36.fejezet - A tudatalatti találkozás! [Filler [2.rész]

Flo és Chion nyugodtan pihennek a hotelszobában.

- Merre ment Ana? – kérdezi a lány kis idő elteltével.

- Talán venni egy kis üdítőt. Szerintem imádja. – mondja a srác mosolyogva.

Flo-t rossz érzés szállja meg, és aggódni kezd. De nem tart sokáig, hiszen hisz a kapitányában, és tudja, hogy nem keveredhet itt bele semmi komolyba.

---------------------------------------------

Egészen másnap reggelig vártak arra hogy Anate felbukkanjon. De sehol senki. Csak a szobalány nézett be egyszer-kétszer üdítőt, és nassot kínálva. Floban újra fellobban az aggódás. Hírtelen sikítozásra lesznek figyelmesek. Kinéznek a kis ablakon, de csak a jungelt látják.

- Meg kéne nézni… - javasolja Flo.

Chion egyetértően bólint, és elindulnak ki a hotelből. Ami a szemük elé tárul, hányingert kelt mind a kettejükben. Vértócsák, és halott emberek mindenhol. Hallják a sikítozást, és lábdobogások zaját. Az egész várost felkavarta az esemény. De mi történt itt? Gondolkodnak el rajta.

Elindulnak a rombolás, és pusztítás irányába.

Nem hisznek a szemüknek. Anatét látják, amint épp szél segítségével lyukat üt egy szépen öltözött férfi mellkasába.

- Ana… te vagy az? Nem! Te sosem tennéd ezt. – állapítja meg Flo.

A lány lassan hátra fordul, és két társára mered. Testét vér borítja, és érzelmet lenség tükröződik szemeiből.

Flo és Chion is észreveszik ezt a furcsaságot. Nem értik, hogy mi folyik itt.

- Anate! – próbálják megszólítani, de hiába. Nem reagál.

Hírtelen feléjük indul és támad. Megsérti a fiú arcát.

- Ha ezt akarod. – jelentik ki, és ők is támadásba lendülnek.

---------------------------------------------

Kinyitom a szemeimet, és a város főterének közepén ébredek. Sehol senki. Mi történt itt?

Felállok, de egyből figyelmes leszek egy furcsa jelenségre is. Az égen nem csak felhők úszkálnak, hanem furcsa képek is. Olyan, mint egy monitor.

Várjunk? Ez én vagyok? Miért… miért van rajta m ennyi vér?

Magamra nézek, de nem látok semmit. Mi a fene folyik itt?

Elkezdek rohanni a kikötő felé, ahol majd semmi nem fog meggátolni abban, hogy jobban szemügyre vegyem, hogy mit is csinálok.

Lefagyok. Magam elé meredek, és figyelem, ahogy a képességemmel emberek életét oltom ki.

- E… ez… - nem jönnek ki szavak a torkomon.

Hírtelen megjelenik pár ember, akiket nagyon nem akarok ott látni.

- Chion… Flo… - nem tudom mi ez. Talán a jövő lenne? Nem az biztos hogy nem. Mi folyik itt?

Szemembe könnyek gyűlnek. Nem értek semmit. Valamit csinálnom kell.

- Nem tudsz közbe avatkozni. – szólal meg valaki a hátam mögött. Lassan megfordulok, és szemeim tágra nyílnak.

Saját magammal nézek szembe.

- Te… én… - lenyelek egy gombócot a torkomon. – Ki vagy te? – szemeimet összehúzom, és összeszorítom öklömet.

- Én, te vagyok.

- Mi van? Ne szórakozz velem. – kezd felmenni bennem a pumpa.

- A tudatod vagyok. Tudod, mint mikor valakinek a vállán megjelenik a jó meg a rossz énje, és mondják, hogy mit csináljon. Én a jó lennék. Szerencséd hogy velem találkoztál. – ezt mind egy szuszra kimondja, rezzenéstelen arccal.

- Itt van valahol a rossz tudatom is?

- Persze.

- És? Mi folyik itt? Miért találkoztam veled… magammal…áhhh, már semmit nem értek. – mondom fejemet dörzsölve.

- Most már mindegy is. – mondja.

- Hogy érted?

- A testedet irányítják. Látsz mindent, amit csinálsz, de nem avatkozhatsz közbe. Vagyis, nem tudsz.

- A fenébe. – mormogom orrom alatt.

- Nézd. – mutat az égre.

Oda fordítom tekintetem, és két társamat látom, akik sebekkel próbálnak ellenem tenni valamit. A szentélyben lévő ember. Ő tehet róla.

- Állítsd meg….

- Nem tudom.

Felé indulok, és ruhánál fogva magam felé húzom.

- Állítsd meg…

Nem válaszol. Ellököm. Elindulok a jungel irányába.

- Hova mész? – kérdezi.

- Ha te nem segítesz, tudom, hogy ki fog. – mondom. Ő nem próbál megállítani.

Már csak reménykednem kell, hogy tényleg ott lesz e, ahol gondolom.

35.fejezet - A rejtélyes szentély [Filler [1.rész]

Az előző szigeten semmi nem történt. Csak találkoztam Ace-el, Luffy bátyjával. De legalább sikerült felszerelkezni. Most már kényelmes ágyban aludhatunk Flo-val egyetemben, Chion meg egy kényelmes függőágyon helyezheti magát kényelembe.

- Ana, nézd, itt a következő sziget. – mondja Flo, beleszólva a gondolkodásomba.

- Itt maradnunk kell pár napig. A log-nak most tovább fog tartani hogy beálljon, hiszen a következő sziget jó messzire van innen. – mondom elemezve a térképet.

---------------------------------------------------

Egy szép nagyvárosi kikötőbe érkezünk. Hátul pálmafák alkotta erdő hever. Az épületek díszesek, és sok is van. Lehet hogy a főút nem valami hosszú, de inkább a part menti területekre építkeztek.

- Segíthetünk valamiben? Vannak kényelmes szállásaink, finom ételeink. És azt mind olcsón. – lépe lénk egy nagy bajuszú pasas, aki a 60-as éveinek elején járhat.

- Köszönjük, de nincs rá szüksé…

- Ugyan kérem. Itt kalózokat is szívesen látunk. – mondja belevágva szavamba. Ránézek a többiekre, akik csillogó szemekkel figyelik az éttermek kültéri ülőkéjeihez kivitt hatalmas üdítőket. Nekem is összecsordul a nyál a számban.

- Rendben. Elfogadjuk.

A férfi egy szép hotelba vezet minket, aminek díszítése káprázatos. Nincsenek rá szavak. Az emberek egyenruhában, tartással sietnek látogatóik segítségére. A kevés cuccunkra is rávetették magukat, és 2 szobát jelöltek ki nekünk. Egyik enyém és Flo-é, míg a másik Chion-é.

- De jó ez a hej. Menjünk inni olyan üdítőt. – mondja Flo a kényelmes ágyat tesztelve.

- Szerintem itt valami nincs rendben. – mondom nyugtalanul, de közben nekem is a finomnak kinéző italon jár az eszem.

- Honnan veszed?

- Ez mégis csak a Grand Line.

- Szerintem így védik meg magukat. – lép be Chion, egy tálcával, amin három olyan üdítő díszeleg, amit mind kinéztünk. Egyből kézbe kapom, é jóízűen szürcsölgetem.

- Ezzel a nagy jószívűségükkel ráveszik őket arra hogy ne bántsák őket. A kényeztetést mindenki elfogadja. Ez pedig beléjük ivódott az évek során, és minden generáció örökölte ezt a viselkedést.

- Milyen okos itt valaki. – mondom gúnyosan.

- Tudod, van itt egy kis katalógus, ahol apró betűvel minden le van írva.

Félrenézek. Az ablakon kitekintve belátok a jungelbe. A közepe fele megpillantok egy kőépületet.

- Arra mi lehet? – kérdezek kimutatva az ablakon.

- Talán egy elhagyatott szentély. – mondja Flo. – Az én szigetem teli volt ilyenekkel. Általában áldozása használták, de mikor bejött ez a rendszer, hogy nem szabad ölni, elhagyták ezeket a helyeket.

- Miért tud mindenki ilyen sokat?

- Chion semmit nem tud… csak olvasni. – jegyzi meg Flo röhögve.

- Köszi.

---------------------------------------------------

Miután eleget ittunk a kedvenc italunkból, elindulok szétnézni a hatalmas jungelben.

Teli van gyümölcsökkel, és egyéb növényekkel, amelyeknek ehetőek. A fák szépek, bár a fény elég gyéren hatol be a sűrű lombkoronák között.

Egy patak átugrása után, és egy kisebb séta megtétele után, elérkezek a hotelből látott szentélyhez. Nem tűnik elhagyatottnak, hiszen koszmentes, és csillog.

Benyitok. A falakon lévő lámpások szolgáltatják ez egyetlen világosságot. Durva faragású falak, és oszlopok alkotják az alapot.

Meglátok egy ruhaköteget az szembe lévő oltár előtt, amely hírtelen megmozdul. Kiderül, hogy nem csak pár ruha, hanem azokat hordó ember is van velem szemben.

- Lépj beljebb kedves látogató. – mondja kedves hangon egy férfi.

Nem tudom miért, de belépek. Az ajtó becsukódik mögöttem szép lassan, de eszemben sincs kirohanni. Kíváncsi vagyok, mit csinálhat itt.

- Ki vagy te? Ha jól tudom, az ilyen szentélyek ma már csak elhagyatottan és üresen állnak.

- Ennek oka, hogy mindenki úgy hiszi, hogy csak áldozatok bemutatására épült. De ez nem igaz. Ez az egész hely közelebb segít minket ahhoz, hogy elérjük a mennyek kapuját.

- Mire kell ez neked?

- Mindenki erre vágyik. A megváltásra, miután eltávozik az élők sorából.

- Talán valami rosszat tettél, hogy ilyen folyamatokhoz kell fordulnod?

- Mondhatjuk így is. – mondja kuncogva. Nem értem.

Közelebb lép felém. Én nem hátrálok. Érzem, hogy az itt élők közül való, és az itteniek nem ártanának senkinek.

- És azt tudod e, hogy mi kell ennek az eléréséhez? – kérdezi elég közel érve hozzám. Csak egy vékony levegőréteg választ el bennünket. Megcsóválom a fejem. – Véráldozat. Halott emberek. És te fogsz nekem segíteni.

Mire megmozdulnék már túl késő. Azt hiszem rájöttem. Kevertek valami a lámpásba, amitől eltompultak az érzékeim.

A fejemhez ér, és összeesek.

---------------------------------------------------

A lány a kőasztalon fekszik, amelyen egykor emberi áldozatok vére folyt.

- És most itt az idő. Elérem a mennyek kapuját, és megszerzem a végtelen hatalmat. Ehhez pedig te fogsz

hozzá segíteni. – mondja miközben egy rituálét kezd tartani, mormolva ősi igéket.

34.fejezet - Ace! Találkozás és búcsúzás!

A hajó eléggé gyér berendezésű. Kevés az utánpótlás, és a Malison szigeten történtek miatt, nem is sikerült újabbat beszerezni. A raktáraink mélyét ürítjük ki. Erre rátesz egy lapáttal a sok vihar, ami minden energiánkat elveszi. Viszont Flo jól bírja. Mármint az éhezést, viszont a fáradság őt is a padlóra küldi. Chionról nem is beszélve. Olyan mint egy hulla, ami egy helyben fetreng. Engem meg csak az éhezés az ami zavar. Ha jönne legalább egy tengercsászár, ledarálhatnám, és csinálnánk belőle finom sült húst, de még ő sem akar megenni minket.

- Látok egy szigetet. – mondja egy félnapi fetrengést követően Flo.

- Remélem nem valami elcseszett szegény hely. Most be kell vásárolnunk, de iszonyat gyorsan. – mondom.

Elérve a szigetet, annak kikötőjében leparkoljuk a hajónkat, és kiosztom a teendőket.

- Chion, te mész, és gyógyszereket veszel, meg kaját. Flo, te a berendezéseket szerzed be. Hűtő, szekrény, ágy, polc, asztal, meg írószerek.

Bólintanak egyet, és már el is tűnnek.

Én ruhákat szerzek be.

Betérek egy ruhaboltba, ahol mindenfélét lehet kapni, de elég fukar egy hely. A jó cuccok sokkal drágábbak, míg a bikinik, meg a kisebb ruha kiegészítők olcsóbb áron érhetőek el.

A pulthoz megyek, és mint ahogy Nami csinálná, a női bájaimat veszem elő. A pultos csak jót röhög.

- Aranyos vagy kislány, de még fiatal vagy. Majd pár év múlva…

Idegesen ragadom meg a gallérját, és erőt alkalmazva kezdem lefaragni a ruhák árát.

Ezzel végezve elégedetten hagyom el az üzletet.

Visszamegyek a hajóhoz, ahol meglátom Flo-t, pár idősebb férfival. Odarohanok, és gúnyosan vetem hozzájuk a kérdésem.

- Kik vagytok?

- Nyugi Ana… csak segítenek berakni a bútorokat. – mondja Flo nyugtatóan.

- Kérlek ne hívj Ana-nak… nem szeretem. – mondom nyugodtabb hangon. Nem várom meg hogy válaszoljon. – Chion merre van?

- Nem tudom. Mióta innen elindultunk, nem láttam őt.

Fejemet megvakarva elindulok Chion-t keresni.

- Anate, hova mész?

- Megkeresem ezt a balfácánt.

Nem is kell sokat keresnem. A fiú egy újságos melletti padon ül, és olvas.

- Mi olyan érdekes? – kérdezem mellé leülve.

- Azt hiszem befizetek madár postára. Kelleni fognak ezek az újságok.

- Miért is?

- Ez a cikk egy Alabasta nevű királyságról szól, ahol forradalom készülődik.

- Hát, igazán érdekes, de most fogd amit vettél, és gyere. Indulunk.

- Benne van mugiwara is.

- Mi? – elveszem a kezéből az újságot és olvasni kezdem.

„- Az Alabastai királyság környékén felbukkanó Mugiwara kalózhajóból ítélve, arra következtethetünk, hogy az ő kezük is benne van a királyság hanyatlásáért folyó küzdelemben. – állítja egyik szóvivőnk, de ezt az állítását a tengerészet teljes mértékben cáfolja, azon indokból, hogy ezek a lázadások már rég elkezdődtek, még a Mugiwara csapat megjelenése előtt…”

- Hol van ez az… Alabasta? – kérdezem.

- Nem tudom, de nincs olyan messzi, hiszen a tengerészet itt is megerősítette az erőit.

- És miért nem szólsz hamarabb? – vágok a fejére egy hatalmasat. – Ugye tudod, hogy vérdíj van a fejemen?!

- Persze hogy tudom. De még nincsenek itt az erősítések. Még pár nap mire ideérnek!

- Rendben, akkor ezt az újságos izét intézd el, és megyünk.

Míg Chion elintézi az újságmegrendelős intézkedéseket, én addig visszaindulok a hajóhoz.

Viszont megakad valakin a szemem. Épp egy árustól kérdez valamit, amihez egy plakátot is társít. Amint rájövök, hogy kit ábrázol a plakát, az agyamon át fut valami érzés, amit még nem éreztem eddig.

Odamegyek a sráchoz. Nem lehet 20-nál idősebb.

- Azt hiszem tudok neked segíteni. – mondom kedves mosollyal. Ő rám néz.

- Tényleg? – kérdezi mosolyogva? Olyan ismerős ez a mosoly.

- Persze, csak gyere velem. – mondom és elindulok egy sikátor fele, ami kellő távolságra van a zsúfolt területektől.

Felé fordulok, és egy hatalmas rúgással a földre terítem. Csak értetlenül néz.

- Mit akarsz tőle? – kérdezem dühös pillantással.

- Nem hiszem hogy közöd lenne hozzá. – mondja, és tűz kíséretében lelök magáról, és most én kerülök alulra.

- Ki vagy te, és miért keresed Luffy-t? – kérdem egyre idegesebben. Bár már rájöttem, hogy ez az ember démongyümölcs használó.

- Várj. Te ismered Luffy-t? –kérdezi, és leszáll rólam. – Áh, bocsi, nem gondoltam volna.

Értetlenül fölállok, és letörlöm magamról a port.

- Ki vagy te? – kérdezem, már lágyabb hangnemben.

- Luffy bátyja vagyok. A nevem Ace. – mondja. Már tudom, honnan volt ismerős ez a mosoly. Luffy is pont ugyan így mosolyog.

- Várj. Luffynak van bátyja? Sosem említette.

- És te…? – kérdezi.

- Anate. Bár csodálom, hogy nem tudod. Az öcséd plakátját már láttad, de az enyémet még sose?

Elgondolkozok, de nem hiszem, hogy túl sok minden fog az eszébe jutni.

- Na de most arra válaszolj, hogy miért keresed?

- Régen találkoztunk. Szeretném újra látni.

- Ugye tudod, hogy teljesen másfele van? Alabasta királyságában bukkant fel a legutóbb, és ha jól ismerem, akkor még mindig ott van.

- Na ne már! Amúgy, és te honnan ismered Luffy-t?

- Az első társa voltam.

- Miért is?

- Gyere velem, és út közben elmondom.

A hajóig megállás nélkül beszélek. Úgy érzem, hogy neki kiönthetem a lelkem. És most, hogy ezt kibeszélem, egy hatalmas kő gördül le a szívemről. Senkivel nem beszéltem ilyen hosszat. Nem tudom, hogy ez miért van, de bízok benne, csak úgy mint Luffyban.

- Érdekes történet. Látom Luffynak jól megy a sor. – mondja a hajón mosolyogva.

- Elkísérhetünk egy darabig. Mint ahogy megfigyeltem, Alabasta egy kicsit arrébb van még. – mondja Flo.

- Ennyin vagytok? – kérdezi Ace.

- Nem rég alapult a csapat, szóval igen.

Azon idő alatt, amíg ész velünk utazik, minden mókásabb. Nevetünk, miközben a Luffyval közösen megélt eseményekről beszél. Ez a srác jó fej.

- Innestől már megleszek. – mondja egy ponton Ace.

- Biztos nem maradsz még? – kérdezi Chion.

- Nem. De élvezet volt veletek lenni. Majd még látjuk egymást. – ezzel a vízben lévő mini járgányára ugrik, és elindul. Utána kiáltok.

- De addig meg ne halj!

- Ugyan ezt akartam mondani!

Amint ezt kimondta, már el is tűnt a horizonton. 

33.fejezet - Újabb szenvedés? avagy a hazug isten hívői!

Míg lassan a város felé gyalogolunk, beszédbe elegyedek Flo-val.

- Mi ez a sziget? Miért száműznek egy barlangba, csak azért mert démongyümölcsöt ettél?

- Mert ezen a szigeten hívők élnek. A falu vezetője, mármint a pap, elkönyvelt engem, egy démon által küldött szörnyetegnek, aki romlást hoz a városra, azután oda zárt.

- És jó párszor megdobáltak kővel, és ételt is keveset attak, hogy szenvedj satöbbi, satöbbi. – Folytatom helyette.

- Honnan tudod? – néz rám kérdő szemeivel.

- Ráhibáztam.

Hirtelen megáll.

- Az anyukám és az öcsém. Mi van velük? – kérdezi, de nem néz fel.

- Úgy hiszem, megölték őket. – válaszolom, minden habozás nélkül.

- Anate, ilyen hirtelen megmondani…

- Semmi gond. Gondoltam, hogy megtették. Hiszen mindig is ilyenek voltak. Öltek a nem létező Istenük nevében.

- Hogy érted, hogy istenük? Nem ugyan abban hisznek, mint a többi hívő? – kérdezem.

- Pontosan. Az ő istenük a hazugságok és paráznaságok istene.

- Akkor már értem. Amúgy ez a tied. A házatokból hoztuk, és gondoltam, hogy megtartanád,igaz kicsit poros…

Lassan kiveszi a kezemből, és elteszi.

- Köszönöm. – rám mosolyog.

A falu széléhez érünk, és várjuk a hazug embereknek a szemében a felismerést, hogy kit is hoztunk magunkkal. Nem kel sokáig várnunk, hogy erre sor kerüljön. Az emberek vasvillákkal a kezükben körül álnak.

- Én megmondta, hogy nem szabad tovább mennie. Most az istenünk meg fog téged büntetni.

- Persze. Tudja, én semmilyen istenben nem hiszek. – mondom, erre mind félve néz rám.

- Hitetlenségedért bűnhődnöd kell. Meg a szőke srácnak. Főleg neked Flowery. Mindenkit belekeversz. Az anyukád, és az öcséd is emiatt haltak meg.

Flo lefagyva áll, és nézi a tömeget. Fél, és nem is rejtegeti. Csak úgy mint azt sem, hogy elhiszi, amit mond neki az ürge.

- Ne hallgass rá Flo. Próbál összezavarni, hogy… - a szavaim elakadnak. – Ne most…

Mondom, ás fájdalmas nyögéssel a földre esek. A számból vér kezd folyni, csak úgy mint mikor a Kuroneko csapat kapitányával küzdöttem. Nem hittem volna, hogy ez megint meg fog történni.

- Látjátok. Az Úr megbünteti ezt a hitetlent, és ti is pont ugyanígy fogtok járni.

- Anate. – leguggol hozzám Chion, és vizsgálódni kezd. – Ez meg… mi ez? Ilyenről még sose olvastam…

- Majd… mindent e-el magyarázok. – mondom, bár alig bírok beszélni.

- Öljétek meg őket. – mondja a főnök a hívők csődületének, akik engedelmesen kezdenek közelíteni felénk a vasvillákkal. Bár van aki pisztolyt szorongat a kezében.

Flo megmozdul, és egy tőrt előhúzva elénk áll.

- Nem hagyom, hogy mindenkit elvegyetek tőlem. – dühös szavak hagyják el ajkát. Közben a farka is előbújik.

- Te is meg fogsz bűnhődni.

Flo nem válaszol. Feléjük indul, és lecsap. Az emberek fájdalmas hangokat hallatnak, és elejtik ideiglenes fegyvereiket. Flo szép sorjában csap le rájuk, de nem ejt halálos sebeket. Épp egy pisztolyos emberhez ér, aki nem hagyja magát könnyen megvágatni. 

- Te kis…

A lövése nem találja el Flo-t, de mivel én pont mögötte szenvedek, a golyó most pont felém tart.

- Anate! – ordítja, és a golyó elé ugrik. Az oldalát találja el. Rám esik. A fájdalom melett, amit az egész testemben érzek, ez már meg se kottyan.

- Nem hagyom… hogy elvegyenek még egy számomra fontos személyt. – mondja, és feláll. A sebéből folyik a vér, de nem nagy mértékben.

- Nem hagyom! – üvöltése hangosabb, mint egy normál emberé, és az okára azonnal rá is jövök. Egy hatalmas sárkánnyá változik át. Hatalmas farka van, és szép mintázatú szőre. Először csodálkozva nézek rá, majd megbabonázva.

Támad. Hatalmas farkával mindenkit elsöpör, majd azonnal vissza is változik. Már senki nem mozdul, de nem is haltak meg.

- Anate! – odarohan hozzám, Chionnal együtt.

- S-semmi gond… csak üss le. – mondom Chionnak. Aki először habozik, de amint rájön, hogy miért is kérem ezt tőle, meg is teszi.

-----------------------------------------------------

A hajón ébredek. Nyakig betakarózva, és körülöttem orvosi kellékek. Felülök, és már nyitják is az ajtót.

- Jó reggelt. – mosolyog rám Chion.

- Viszont. – Felkelek, és kimegyek. A szél belekap a hajamba, és a tenger illata megcsapja az orrom. Tengeren vagyunk, és sehol egy sziget.

- Chion?

- Igen?

- A térképet, és loge poset.

- Tessék. – kezembe nyomja őket. Észreveszem, hogy a megfelelő irányba tartunk.

- Nem azt mondtad, hogy nem tudsz navigálni?

- Én nem, de Flowery igen. – mutat a kormány fele. Flo ott ül, és nézi az eget. Odasétálok hozzá, és mellé ülök.

- Szép képességed van. – szólalok meg.

- Köszönöm.

- Gondolom Chion elmondott, amit tudott.

- Igen. Viszont mi volt az? Mi történt veled? Azt még ő sem tudja…

- Chion gyere ide! – ő engedelmesen meg is teszi amit kérek.

- Szóval, arról van szó, hogy két démongyümölcsöt ettem. És ez a második alkalom, hogy megmutatkozott a mellékhatása.

- Mikor mutatkozott meg először?

- Mikor még Luffy-ékkal utaztam.

- Luffy?... mármint Mugiwara no Luffy? Akinek akkora hatalmas vérdíj van a fején? – néz rám Chion kerek és csillogó szemekkel.

- Igen, miért?

- Semmi, csak nem gondoltam volna, hogy azzal a neves újonccal álltál össze eleinte. Azt hittem, hogy olyan gonosz emberkék a társai.

Kuncogok.

- Mi az?

- Semmi, semmi. 

32.fejezet - A rejtélyes sziget

A Malison szigetre való utazás, elég sok energiánkat veszi igénybe. A viharok, és a tengeri szörnyek, a sziget közeledtével egyre elszaporodnak. De ettől eltekintve, sikerrel zárul az utunk. Itt megpakoljuk a rakományt és megyünk is tovább.

Amint felpakoljuk a hajót, kedvem támad körülnézni a szigeten. Hiányzik a sűrű lombkoronák alatti sétálgatás. De amint elhagynám a falu területét, megállít egy jól öltözött férfi.

- Nem mehet tovább. – szól aggodalmasan.

- Miért is nem? – kérdezem, egy kis gúnnyal a hangomban.

- Arról nem kell tudnia.

Elég érdekesen nézhetek rá, hiszen egyből arcformát vált.

- Tudja, hogy miért Malison, vagyis „átok” a neve a szigetnek?

- Nem, de kíváncsi lennék rá.

- Mert évszázadok óta, valakit elátkoz a sziget, így véd meg minket.

- Más szóval, egy valaki szenved azért, hogy ti jól éljetek?

- Igen, de közben félünk is az elátkozottól. Ha bármelyünkkel kapcsolatba kerül, a mi családunkból kerülhet ki a következő átkozott.

- És ő hol van?

- Látod azt a nagy hegyet? Ott van egy barlang. Ott él. Vagyis talán. Nem rég beomlott a járat, de sajna mi sem tudjuk, hogy van e másik ki illetve be járat.

- Érdekes. – elgondolkodva indulok a hegy irányába.

- Várjon…

- Ne állítson meg! Kíváncsi vagyok. – és tovább indulok.

Nem kell sok, hogy elérjem a beomlott bejáratot. Hallgatózok, de csak bokrok zörrenését hallom. Valaki követett.

- A falusiak mondták, hogy a bajt keresed.

- Egy el átokozott emberről beszéltek. Lehet, hogy inkább démongyümölcs használó?

- Nem tudom. Eredetileg a démongyümölcsök létezése is cáfolva volt, szóval nem kizárt.

- Nézzünk be. – mondom, és egy hatalmas rúgással lyukat ütök a leomlott faltörmelékbe.

Eleinte csak a sötétség fogad. Semmi különösebbet nem látok. Falak, és egy követ velem szemben, ami megmozdult. Várj, mi? Figyelem a megmozduló követ. Kezdem kivenni az arcszerkezetét. Ez egyértelműen nem egy szikla.

- Kik vagytok?

- A nevem Anate, és az övé Chion.

- Menjetek el. Még a végén rátok kerül az átok.

- Ettől nem félek. – mormogom az orrom alá. – Viszont azt megtudhatom, hogy mi az átok velejárója?

Nem válaszol, csak fájdalmas arckifejezéssel lejjebb hajtja fejét.

- Itt egy gyertya, még jó hogy vettem… - mondja Chion, és meggyújtja. A falak tisztán kivehetővé váltak. A lány – hangjából ítélve – szeme elé emeli a kezét.

- Semmi gond ha nem válaszolsz. – mondom mosolyogva.

Ő csak rám néz. Most a gyertya erős fényénél látom rajta, hogy eléggé megviselt. Biztos több napja nem evett. Tele van sérülésekkel, amiket nem nagyon kezeltek. Eléggé furán álló haja van, de illik hozzá. Az egyik szemén meg egy furcsa jel van, amit nem igazán értek, igaz a másik nem is látszódik.

- Menjünk. – mondom, és hátat fordítok. Chion még figyeli, majd amint kiérünk a barlangból, mellém siet.

- Nagyon lehangolt.

- Hát mit gondolsz? Kiűzték a falujából ahol élt. Gondolom bántották, is, és most ez a betemetés. Szegény. Annyira sajnálom.

- Nézd. – állít meg társam, és egy kis kunyhóra mutat, amit igazán gondosan elrejt a benőtt növényzet.

- Ez az övé lehet.

Bemegyünk, és hatalmas rendetlenség tárul a szemünk elé. Eltört székek, ágyak széttépve, ablakok kitörve, és polcok feldöntve.

- Nem hiszem hogy igaz lenne az, amit mondott az a férfi.

- Egyetértek. – helyeslem Chion meglátását.

Körülnézünk. Néhol még megszáradt vércseppeket találunk, de csak a sötétebb helyeken.

Egy földön heverő képre vándorol a tekintetem. Kiszedem a törött keretből, és megvizsgálom.

- Azt hiszem, itt valami nagyon nincs rendben.

Megmutatom a képet Chionnak, aki elszörnyed a kép, és a mostani helyzet különbsége miatt.

- És most mit akarsz csinálni? – kérdezi Chion.

- Nem egyértelmű? Magunkkal visszük. Ha egy csapatot alapítottunk, akkor legyenek már tagok is. – mosolyogva közlöm vele a tényt, aki viszonozza is.

Visszamegyünk a barlanghoz. A lány összegömbölyödve ül a földön. Amint belépünk, meghallva lépteink zaját, felemeli a fejét. Szemeiből a szenvedés tükröződik. Meg akarna szólalni, de a szavába vágok.

- Tudom, hogy mit akarsz mondani, de nem. Nem megyünk el, és hagyunk itt. – megfogom a kezét, és állásba emelem. Hamar el is kapja a kezét, és elkezd távolodni.

- Nem.. én nem… én egy szörnyeteg vagyok! – mondja, és szemeibe elkezdenek a könnyek gyűlni.

- Anate… - Chion remegő hanggal mutat a lány lábához.

Amint rájövök hogy mire mutat, elkerekednek a szemeim. Furcsa farok nőtt ki a lányból. Igen, ez biztos démongyümölcs, de nem tudom milyen.

A lány már szipogni kezd.

Odamegyek hozzá, és szorosan magamhoz ölelem.

- Tudom, hogy miken mehettél keresztül, de ne aggódj. Mindig van valaki, aki eljön, hogy meg tudj bízni benne, és megfeledkezz a fájdalomról. Neked most jött el ez a pillanat. Megvédelek, megígérem.  – Olyan mondat hangzódik el a számból, amin még én is meglepődök, nem csak Chion.

De közben, kiderül, hogy hatásos. A lány visszaölel, és a könnyei patakzani kezdenek, és hangosan sírni kezd. A Farka visszahúzódik, majd eltűnik. Simogatom a fejét, míg minden bánatát kisírja.

- Flo…

- Tessék? – kérdezem.

- A Nevem Flowery Thomassen. De hívj csak Flo-nak. – mondja, és most először rám mosolyog, amit viszonzok.

- Akkor Flo… - kezd bele Chion, de Flo közbeszól.

- Neked csak Flowery. – mondja teljesen új hangnemben.

- R-rendben.

Kilépünk a barlangból, és a város felé indulunk, ahol lesz egy két „szó”, amit meg fogok osztani az ottaniakkal. 

31.fejezet - Egy új csapat létrejötte!

- Látom most már jobban vagy. – szól hozzám az egyik halász.

- Jó nagy lázad volt. – egy másik is csatlakozik az eddig egyoldalú beszélgetésbe. –  Chion egész idő alatt melletted volt. Senkit nem engedett be. Még a tengerészet is ráhagyta a dolgot. Hm, hát végül is, ő is kamaszkorban van…

- Állj. – elvörösödött arccal állítom meg. – Tudnak nekem hajót adni? – kérdezem gyors hangulatváltással.

- Persze. Csak előbb engedélyt kell kérnünk a hajó kiadásra. Hívunk egy tengerészt, aki engedélyezi.

- Találkoznom kell vele?

- Miért ne kéne? Azért ők is tudni akarják, hogy kinek adunk el hajót.

Kezd elmenni a kedvem az udvarias hajókéréstől. Mélyet sóhajtozva elindulok a halásztanya kijárata felé. Út közben Choinnal találkozok, aki egy táskát visz a kezében.

- Hova mész? – kérdezi.

- El innen. Nem maradhatok tovább.

- Beszélni akarok veled…

- Nem érek rá.

- Tudod, hogy nincs mivel elmenned? A kis csónakod elsüllyedt mire ideértünk.

- Akkor repülve indulok neki… nem lehet olyan nehéz… - persze tudom, hogy ez lehetetlen. Nem bírnám ki alvás és kaja nélkül. – Amúgy mi van a táskádban?

- Térképek, gyógyszerek, pár könyv, kaja, innivaló. Van neked is, csak kövess.

- Mit tervezel?

- Majd megtudod, csak gyere.

Követem szőke barátomat, aki teljesen más energiát sugároz. Nyomasztót, mintha úgy érezné, hogy bűnt követ el.

Egy rövidebb séta után, elérünk a sziget egyik partjához, ahol csak egy kis kunyhó áll, és egy nagyobb épület, amiben igaz elfér egy nagyobb hajó, de egy nagyobb tengerészeti hajó nem.

Bemegyünk a kisebb kunyhóba, amiben nincs semmi fölösleges, csak az alap dolgok. Az egész helység rendezett. Hirtelen benyit egy kövérkés, bajuszos férfi, aki a 60-as éveiben járhat.

- Chion, ő lenne a kis barátnőd?

- Igen Chon bácsi.

- Ő meg ki? – kérdezem Chiontól.

- A nagyapám. Ő csinálja nekünk a hajót.

- Mi? – teljes meglepődésem nem tudom leplezni, amitől az arcom furcsának tűnhet, hiszen még Chion is elenged egy kis kuncogást.

- Megmutatom, gyertek. – mondja a férfi, és a nagyobb épületbe vezet. A hajó, amit csinált, teljesen hasonlít a Going Merry-re, kivéve hogy erre még nincs zászló festve, és nem egy kos az orrdísze, hanem egy főnix.

- Miért pont egy főnix? – kérdezem.

- Mert az mondhatni az ég „királya”… lenne, már persze ha létezne. És a halál teljes elutasítója, hiszen mikor elég a vég órájában, nem tűnik el nyomtalanul. A saját poraiból éled újjá. – mondja Chon bácsi, akiről lerí, hogy jól ért a természetfeletti teremtményekhez.

- Igazán, érdekes… de egyedül nem tudok kezelni egy ekkora hajót. – mondom, és a szép orrdíszt nézem. Nagyon tetszik, bár nem illik nagyon ide, főleg hogy mi nem égiek vagyunk, hanem a vizet szeljük.

- Mi az hogy egyedül? Én is megyek. – mondja Chion.

- Na azt már nem. – mondom minden gondolkodás nélkül.

- Miért nem?

- Mert nem vagy kalóz!

- De én a tengerre akarok szállni. Nagyapa eredetileg nekem csinálta a hajót, csak én sem tudnám egyedül kezelni, ezért kellett várnom valaki, aki egyedül van, és kalóz, és elmehetek vele a tengerre. – egy lélegzetvétellel gyorsan ledarálja a mondatot. Látszódik, hogy sokszor átgondolta, hogy mit mondjon.

- Nem tudnál elviselni.

- De megpróbálhatom.

- Nem fogod bírni.

- Van elég kitartásom.

- És nem félsz attól, hogy álmodban megöllek?

- Dehogy.

- Csak meg ne bánd.

- Akkor mehetek?

- Nem!

- De biztos hogy nagy segítségedre lehetek. Orvosra minden embernek szüksége van… - lassan könnyek kezdenek gyűlni a szemében.

- Igazad lehet… - elnézve, hogy néha milyen szánalmasan tudok festeni, lehet hogy szükségem van egy orvosra. Mélyet sóhajtok, és beletörődve veszem ki nagyapja kezéből a zsákot, amit már a veszekedés eleje óta felém tart. – rendben. De ha akadályozni próbálsz, megöllek.

- Oké. – arcán hatalmas vigyor jelenik meg. – Nézzük meg a hajót.

Felmegyünk a szép munkájú hajóra, aminek nevet is kell majd adnunk. Kiválasztom a legnormálisabb szobát, ami az enyém lesz, míg Chion kapja a függőágyat. A fedélzetre kimegyünk, és megvizsgálom a kormányt.

Nem értek a kormányzáshoz. Na és te Chion?

-Hahó, halász vagyok, persze hogy tudok bánni vele. Viszont, most vitassuk meg, hogy mi lesz a hajó neve.

- Ne használd a vitatkozni szót, még a végén tényleg elkezdünk a neven is vitázni.

Elkezdünk találgatni, de csak sok marhaság az ami eddig elhagyta a szánkat.

- King of sky? – mondom elkeseredve.

Chion felnéz, és nagyot mosolyog.

- Ez jó lesz. Mit is a jelentése?

- Az ég királya. Becézhetnénk King-nek.

- Rendben a hajó név megvan, már csak a csapat neve kell.

- Ne már… - kezdek nyávogni. – Kaze csapat lesz és kész.

- Nem valami sokjelentésű.

- Mi bajod van a széllel?

- Semmi csak, minden más kalóz csapatnak menőbb neve van…

Hát akkor még nem halotta Luffy csapatának a nevét. A Mugiwara, mint szalmakalap, az sem valami menő… az enyém legalább tud pusztítani.

- Oké, legyen…

- Rendben, most hogy már ezt is megbeszéltük, holnap hajnalban indulunk. Chon bá ~ - szólok az öregnek, aki a hajó tökéletesítésén dolgozik. – Vizre tudja rakni még ma este?

- Igen. De miért olyan sürgős?

- Körözött személy vagyok, és nem akarok bajt hozni a fejére. Biztos hogy a tengerészet is rájött már hogy itt vagyok.

A férfi bólint. Leszállunk a hajóról, és bemegyünk a kis kunyhóba. Felajánlják nekem za ágyat, amit el is fogadok.

------------------------------------------------------------------

Hajnali 3 óra tájt felkelek. Felébresztem Chiont, aki nagy nehezen kinyitja a szemét.

- Keljél, indulunk.

- Még 5 perc. – mondja, de hírtelen kipattan a szeme, és csöndben, de gyorsan felveszi a hátára a táskát. Én is ugyanígy teszek.

Kimegyünk a partra, ahol a kis hajó már ringatózik a vízen. Én szállok fel legutoljára. Elengedem a hajót tartó kötelet, és egy nagy ugrással én is a hajón termek.

- Szép kis távozás. Ettem volna még egy reggelit, mielőtt eljövünk.

Nem válaszolok. Szintúgy fáradt vagyok mint ő, de ezt meg kellett tenni. Ismerem a pletykálós embereket. Biztos pontos információt adtak rólam, amiről már rájöhettek, hogy itt vagyok. Vagyis csak voltam.

------------------------------------------------------------------

Akkor kelek, mikor a nap már magasan az égen van.

Kimegyek a kis alap felszerelésű szobából, és a szemembe süt a meleg fényű nap.

- Jó reggelt. Kérsz reggelit?

- Igazán sokfunkciós vagy. Halat fogsz, kormányozol, főzöl, orvosi képességekkel rendelkezel.

Ő csak nevet egy kicsit. A kezembe nyomja a grillezett halat. Jó étvággyal megeszem, majd a kezembe

veszem az egyik térképet, amit Choin hozott.

- Akkor a következő sziget… ez lesz. – mutatok egy kis szigetet, amin látszólag egy hegy is van.

- Malison a neve.

- Mint az átok? Miért?

- Nem tudom… talán a múltjával kapcsolatos…

Elteszem a térképem. Rossz előérzetem támad. Mintha elrontottam volna valamit. 

30.fejezet - Útjaink külön válnak

Ez a nap békésen telik. Egyre közeledünk a Grand Line felé, és mindenkin látszódik, hogy izgatott. Rajtam, Zoron, és Luffy-n kívül, mindenki bent ül, és megbeszélést tart.

Viszont ez a szép pillanat sem tart örökké. A hajó megrázkódik, és a tenger erős hullámzásba kezd.

- Most meg mi történik? – hallom meg Usopp hangját.

- Ne aggódjatok. Most értünk be az áramlatba, ami a hegyhez visz minket. – mondja Nami teljesen nyugodtan.

Igaza volt… csak majdnem hajót törve, de áttérünk a hegyen.

El sem hiszem, hogy a Grand Line-ra kerültem. Olyan izgalmas lehet… de… nem tudom.

Arcomon most biztos a teljes elégedetlenség látszódik. Luffy ezt észre is veszi, és mellém térdel.

- Valami gond van?

- Nem semmi… - nem tűnök túl meggyőzőnek. Bár ő egy mosollyal lerendezi, és visszaül a helyére.

A hegy szélén, van egy kicsi füves terület, ahol kikötünk. Egy öreg férfi fogad minket, aki az ott lévő világítótornyot őrzi.

Egy Loge Pose-t ad Naminak. Eleinte egyikünk se tudja mi az, de részletesen elmagyarázza.

Én leülök a part szélére, és lábamat fölhúzva nézek a távolba. Amint meghallom Luffy-t hogy indulásra hív minket, minden elkezd a fejemben kavarogni. Semmit nem értek, és azt sem tudom, hogy én mit akarok.

- Anate gyere, megyünk. – mondja Luffy.

Fölállok, és fejemet lehajtva próbálok valami értelmeset kinyögni.

- Luffy… srácok… izé… én…

A többiek értetlenül néznek.

- Azt hiszem tudom, hogy miről van szó. – mondja Luffy.

- Tényleg? – kérdezik a többiek.

- Rendben Ana. Van pár kikötésem!

- Ana? – nézek értelmetlenül. Még Joneth sem becézett engem.

- Egy. Lehet hogy külön mész tőlünk, de attól még a csapat tagja maradsz, akár akarod, akár nem. És kettő. Amint újra találkozunk egymással, semmi kifogást nem fogok elfogadni… velünk kell jönnöd!

- Igenis!- mondom mosolyogva.

- Várj, várj, várj… - szól közbe Nami. – Anate-nak nincs Loge Posa, és plusz csónakunk sincs.

- Ebben viszont én tudok segíteni. – mondja az öreg, és a kezembe nyom egy Log-ot, majd megmutat egy kisebb csónakot.

- Biztos hogy külön akarsz menni? – kérdezik.

- Persze. Ezt már rég eldöntöttem.

- Akkor vigyázz magadra.

- És meg ne halj. – teszi hozzá Luffy.

- Mintha az könnyen megtörténhetne.

Amint elindulok, a többiek is hajóra szálnak. Integetünk egymásnak, míg csak látjuk egymást.

Amint a látóhatáron kívülre kerülnek, leülök a kicsi csónakomba, és a log-ot nézem. Mivel teljesen más irányba mutat mint amit Luffyék kaptak, ezért egy jó ideig ne fogunk egymással találkozni.

Annyit mocorgok, hogy baklövésemre belelököm egyetlen evezőmet a vízbe, de mire utánanyúlok, elmerül a vízben. Remélem ennél nem lesz rosszabb. ÉS megint elszólom magam. Egy vihar támad a semmiből. Hideg esőcseppek zuhannak az égből, és a tenger is hánykolódik. Ez lehet a Grand Line szeszélyes időjárása, amitől rettegnek a navigátorok.

Nem tudok másra gondolni, csak arra, hogy a kicsiny csónak fel ne boruljon.

Amint a vihar eláll, és a tenger is lecsendesül, fáradtan esek össze. Ilyenkor olyan jól esne Sanji levese.

Viszont gyorsabban elnyom az álom, minthogy Sanji kajáit felsorolnám.

--------------------------------------------------------------------------------------------

Enyhe fejfájással ébredek, egy teljesen ismeretlen szobában. Betegszobának tűnik… de most nagyobb gondom van ezen gondolkodni, hogy mi ez a szoba. Meg kell tudnom, hogy kerültem ide. Mielőtt felülnék, egy halvány szőke hajú srác ront be a szobába, kezében egy tálca kajával.

- Látom, jókor hozom a kaját. Fuuu, hallod azt hittük, hogy meghaltál. Ott feküdtél abban a csónakban,

csurom vizesen. Viszont amint kiszedtünk kiderült, hogy nem vagy hulla. Nagy lázad volt, ezért elhoztunk ide, szurit kaptál, és én vigyáztam rád…

- Oké, oké. Engem ez nem érdekel. Hol vagyok. És ki vagy te?

- A nevem Chion. És a halásztanyán vagy.

- Halásztanya? Az egész sziget halászattal foglalkozik?

- Nem pontosan. A mi munkánk hozza a fő bevételt, de ezen a szigeten, mindenki másra specializálódik. Mondjuk ruhás dolgok, a könyves dolgok, a kovácsolás és még sok minden.

- Akkor ez csak egy normális falu.

- Nem, nem normális.

- Miért nem?

- Mert a Grand Line-n van. És itt semmi nem nevezhető normálisnak.

- Idegesítő vagy.

- Te meg kalóz.

- Mi várj? Honnan tudod?

- Há! Igazam van.

Fölülök és kezemet tördelem. Dühös arccal nézek rá.

- Nem mintha rossz lenne. Tudod, én is ki szeretnék menni a tengerre. De mindig mondják, hogy veszélyes. Tudom Grand Line, meg minden, de én szeretem a veszélyt. Kit érdekelnek a tengercsászárok, simán elbánok velük.

- Van valami különleges képességed?

- Nincs…

- Akkor a testi erőd az, amit be tudsz vetni ellenük?

- Nem de…

- Túl sokat beszélsz, méghozzá sok sületlenséget. Tartsd meg magadnak a képzelődéseket, és próbálj a valóságban élni. Te, egy egyszerű horgász…

- Halász.

- Ez most lényegtelen. Na szóval, te aki csak a kishalakhoz értesz, képtelen vagy a kihajózni a Grand Line-ra anélkül, hogy pár perc múlva fel ne faljanak a vízi szörnyek, vagy vérszomjas kalózok karmába ne kerülnél.

- Veled is pont ugyanez történt. Itt van a bejárat nem messze, és te már ilyen állapotban voltál.

- Lehet, de nekem megvan az erőm, hogy megöljek egy egész kalóz csapatot, vagy egy tengercsászárt.

- Honnan tudod?

- Démongyümölcs használó vagyok, innen! – a srác teljesen felhúz. Ránézek, és teljesen meg van lepődve.

- Démongyümölcs? Az nem csak legenda?

- Ha csak az lenne, nem mondtam volna.

- És milyen gyümölcsöd van?

- Levegő.

- Én nem akarok gyümölcsöt enni. Nem tudnék segíteni az embereknek, akik épp a vízbefulladás szélén vannak.

- Szóval jótét lélek vagy.

- Persze. Mint ahogy látod, rajtad is segítettem.

- Igen látom. És köszönöm. Amúgy neked sikerült levinned a lázam?

- Igen. A halászat mellé orvoslást tanulok önerőből. Így ha valakinek leharapja az ujját egy nagyobb hal…

- Jó, elég lesz nem akarok részleteket.

- Most hogy a veszekedésnek vége, megkérdezhetem a neved?

- Anate.

- Tudtam.

- Mi?

Felém mutatja a plakátomat.

- Akkor mégsem csak tippeltél, mikor kérdezted, hogy kalóz vagyok e.

A kedélyek lecsillapodása után, megeszem azt, amit hozott nekem.

Kimegyek a kis kuckóból, és sürgő-forgó embereket látok, akik halakat pakolnak. Viszont egy olyan építményen is megakad a szemem, amit nem szívesen látok. Egy tengerészeti épület. Minél hamarabb le kell innen lépnem. De nem tudom, hogy hol a csónakom.