7.fejezet - A kaland kezdetét veszi

Teljesen elvesztem az eszem. Hogy elveszítem Joneth-et, ez nem lehet.

Mintha a földből szélvihar törne elő, úgy vesz körbe a szél. Hajam lobog, és mintha tépnék. Körém gyűlnek a kalózok, és kardot rántanak. Én nem ölném meg őket normál helyzetben, de most nem bírok uralkodni magamon. A szelem mindenkit kettéhasít. Főleg azt, aki megölte őt.

- Kérlek… kérlek, ne ölj meg. – mondja halálra rémülve a féreg.

- Az ilyen férgeknek nincs joguk az élethez. – mondom, és minden habozás nélkül darabokra tépem. Igen morbid, de felb*szták az agyam. Nagyon!

Várjunk… ez…. Mit mondana Joneth ha látná? Akkor… én.

Lecsendesedik körülöttem a szélvihar. Végre megnyugodtam. Mert most jutott eszembe, mit mondott Joneth.

*

- Tudod, a kalózkodás veszélyes, szóval felkel készülnünk az életünk kockáztatására. – mondta Joneth.

- Ühüm.

- És én bármikor kockáztatom az életem érted.

- Ühüm… mit mondtál? Nem figyeltem.

- Áhh semmi.*

Jó, oké, lenyugodtam. Leülök az egyik fa tövébe, és körülnézek. Tiszta morbid, de nem annyira feltűnő. Mivel sok a bokor, és a piros virág. Zajt hallok az egyik oldalról. Nem fogok elbújni, így is eleget futottam már. Az a Luffy nevű fiú lép elő az egyik bokor mögül.

- Hát ez nem semmi. – mondja, közben nevet.

- Fogd be. – mondom a földet nézve. Vagyis most nézek rá. Látom észrevette társamat a földön. Leemeli kalapját, és a szívéhez emeli.

- Részvétem.

- Hát ja. Amúgy legyőzted a szakállast? – kérdezem, de teljesen fölöslegesen, mivel hát akkor nem lenne itt.

- Könnyű volt. – nevet. Miért nevet mindig?

- Amúgy, miért vagy itt? Miért segítettél? – kérdezem, mert ez tényleg furcsa.

- Hát halottam mit beszéltetek a fogadóban.

- És? – akkor biztos kirohanni is látott, és így talált meg az erdőben.

- Azt akarom, hogy legyél a társam.

Ez most komoly? Talán ez az alkalom, amit nem szabad visszautasítanom? De hát ő is egy gyerek, kíváncsi vagyok, hogy mit akarhat.

- Na és miért akarsz kalóz lenni? Csak azért, mert ha talán elfogadnám ,tudjam mire számítsak. – és ez teljesen igaz.

- Kalózkirály akarok lenni. – mondja, már megint nevetve.

- K-kalózkirály? Ez elég vakmerő. Gondolod, hogy képes vagy rá? – most válogatott szavakkal beszélek, mert lehet, hogy elfogadom.

- Pont ezért gyűjtök társakat, mert egyedül csak nem lehetek kalózkirály. – Na jó, most már biztos hogy elfogadom.

- Na, akkor igen? – kérdezi.

- Igen. – mondom mosolyogva.

--------------------------------------------------------------------------------------

A kikötő fele tartok, ahol az új kapitány vár. Azt mondta, nem pakoljak sok mindent, mert nem fog elférni a hajón. Biztos, hogy sokan vannak, van olyan sok minden van a hajón. Hát tényleg nem sok mindent pakoltam. Tollat, üres könyveket, és ruhákat, de egyikből sem sokat. Ja meg egy kis kaját.

Beérve a kikötőbe körülnézek, hogy vajon, hol lehet Luffy. Meg is látom.

- Na, akkor hol a hajó? – kérdezem, és körülnézek.

- Itt van mögöttem. – mögé nézek, és egy kisebb csónakot látok, amin egy hordó van. Most komolyan… ez a hajója? Erre tényleg nem férnek fel sokan.

Luffy beszáll, utána pedig én. Vagyis, még csak fél lábbal léptem rá a „hajónkra” mikor valaki megállított.

- Anate, vigyázz magadra. – mondja a főpincér az étteremből. De nem ő volt ott egyedül, hanem a könyvtáros, meg a többi pincér, meg még pár boltos. Ez így egy szép búcsúztató csoport.

- Ne feledd, mindig lesz hova hazatérned.

- Oké. Mondom nagy mosollyal. Teljesen rálépek a kis hajóra, és leülök, Hát többen nem nagyon férnek el. Remélem, addigra szerzünk egy újabb hajót.

Elindulunk. És lehet, hogy ezt mondták a városiak, de nem biztos, hogy visszajövök. Elég sok rossz emlék köt már így is ide. Joneth. Ja tényleg, még nem is mondtam, hogy őt el temettük pár városival. De nem részletezném.

 - Na akkor, most merre is megyünk? – kérdezem meg Luffyt.

- Amerre visz minket a sodrás. – mondja nevetve. Hogy nem rohad le róla a mosoly.

- EZ MOST KOMOLY? – ordítok rá. Azért gondolhatott volna erre is, mielőtt elindulunk. Szerintem adtak volna egy olyan csónakot, amit lehet irányítani.

----------------------------------------------------------------------------------

Már három napja utazunk a kis tutajon. A kajánk is elfogyott már. Éhes vagyok. És még írni sem tudtam. Nem volt rá lehetőség, mert még egy parton sem kötöttünk ki, és itt nem férek el kényelmesen. Sőt, már estefelé jár. És álmos is vagyok, de itt még aludni se lehet normálisan. Áhh ez kikészít.

- Áhh, éhes vagyok. – nyávog megint a fülembe. Nekem ne nyávogjon, főleg, hogy ő falta be szinte az összes kaját.

- Én is. – mondom, mert nem bírok vele vitatkozni, de nem is akarok. Meghallok valamit. Vízcsobogás. Talán vízesés? Mert az szigetet jelent. Elnézek a zaj irányába. Luffy is néz. De amit látok, nem vagyok sokkal boldogabb. Egy örvény. Méghozzá hatalmas. Ez biztos az, amelyikről szóbeszédek járnak, de nem tudom pontosan hogy milyen.

- Szállj be a hordóba- utasítom Luffyt.

- Minek? – kérdezősködik.

- Mert ha nem látnád, egy örvény fele közeledünk, és nem tudjuk irányítani a hajót.

- Ja oké.

Már majdnem beszállt a hordóba, de gyors kérdez valamit.

- Na és veled mi lesz?

- Én tudok repülni, nem lesz gond.

Lecsukom a hordó fedelét, és erősen ráütök. Majd a vízbe engedem, és elindítom az örvénnyel ellenkező irányba. Aztán én széllé változok.

Mentünk egy kicsit, és visszafordulva azt látom, hogy a kis csónak, a levegőbe röppen, és vissza, és ez mindig. A hordóból meg nem is jön ki hang, amibe Luffy-t nyomtam. Mi a fenét csinál?

Egy kis szelet küldök a hordóba, és meghallom, hogy horkol. Ez szép, én meg tiszta álmos vagyok. Ez nem fair. Na, majd meglátom, hogy mi lesz.