* Egy szép nyári napra
ébrednek az emberek a Seniro szigeten, ahol mindenki ismer mindenkit, és
szeretik is egymást. Erre a szigetre se kalóz, se tengerész még nem tette be a
lábát. Az ott élők, nem is tudták, hogy melyik a rossz, és melyik a jó. Mígnem,
egy nam egy tengerész hajó kötött ki a parton. Mindenki nagy boldogsággal
üdvözölte az utazókat, ők pedig mosolyogva integettek. Én az anyukámmal, a vége
fele álltunk. Édesanyám mosolygott, és ettől nekem is mosolyra húzódott a szám.
Mikor elénk értek, a tengerészek megálltak. Megnézték anyukámat és engem. Az
aki elől állt, elmosolyodott, majd tovább sétált.
Mindenki a
tengerészeket kérdezgette, egészen estig. Ekkor mindenki aludni ment. A
tengerészek pedig egy fogadóban szálltak meg. Én és anyukám pedig a házunkba
mentünk, ahol én már az ágyamban voltam, és anyukám épp befejezte az esti mesét,
és puszit nyomott az arcomra. De mielőtt kimehetett volna az ajtón, én
megállítottam.
- Anyu, akkor a
tengerészek a jók? – ő csak elmosolyodott, és leűlt az ágyam végébe.
- Tudod, vannak
tengerészek, akik jók, és vannak, akik rosszak, de akik meglátogattak minket,
biztosra veszem, hogy jók. – mosolygott rám. – Na, de most már itt az ideje
aludni.
Megint egy puszit nyom a homlokomra, és kimegy
az ajtón. Engem pedig szép lassan elfogott az álom.
^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^
Másnap reggel, egy
sikoltásra ébredek. Lassan, kómásan kisétáltam a szobámból, és a bejárati ajtóhoz
mentem. Anyukám az arcát fogta, és sírt.
- Anyu, mi történt? –
kérdezem tőle, értetlenül.
- Ó, kicsim. –
leguggol elém, és átölel. Nem értek semmit.
- De anyu, mi történt?
– kérdezem tőle, türelmetlenebbül.
- Tudom már, hogy nem
vagy olyan kicsi, ezért elmondom. – habozott, de mégis elmondta. – Valakit
megöltek a faluban.
Ekkor még nem értettem
meg a helyzet komolyságát.
^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^
Több nap telt el a
gyilkosság óta. Mindenki félt, még a gyerekek is. Sőt, több gyilkosság is
történt. Megölték a könyvtárost. Megölték az orvost, és azt a bácsit, aki
minden titkot ismert a faluban. De ezt már én is megértettem. Anyunak és nekem
már rég volt egy titkunk. Anyum megevett egy démongyümölcsöt. A virág
gyümölcsöt. Képes bármit virágillatúvá tenni, és még kábítót is képes csinálni.
Anyut sokszor kérték fel a korházban, hogy segítsen. Az én démongyümölcsöm
pedig a levegő gyümölcs. Eddig egyszer sem használtam a képességem, mert nem
tudom hogy kell. Vagyis tudom, de nem akarom használni. Viszont mikor Anyukám
nem figyelt, párszor használtam. Egyszer pedig megpróbáltam repülni. És
sikerült. Meg mikor rám esett egy alma, akkor nem talált el, hanem átesett
rajtam. Nagyon megijedtem. De ezt senki nem tudta meg.
Én épp a virágokat
szedtem, amik a falutól nem messze termettek. Mikor kiáltásokat hallottam a
falu felől. Messziről meg úgy látszódott, hogy égnek a házak. Én gyors
odafutottam, és egy fa mögött elbújtam.
Amit láttam, attól egy
átlagos ember elájulna, de én nem. Pedig 7 évesen, még sikítani is szoktak.
Mindenhol halott
emberek, égtek a házak. Még egy sikítás. Jobban a kikötő fele néztem, és azt
láttam hogy az anyukám térdel, és egy férfi húzza a haját. Jobban megnéztem, és
láttam hogy az a férfi, az a tengerész, aki elől haladt a sorban, és ránk
mosolygott. De miért csinálja ezt?
- Hé kapitány, megvan.
– ordított valaki a hátam mögül. Én hátranéztem, de valaki megragadta a kezem,
és felemelt. Én rúgni kezdtem, és a szabad kezemmel ütegtni azt, aki felemelt.
- Nyugi, nem bántunk…
még. – és elkezdett nevetni. Majd elindult a kikötő fele, ahol anyukám szemei
nagyra nyíltak.
- Őt ne! Eresszétek
el! – ordít, de a tengerészek nem hallgatnak rá.
- Vigyétek őket a
hajóra. – szól az a z undorító férfi, aki anyukám haját fogja. Az undorító
alak.
- Mit képzelsz, mit
csinálsz az anyukámmal te mocsok!? – ordítottam rá. Ő csak rám nézett, és
elnevette magát.
Ránéztem a zászlóra,
de még mindig ott van a tengerészeti felirat. De akkor miért csinálják ezt? Nem
nekik kéne lenniük a jófiúknak.
A férfi felvitt a felvitt
a fedélzetre. Lerakott, és megkötözte a kezemet. Majd anyukámat is felrakták,
és leindultak. De miután már nem láttuk a szigetet, megálltak.
- Na most döntsük el,
mi legyen. – szól a kapitány.
- Én tudom. – mondja valaki.
Odament a kapitányhoz, és belesúgott a fülébe. A kapitány csak bólogatott.
FÉLEK!
- M… mit akarnak
csinálni? – kérdezi anyukám.
- Mindjárt meglátod. –
vigyorog a kapitány, meg az is, aki belesúgott a fülébe.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése