19.fejezet - mégse legyőzhetetlen?

- Mi a fene folyik itt?! – kérdezi a komornyik… vagy is Kuroneko kalózok kapitánya.

- Azt mondtad, hogy ezek a kölykök, nem fognak az utunkba állni, így a terv normálisan mehet. Nem számítottunk arra, hogy sikerül nekik. – magyarázkodik a hipnotizőr.

- Rendben, van 5 percetek, hogy kinyírjátok őket, különben, mind itt fogtok meghalni. – mondja, és elővesz hosszú, macskakarom szerű fegyvert.

Eközben Nami visszapasszolja Zoronak a fegyvereit, majd megpróbálja felkelteni Luffyt, ami sikerül is, de közben a válla megsérül, és fájdalmában a földön köt ki.

- 2 perc. – mondja a fickó, teljesen nyugodtan.

- Te miért nem segítesz nekik? – kérdezi tőlem a hosszú orrú, aki már így is bekapott pár ütést, és helyenként vér borítja a testét.

- Nem is tudom.

- De hát te is a csapat tagja vagy! Neked is ki kell venned a részed a harcból! Nem ezt mondtad nekem?!

- Jó, jó. Nyugi.

Igaza van.

- Letelt az idő. – mondja Kuro, és valami furcsa mozdulat után, el is tűnik a helyéről.

Látom, ahogy több tag a földre zuhan.

- A fenébe. A kapitány gyors ölésbe kezdett.

Meghallom az egyik kalóz mondatát, aki amint befejezte, a földön kötött ki.

- Nem látom. Nem látom hogy hol van? Miféle boszorkányság ez? – Usopp teljesen kétségbe van esve.

Én nem értem hogy miért mondja ezt, én tisztán látom. Lehet hogy gyors, de látom hogy merre mozog, és kinek veti magát. Látom minden támadását. És ahogy körülnézek, azt is felfedezem, hogy ezzel csak én vagyok így. Mindenki tétlenül áll, vagy esik a földre.

Más szóval, jelenleg én vagyok itt az egyetlen, aki küzdeni tud ellene.

- Nincs mit tenni. – mondom halkan, és a csatatér felé sétálok.

- M… mit akarsz tenni? – kérdezi aggódóan a hosszú orrú.

- Legyőzöm, hát mi mást?!

Megállok, pont egy olyan résznél, ahol a sziklából, életképes fű nőtt ki.

- Gyere macska bá’ . Lássuk, hogy mit tudsz.

- Eléggé szemtelen vagy. – mondja, és megigazítja a szemüvegét. De nem vár a válaszra. Megint azt a furcsa mozdulatot használja és elindul. Felém közelít, és karmait kinyújtja felém.

- Anate vigyázz! – hallom Zoro, és Luffy aggódó szavát, bár teljesen fölösleges.

Könnyedén kikerülöm a csapásait. Ő megáll, és értetlenül néz rám.

- Na mi az? Túl gyors vagyok neked? – végül is, a szél az elég gyors. A levegőt használva, hatalmas sebességet érhetek el. Mikre nem jó egy kis logika.

- Tudok én még gyorsabb is lenni. – mondja, és hasonló, de más mozdulatba kezd. És eltűnik.

De csak a többiek szeme elöl. Én még mindig látom. Igaz, hogy gyorsabb, de én is tudok gyorsabb lenni. Megint csak könnyedén kikerülöm a támadásokat, csapásokat. Ő egyre zavarodottabban, és dühösebben kezd támadni, de ezzel csak ront a saját helyzetén.

Megáll, és liheg. Kifáradt.

- Befejezted? Rendben, most én jövök. – mondom mosolyogva. – Szélpenge.

Kisebb széllökések indulnak meg felé, amiket próbál kikerülni, nem sok sikerrel. A szélpengém megszaggatta a ruháját, és helyenként a bőrébe is belevágott.

Ugye milyen fair. Én nem sérültem semmit, akárhányszor támadott, én viszont elsőnek sebet ejtettem rajta.

De hírtelen megjelenik pár ne várt személy.

- Klahadore. Azonnal hagyd ezt abba, és hagyd el a szigetet.

Aki megjelent, az nem más, mint az a Kaya nevű lány, és a három kis töpszli.

Ezek meg mit keresnek itt?

- Kaya kisasszony, mit keres ön it... – Kaya nem várja meg, míg befejezi a mondatot, hanem egy pisztolyt ránt elő. – Oh, értem már.

Elindul futva a lány felé.

- A francba. – mondom, és utána futok. Út közben gyors tempóra váltok, és Zoro egyik kardját is elveszem.

Kuro elé vágok, és Zoro kardjával tartom vissza, a fickó, lesújtani akaró karmait.

- Hé! Ki mondta, hogy azt elveheted?! – ordít rám Zoro.

- Bocsi. Majd visszaadom. – Komoly arckifejezéssel hátranézek, amennyire csak tudok. – Nem tudom, hogy mit kerestek itt, de el kell tűnnötök.

- Nem! Mi is harcolni fogunk. – mondja a három srác közül az egyik.

- Nem fogtok harcolni. Nektek az a feladat jutott, hogy megvédjétek Kayát.

Haboznak. De Usopp, egy meggyőző beszéddel, ráveszi őket, hogy menjenek el.

- Na akkor hol is tartottunk? – ő hátraugrik, én meg vissza dobon a kardot Zoronak.

Épp támadni készülnék, mikor valami megtorpanásra késztet. Nem, nem a félelem, egyáltalán nem félek. Ez valami más.

Őrült fájdalom kezdi átjárni a testem, és én vért köpve próbálok állva maradni.

- A-anate? – Luffy aggódó hangját hallom, majd azt ahogy Zoro figyelmeztet.

A fájdalom felerősödik, és a földre esek. Érzem, ahogy vér csorog le a hátamon, közben vért köhögök fel. Úgy tűnik, sikerült eltalálnia a hátamat. De mi ez, ami belülről jön?

Ez az érzés olyan, mintha belülről akarna valami széttépni.

Egyre halkulnak a körülöttem lévő hangok. De még mindig ki tudom venni a zajokból, hogy valaki felém fut, és aggódva szólítgat. De nem tudok válaszolni. Sőt.

A belülről jövő fájdalom, és a hátamat ért sebből jövő fájdalom, épp elegendő ahhoz, hogy elveszítsem az eszméletem.

Az utolsó, amit az eszméletem elvesztése előtt éreztem, hogy valaki megfogja a kezem.