1. fejezet - Watashi no...

Van valahol az East Bluen egy kis szigetecske. A szigetet Liebernek hívják. Azon a szigeten, pedig több város, falu és település van. Ezek közül a legismertebb, Sanmore a kikötőváros. Sok kalóz fordul meg a városban, de az itt lakók nem félnek tőlük. Sőt, számukra ez fontos bevételi lehetőségnek minősül. De azért mégis vannak olyanok, akik nem szeretik a kalózokat. Az egyik ilyen, egy család, vagyis majdnem család. Mert abban a családban, van valaki, aki isteníti a kalózokat. Nem pontosan, inkább csak ő is az akar lenni. Na és kitaláljátok hogy ki az? Nem? Elárulom. Én. Igen, én lennék az, ki kalóz szeretne lenni, és egy olyan családban él, ahol gyűlölik a kalózokat. De igazából, ez nem az én családom. Csak örökbe fogadtak. Magamról pedig még annyit, hogy 14 éves vagyok. A nevem pedig Anate. Imádom a fincsi ételeket, és a cuki pasiktól elájulok. És a titkomat is elárulom... megettem a levegő gyümölcsöt, és széllány lettem. Meg van még több titok is, de szerintem nem sokáig lesz titok.

ˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇ

Mára már tökéletesen előkészültem. Felveszem a kis füzetkémet, amibe írogatni szoktam és az ajtóhoz megyek. De mielőtt kiérnék rajta, megáll,jt a ház asszonya Margaret.

- Mire készülsz már megint?

- Sétálni megyek. – válaszolom hűvösen.

- Mi van a kezedben. – mutat a kezemben lévő füzetre.

- Semmi.

Kitép a kezemből a füzetem és beleolvas.

- „ Ahoz hogy kalóz lehessek…” mi ez a marhaság?- Közben lead nekem egy nagy pofont, aminek az eredményeképp a földre esek, és rámdobja a füzetet. – Hányszor mondjam el, hogy kalóz dolgokról, én nem akarok hallani!?

- Sokszor. – mondom, miközben felállok, és kezembe veszem a füzetet. – De nem érdekel a véleményed. - Kiöltöm rá a nyelvem, és kirohanok a házból, egyenesen a közeli erdőbe.

Miközben rohanok, nem figyelek előre, és ennek következtében nekirohanok valakinek. Felnézek, rá, és mosoly terül el az arcomon.

- Áhh Joneth, nem is vettelek észre – Köszönök, szintén kalóznak készülő társamnak.

- Látom sikerült elkerülnöd a mérges banyát.

- Hát ja. Végülis egy kalóznak minimum erre képesnek kel lennie.

- Ma egy kis őrjárat a városban?

- Benne vagyok.

Elindulunk a város felé, ami nem kerül sok sétába, mert nem messzi, egy kis mellékutca, egyenesen a fő utcára vezet. A városba érve, bemegyünk az egyik kisebb étterembe, ahol a szakács, és a pincérek is ismernek minket. Mi nem szeretjük őket, mert mindig viccet csinálnak belőle, hogy mi kalózok akarunk lenni. Ők viszont a barátaiknak tartanak kettőnket. Végülis nem olyan rosszak. Mindig adnak valami üdítőt, vagy kaját. Most is belépünk, és megint kezdik.

- Nézzétek, itt vannak a mi kis kalózaink. – Erre mindenki nevetni kezd, vagyis a vendégek nem.

Jobban körbenézek a vendégek között. Mindenki olyan komolynak tűnik. De vajon miért? Odamegyek az egyik pincérhez, és halkan kérdezem meg tőle.

- Miért komoly mindenki ennyire?

- Tudod, nemrég jött a városba, egy híres kalózbanda, és félnek, hogy ide is be fognak nyitni.

- Attól nem lehetünk boldogok, mert pár kalóz jött a városba? Ez minden napos dolog.

- Igen, de ők olyanok, hogy a mi kiképzett őreink sem tudnának vele elbánni. – közben nyugtalanul néz körbe.

- Én simán eltudnék bánni velük. – miután ezt kimondtam, a pincér ijedten a konyhába rohan.

- Kit akarsz te elintézni? – egy mély hangú ember szól rám. Hátranézek, és egy hatalmas, kövér ember akad a látóterembe. Mielőtt bármit tudnék reagálni valaki megfogja a kezem, és futva kirohanunk az étteremből. Persze egyből rájövök, hogy Joneth vonszol maga után.

- Most meg miért futunk el? – kérdezem tőle a nagy rohanás közepette.

- Mert ők tudják… azt. – nem mondja ki teljesen.

- Mit tudnak? – kérdezem vissza.

- Azt, ami 7 évvel ezelőtt történt veled.

Mííííí…