Kinyitom a szemeimet, és hason
fekve találom magam, egy igen puha ágyban. Belegondolok, hogy mi is történt, és
egyszerűen nem hiszem el. Nem tudom, mitől lehetett az a fájdalom… de hülye
vagyok. Hát persze. Ez biztos, hogy annak a mellékhatása. Hát az biztos, hogy
nem egy kellemes érzés, és az is biztos, hogy mikor ez a fájdalom előjön, nem
tudom használni az erőmet. Csak is emiatt tudott az a szemétláda megsebezni.
Igen, hát szép és jó, hogy ezt ki tudtam logikázni, de mit tudnék ellene tenni?
A nagy gondolkodásomat abbahagyom,
és megpróbálok fölkelni, de nem sok sikerrel, és a hátamba éles fájdalom szúr.
Majd hírtelen beront Luffy, Nami
és az egyik orvos.
- Anate? Mi történt veled?
Hogy-hogy megálltál? Nem úgy volt, hogy téged nem lehet ilyen könnyen
megsebezni? – kérdezi Luffy, és aggodalmat érzek a hangjában.
- Talán van valami amit nem
mondtál el nekünk? – kérdezi Nami gyanakodva.
- Ugyan, kérem, ne zaklassák a
beteget…
- Hát van valami. – mondom halkan,
és beletörődve abba, hogy nem tudom tovább titkolni. Közben Zoro is bekucorog
az ajtón.
- Az igazság az, hogy én két
démongyümölcsöt ettem meg.
- Mi?! – mind a három társamnak,
hatalmasra kerekedik a szeme döbbenetükben.
- De ha több gyümölcsöd van 1-nél,
akkor semmivé kéne válnod. – mondja Nami, és próbálja kikövetkeztetni, hogy ez
hogy valósulhatott meg.
- Hát, eredetileg úgy lenne, és a
második gyümölcs megevése után, tényleg „felrobbantam” de mivel az első
gyümölcsöm a levegő gyümölcs volt, a testem összeállt. És ez a mellékhatása.
Nem válok semmivé, de úgy érzem, mintha belülről akarna valami széttépni. Ez
eredményezi azt is, hogy akkor vért köptem.
Nami logikusan átgondolja a
dolgokat, és bólogat. Ránézek Luffyra, és Zorora, akik értetlenül vakarják a
fejüket.
- Majd egyszer megértitek. –
mondom mosolyogva. – Amúgy… fel szeretnék öltözni.
- Rendben srácok, kifele. –
utasítja a fiúkat Nami.
- Mi… de…hé ….Namiiiii~ - Luffy
nagy nehezen, nyafogva elhagyja a szobát.
- Mivel a sebed nem forrt be
teljesen, nem szabad magad megerőltetni. – mondja Nami, majd segít fölülni, és
egy pólót nyom a kezembe.
- Ez nem az én pólóm. – mondom
keseredetten.
- A pólód szétszakadt, így amíg
meg nem varrom, ezt kell hordanod. – mondja ellentmondást nem tűrően.
Már ahhoz is segítség kell, hogy
fel tudjak venni egy pólót. Egy kicsit szégyenérzetem van. Főleg, hogy amit
elgondoltam, miszerint engem nem lehet megsebezni, téves volt.
- Köszi a segítséget, innen már
menni fog. – mondom, és abban a pillanatban amint fölállok, belehasít a
fájdalom a hátamba.
- Igen látom. – jegyzi meg
mosolyogva.
Nami szólt az orvosnak, hogy
bejöhet, ő pedig vagy 3 féle fájdalomcsillapítót nyomott a kezébe, és egy
kenőcsöt a sebre. Majd kimentünk, és hogy megünnepeljük azt, hogy Luffy-ék
legyőzték a kuroneko kalózcsapatot, beültünk az egyik étterembe.
- Nem is vagy te sebezhetetlen. –
jegyzi meg Zoro nevetve.
- Nagyon vicces. – fordítom félre
a fejem.
- Fáj még? – kérdezi Luffy, amire
meglepődök. Nem szokott ő ennyire aggódni.
- Dehogy fáj. Már szinte nem is
érzem. – mondom nevetve.
- Aha. – Nami a hátamra üt, és
kicsordulnak a könnyeim.
Mindenki nevetni kezd. Majd a kaja
alatt más témák is előkerülnek, amiken szintúgy jól szórakozunk.
Az evés után, hírtelen megjelenik
Kaya, aki egy ajándékot emleget, és elvisz minket a kikötőbe.
Ami a szemem elé tárul, az
csodálatos. Egy nagy hajó, amin már könnyedén elférhetünk. Van rajta orrdísz,
ami egy kos-t ábrázol, meg minden, ami egy hajón nélkülözhetetlen.
- Ez valami gyönyörű. – mondom, és
felsietek a hajóra. Igaz, nincs sok elkülönített rész benne, de épp elegendő
egy kis csoporthoz.
Miután mind jól megnéztük a hajót,
megjelenik Usopp, is aki megemlíti hogy a tengerre megy.
- Hát akkor gyere. – mondja Luffy.
- Mi? – értetlenkedik a hosszú
orrú.
- Velünk jössz. Most már te is a
csapat tagja vagy. – mondja Zoro.
- Hát akkor rendben. – ő a hajó
felé fut, és földobja a csomagjait. – Én vagyok a kapitány. – jelenti ki
magabiztosan.
- Egy frászt. Én vagyok a
kapitány. – mondja Luffy.
Ezen mind csak egy jót nevetünk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése