nézek. Semmit nem látok a hajó alatt, és látóhatáron belül sincs semmi. Akkor mi lehetett ez? Várok egy keveset, de nem történik semmi. Lehet hogy csak egy kis földrengés.
Beletörődve, hogy csak egy természeti jelenség volt, visszamegyek a szobámba, és kényelembe helyezem magam, puha ágyamon.

*-*-*

- Anate... ébredj ~ - suttogja a fülembe Flowery.

- Nem akarok... - válaszolom rekedt hangon.

- Akkor nem kapsz reggelire sült húst ~. 

- Mintha ezzel sikerülne kikergetned. - mondom fáradt szememet dörzsölgetve.

- Viszont ahova kerültünk, egy igazán érdekes hely. 

- Mi lenne az?

- Nézd meg.

Borús képpel kelek ki az ágyból, és öltök magamra valamilyen öltözéket. Kisétálok, és egy tengerészhordával találom szembe magamat, akik pisztolyukat felém tartva várnak valamire.

- Ne próbálj támadni, ha nem akarod, hogy lyukak díszítsék a mellkasod. - mondja nekem célozva, az egyik előtűnő tengerész, amely szerintem, nem csak kis tiszti rangot visel. 

- Hol vannak a többiek? - bár amint felteszem a kérdést, szemem sarkából megpillantom két férfi társamat,  akik lekötözve állnak, pár tengerésszel körbevéve.

- Flowery ~ - szólok hátra társnőmnek, aki bűnbánó arccal jön elő.

- Bocsánat. Azt mondták lelövik őket, ha nem hozom elő a többieket.

- Ennyien vagytok?!- ordít rá a férfi, aki nem is tűnik nálunk sokkal idősebbnek, más szóval a srác megnevezés jobban illik rá. 

- Pontosan. - válaszolom rezzenéstelen arccal. - Szóval, mire is ez a nagy felhajtás?

- A körzetembe értetek, és én nem hagyom, hogy szabadon mászkáljatok az én hatáskörömben. Főleg, hogy te - mutat rám. - még vérdíjjal is meg vagy áldva. 

- Akkor elég lenne, ha engem fognál el, és őket elengednéd...

- Szó sem lehet róla. Vigyétek őket. - utasítja a tiszteket. 

Bilincset raknak rám, ami nem kairouseki. Szóval nem tudnak a gyümölcsömről. Akarok valami vicceset csinálni, kihasználva hogy milyen tudatlanok.

Az én karomat fogó tengerészt arcon csapom hajammal, aki orrához kap, ezzel elengedve bilincsemet. Viszont azonnal felváltják, és már egy másik tiszt ragadja meg bilincsbe vert karom.

- Úgy tűnik, nem adod magad harc nélkül. - mondja arcán nagy mosollyal a srác, és kardját megfogva, hajam után nyúl, gondolom azzal a céllal, hogy levágja. 

Nem hagyok lehetőséget neki. Kibújok a látszólagos fogságomból, és társaim kiszabadítására indulok.

Nem sikerül még Flowery-hez sem eljutnom, hiszen a fekete hajó srác, hatalmas sebességével elém kerül. 

- Hogy hívnak? - kérdezem tőle.

- Ataru. Viszont neked nem kell bemutatkoznod, Szélkirálynő Anate. - kardját felém tartja, és vészjósló szemekkel mered rám. 

- Oh, szóval már a "Szélkirálynő" jelzőt is berakták a nevem elé? Elég lett volna a nevem is. - bosszankodom. - De várj. Akkor tudnod kellett volna, hogy van gyümölcsöm.

- Mindvégig tudtam róla. De egy ilyen unalmas helyen, kell találni valami szórakozást. 

- Szóval, hogy velem megmérkőzöl, szórakozásnak számítod?

- Pontosan.

- Szóval te egy fiatal tengerész vagy, szadista hajlamokkal. Hm, érdekes párosítás.

Látszódik rajta, hogy kezd ideges lenni. 

Kihasználom figyelmetlenségét, és gyorsan leütöm egy széllökéssel a Flowery-t gúzsba kötő tiszteket, és megszabadítom szintén nem kairousekiből felépülő bilincsétől. 

Hogy a fiúkat is kiszabadítsam, az Ataru nevezetű ideges tengerész megakadályozza. Viszont szerencsémre, csak rám koncentrál, így Flowery könnyedén kisegíti őket. 

- Most mihez is akarsz kezde... - torkomon akad a szó. - Csak... most... ne. - nyögöm ki a szavakat, amelyek nehezemre esnek, mivel a feltörő vér gátolja a hangképzést. 

Félig a földre térdelek, és próbálok nem összeesni fájdalomérzetemben. 

- Veled meg mi történt? - gúnyos hangja alapból zavaró volt, de most még inkább kikészít. 

Nem bírom tovább.

Vért köhögök fel, és oldalamra esek. Félig nyitott szemmel látom, ahogy csapatom tagjai próbálnak a közelembe jutni, félresöpörve a kis szintű tengerész hordát. Látószögembe viszont a srác kerül be, és leguggolva elém, farkasszemet nézek, sárgászöld szemeivel. 

- Igazán gyenge vagy. Csodálkozom, hogy kalóznak mered hívni magad. - arcán hatalmas vigyor, amely egyre jobban idegesít.

- Fogd... be... - erősködök a visszavágással.

Szemeim lassan becsukódnak, és Chionék felém tartó képe, elhomályosodik. Az egyetlen dolog, ami utoljára látok, az Ataru gúnyos vigyora.