- Jo… Joneth. – ez meg hogy lehet? Miért mentett
meg? Most ő… MIÉRT? – Mi a francot csinálsz? – ordítom le, közben a szememben
összegyűlik a könny.
- Mert… ha nem teszem… soha nem
válhatna belőled igazi… k-kalóz. – Közben vért köhög fel.
Kihúzzák belőle a kardot, ő pedig
a földre esik. A karomba veszem, és a könnyeim rá potyognak.
- De… az ígéretünk… - szipogok –
Az… - nem bírom befejezni.
- Minden… rendben lesz… biztos,
hogy sok… barátod lesz… akik… beteljesítik h-helyettem. – mondja, küszködve a
fájdalommal.
- Ne beszélj! Meggyógyulsz.
Ígérem. – mondom bíztatásképp. De én sem vagyok hülye. Tudom, hogy ez
lehetetlen. De nem akarom elfogadni. Nem lehet.
- Tudod… - mondja.
- Mondtam, hogy ne beszélj! – mondom
megint neki, de alig megy.
- Én… mindig is, sze… - nem fejezi
be. A szemei szép lassan lecsukódnak, és elragadja az örök álom.
- Jo… Joneth. Hé Joneth. Ébredj
fel. Nincs most idő arra, hogy elaludj. – mondom neki, a könnyeim pedig jobban
elkezdenek folyni. – Ki kell bírnod, addig, míg elérünk egy orvoshoz.
Tudom, most bolondnak nézhetek ki.
De ez… nem lehet. Joneth nem halhat meg. Ő mindig is erős volt. Ő sosem… halhat
meg.
Ránézek az arcára, és csak most
tűnik fel, hogy mosolyog!?
---------------------------------------------------------------------------------------------
*
Már egy hónapja annak, hogy erre a szigetre kerültem. Nem is olyan
rossz. Csak a nő, akinek a házában vagyok, olyan, mint egy boszorkány. Ronda
kövér, és parancsolgató. Nem értem, hogy azok a kalózok, miért pont ide raktak.
Meg a banya, azt sem engedi, hogy kalóz dolgokról meséljek. Vagy ahhoz
kapcsolódó dolgokról. Nagyon utálja őket.
De még barátaim sincsenek, akikkel ezeket a dolgokat megbeszélhetném. A
falusiak meg nevetnek ezen a dolgon. Idegesítőek.
A folyónál ültem, a gondolataimba mélyedve, mikor zajt halottam az erdő
felől. Felugrottam, és bebújtam az egyik fa mögé. Majd valaki megérintette a
vállam. Felsikoltottam.
- Nem vagy jó a rejtőzködésben. – mondta egy fiú. Ki lehet ő?
- Nem tök mindegy? – mondom neki, és félre fordítom a fejem.
- Hát, ha kalóz akarsz lenni, akkor nem. – mondja és mosolyog. Mindenki
bolondnak tart, hogy ennyire hajtok arra, hogy kalóz legyek. Ezért nem
játszanak velem, a faluban lévő gyerekek.
- Te miért jöttél ide? Te is ki akarsz gúnyolni? – hajtom le a fejem.
- Dehogy is . Épp ellenkezőleg. A társad akarok lenni.
- Mi? – felemelem a fejem. Az arcomon a tejcsordulásig felismerhető meglepődöttség.
----------------------------------------------------------------------------------------------------
Egy hét telt el azóta, hogy a fiú (időközben kiderült Joneth-nek
hívják) a társam akart lenni. Hát ez meg is történt. Kalózhajót építettünk
fából. Szerintem jó lett, de a próbánál egyből a vízbe süllyedtünk. Hál
istennek, Joneth volt csak benne a mondhatni, kis tutajban. De ezen kívül, még
rengeteg dolgot csináltunk. Én például, gyakoroltam az elszökést a nyanya
házból. Nem sokszor sikerült egyedül. Sokszor segített ki Joneth. Aki még a
könyvtárban is járkált, és olvasta, a kalózokról szóló, csodás történeteket. Én
meg pont fordítva. Én írtam a történeteket. Meg a hajónaplót. Hát, eddig csak 5
nap van beleírva. Nem sok, de Joneth-nek tetszik. Ja, és mára beszéltük meg,
hogy megcsináljuk a zászlót. Már annyira izgatott vagyok, vagyis várom.
Felkelek az ágyamból, és kimászok az ablakon. Emeletes a ház, de
könnyen meg tudom oldani. Mivel elkezdtem használni az erőmet. Egyre jobban
ráérzek.
Elszaladok a folyóhoz, és odaérve látom, hogy Joneth már ott van.
- Megjöttem. – köszönök.
- Akkor el is kezdhetjük. – mondja, és elővesz egy kisebb zászló méretű
anyagot, na meg ecsetet, és festéket.
- Csináld először te. – mondom, és leülök az egyik fa tövébe. Nem kell
sok hozzá, és Joneth jelzi, hogy kész van. Felemeli, és amit látok, elfog a
röhögő görcs.
- Most mi van? – kérdi sértődően.
Hát, szerintem, meg kéne néznie a saját alkotását. Borzalmas.
Smile szemek. Mosolygós száj. Virág van a lábszárcsontok végén. És
rajta van egy „A” és egy „J” betű. Komolyan mondom, ez nagyon gáz.
- Ez nagyon gáz. – mondom neki.
- Akkor csinálj jobbat. – mondja megsértetten.
Előveszek magamnak, egy anyagot, és elkezdek rajzolni. Nekem már több
idő kell hozzá.
- Kész. – emelem fel, és Joneth arcáról lerí, hogy tetszik neki a
művem.
Normálisan van rajta a száj, meg a szem. A lábszárcsont is normális.
Nincs rajta felirat. De szél megy keresztül az egyik szemén, és a szél egy
levelet visz. Egyszerű, de nagyszerű.
- Jó, akkor legyen ez.
Nem sokkal, bementünk az egyik kisboltba, hogy üdítőt vegyünk. Mikor
kifele tartottunk, beleütköztem valakibe.
- Mi a francot képzelsz kölyök? – mondja egy mély férfihang.
- B… bocsánat. – mondom, és próbálok elmenni mellette, de ne nem engedi.
- Tudod, nem bírom a kölyköket. Szóval, ha nem akarsz meghalni, ne
kerülj többé az utamba. – mondja és elkezd nevetni, majd kikerül.
Elsétáltunk a virágos rétre, ahova csak a kicsik járnak virágot szedni.
Kibontottam az üdítőmet, és búsan inni kezdtem.
- Ne is foglalkozz vele. – mondja Joneth.
- De olyan ijesztő volt. – de most komolyan.
- Sok ilyen ember van a tengeren.
- Igen tudom.
- Szóval, én, megvédelek. – mondja. Én felé nézek, és elmosolyodok.
- Oké.
- Ígérjük meg egymásnak, hogy együtt, erős kalózokká válunk. – teszi föl
az ajánlatot Joneth.
- Ígérem. – mondom. Ezt az ígéretet, egy kisujjrázással tettük
véglegessé *
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése