A csata után, a falu lakói, a
sziget más részeihez is elvitték a hírt, hogy az Arlong park elbukott. Ennek
hallatán, az egész sziget, egy hatalmas bulit csapott.
Engem ez nem nagyon kötött le,
mivel még mindig a saját gondjaim foglalkoztatnak, amiről a csapatban még senki
nem tud. Az egyik szirten pihenek, egy sír mellett, ami tudomásom szerint, Nami
és Nojiko nevelőanyjáé. Szép a kilátás, és pont abba az irányba néz, ahova
menni fogunk a buli után.
A bokrok közül zaj szűrődik, és
Nami lép a szirtre.
- Anate, hogy-hogy itt vagy? –
mindenki jól érzi magát, nem mész egy kicsit te is?
- Nem. Jól megvagyok itt. A csönd
valahogy most jobban kedvez nekem.
- Valami gond van? – ül le mellém,
és a kezembe nyom, egy pohár üdítőt.
- Most még nincs.
- Ezt hogy érted?
- Ö… nem, tényleg nincs gond. –
mondom gyorsan, bár elég feltűnően. – Na és te miért jöttél ide? – kérdezem tématerelés
ként.
- Belemere-san is biztos velünk
ünnepelne, de mivel ő nem tud hozzánk jönni, így én jövök hozzá.
- Biztosan nagyon szerettétek
egymást.
- Igen, valahogy úgy. –
elmosolyodik. – Na és a te szüleid? Ha jól tudom, még senki nem tud rólad semmit.
- 7 éves koromig az édesanyámmal
éltem, majd átkerültem egy másik szigetre, ahol jó barátságban voltam egy
fiúval. Később pedig ott találkoztam Luffyval, és akkor lettem a csapat tagja.
- Anyukád is veled ment a másik
szigetre?
- Nem. Az édesanyám meghalt egy
betegségben.
- Oh… sajnálom.
- Semmi gond. Majd egyszer mindent
elmesélek magamról. – mondom mosolyogva. – De cserébe, kérhetek valamit? – az
jár a fejemben, hogy megnézhetném az emlékeit.
- Mit szeretnél?
- Semmi, hagyjuk. – leteszek róla.
Biztos nemet mondana.
- Furcsa vagy. – mondja, majd a
bokrok közül, még egy ember csatlakozik.
- Nami. Téged kerestelek. – mondja
egy öreg férfi.
- Én akkor megyek is. – mondom, és
elindulok a buli fele. Út közben találkozok Luffyval, aki húsokat fal, és röhög.
- Anate, kérsz? – nyújtja felém az
egyik húsát. Elfogadom, és csatlakozok hozzá. Rengeteg húst falunk be, és még
táncolunk is.
A buli hajnalig tartott. Van aki már mélyen
alszik, és olyan is akad, aki – igaz kábán- ébren van.
Én már hajnali 3-kor hulla
fáradtam elaludtam az egyik padon, a kezemben egy rakat hús, és mellettem meg
üdítők. Luffy valahogy ugyanígy járt, csak pár méterrel arrébb. Bár azt nem
tudom hogy ő mikor dőlt ki, mert amikor én hulla fáradtan a padon ültem, ő még
annyira életvidám volt, hogy akár 20 hajót is átugrott volna.
Leseprem magamról a húsmaradékot,
és felkelek. Szétnézek az ittas, és kába társaságon. Senkit nem látok, aki
józan lenne, vagy ne aludna. Vagy talán ezt is elhamarkodottan fejeztem ki.
Zoro az egyik sarkon ül, és fél szemmel figyel. Odamegyek hozzá, és leülök
mellé.
- Mi történt miután elaludtam? –
kérdezem ásítva.
- Luffy próbált felébreszteni, de
úgy aludtál mint akit megöltek.
- Hát igen, általában így szokott
történni.
- Hogy érted? Régen is ismertétek
egymást Luffyval?
- Nem arra értem. Csak az, hogy
nagyon elmélyülten tudok aludni. Amúgy a többiek merre vannak?
- Mint
ahogy láthatod, Usopp, annak a magaslatnak a tetején, kómásan próbál énekelni,
bár a tánckedv már elhagyta. A többiek meg nem tudom. – válaszolja kardforgató
barátom, majd belemerül álomvilágába.
-----------------------------------------------------------------------------------------------------
Délutánra, már mind a hajón
voltunk, kivéve Namit.
- Ha nem jön, elindulunk nélküle.
– mondom a többieknek, akik felháborodva, és meglepődve néznek rám.
- Anate, még mindig nem bírod őt?
- De, bírom, de ha nem jön, nincs
mit tenni.
Bár nem biztos, hogy itt marad,
mert a láthatáron meg is jelenik, és elkezd futni a hajó felé.
A tömegen átverekszi magát, és
felugrik a hajóra, amely, elég távolra került a szigettől, hogy más ne tudjon
felkerülni.
- Már azt hittem, hogy nem is
jössz. – mondom nagy mosollyal.
- Már ennyire lemondtál rólam,
vagy sejtetted hogy jövök?
- Nem sejtettem. Én komolyan azt
hittem, hogy nem jössz.
- Kösz.
-----------------------------------------------------------------------------------------------------
A láthatáron kezd megmutatkozni az
a város, amit a ’kezdet és a vég’ városaként is emlegetnek, Lougetown. Itt
született a kalózkirály, aki elindította a kalózok korát, majd itt is végezték
ki. Mindig is látni akartam ezt a várost. És nem vagyok egyedül, ezzel a
véleménnyel. A mellettem álló Luffy arcáról is pontosan ez a vélemény olvasható
le.
Amint partot érünk, megbeszéljük,
hogy a kikötőben találkozunk, egy rövidebb idő után. Addig, mindenki szerezze
meg azt, ami kell neki.
- Anate. – szól hozzám Nami.
- Hm? – nézek rá kérdően.
- Eljössz velem ruhát venni?
- Bocsi, de előbb beszerzem a
számomra fontosabb dolgokat.
- Akkor majd később. – mondja, és
elmegy.
Elindulok a főúton, és betérek egy
könyvboltba. Veszek egy üres könyvet, tollat és tintát, meg pár olvasható
könyvet. Kisétálok a boltból. Miközben, egy boltot keresek, ami hátha érdekel,
betévedek egy sikátorba. Az egyik kanyar előtt megállok. Egy beszélgetés üti
meg a fülem, ami egészen kíváncsivá tesz.
- Hallod haver, ha jól tudom, a
Grand Line előtt van még egy sziget
- És ebben, mi olyan érdekes?
- Hát az, hogy ott állomásozik a
nyolc éve megjelent, Bukott tengerész csapat.
- És miért nem mennek be a Grand
Linera?
- Mert félnek. Tudod, hogy a mai
emberek milyenek.
- De ha ellent mertek szegülni a
tengerészetnek, akkor szerintem elég bátrak.
- De ott nem, mivel sok kalóz van
ott, ezért több, és erősebb tengerészeket tesznek oda.
- Ohhhhoh, értem már.
Erre nem számítottam. Ez azt
jelenti, hogy azon a szigeten is ki fogunk kötni? … Úgy tűnik, hogy elérkezett
a bosszú ideje. Eleget fejlődtem ahhoz, hogy egy nagy csomó, kairousekit
használó árulót lecsapjak. Viszont ebbe nem vonhatom bele Luffyékat. Nem
akarom, hogy segítsenek, nem vagyok olyan mint Nami. Egyedül is megoldom a
bajaimat. Majd eltérítem a hajót, hogy kikerülje a szigetet, és amíg Luffyék
mennek a Grnad Linera, én addig szétcsapok köztük, és majd valahogy utánuk
megyek… vagy mégse. Azt hiszem megint előjött a kétségem, hogy én ebbe a
csapatba tartozok e. Nem érzem magam ide valónak.
Hogy elkergessem az ezzel kapcsolatos
gondolataimat, elkezdek futni. Nem tudom merre rohanok, csak érzem, hogy ki
kell fárasztanom magam.
Amint kellően kifárasztottam
magam, leülök egy kisebb padon, ami pont arra az emelkedőre néz, ahol
kivégezték a Kalózkirályt.
Egyszer csak leül mellém egy
soványka fickó, és megszólít.
- Szeretne veled találkozni. –
mondja rekedt hangon.
- Ez nekem szólna? – kérdezem a
hülyét játszva.
- Igen.
- És ki akar velem találkozni?
- Nagyon jól tudod, hogy kiről van
szó.
- És mi lesz ha nem találkozok
vele?
- Szerintem a barátaid isszák meg
a levét. – ez a végmondata. Feláll, és elmegy.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése