22.fejezet - Don Krieg felbukkan!

Nami és a szakács srác megható beszélgetését a főszakács szakítja félbe, és egy „kisebb” veszekedés után abbahagyják. Luffy eddig élvezhette a szabadságot, mert vissza rángatják dolgozni. A többiek pedig folytatják az evést. Én a fagyi kelyhem elfogyasztásának végeztével kimegyek a friss levegőre. Amint kilépek az étteremből, őszintén, semmi nem tárul a szemem elé. Akkora köd van, hogy azt sem látnám, ha két delfin közösülne 2 méterre előttem. Viszont rossz előérzetem támad. Az ezzel való gondolataimat, az éppen kijövő társaim szakítják meg.

- Olyan jó ez a hely. Kényelmes, és még a kaja is ingyen van. – áradozik Nami.

- Csak neked. – válaszol Zoro gúnyosan.

De nem hallgatom végig a beszélgetést. A gyanúm beigazolódott. Nem látszódik a ködtől, de hallani lehet, hogy egy hajó közelít. Méghozzá nem is kicsi, az általa vert hullámzajból ítélve.

- Srácok. – szólok Nami és Zoro érdektelen beszélgetésébe. – halljátok amit én?

- Mit? – Nami fülel. – Én nem hallom.

- Hegyezd jobban a füled. Végül is mást nem nagyon csinálhatsz ekkora ködben.

- De várj… hullámok zaja. Egy hajó közelít. De miért olyan érdekes ez? Bár igaz, nem normális ember az, aki ködben ilyen bátran mer hajókázni.

A Köd kezd eltűnni, így kirajzolódnak a közeledő hajó körvonalai.

- Óóóó, most már rétem. – mondja Nami, miután a zászlón lévő jel is megmutatkozik.

- Ez kinek a jele? – kérdezem. Nem vagyok tisztában ezekkel a jelekkel.

- Ez azt hiszem Don Krieg-é. Azt hiszem, az ő emberét verte el egy szakács nemrég. Talán bosszút állni jött?

- Egy ember miatt miért jött volna? – amint megpillantom, a hajó állapotát leesik. – mi van ha csak simán enni jött?

- Persze. Hiszen még az embere sem kapott enni.

Igaza van. De akkor mi késztette őt erre? Áhhh, miért van nekem most ennyi rossz előérzetem? Talán a túl élénk fantázia tehet róla.

Kisvártatva a hajó megáll, és egy kisebb csónakon átjön az étterembe a hajó kapitánya, és a srác, aki nemrég, elég csúnyán ki lett rúgva.

Zoro, Usopp és én bemegyünk, míg Nami megy a duóhoz, a hajó rablás elleni biztosítás érdekében.

Don Krieg megalázkodva könyörög valami kajáért. Én megvetve nézek rá. Hogy dobhatja el valaki ennyire a büszkeségét, ha kajáról van szó.

Persze valaki nem bírja tétlenül nézni. Ez nem más mint az udvarló, szöszke srác. Épp most lép ki a konyhából egy nagy adag rizzsel, és egy kancsó vízzel.

A kapitány mindet belapátolja, majd miután teljesen jól lakott, megajándékozza a srácot, egy nagy ütéssel. A srác a földre kerül, közben a férfi, harci felszerelését előkotorva, 100 emberre való élelmet követel.

- Nem kéne közbe avatkoznunk? – súgom oda Zoro pajtásomnak.

- Szerintem megoldják egyedül is.

- Nem hiszem. – a veszekedő szakácsokra nézek, majd megint Don emberkére. – Luffy is megtenné.

- Igazad van. De akkor te csinálod.

- Miért én?

- Mert te hoztad fel az ötletet.

- Jó, jó.

A szakácsok és Don Krieg közé állok. Közben hallom a rémült vendégek értetlenkedéseit. „ – Az a gyerek mit csinál? „ vagy „ Ez a lány öngyilkos merényletet akar végrehajtani?”

Buta, buta emberek.

- Rendben elég lesz. Maga nem kap semmit, mert bántotta szegény szöszkét. – most az előbb említetthez fordulok. – Te meg egy idióta vagy.

Ő válasz nélkül néz rám.

- Mit mondtál, te tökmag? – kérdezi, az egyre idegesebb kapitány.

- Jól hallotta. El lehet menni. Nem azért jöttünk, hogy csetepatézzunk, hanem hogy szakácsot találjunk magunknak …

- És én most hova sz*rjak?! Most azonnal hozzátok a kaját, különben lerombolom ezt az éttermet.

- Aham … Szélpenge. – mormogom az orrom alá, és már épp készülnék ketté hasítani az emberkét, amikor is valaki oldalra lök, és a szélpengém célt téveszt, és csak a falat lyukasztom ki.

- Ez nem gyerekeknek való. Tűnj innen. –mondja a mellettem elrobogó főszakács bá. – És majd hozd ezt rendbe. – mondja vissza pillantva.

Egy nagy adag kaját tesz le elé. Majd kezdődik a beszéd párbaj. Kiderül hogy Don átment a Grand Line-ra, de nem tudott tovább jutni már ez elején, és vissza kellett fordulnia. A főszakácsról meg az, hogy eredeti neve –mármint a köröző plakátok szerint – Vöröslábú Zeff, aki élve tért vissza a Grnad Line-ről, és ez a Don a hajónaplóját akarja. Ő viszont nem adja… uncsi téma.

- … és én leszek a Kalózkirály. – erre a mondatra már inkább felfigyelek. Főle, hogy Luffy elé lépve közli, hogy téved.

- Én leszek a kalózkirály.

- Heh… biztos roszzul hallottam…

- A hallásoddal semmi dong.

- Azt hiszed képes leszel ezt véghez vinni?!

- Egyértelmű. Bár úgy hiszem, hogy ezt csak egy módon tudjuk elintézni. Küzdjünk meg. – mondja Luffy kezeit tördelve. Több dolog is elhangzik, bár csata az nincs. Az egyik dolog, hogy megemlítik Sólyomszemű Mihawk-ot. Erre leginkább Zoro figyel fel. Majd elhhangzik pár dolog a Grand Line-ról.

- Luffy, semmiképp nem mehetünk oda. – mondja Usopp.

- Milyen mókás hely lehet ez a Grand Line. – röhög rajta Luffy.

- Egyet értek. – helyeslem.

De ekkor már Don kiment, és már megetette a kutyáit, akarom mondani embereit.

Majd amint meghaljuk, hogy a már így sem épp hajójuk, kettéesik, mind kimegyünk kíváncsian. Én leesett állal figyelem a dolgot, bár mindenki így van ezzel.

Hírtelen megjelenik a duó, és egy nem épp kellemes hírt közölnek.

- Nami-aniki lelépett a hajóval, és minden kincsűnket elvitte.

- Micsoda?!

21.fejezet - A Baratie étterem! Luffyt pincérré avatták?!

Szép kék, és felhőtlen az ég, néhol megjelenik egy-egy sirály, ami szárazföldre utal. Igen, ez mind szép és jó, de hogy földet már jó ideje nem láttunk az is biztos. Csak egy kis szikla áll ki a tengerből, amit éppen Luffy és Usopp, lő gyakorláshoz használ. Usopp el is találja a sziklát, amin még ő is meglepődik.

- Srácok… éhes vagyok. – kezdek el nyafogni.

- Én iiis. – kezd bele Luffy is.

- Van egy két maradék, de sajnos csak ennyink maradt. – mondja Nami. Luffyval berohanunk a konyhába, és megesszük az összes maradékot.

- Ez nagyjából egy fél napra volt elég. – mondom a padra leülve.

- Nem egy órára? – kérdezi Luffy komolytalanul. Sőt neki még mindig korog a hasa.

- Hát nem is tudom, szerintem kéne szerezni még valakit. – mondja Nami.

- Igen, és még mielőtt átmegyünk a Grand Line-ra. – helyeslek.

- Igen, végül is nem kalóz a kalóz egy zenész nélkül.

Mind Luffyra nézünk, aki értetlenül viszonozza.

Hírtelen zaj csapja meg a fülünket. Valaki ordít kintről. Luffy kimegy, és seperc alatt elintézi. Majd Zoro utána megy, és mintha ismerőssel találkozna.

Én is kimegyek. Mint kiderül, Zoro és ez az ember régen társak voltak. Meg még volt valaki, akit most szállítanak fel. Nagyon betegnek tűnik. Nem ismerem fel ezt, mivel én nem túl sűrűn voltam beteg.

- Skorbutja van. Luffy, Usopp, hozzatok citromot a raktárból.

- Van citrom? Azt mondtad, hogy csak az van, amit nemrég megettünk. – háborodok föl.

- Igen, de csak citrom. Senki nem szereti magában a citromot.

- Én szeretem

A srácok hozzák, a kivételesen zöld citromot, és a szájába préselik. Ő azonnal fölkel és örömtáncot lejtenek társával. Majd kérdezősködnek Zoro felől.

- Jó elég. – vágok közbe. – nem tudjátok, hogy hol szerezhetnénk szakácsot?

- De. Észak fele van egy úszó étterem, Baratie. Ott biztos találtok valakit.

- Oké, akkor irány az étterem. – adja ki a parancsot Luffy.

--------------------------------------------------------------------------------------

 A láthatáron megjelenik az étterem, amiről a duó beszélt. Elég nagy, nem tudom elképzelni, hogy ez hogy maradhat fent a vízen. Megközelítjük, közben mellénk kerül egy tengerészeti hajó.

- Nem láttam még a jeleteket. – mondja a rajta lévő tengerészeti kapitány. Ahogy látom, egy nőt hozott magával.

- Tegnap csináltuk. – mondja Luffy, bár nem épp kedves gesztussal.

Közben a férfi, felfigyel a két potyautasra.

- Láttalak már titeket valahol. Kishalakra vadásztok. Na szép, most meg foglyul ejtettek a kalózok. – röhög.

A két srác dühösen ordít rá, és közben megmutatják a körözési plakátokat, amin az elintézett, és az elintézendő emberek vannak. Mindnek más vérdíj van a fején. Nekem viszont az egyiken megakad a

szemem. Odamegyek, és a kezembe veszem. Arcom komolyra vált. Soha nem felejtem el az arcát, bár nem gondoltam volna, hogy valaha látni, fogom, még ha ilyen formában is.

- Valami gond van? – kérdezi Nami, aki szintén egy körözési plakátot szorongat.

- Semmi. – mondom, és leteszem a papírt.

Közben az ellenséges tengerészeti hajó tüzet nyit. Bár csak egyet lőnek, amit Luffy próbál kitéríteni, de nem nagy sikerrel. A „térítés” telibe találja az étterem tetejét. Luffy már rohan is hogy bocsánatot kérjen.

- Na és most mi lesz? – kérdezi Zoro.

-  Menjünk be. – válaszolom. Én, Nami és Zoro egy kiscsónakon átmegyünk az étteremhez, míg a duó, vigyáz a hajóra. Belépve csak annyi tűnik fel, hogy egy asztal széttörve, és egy pincér, meg a tengerészeti kapitány hadakoznak. A hadakozásnak a plafont átszakító Luffy, és társa – aki szerintem a főszakács lehet- vet véget.

Én a dologgal nem törődve, leülök az egyik szabad asztalhoz. Namiék követik a példám. Abban a minutumban amint leültünk, egy furcsa fazon lép be az ajtón. Látszódik rajta hogy megviselt.

Leül, és fegyverrel a kezében kaját kér. Az egyik szakács odamegy, és amint megtudja, hogy nincs pénze, teljesen elveri szegényt, és kidobja.

- Szegény csóka. Én megsajnáltam. – mondom.

A kedélyek lecsendesednek. Mindenki elfoglalja a helyét. Látszódik, hogy nincs pincérjük, így a szakácsok mindenkinek felveszik a rendelését. Mi kihasználva az időt, szintén rendelünk.

Hírtelen megjelenik az asztalunknál Luffy, pincér kötényben.

- Hé, ti meg mit csináltok itt, míg én szenvedek? – kérdezi felháborodottan.

- Ugyan, ne légy dühös. Van időnk, és egy étteremben ez a megszokott nem? – mondom a fagyi kelyhemet eszegetve.

- A te hibád. – szól közbe Zoro.

Luffy csak dühödten néz, és valami gusztustalan dolgot tesz Zoro poharába. Mi ezt észlelve kuncogni kezdünk. Alig bírjuk visszatartani. Majd amint Zoro észreveszi a dolgot, megitatja Luffyval a saját mocskát. Na ekkor kitör belőlünk az elfojtott röhögés. Gyomromat szorítva röhögök, a könnyem is kicsordul. De valami félbeszakít. Méghozzá az a pincér, aki nemrég alaposan elverte a tengerészt. Naminak bókol. Luffyékkal elszörnyedve figyeljük a nyálas jelenetet. Nem bírom az ilyen sablonos dumákat, főleg akkor nem, ha egy férfi udvarlásként szánja.

Én a kezembe veszem a fagyi kelyhemet, és tovább falatozom. 

20.fejezet - még egy tag? Miért is ne?

Kinyitom a szemeimet, és hason fekve találom magam, egy igen puha ágyban. Belegondolok, hogy mi is történt, és egyszerűen nem hiszem el. Nem tudom, mitől lehetett az a fájdalom… de hülye vagyok. Hát persze. Ez biztos, hogy annak a mellékhatása. Hát az biztos, hogy nem egy kellemes érzés, és az is biztos, hogy mikor ez a fájdalom előjön, nem tudom használni az erőmet. Csak is emiatt tudott az a szemétláda megsebezni. Igen, hát szép és jó, hogy ezt ki tudtam logikázni, de mit tudnék ellene tenni?

A nagy gondolkodásomat abbahagyom, és megpróbálok fölkelni, de nem sok sikerrel, és a hátamba éles fájdalom szúr.

Majd hírtelen beront Luffy, Nami és az egyik orvos.

- Anate? Mi történt veled? Hogy-hogy megálltál? Nem úgy volt, hogy téged nem lehet ilyen könnyen megsebezni? – kérdezi Luffy, és aggodalmat érzek a hangjában.

- Talán van valami amit nem mondtál el nekünk? – kérdezi Nami gyanakodva.

- Ugyan, kérem, ne zaklassák a beteget…

- Hát van valami. – mondom halkan, és beletörődve abba, hogy nem tudom tovább titkolni. Közben Zoro is bekucorog az ajtón.

- Az igazság az, hogy én két démongyümölcsöt ettem meg.

- Mi?! – mind a három társamnak, hatalmasra kerekedik a szeme döbbenetükben.

- De ha több gyümölcsöd van 1-nél, akkor semmivé kéne válnod. – mondja Nami, és próbálja kikövetkeztetni, hogy ez hogy valósulhatott meg.

- Hát, eredetileg úgy lenne, és a második gyümölcs megevése után, tényleg „felrobbantam” de mivel az első gyümölcsöm a levegő gyümölcs volt, a testem összeállt. És ez a mellékhatása. Nem válok semmivé, de úgy érzem, mintha belülről akarna valami széttépni. Ez eredményezi azt is, hogy akkor vért köptem.

Nami logikusan átgondolja a dolgokat, és bólogat. Ránézek Luffyra, és Zorora, akik értetlenül vakarják a fejüket.

- Majd egyszer megértitek. – mondom mosolyogva. – Amúgy… fel szeretnék öltözni.

- Rendben srácok, kifele. – utasítja a fiúkat Nami.

- Mi… de…hé ….Namiiiii~ - Luffy nagy nehezen, nyafogva elhagyja a szobát.

- Mivel a sebed nem forrt be teljesen, nem szabad magad megerőltetni. – mondja Nami, majd segít fölülni, és egy pólót nyom a kezembe.

- Ez nem az én pólóm. – mondom keseredetten.

- A pólód szétszakadt, így amíg meg nem varrom, ezt kell hordanod. – mondja ellentmondást nem tűrően.

Már ahhoz is segítség kell, hogy fel tudjak venni egy pólót. Egy kicsit szégyenérzetem van. Főleg, hogy amit elgondoltam, miszerint engem nem lehet megsebezni, téves volt.

- Köszi a segítséget, innen már menni fog. – mondom, és abban a pillanatban amint fölállok, belehasít a fájdalom a hátamba.

- Igen látom. – jegyzi meg mosolyogva.

Nami szólt az orvosnak, hogy bejöhet, ő pedig vagy 3 féle fájdalomcsillapítót nyomott a kezébe, és egy kenőcsöt a sebre. Majd kimentünk, és hogy megünnepeljük azt, hogy Luffy-ék legyőzték a kuroneko kalózcsapatot, beültünk az egyik étterembe.

- Nem is vagy te sebezhetetlen. – jegyzi meg Zoro nevetve.

- Nagyon vicces. – fordítom félre a fejem.

- Fáj még? – kérdezi Luffy, amire meglepődök. Nem szokott ő ennyire aggódni.

- Dehogy fáj. Már szinte nem is érzem. – mondom nevetve.

- Aha. – Nami a hátamra üt, és kicsordulnak a könnyeim.

Mindenki nevetni kezd. Majd a kaja alatt más témák is előkerülnek, amiken szintúgy jól szórakozunk.

Az evés után, hírtelen megjelenik Kaya, aki egy ajándékot emleget, és elvisz minket a kikötőbe.

Ami a szemem elé tárul, az csodálatos. Egy nagy hajó, amin már könnyedén elférhetünk. Van rajta orrdísz, ami egy kos-t ábrázol, meg minden, ami egy hajón nélkülözhetetlen.

- Ez valami gyönyörű. – mondom, és felsietek a hajóra. Igaz, nincs sok elkülönített rész benne, de épp elegendő egy kis csoporthoz.

Miután mind jól megnéztük a hajót, megjelenik Usopp, is aki megemlíti hogy a tengerre megy.

- Hát akkor gyere. – mondja Luffy.

- Mi? – értetlenkedik a hosszú orrú.

- Velünk jössz. Most már te is a csapat tagja vagy. – mondja Zoro.

- Hát akkor rendben. – ő a hajó felé fut, és földobja a csomagjait. – Én vagyok a kapitány. – jelenti ki magabiztosan.

- Egy frászt. Én vagyok a kapitány. – mondja Luffy.

Ezen mind csak egy jót nevetünk.

19.fejezet - mégse legyőzhetetlen?

- Mi a fene folyik itt?! – kérdezi a komornyik… vagy is Kuroneko kalózok kapitánya.

- Azt mondtad, hogy ezek a kölykök, nem fognak az utunkba állni, így a terv normálisan mehet. Nem számítottunk arra, hogy sikerül nekik. – magyarázkodik a hipnotizőr.

- Rendben, van 5 percetek, hogy kinyírjátok őket, különben, mind itt fogtok meghalni. – mondja, és elővesz hosszú, macskakarom szerű fegyvert.

Eközben Nami visszapasszolja Zoronak a fegyvereit, majd megpróbálja felkelteni Luffyt, ami sikerül is, de közben a válla megsérül, és fájdalmában a földön köt ki.

- 2 perc. – mondja a fickó, teljesen nyugodtan.

- Te miért nem segítesz nekik? – kérdezi tőlem a hosszú orrú, aki már így is bekapott pár ütést, és helyenként vér borítja a testét.

- Nem is tudom.

- De hát te is a csapat tagja vagy! Neked is ki kell venned a részed a harcból! Nem ezt mondtad nekem?!

- Jó, jó. Nyugi.

Igaza van.

- Letelt az idő. – mondja Kuro, és valami furcsa mozdulat után, el is tűnik a helyéről.

Látom, ahogy több tag a földre zuhan.

- A fenébe. A kapitány gyors ölésbe kezdett.

Meghallom az egyik kalóz mondatát, aki amint befejezte, a földön kötött ki.

- Nem látom. Nem látom hogy hol van? Miféle boszorkányság ez? – Usopp teljesen kétségbe van esve.

Én nem értem hogy miért mondja ezt, én tisztán látom. Lehet hogy gyors, de látom hogy merre mozog, és kinek veti magát. Látom minden támadását. És ahogy körülnézek, azt is felfedezem, hogy ezzel csak én vagyok így. Mindenki tétlenül áll, vagy esik a földre.

Más szóval, jelenleg én vagyok itt az egyetlen, aki küzdeni tud ellene.

- Nincs mit tenni. – mondom halkan, és a csatatér felé sétálok.

- M… mit akarsz tenni? – kérdezi aggódóan a hosszú orrú.

- Legyőzöm, hát mi mást?!

Megállok, pont egy olyan résznél, ahol a sziklából, életképes fű nőtt ki.

- Gyere macska bá’ . Lássuk, hogy mit tudsz.

- Eléggé szemtelen vagy. – mondja, és megigazítja a szemüvegét. De nem vár a válaszra. Megint azt a furcsa mozdulatot használja és elindul. Felém közelít, és karmait kinyújtja felém.

- Anate vigyázz! – hallom Zoro, és Luffy aggódó szavát, bár teljesen fölösleges.

Könnyedén kikerülöm a csapásait. Ő megáll, és értetlenül néz rám.

- Na mi az? Túl gyors vagyok neked? – végül is, a szél az elég gyors. A levegőt használva, hatalmas sebességet érhetek el. Mikre nem jó egy kis logika.

- Tudok én még gyorsabb is lenni. – mondja, és hasonló, de más mozdulatba kezd. És eltűnik.

De csak a többiek szeme elöl. Én még mindig látom. Igaz, hogy gyorsabb, de én is tudok gyorsabb lenni. Megint csak könnyedén kikerülöm a támadásokat, csapásokat. Ő egyre zavarodottabban, és dühösebben kezd támadni, de ezzel csak ront a saját helyzetén.

Megáll, és liheg. Kifáradt.

- Befejezted? Rendben, most én jövök. – mondom mosolyogva. – Szélpenge.

Kisebb széllökések indulnak meg felé, amiket próbál kikerülni, nem sok sikerrel. A szélpengém megszaggatta a ruháját, és helyenként a bőrébe is belevágott.

Ugye milyen fair. Én nem sérültem semmit, akárhányszor támadott, én viszont elsőnek sebet ejtettem rajta.

De hírtelen megjelenik pár ne várt személy.

- Klahadore. Azonnal hagyd ezt abba, és hagyd el a szigetet.

Aki megjelent, az nem más, mint az a Kaya nevű lány, és a három kis töpszli.

Ezek meg mit keresnek itt?

- Kaya kisasszony, mit keres ön it... – Kaya nem várja meg, míg befejezi a mondatot, hanem egy pisztolyt ránt elő. – Oh, értem már.

Elindul futva a lány felé.

- A francba. – mondom, és utána futok. Út közben gyors tempóra váltok, és Zoro egyik kardját is elveszem.

Kuro elé vágok, és Zoro kardjával tartom vissza, a fickó, lesújtani akaró karmait.

- Hé! Ki mondta, hogy azt elveheted?! – ordít rám Zoro.

- Bocsi. Majd visszaadom. – Komoly arckifejezéssel hátranézek, amennyire csak tudok. – Nem tudom, hogy mit kerestek itt, de el kell tűnnötök.

- Nem! Mi is harcolni fogunk. – mondja a három srác közül az egyik.

- Nem fogtok harcolni. Nektek az a feladat jutott, hogy megvédjétek Kayát.

Haboznak. De Usopp, egy meggyőző beszéddel, ráveszi őket, hogy menjenek el.

- Na akkor hol is tartottunk? – ő hátraugrik, én meg vissza dobon a kardot Zoronak.

Épp támadni készülnék, mikor valami megtorpanásra késztet. Nem, nem a félelem, egyáltalán nem félek. Ez valami más.

Őrült fájdalom kezdi átjárni a testem, és én vért köpve próbálok állva maradni.

- A-anate? – Luffy aggódó hangját hallom, majd azt ahogy Zoro figyelmeztet.

A fájdalom felerősödik, és a földre esek. Érzem, ahogy vér csorog le a hátamon, közben vért köhögök fel. Úgy tűnik, sikerült eltalálnia a hátamat. De mi ez, ami belülről jön?

Ez az érzés olyan, mintha belülről akarna valami széttépni.

Egyre halkulnak a körülöttem lévő hangok. De még mindig ki tudom venni a zajokból, hogy valaki felém fut, és aggódva szólítgat. De nem tudok válaszolni. Sőt.

A belülről jövő fájdalom, és a hátamat ért sebből jövő fájdalom, épp elegendő ahhoz, hogy elveszítsem az eszméletem.

Az utolsó, amit az eszméletem elvesztése előtt éreztem, hogy valaki megfogja a kezem.

18.fejezet - A csata kezdetét veszi

Még napfelkelte előtt elmentünk a D-i parthoz, ahol Usoppék látták beszélni a komornyikot, meg azt a furcsa embert. A leejtőnél álltunk, meg, amit Usopp terve szerint leöntöttünk csúszós olajjal.

- Rendben, ez meg fogja állítani őket, és majd szépen elintézhetjük őket. Megkérdezhetem, hogy ti miben vagytok jók?

- Aprítás. – Zoro.

- Nyúlás. – Luffy

- Lopás. – Nami.

- Kémkedés. – én.

- Rendben, én meg a rejtőzés.

- Na azt már nem. Te is harcolni fogsz. – ordítok rá.

Egészen hajnalig vártunk rájuk, de senki nem jött.

Ordításokra figyelek fel, amik egyáltalán nem közelről jönnek. Mintha a sziget másik felén ordítozna egy csapat…. kalóz.  Áh ez a bolond.

- Usopp, nem lehetséges, hogy van egy másik leejtő is a szigeten? – kérdezem, hátha észreveszi a hibáját.

- De van É-szakon…. – és sikerült rájönnie. – Én idióta. Mivel itt beszéltek, azt hittem, itt fognak jönni.

- Usopp, merre van a leejtő? – kérdezi Luffy azonnal.

- Egyenesen kell menni Észak fele, így 3 perc alatt ott lehet lenni.

- Rendben. – Luffy gyors futásban indul el. Usopp szintén eszelős iramban kezd el szaladni.

- Hát nincs mit tenni. – fogja a fejét Zoro, és épp indulna, de a mögötte, szintén indulni készülő Nami, megcsúszik az olajban, és magával rántja Zorot is. Nami viszont ezt kihasználva, Zoro hátán szabadul meg az olaj csapdától, ezáltal Zoro szépen lecsúszik a leejtő aljára. Nami elviharzik mellettem. Én visszafordulok hogy  segítsek neki…de.

- Bocsi Zoro, de nem kéne lemaradnom. – elindulok. – biztos van jó módszer hogy kimássz onnan.

Meguntam a futást. Szépen lassan gyalogolva folytatom az utat. Úgy sem kell sietnem, hiszen Luffy, Usopp és Nami már biztos ott vannak. Csak meg tudják oldani egyedül.

De vajon én, tényleg kellek ide? Mindenki meg tud sérülni rajtam kívül, és ez nem fair. A démongyümölcsöm sem tudom magamból kiszedni. Talán erősebbnek is mondhatnám magam. Igen. Erősebb vagyok, mint ők, és ez nem jó. Ha tovább maradok, biztos, hogy ez a téma egyszer fel fog vetődni, és veszekedésbe fog torkollani. De mit kéne tennem? Mi lenne ha elhagynám a csa…

A gondolat menetemet léptek törik meg. Hátranézek, és Zoro fut mögöttem.

- Te meg miért sétálsz? – kérdezi lihegve.

Amint mellém ér én azonos tempóban kezdek el haladni mellette. De nem futok. Inkább repülök, az legalább nem fárasztó. Így is utálok futni.

- így… könnyű.

- Ja. – mosolygok rá, de ő nem figyel rám.

Hírtelen egy nem várt személy bukkan fel mellettünk.

- Luffy? Nem te indultál el elsőnek? – kérdezem kerek szemekkel.

- De hát nem mondta el, hogy merre van észak. – nyávog.

Nem is kell sokat futnunk, szembe találjuk magunkat a kalózokkal. Mind a hárman visszalökjük őket, és a lejtő felén érnek földet.

Jobban körülnézve meglátjuk Namit és Usoppot a földön feküdve. Kettejük közül Usopp az aki jobban meg van sérülve.

- Nami! Hogy mertél ott hagyni az olajban. – ordít rá navigátorunkra Zoro.

- Usopp te bolond. Nem mondtad el hogy merre van észak. – Luffy pedig a hosszú orrút célozza meg, ordítási célpontként.

- Ne most kezdjetek veszekedni. Van most nagyobb bajunk is. – én a két srácot fegyelmezem meg.

Eközben a lejtő alján a furcsa fickó, hipnotizálni készül az embereit. Mind odafigyelünk, de nem nézünk a karikára, mert ki tudja, mit mond nekik.

Miután elhangzott a hipnotizálás, az egész bagázs ordítani kezd, mint a sakál. Az egyik, beleüt a sziklába, aminek leszakad emiatt a sarka.

- Ömm… lehet, hogy így nem lesz olyan könnyű. – mondom. – Luffy, most mit csináljunk?

Ő nem válaszol.

- Luffy?

Ő minden válasz nélkül, a felénk rontó csapatra támad ordítva. Majd keresztülfut rajtuk, és egyenesen a hajójuk orrát veszi célba, amit leszakít.

- Ez a bolond belenézett? – fogom a fejem. Főleg, hogy ő már tudott erről, hogy nem szabad a karikába nézni.

A furcsa srác gyorsan reagál, és elaltatja Luffy-t, akire ráesik az a hatalmas fadarab.

- Luffy az alatt az izé alatt fekszik. Nem lesz baja? – kérdezi aggódva Usopp.

- Ugyan már. Leesett a szikláról a fejére, és akkor is csak békésen aludt. Nem lesz baja. – mondja zoro.

Közben megjelenik megint, két furcsa figura, akik Zorot szemelték ki áldozatul. Elveszik két kardját, így csak eggyel küzd, a két személytől jövő, sűrű karom csapásaival.

És kis vártatva, még a főkolompos is megjelenik, olyan arccal, mint aki épp az előbb nyírt ki vagy 30 embert. Elég durva az arckifejezése ahhoz képest, hogy eleinte milyen volt.

17.fejezet - A "Tenger bátor harcosának" segítség kell

- Klahadore – szólal meg az ablakban lévő lány.

Egy igazán furcsa mozdulattal igazítja meg szemüvegét az öltönyös ember.  Nem is figyel ránk, hanem inkább Usopp barátunkat szólítja meg, aki nem sok sikerrel a fa túloldalán keresett magának menedéket.

- Sokat halottunk már rólad. – mondja gúnyosan. Usopp nem válaszol. – Na de most válaszoljatok, ti mit kerestek itt? – kérdezi most tőlünk.

- Egy hajót akarunk. – mondja Luffy.

- Nem lehet. – válaszolja azonnal. – Na de most … - megint leveszi rólunk a figyelmét, mintha mi nem számítanánk semmit. – Usopp-san. Elég sok veszéllyel néztél már szembe? A korodat nézve, ez elég szép teljesítmény.

- Ugyan… hívj csak Usopp kapitánynak. – mondja felvágóan.

- Kapitány…? – megint igazít egyet a szemüvegén. De ezt csinálja minden ötödik másodpercben.

- Ha még egyszer megigazítja a szemüvegét, esküszöm, hogy kinyírom… - mormogom az orrom alá.

- Halottam az apádról is. – Usopp erre a kijelentésre megváltozik.

- Klahadore hagy abba. – kérleli a lány, aggódó tekintettel.

- Csak egy szutykos kalóz fia vagy.

Usopp dühösen leugrik a fáról.

- Mi az? Csak nem feldühödtél? Na mind egy is… csak maragy távol Kaya  kisasszonytól. Vagy talán azt az űrt akarod kitölteni vele, hogy az apád elhagyott a pénz miatt?

- Nem érdekel, hogy mit gondolsz, de tudd… hogy én büszke vagyok arra, hogy egy kalóz fia vagyok.

- Usopp… - aggódva tekintek rá, miközben ő kiáll apjáért, és magáért is.

De az öltönyös csak nem hagyja abba. Tovább provokálja.

Usopp dühösen ragadja meg, és ütésre emeli a kezét, de a szőke lány megállítja.

- Most felkérlek a távozásra. – Mondja a férfi teljesen higgadtan.

-  Nem kell kérni, így is elmentem volna. Sőt vissza se jövök többet. – mondja Usopp, és elmegy.

A három kis srác meg elkezdenek ordítani rá, de ő ijesztő tekintetével elijeszti a három srácot. Közben Luffy is ráugrana az öltönyös csávóra, de Zoro lefogja.

- Nekünk mi közünk is van ehhez? – kérdezi, és nem engedi Luffyt.

------------------------------------------------------------------------------------------------

Elmentünk a háztól, és miután lecsillapodott a társaság, Luffy elindult valamerre. Mi Zoro-val, Namival, meg a három sráccal egy termőföldet elkerítő kerítésnél pihentünk le.

- Nem hárman voltatok? – töröm meg a csendet, e kicsi fiúknak szánt kérdésemmel, akik most nem hárman, hanem csak ketten ültek a földön.

- De. Tamanagi. Mindig eltűnik valahova, és ordítozva jön vissza.

És mint megmondták, a kis srác pont most jött felénk ordítozva.

- Baj van!!

- Na és mi az?

- Egy fura alak jön erre, hátrafele.

- Ez nagyon nagy baj. – mondom unott fejet vágva.

Közben meg is érkezik a közelünkbe az-az alak.

Jééé… tényleg hátrafele közlekedik.

- Ki nevezett furcsának? – kérdezi tőlünk. Meghalotta?

- Te meg ki vagy? – kérdezi Nami.

- Én csak egy vándor hipnotizőr vagyok, semmi egyéb.

- Aham… elég furcsa ez nekem. – mondom.

- Mi ebbe na furcsa?

- Egy hipnotizőrt már rég rászettek volna, hogy egy cirkuszban dolgozzon.

- Azt mondod nem hiszel nekem?

- Ja, valahogy úgy.

- Rendben akkor megmutatom… vállalkozol?

- Kösz, de inkább passzolom.

- Mi kipróbáljuk. – jelentkezik a három törpe.

- Rendben. Szóval miután elhangzott, hogy „1-2-3 Jango!” mély álomba merültök.

Ők csak bólintanak, jelezvén hogy megértették.

- Rendben. 1 2 3 Jango!

Erre nem csak a három kissrác terül el a földön, hanem az is, aki alkalmazta ezt.

- Na most már tudom, hogy miért csak vándor. – mondom.

Erre Zoro és Nami nevetni kezdenek.

------------------------------------------------------------------------------------------------

Megvártuk, hogy felébredjenek. A furcsa emberke hamar le is lépett. De mi még ott maradtunk várni Luffyt.

Már egy ideje várunk, de hírtelen feltűnik Usopp.

- Hé Usopp. Luffy-t merre hagytad? – kérdezem, de válasz nélkül suhan el előttünk.

- Ezt meg mi lelte? – kérdi Nami.

Közben a három kissrác magukban beszél.

- Hé törpék!

- I-igen?

- Merről jött a kapitányotok?

- Hát arra egy sziklás hely van…. Tényleg, mindig oda megy ha bánatos.

- Rendben, akkor vigyetek el oda minket. – mondom, és várakozóan eléjük állok.

- Igazad van. Luffy biztos arra lehet. – mondja Zoro fejét fogva.

El is mentünk egy meredek, sziklás helyhez. Lenézek a partra, és megpillantom, drága kapitányunk, kék fenekét.

- Srácok… megvan Luffy.

- Mi? Hol? – Nami lenéz, és ijedten a szájához kap.

- Ugyan ez biztos meg sem kottyant neki.

- De nem mozdul.

Sóhajtok egyet, és leugrok. Könnyedén érek földet. Zoroék az egyik lejáraton jöttek le, és amint ideértek Zorohoz fordultam.

- Zoro. Ide adnád az egyik kardodat egy pillanatra?

- Minek?

- Csak add ide.

Ő az egyik feketét a kezembe nyomja. Én baseball állásba állok, és egy hatalmas lendülettel Luffyra súlytok. Ő minden reakciót mellőzve felkel, és ásít.

- Jó reggelt. – mondja.

- Ne jó reggelezz. Mi történt Usoppal? És mégis miért alszol ilyen pózban, egy sziklaszirtnél?

- Oh tényleg, mindjárt elmesélem mi történt.

Halottuk Luffy beszámolóját, hogy az a komornyik eredetileg kalóz, meg hogy meg akarja támadni a várost, és meg akarja ölni Kayát. Elég bolond egy ötlet, főleg, hogy csak azért csinálja, hogy pénz szerezzen anélkül, hogy vadásznának rá a tengerészek. Ha kalóz, akkor vállalja is be.

Elindultunk a város fele, út közben pedig szembe találjuk magunkat Usoppal.

A három srác egyből aggodalmasan megszólítják, hogy ezt el kell mondani mindenkinek. Ő viszont nem vártan el kezd röhögni.

- Ez csak hazugság volt. – és folytatja a nevetést. A srácok is nevetnek, majd komoly arcot vágnak.

- Csalódtunk benned kapitány. Hogy ilyet hazudj, csak mert utálod. – és elmennek.

Ő is készülne elmenni, de megállítom.

- Neked vérzik a karod?

- Ez csak egy karcolás.

- Nem csak egy karcolás. Na gyere, gondolom nem akarsz itt beszélni.

Elráncigálom őt a parthoz, a sziklákra. Míg Nami kezelésbe veszi a sebét, addig én kifaggatom.

- Miért hazudtál nekik, hogy csak hazudtál?

- Mert… Áu!

- Ha nem mocorognál nem fájna. – mondja Nami.

- Kérlek válaszolj.

- Mert hazudós vagyok. Meg hiába mondtam a falusiaknak, hogy veszély jön, ők nem hallgattak rám. Ezért, ők azt hiszik, hogy a holnapjuk is egy szép nap lesz. De pont ezért én magam fogom a kalózokat megakadályozni, hogy tényleg csak hazugság legyen.

Eközben Nami befejezte a kezének a bekötését.

Luffyra nézek, aki bólint, és föláll.

- Rendben, segítünk neked.

- De miért? – értetlenkedik.

- Mert tetszik az elszántságod, ezért nem hagyhatjuk, hogy egyedül harcolj.

16. fejezet - A hosszú orrú hazudozó

Már egy jó ideje a tengeren utazunk, de semmi nem történik. Én csak a Nami által szerzett hajón ücsörgök, és az eget bámulom, mélyen elgondolkozva,

Változtatni kéne a hozzá állásomon. Vagy legalábbis, nem megfigyelő ként végig menni ezen az egészen. Így unalmas lesz az egész, ennyi erővel, maradhattam volna is a szigetemen. Ha nem erőltetem meg magam a közeljövőben, akkor nem leszek érdemes arra, hogy a csapat tagja legyek. De van egy kis bökkenő. Mármint nem bökkenő, csak számomra egy probléma. Hogy mindenki meg tud sebesülni, illetve meghalni, de én nem, mivel megettem a levegő gyümölcsöt, ezért képtelenség hogy megsebesüljek. Annyit tudok a démon gyümölcsökről, hogy mindenek van egy természetes ellensége. De a szélnek vajon mi lehet? A homok? Nem azt pont hogy a szél szállítja. Na majd kiderül. De így akkor is különc leszek.

- Ez így nem lesz jó. – töri meg a néma csendet Nami.

- Hm? – néz rá értetlenül Luffy.

- így nem mehetünk el a Grand Linera. Nincs felszerelt hajónk, és nem is vagyunk elegen hozzá. Így csak levernek minket az ott lévő kalózok, akik szintén a One Piece után kutatnak.

- Nem hiszem. – mondom.

- Miből gondolod? – kérdez rá Zoro is.

- Srácok, ti aztán nagyon nemtörődömök vagytok.

- Addig jó. – mondom nagy vigyorral.

- Akkor hol szerezhetnénk felszerelést? – kérdezi Luffy.

- Ha jól tudom, a közelben van egy sziget, ott majd felszerelkezhetünk.

- És ehetünk húst! – kiált fel Luffy.

- És ihatunk szakét. – mondja Zoro.

- Iszákos vagy. – szólok zöld hajú barátomra.

- Nem baj az.

---------------------------------------------------------------------------------------------------

Meg is érkezünk az említett szigetre, és partot érve, valami furcsára figyelek fel. Nem vagyunk egyedül. Mármint itt partközelben nem. És a gyanúm be is igazolódott abban a pillanatban, amikor Luffyra golyók zápora zuhan, bár csak a lába felé, amiket ki is kerül.

- Ez meg mi? – kérdezem, kikerekedett szemekkel. Közben valaki megjelenik az egyik szirten.

- Rossz helyre kerültetek. Én vagyok a sziget kalóza Ussop kapitány. Menjetek innen, különben a 80 millió fős seregemmel kéntelenek leszünk kiiktatni benneteket.

- Aham, persze. – mormogom az orrom alá, közben bemászok a csónakba, hogy a most feltűnt egyén, ne vegye észre, ahogy eltűnik alsó testrészem, amit kémkedésre használok, hogy meglessem, az ő hatalmas hadseregét.

- Biztos, hogy 80 millió? – kérdezi Nami, mint aki sejtene valamit.

- Lebuktam? – hallom az egyértelmű választ. Közben kifigyeltem, azt a nagy sereget, ami csak belőle, és 3 gyerekből áll. Súgom is Naminak, aki kivárva a megfelelő alkalmat, közli vele a tényeket. Hogy miért nem én teszem, mikor hamarabb megtudtam? Nem tudom.

- Lehet hogy nem 80 millió, de elegendő ahhoz, hogy leverjelek titeket.

- Igen? Azzal a 3 fővel? – önti kérdésbe Nami, az általam megtudott tényt.

- Lebuktunk! – áll föl a bokrok mögül 3 kissrác, és ijedten elfutnak.

Kiszállok a csónakból, és beállok Luffyék mellé.

Luffy arca komolyra vált, csak úgy mint Zoroé. Nem értem a dolgot, és csak értetlenül nézek.

Ránézek a fönt álló fazonra, aki teljesen be van ijedve. Majd Luffy és Zoro arca visszavált normálisra, és elkezdenek nevetni. Vajon milyen beszélgetés folyhatott közöttük?

- Ezt halottam Shanks-tól, akit mélyen tisztelek. – mondja Luffy a hosszú orrúnak.

- Shanks? Te is mered Shanksot?

- Igen. És ha jól tudom, az apád nem más mint Yasopp.

A srác nagy megdöbbenésében, hogy valaki ismeri az apját, leesik a szikla szirtről, méghozzá sértetlenül.

- Mi lenne ha valami más helyen folytatnánk tovább a beszélgetést? – teszem fel az egyértelmű kérdést.

- Rendben. Van egy jó étterem a közelben. – ajánlja fel a srác.

---------------------------------------------------------------------------------------

- Egyetek amennyi belétek fér. – mondja a srác. – a tulaj jó barátom. Amúgy Usopp-nak hívnak.

Egy hatalmas terített asztal kerül elénk, telis-teli finom ételekkel. Neki is esünk az étel dombnak. Luffy közben beszélgetést folytat a sráccal, mintha jó, szép emlékekről beszélgetnének.

Majd Nami veszi át a szót, és megemlíti, hogy egy nagy hajót szeretnénk. Persze a hosszú orrú ellent mond, azzal az indokkal, hogy ez a falu kicsi, és ezért nem lehet ilyet beszerezni. Zoro viszont ennek ellent mond.

- A domb tetőn van egy nagy villa. Ott biztos tudnak nekünk egy nagy hajót adni.

- Oda nem mehettek. – kezd bele idegesen a hosszú orrú, majd zavarodottan elkezd hadarni, persze ez csak akadozva sikerül neki, majd elrohan.

Nem sokkal utána, a nemrég látott három kissrác lép be az étterembe, és érdeklődnek Usopp honléte felől. Közben olyan marhaságok hagyják el a szájukat, hogy talán nem ettük e meg őt.

Zoro kihasználja a lehetőséget, és viccet csinál belőle. Vérfagyasztó mosollyal közli a gyerekeknek, hogy megettük őket, akik erre teljesen leblokkolnak.

- Ugyan, ne vegyétek komolyan.

- Nem is vettük . – mondjak zavartan röhögve, miközben a hazugság színtisztán leolvasható az arcukról. – a kapitány úgy is csak egy helyen lehet, ha ilyen hírtelen eltűnik.

------------------------------------------------------------------------------------

A srácok, a dombon lévő hatalmas villához vezettek minket. A ház sarkánál megállunk.

- Amúgy, miért is szokott ide járni? – kérdezi Nami.

- Hazudozni.

- Mi? Pedig azt nem szabad.

- De ő jót hazudik. Az itt lévő lány ezelőtt mindig betegeskedett, de a kapitányunk megsajnálta, és történeteket kezdett mesélni neki, persze mind csak hazugság.

- És ő ettől jobban lett? – kérdezem.

- Persze. Sokkal jobban.

- Rendben, akkor kérhetünk tőle egy hajót. –mondja Luffy boldogan.

- De erős örök állják a kaput, és nem engednek be mindenkit… Luffy?

Kapitányunk a kerítésre kapaszkodva megnyújtja karjait. A három srác ilyedten nézi a jelenséget, majd Zoro és Nami társaságában rávetik magukat, hogy megakadályozzák eme primitív betörés végrehajtásában. Bár ez nem úgy sült el ahogy szerették volna, hiszen őket is kilőtte magával együtt. Én inkább kimaradtam ebből. Tudom, hogyha Luffy valamibe belekezd nem lehet megállítani. Én inkább csak egy laza szökkenéssel átkerülök a kerítés túloldalára, és lebegve, észrevehetetlenül indulok arra a helyre, ahova Luffy és társai érkezni fognak.

Én hamarabb érek oda mint a többiek. Persze ez egyértelmű, hiszen a kert nem olyan hatalmas, mint amekkorának az ember elsőnek hiszi.

Usopp egy nagy fa, vastag ágán ül, ami pont olyan magasságban van, hogy kényelmesen tudjon beszélni az ablakon kihajoló lánnyal. Engem nem vesznek figyelembe, de az égből zuhanó emberek már felkeltik a figyelmüket.

Luffyiék egy hatalmas puffanással érnek földet, pont a fa mellett. A lány aggódva néz le rájuk.

Usopp magyarázni kezd, hogy a híre hallatán csatlakoztunk a csapatához, ezért vagyunk itt.

- Én ugyan nem. – mondja Luffy fölállva.

- Lehetett volna egy kicsit kulturáltabban is. Mint ahogy én csináltam.

- De így is jó. Nem volt olyan feltűnő.

- Feltűnőbb volt  mint bármelyik be lopózási forma. – morranok rá egy kicsit emelt hanggal Luffyra.

- oké. Mindegy. De most térjünk a tárgyra. – a lány felé fordul. – Lenne egy kérésem.

- Egy kérésed? Tőlem?

- Igen, Egy nagy hajóra lenne szükségünk…

- Ti meg kik vagytok? – Egy öltönyös férfi lépked felénk, igazán irritáló arckifejezéssel. – nem törhettek csak úgy be a kastély területére.

- Te meg ki vagy? – kérdezzük Luffyval egyszerr