33.fejezet - Újabb szenvedés? avagy a hazug isten hívői!

Míg lassan a város felé gyalogolunk, beszédbe elegyedek Flo-val.

- Mi ez a sziget? Miért száműznek egy barlangba, csak azért mert démongyümölcsöt ettél?

- Mert ezen a szigeten hívők élnek. A falu vezetője, mármint a pap, elkönyvelt engem, egy démon által küldött szörnyetegnek, aki romlást hoz a városra, azután oda zárt.

- És jó párszor megdobáltak kővel, és ételt is keveset attak, hogy szenvedj satöbbi, satöbbi. – Folytatom helyette.

- Honnan tudod? – néz rám kérdő szemeivel.

- Ráhibáztam.

Hirtelen megáll.

- Az anyukám és az öcsém. Mi van velük? – kérdezi, de nem néz fel.

- Úgy hiszem, megölték őket. – válaszolom, minden habozás nélkül.

- Anate, ilyen hirtelen megmondani…

- Semmi gond. Gondoltam, hogy megtették. Hiszen mindig is ilyenek voltak. Öltek a nem létező Istenük nevében.

- Hogy érted, hogy istenük? Nem ugyan abban hisznek, mint a többi hívő? – kérdezem.

- Pontosan. Az ő istenük a hazugságok és paráznaságok istene.

- Akkor már értem. Amúgy ez a tied. A házatokból hoztuk, és gondoltam, hogy megtartanád,igaz kicsit poros…

Lassan kiveszi a kezemből, és elteszi.

- Köszönöm. – rám mosolyog.

A falu széléhez érünk, és várjuk a hazug embereknek a szemében a felismerést, hogy kit is hoztunk magunkkal. Nem kel sokáig várnunk, hogy erre sor kerüljön. Az emberek vasvillákkal a kezükben körül álnak.

- Én megmondta, hogy nem szabad tovább mennie. Most az istenünk meg fog téged büntetni.

- Persze. Tudja, én semmilyen istenben nem hiszek. – mondom, erre mind félve néz rám.

- Hitetlenségedért bűnhődnöd kell. Meg a szőke srácnak. Főleg neked Flowery. Mindenkit belekeversz. Az anyukád, és az öcséd is emiatt haltak meg.

Flo lefagyva áll, és nézi a tömeget. Fél, és nem is rejtegeti. Csak úgy mint azt sem, hogy elhiszi, amit mond neki az ürge.

- Ne hallgass rá Flo. Próbál összezavarni, hogy… - a szavaim elakadnak. – Ne most…

Mondom, ás fájdalmas nyögéssel a földre esek. A számból vér kezd folyni, csak úgy mint mikor a Kuroneko csapat kapitányával küzdöttem. Nem hittem volna, hogy ez megint meg fog történni.

- Látjátok. Az Úr megbünteti ezt a hitetlent, és ti is pont ugyanígy fogtok járni.

- Anate. – leguggol hozzám Chion, és vizsgálódni kezd. – Ez meg… mi ez? Ilyenről még sose olvastam…

- Majd… mindent e-el magyarázok. – mondom, bár alig bírok beszélni.

- Öljétek meg őket. – mondja a főnök a hívők csődületének, akik engedelmesen kezdenek közelíteni felénk a vasvillákkal. Bár van aki pisztolyt szorongat a kezében.

Flo megmozdul, és egy tőrt előhúzva elénk áll.

- Nem hagyom, hogy mindenkit elvegyetek tőlem. – dühös szavak hagyják el ajkát. Közben a farka is előbújik.

- Te is meg fogsz bűnhődni.

Flo nem válaszol. Feléjük indul, és lecsap. Az emberek fájdalmas hangokat hallatnak, és elejtik ideiglenes fegyvereiket. Flo szép sorjában csap le rájuk, de nem ejt halálos sebeket. Épp egy pisztolyos emberhez ér, aki nem hagyja magát könnyen megvágatni. 

- Te kis…

A lövése nem találja el Flo-t, de mivel én pont mögötte szenvedek, a golyó most pont felém tart.

- Anate! – ordítja, és a golyó elé ugrik. Az oldalát találja el. Rám esik. A fájdalom melett, amit az egész testemben érzek, ez már meg se kottyan.

- Nem hagyom… hogy elvegyenek még egy számomra fontos személyt. – mondja, és feláll. A sebéből folyik a vér, de nem nagy mértékben.

- Nem hagyom! – üvöltése hangosabb, mint egy normál emberé, és az okára azonnal rá is jövök. Egy hatalmas sárkánnyá változik át. Hatalmas farka van, és szép mintázatú szőre. Először csodálkozva nézek rá, majd megbabonázva.

Támad. Hatalmas farkával mindenkit elsöpör, majd azonnal vissza is változik. Már senki nem mozdul, de nem is haltak meg.

- Anate! – odarohan hozzám, Chionnal együtt.

- S-semmi gond… csak üss le. – mondom Chionnak. Aki először habozik, de amint rájön, hogy miért is kérem ezt tőle, meg is teszi.

-----------------------------------------------------

A hajón ébredek. Nyakig betakarózva, és körülöttem orvosi kellékek. Felülök, és már nyitják is az ajtót.

- Jó reggelt. – mosolyog rám Chion.

- Viszont. – Felkelek, és kimegyek. A szél belekap a hajamba, és a tenger illata megcsapja az orrom. Tengeren vagyunk, és sehol egy sziget.

- Chion?

- Igen?

- A térképet, és loge poset.

- Tessék. – kezembe nyomja őket. Észreveszem, hogy a megfelelő irányba tartunk.

- Nem azt mondtad, hogy nem tudsz navigálni?

- Én nem, de Flowery igen. – mutat a kormány fele. Flo ott ül, és nézi az eget. Odasétálok hozzá, és mellé ülök.

- Szép képességed van. – szólalok meg.

- Köszönöm.

- Gondolom Chion elmondott, amit tudott.

- Igen. Viszont mi volt az? Mi történt veled? Azt még ő sem tudja…

- Chion gyere ide! – ő engedelmesen meg is teszi amit kérek.

- Szóval, arról van szó, hogy két démongyümölcsöt ettem. És ez a második alkalom, hogy megmutatkozott a mellékhatása.

- Mikor mutatkozott meg először?

- Mikor még Luffy-ékkal utaztam.

- Luffy?... mármint Mugiwara no Luffy? Akinek akkora hatalmas vérdíj van a fején? – néz rám Chion kerek és csillogó szemekkel.

- Igen, miért?

- Semmi, csak nem gondoltam volna, hogy azzal a neves újonccal álltál össze eleinte. Azt hittem, hogy olyan gonosz emberkék a társai.

Kuncogok.

- Mi az?

- Semmi, semmi. 

32.fejezet - A rejtélyes sziget

A Malison szigetre való utazás, elég sok energiánkat veszi igénybe. A viharok, és a tengeri szörnyek, a sziget közeledtével egyre elszaporodnak. De ettől eltekintve, sikerrel zárul az utunk. Itt megpakoljuk a rakományt és megyünk is tovább.

Amint felpakoljuk a hajót, kedvem támad körülnézni a szigeten. Hiányzik a sűrű lombkoronák alatti sétálgatás. De amint elhagynám a falu területét, megállít egy jól öltözött férfi.

- Nem mehet tovább. – szól aggodalmasan.

- Miért is nem? – kérdezem, egy kis gúnnyal a hangomban.

- Arról nem kell tudnia.

Elég érdekesen nézhetek rá, hiszen egyből arcformát vált.

- Tudja, hogy miért Malison, vagyis „átok” a neve a szigetnek?

- Nem, de kíváncsi lennék rá.

- Mert évszázadok óta, valakit elátkoz a sziget, így véd meg minket.

- Más szóval, egy valaki szenved azért, hogy ti jól éljetek?

- Igen, de közben félünk is az elátkozottól. Ha bármelyünkkel kapcsolatba kerül, a mi családunkból kerülhet ki a következő átkozott.

- És ő hol van?

- Látod azt a nagy hegyet? Ott van egy barlang. Ott él. Vagyis talán. Nem rég beomlott a járat, de sajna mi sem tudjuk, hogy van e másik ki illetve be járat.

- Érdekes. – elgondolkodva indulok a hegy irányába.

- Várjon…

- Ne állítson meg! Kíváncsi vagyok. – és tovább indulok.

Nem kell sok, hogy elérjem a beomlott bejáratot. Hallgatózok, de csak bokrok zörrenését hallom. Valaki követett.

- A falusiak mondták, hogy a bajt keresed.

- Egy el átokozott emberről beszéltek. Lehet, hogy inkább démongyümölcs használó?

- Nem tudom. Eredetileg a démongyümölcsök létezése is cáfolva volt, szóval nem kizárt.

- Nézzünk be. – mondom, és egy hatalmas rúgással lyukat ütök a leomlott faltörmelékbe.

Eleinte csak a sötétség fogad. Semmi különösebbet nem látok. Falak, és egy követ velem szemben, ami megmozdult. Várj, mi? Figyelem a megmozduló követ. Kezdem kivenni az arcszerkezetét. Ez egyértelműen nem egy szikla.

- Kik vagytok?

- A nevem Anate, és az övé Chion.

- Menjetek el. Még a végén rátok kerül az átok.

- Ettől nem félek. – mormogom az orrom alá. – Viszont azt megtudhatom, hogy mi az átok velejárója?

Nem válaszol, csak fájdalmas arckifejezéssel lejjebb hajtja fejét.

- Itt egy gyertya, még jó hogy vettem… - mondja Chion, és meggyújtja. A falak tisztán kivehetővé váltak. A lány – hangjából ítélve – szeme elé emeli a kezét.

- Semmi gond ha nem válaszolsz. – mondom mosolyogva.

Ő csak rám néz. Most a gyertya erős fényénél látom rajta, hogy eléggé megviselt. Biztos több napja nem evett. Tele van sérülésekkel, amiket nem nagyon kezeltek. Eléggé furán álló haja van, de illik hozzá. Az egyik szemén meg egy furcsa jel van, amit nem igazán értek, igaz a másik nem is látszódik.

- Menjünk. – mondom, és hátat fordítok. Chion még figyeli, majd amint kiérünk a barlangból, mellém siet.

- Nagyon lehangolt.

- Hát mit gondolsz? Kiűzték a falujából ahol élt. Gondolom bántották, is, és most ez a betemetés. Szegény. Annyira sajnálom.

- Nézd. – állít meg társam, és egy kis kunyhóra mutat, amit igazán gondosan elrejt a benőtt növényzet.

- Ez az övé lehet.

Bemegyünk, és hatalmas rendetlenség tárul a szemünk elé. Eltört székek, ágyak széttépve, ablakok kitörve, és polcok feldöntve.

- Nem hiszem hogy igaz lenne az, amit mondott az a férfi.

- Egyetértek. – helyeslem Chion meglátását.

Körülnézünk. Néhol még megszáradt vércseppeket találunk, de csak a sötétebb helyeken.

Egy földön heverő képre vándorol a tekintetem. Kiszedem a törött keretből, és megvizsgálom.

- Azt hiszem, itt valami nagyon nincs rendben.

Megmutatom a képet Chionnak, aki elszörnyed a kép, és a mostani helyzet különbsége miatt.

- És most mit akarsz csinálni? – kérdezi Chion.

- Nem egyértelmű? Magunkkal visszük. Ha egy csapatot alapítottunk, akkor legyenek már tagok is. – mosolyogva közlöm vele a tényt, aki viszonozza is.

Visszamegyünk a barlanghoz. A lány összegömbölyödve ül a földön. Amint belépünk, meghallva lépteink zaját, felemeli a fejét. Szemeiből a szenvedés tükröződik. Meg akarna szólalni, de a szavába vágok.

- Tudom, hogy mit akarsz mondani, de nem. Nem megyünk el, és hagyunk itt. – megfogom a kezét, és állásba emelem. Hamar el is kapja a kezét, és elkezd távolodni.

- Nem.. én nem… én egy szörnyeteg vagyok! – mondja, és szemeibe elkezdenek a könnyek gyűlni.

- Anate… - Chion remegő hanggal mutat a lány lábához.

Amint rájövök hogy mire mutat, elkerekednek a szemeim. Furcsa farok nőtt ki a lányból. Igen, ez biztos démongyümölcs, de nem tudom milyen.

A lány már szipogni kezd.

Odamegyek hozzá, és szorosan magamhoz ölelem.

- Tudom, hogy miken mehettél keresztül, de ne aggódj. Mindig van valaki, aki eljön, hogy meg tudj bízni benne, és megfeledkezz a fájdalomról. Neked most jött el ez a pillanat. Megvédelek, megígérem.  – Olyan mondat hangzódik el a számból, amin még én is meglepődök, nem csak Chion.

De közben, kiderül, hogy hatásos. A lány visszaölel, és a könnyei patakzani kezdenek, és hangosan sírni kezd. A Farka visszahúzódik, majd eltűnik. Simogatom a fejét, míg minden bánatát kisírja.

- Flo…

- Tessék? – kérdezem.

- A Nevem Flowery Thomassen. De hívj csak Flo-nak. – mondja, és most először rám mosolyog, amit viszonzok.

- Akkor Flo… - kezd bele Chion, de Flo közbeszól.

- Neked csak Flowery. – mondja teljesen új hangnemben.

- R-rendben.

Kilépünk a barlangból, és a város felé indulunk, ahol lesz egy két „szó”, amit meg fogok osztani az ottaniakkal. 

31.fejezet - Egy új csapat létrejötte!

- Látom most már jobban vagy. – szól hozzám az egyik halász.

- Jó nagy lázad volt. – egy másik is csatlakozik az eddig egyoldalú beszélgetésbe. –  Chion egész idő alatt melletted volt. Senkit nem engedett be. Még a tengerészet is ráhagyta a dolgot. Hm, hát végül is, ő is kamaszkorban van…

- Állj. – elvörösödött arccal állítom meg. – Tudnak nekem hajót adni? – kérdezem gyors hangulatváltással.

- Persze. Csak előbb engedélyt kell kérnünk a hajó kiadásra. Hívunk egy tengerészt, aki engedélyezi.

- Találkoznom kell vele?

- Miért ne kéne? Azért ők is tudni akarják, hogy kinek adunk el hajót.

Kezd elmenni a kedvem az udvarias hajókéréstől. Mélyet sóhajtozva elindulok a halásztanya kijárata felé. Út közben Choinnal találkozok, aki egy táskát visz a kezében.

- Hova mész? – kérdezi.

- El innen. Nem maradhatok tovább.

- Beszélni akarok veled…

- Nem érek rá.

- Tudod, hogy nincs mivel elmenned? A kis csónakod elsüllyedt mire ideértünk.

- Akkor repülve indulok neki… nem lehet olyan nehéz… - persze tudom, hogy ez lehetetlen. Nem bírnám ki alvás és kaja nélkül. – Amúgy mi van a táskádban?

- Térképek, gyógyszerek, pár könyv, kaja, innivaló. Van neked is, csak kövess.

- Mit tervezel?

- Majd megtudod, csak gyere.

Követem szőke barátomat, aki teljesen más energiát sugároz. Nyomasztót, mintha úgy érezné, hogy bűnt követ el.

Egy rövidebb séta után, elérünk a sziget egyik partjához, ahol csak egy kis kunyhó áll, és egy nagyobb épület, amiben igaz elfér egy nagyobb hajó, de egy nagyobb tengerészeti hajó nem.

Bemegyünk a kisebb kunyhóba, amiben nincs semmi fölösleges, csak az alap dolgok. Az egész helység rendezett. Hirtelen benyit egy kövérkés, bajuszos férfi, aki a 60-as éveiben járhat.

- Chion, ő lenne a kis barátnőd?

- Igen Chon bácsi.

- Ő meg ki? – kérdezem Chiontól.

- A nagyapám. Ő csinálja nekünk a hajót.

- Mi? – teljes meglepődésem nem tudom leplezni, amitől az arcom furcsának tűnhet, hiszen még Chion is elenged egy kis kuncogást.

- Megmutatom, gyertek. – mondja a férfi, és a nagyobb épületbe vezet. A hajó, amit csinált, teljesen hasonlít a Going Merry-re, kivéve hogy erre még nincs zászló festve, és nem egy kos az orrdísze, hanem egy főnix.

- Miért pont egy főnix? – kérdezem.

- Mert az mondhatni az ég „királya”… lenne, már persze ha létezne. És a halál teljes elutasítója, hiszen mikor elég a vég órájában, nem tűnik el nyomtalanul. A saját poraiból éled újjá. – mondja Chon bácsi, akiről lerí, hogy jól ért a természetfeletti teremtményekhez.

- Igazán, érdekes… de egyedül nem tudok kezelni egy ekkora hajót. – mondom, és a szép orrdíszt nézem. Nagyon tetszik, bár nem illik nagyon ide, főleg hogy mi nem égiek vagyunk, hanem a vizet szeljük.

- Mi az hogy egyedül? Én is megyek. – mondja Chion.

- Na azt már nem. – mondom minden gondolkodás nélkül.

- Miért nem?

- Mert nem vagy kalóz!

- De én a tengerre akarok szállni. Nagyapa eredetileg nekem csinálta a hajót, csak én sem tudnám egyedül kezelni, ezért kellett várnom valaki, aki egyedül van, és kalóz, és elmehetek vele a tengerre. – egy lélegzetvétellel gyorsan ledarálja a mondatot. Látszódik, hogy sokszor átgondolta, hogy mit mondjon.

- Nem tudnál elviselni.

- De megpróbálhatom.

- Nem fogod bírni.

- Van elég kitartásom.

- És nem félsz attól, hogy álmodban megöllek?

- Dehogy.

- Csak meg ne bánd.

- Akkor mehetek?

- Nem!

- De biztos hogy nagy segítségedre lehetek. Orvosra minden embernek szüksége van… - lassan könnyek kezdenek gyűlni a szemében.

- Igazad lehet… - elnézve, hogy néha milyen szánalmasan tudok festeni, lehet hogy szükségem van egy orvosra. Mélyet sóhajtok, és beletörődve veszem ki nagyapja kezéből a zsákot, amit már a veszekedés eleje óta felém tart. – rendben. De ha akadályozni próbálsz, megöllek.

- Oké. – arcán hatalmas vigyor jelenik meg. – Nézzük meg a hajót.

Felmegyünk a szép munkájú hajóra, aminek nevet is kell majd adnunk. Kiválasztom a legnormálisabb szobát, ami az enyém lesz, míg Chion kapja a függőágyat. A fedélzetre kimegyünk, és megvizsgálom a kormányt.

Nem értek a kormányzáshoz. Na és te Chion?

-Hahó, halász vagyok, persze hogy tudok bánni vele. Viszont, most vitassuk meg, hogy mi lesz a hajó neve.

- Ne használd a vitatkozni szót, még a végén tényleg elkezdünk a neven is vitázni.

Elkezdünk találgatni, de csak sok marhaság az ami eddig elhagyta a szánkat.

- King of sky? – mondom elkeseredve.

Chion felnéz, és nagyot mosolyog.

- Ez jó lesz. Mit is a jelentése?

- Az ég királya. Becézhetnénk King-nek.

- Rendben a hajó név megvan, már csak a csapat neve kell.

- Ne már… - kezdek nyávogni. – Kaze csapat lesz és kész.

- Nem valami sokjelentésű.

- Mi bajod van a széllel?

- Semmi csak, minden más kalóz csapatnak menőbb neve van…

Hát akkor még nem halotta Luffy csapatának a nevét. A Mugiwara, mint szalmakalap, az sem valami menő… az enyém legalább tud pusztítani.

- Oké, legyen…

- Rendben, most hogy már ezt is megbeszéltük, holnap hajnalban indulunk. Chon bá ~ - szólok az öregnek, aki a hajó tökéletesítésén dolgozik. – Vizre tudja rakni még ma este?

- Igen. De miért olyan sürgős?

- Körözött személy vagyok, és nem akarok bajt hozni a fejére. Biztos hogy a tengerészet is rájött már hogy itt vagyok.

A férfi bólint. Leszállunk a hajóról, és bemegyünk a kis kunyhóba. Felajánlják nekem za ágyat, amit el is fogadok.

------------------------------------------------------------------

Hajnali 3 óra tájt felkelek. Felébresztem Chiont, aki nagy nehezen kinyitja a szemét.

- Keljél, indulunk.

- Még 5 perc. – mondja, de hírtelen kipattan a szeme, és csöndben, de gyorsan felveszi a hátára a táskát. Én is ugyanígy teszek.

Kimegyünk a partra, ahol a kis hajó már ringatózik a vízen. Én szállok fel legutoljára. Elengedem a hajót tartó kötelet, és egy nagy ugrással én is a hajón termek.

- Szép kis távozás. Ettem volna még egy reggelit, mielőtt eljövünk.

Nem válaszolok. Szintúgy fáradt vagyok mint ő, de ezt meg kellett tenni. Ismerem a pletykálós embereket. Biztos pontos információt adtak rólam, amiről már rájöhettek, hogy itt vagyok. Vagyis csak voltam.

------------------------------------------------------------------

Akkor kelek, mikor a nap már magasan az égen van.

Kimegyek a kis alap felszerelésű szobából, és a szemembe süt a meleg fényű nap.

- Jó reggelt. Kérsz reggelit?

- Igazán sokfunkciós vagy. Halat fogsz, kormányozol, főzöl, orvosi képességekkel rendelkezel.

Ő csak nevet egy kicsit. A kezembe nyomja a grillezett halat. Jó étvággyal megeszem, majd a kezembe

veszem az egyik térképet, amit Choin hozott.

- Akkor a következő sziget… ez lesz. – mutatok egy kis szigetet, amin látszólag egy hegy is van.

- Malison a neve.

- Mint az átok? Miért?

- Nem tudom… talán a múltjával kapcsolatos…

Elteszem a térképem. Rossz előérzetem támad. Mintha elrontottam volna valamit. 

30.fejezet - Útjaink külön válnak

Ez a nap békésen telik. Egyre közeledünk a Grand Line felé, és mindenkin látszódik, hogy izgatott. Rajtam, Zoron, és Luffy-n kívül, mindenki bent ül, és megbeszélést tart.

Viszont ez a szép pillanat sem tart örökké. A hajó megrázkódik, és a tenger erős hullámzásba kezd.

- Most meg mi történik? – hallom meg Usopp hangját.

- Ne aggódjatok. Most értünk be az áramlatba, ami a hegyhez visz minket. – mondja Nami teljesen nyugodtan.

Igaza volt… csak majdnem hajót törve, de áttérünk a hegyen.

El sem hiszem, hogy a Grand Line-ra kerültem. Olyan izgalmas lehet… de… nem tudom.

Arcomon most biztos a teljes elégedetlenség látszódik. Luffy ezt észre is veszi, és mellém térdel.

- Valami gond van?

- Nem semmi… - nem tűnök túl meggyőzőnek. Bár ő egy mosollyal lerendezi, és visszaül a helyére.

A hegy szélén, van egy kicsi füves terület, ahol kikötünk. Egy öreg férfi fogad minket, aki az ott lévő világítótornyot őrzi.

Egy Loge Pose-t ad Naminak. Eleinte egyikünk se tudja mi az, de részletesen elmagyarázza.

Én leülök a part szélére, és lábamat fölhúzva nézek a távolba. Amint meghallom Luffy-t hogy indulásra hív minket, minden elkezd a fejemben kavarogni. Semmit nem értek, és azt sem tudom, hogy én mit akarok.

- Anate gyere, megyünk. – mondja Luffy.

Fölállok, és fejemet lehajtva próbálok valami értelmeset kinyögni.

- Luffy… srácok… izé… én…

A többiek értetlenül néznek.

- Azt hiszem tudom, hogy miről van szó. – mondja Luffy.

- Tényleg? – kérdezik a többiek.

- Rendben Ana. Van pár kikötésem!

- Ana? – nézek értelmetlenül. Még Joneth sem becézett engem.

- Egy. Lehet hogy külön mész tőlünk, de attól még a csapat tagja maradsz, akár akarod, akár nem. És kettő. Amint újra találkozunk egymással, semmi kifogást nem fogok elfogadni… velünk kell jönnöd!

- Igenis!- mondom mosolyogva.

- Várj, várj, várj… - szól közbe Nami. – Anate-nak nincs Loge Posa, és plusz csónakunk sincs.

- Ebben viszont én tudok segíteni. – mondja az öreg, és a kezembe nyom egy Log-ot, majd megmutat egy kisebb csónakot.

- Biztos hogy külön akarsz menni? – kérdezik.

- Persze. Ezt már rég eldöntöttem.

- Akkor vigyázz magadra.

- És meg ne halj. – teszi hozzá Luffy.

- Mintha az könnyen megtörténhetne.

Amint elindulok, a többiek is hajóra szálnak. Integetünk egymásnak, míg csak látjuk egymást.

Amint a látóhatáron kívülre kerülnek, leülök a kicsi csónakomba, és a log-ot nézem. Mivel teljesen más irányba mutat mint amit Luffyék kaptak, ezért egy jó ideig ne fogunk egymással találkozni.

Annyit mocorgok, hogy baklövésemre belelököm egyetlen evezőmet a vízbe, de mire utánanyúlok, elmerül a vízben. Remélem ennél nem lesz rosszabb. ÉS megint elszólom magam. Egy vihar támad a semmiből. Hideg esőcseppek zuhannak az égből, és a tenger is hánykolódik. Ez lehet a Grand Line szeszélyes időjárása, amitől rettegnek a navigátorok.

Nem tudok másra gondolni, csak arra, hogy a kicsiny csónak fel ne boruljon.

Amint a vihar eláll, és a tenger is lecsendesül, fáradtan esek össze. Ilyenkor olyan jól esne Sanji levese.

Viszont gyorsabban elnyom az álom, minthogy Sanji kajáit felsorolnám.

--------------------------------------------------------------------------------------------

Enyhe fejfájással ébredek, egy teljesen ismeretlen szobában. Betegszobának tűnik… de most nagyobb gondom van ezen gondolkodni, hogy mi ez a szoba. Meg kell tudnom, hogy kerültem ide. Mielőtt felülnék, egy halvány szőke hajú srác ront be a szobába, kezében egy tálca kajával.

- Látom, jókor hozom a kaját. Fuuu, hallod azt hittük, hogy meghaltál. Ott feküdtél abban a csónakban,

csurom vizesen. Viszont amint kiszedtünk kiderült, hogy nem vagy hulla. Nagy lázad volt, ezért elhoztunk ide, szurit kaptál, és én vigyáztam rád…

- Oké, oké. Engem ez nem érdekel. Hol vagyok. És ki vagy te?

- A nevem Chion. És a halásztanyán vagy.

- Halásztanya? Az egész sziget halászattal foglalkozik?

- Nem pontosan. A mi munkánk hozza a fő bevételt, de ezen a szigeten, mindenki másra specializálódik. Mondjuk ruhás dolgok, a könyves dolgok, a kovácsolás és még sok minden.

- Akkor ez csak egy normális falu.

- Nem, nem normális.

- Miért nem?

- Mert a Grand Line-n van. És itt semmi nem nevezhető normálisnak.

- Idegesítő vagy.

- Te meg kalóz.

- Mi várj? Honnan tudod?

- Há! Igazam van.

Fölülök és kezemet tördelem. Dühös arccal nézek rá.

- Nem mintha rossz lenne. Tudod, én is ki szeretnék menni a tengerre. De mindig mondják, hogy veszélyes. Tudom Grand Line, meg minden, de én szeretem a veszélyt. Kit érdekelnek a tengercsászárok, simán elbánok velük.

- Van valami különleges képességed?

- Nincs…

- Akkor a testi erőd az, amit be tudsz vetni ellenük?

- Nem de…

- Túl sokat beszélsz, méghozzá sok sületlenséget. Tartsd meg magadnak a képzelődéseket, és próbálj a valóságban élni. Te, egy egyszerű horgász…

- Halász.

- Ez most lényegtelen. Na szóval, te aki csak a kishalakhoz értesz, képtelen vagy a kihajózni a Grand Line-ra anélkül, hogy pár perc múlva fel ne faljanak a vízi szörnyek, vagy vérszomjas kalózok karmába ne kerülnél.

- Veled is pont ugyanez történt. Itt van a bejárat nem messze, és te már ilyen állapotban voltál.

- Lehet, de nekem megvan az erőm, hogy megöljek egy egész kalóz csapatot, vagy egy tengercsászárt.

- Honnan tudod?

- Démongyümölcs használó vagyok, innen! – a srác teljesen felhúz. Ránézek, és teljesen meg van lepődve.

- Démongyümölcs? Az nem csak legenda?

- Ha csak az lenne, nem mondtam volna.

- És milyen gyümölcsöd van?

- Levegő.

- Én nem akarok gyümölcsöt enni. Nem tudnék segíteni az embereknek, akik épp a vízbefulladás szélén vannak.

- Szóval jótét lélek vagy.

- Persze. Mint ahogy látod, rajtad is segítettem.

- Igen látom. És köszönöm. Amúgy neked sikerült levinned a lázam?

- Igen. A halászat mellé orvoslást tanulok önerőből. Így ha valakinek leharapja az ujját egy nagyobb hal…

- Jó, elég lesz nem akarok részleteket.

- Most hogy a veszekedésnek vége, megkérdezhetem a neved?

- Anate.

- Tudtam.

- Mi?

Felém mutatja a plakátomat.

- Akkor mégsem csak tippeltél, mikor kérdezted, hogy kalóz vagyok e.

A kedélyek lecsillapodása után, megeszem azt, amit hozott nekem.

Kimegyek a kis kuckóból, és sürgő-forgó embereket látok, akik halakat pakolnak. Viszont egy olyan építményen is megakad a szemem, amit nem szívesen látok. Egy tengerészeti épület. Minél hamarabb le kell innen lépnem. De nem tudom, hogy hol a csónakom. 

29.fejezet - A váratlan befejezés.

Amint ezek a szavak elhangoznak, több ember is megjelenik a házak között, kezükben fegyverekkel.

- Látom, nem tudjuk elkerülni a komolyabb harcot. – mondom eléggé lehangolóan.

- Csakis neked köszönhető. – mondja, miközben arca a mosolygósból átvált komolyra.

Hátranézek, és megkönnyebbülve veszem, észre, hogy Luffyék készen állnak a harcra. Ez most Luffy-nak lesz nehéz, a kairouseki miatt, még jó hogy itt van Nami és Sanji.

Futni kezdek a férfi felé, és kezemet ütésre emelem. Megütném, de kitér. Ezt sokszor eljátszom rúgással, még több ütéssel, de egyik sem használ. Mindegyik elől kitér. Lihegni kezdek. Még senki nem fárasztott ki ennyire, mióta megettem a gyümölcsöm. Igaz most nem tudom használni. Lehet, hogy emiatt a karperec miatt is lettem könnyen fáradékony.

- Csak nem kezdesz fáradni? – kérdezi mosolyogva.

- Neeemmm…. Szerinted? Azért csinálom, hogy véletlen lenyeljek egy legyet. – mondom gúnyosan, szememet forgatva.

- Látom, viccesre veszed a dolgokat. Még akkor is, mikor tudod, hogy vesztésre állsz?

- Ha nem tenném, talán magam is elhinném ezt. Ezzel is idegesítem az ellenfelem. – mondom mosolyogva. Ez végül is nem csak megszokás, de ha az ember dühös, illetve ideges, akkor elveszti a fejét, így könnyebb legyőzni. Néha áldom, hogy ilyenre vagyok képes.

- Igazad van, tényleg kezdek ideges lenni. Tudod mit? Akkor most én jövök. – Elkezd rohanni felém.

- Nami! – szólok narancssárga hajú társamnak, aki épp lever magáról pár kardos fickót. – Szólj Zoroéknak, és keresd meg ennek a kulcsát. – Mutatom a kezemen lévő szürke karperecet.

Ő bólogat, és elindul a hajó felé.

Visszafordulok, hogy meglessem, hogy áll az ellenfelem, és egyből egy ütést kapok az arcomra, amitől hátratántorodok. Az arcomon keletkezett seb vérzik.

- Nincs min meglepődnöd, egy átlagos ember reflexei is jobbak most a tiédnél.

Teljesen igaza van. Bár ha nem lenne gyümölcsöm, akkor sem tudtam volna ezt kikerülni. Ahhoz túl váratlanul jött.

- És most folytassuk. – mondja és gyomorszájon vág. A fájdalomtól térdre esnék, de ő nem hagyja. Hajamat megfogja és felemel. - Az engedetlenek ezt kapják.

Fél kezével a hajamat fogja, a másikkal üt, majd a földre dob. Próbálnék fölállni, de ő a fejemre lép, és a földön tart.

- Mondtam olyan lehetőséget, hogy a barátaid, és te is nyugodtan elmehettek? Mióta rátetted a lábad erre a szigetre, azóta megvan pecsételve a jövőd. Kísérleti patkányként fogod leélni a hátralévő életed! – mondja röhögve. De lefagy az arcáról a mosoly, amint Luffy pofán üti. Leszáll a fejemről. Sanji fut oda hozzám, és fölsegít. Luffy mellette a kezét tördeli.

- És azt mondta valaki, hogy ilyet tehetsz a társammal?! – ordít rá Luffy. 

Körbenézek, és a földön fekvő embereket látom, meg Zorot, aki megy vissza a hajóhoz, oldalán Usoppal.

- Srácok…

- Most ne szólj bele. Látjuk hogy egyedül nem megy, és még az emlékek is akadályoznak, szóval hagyd ezt ránk. – mondja Sanji úgy hogy rám se néz.

Lehajtom a fejem. Nami megjelenik mellettem, és előveszi a megszerzett kulcsot. Leszedi a kezemről a karperecet.

- De ez… a bosszúm…

- Az anyukád nem lenne büszke rád, ha megölnél valaki a halála miatt.

Kezd megint felmenni bennem a pumpa.

- Ne gyertek ezzel a szöveggel. Minden könyvben ezzel nyugtatják az embert. Ez már unalmas. Ha megölném azt, aki megölte őt, akkor minden megoldódna! Ne kezeljetek már úgy mint egy gyereket!

- Na és veled mi lenne? Jobban éreznéd magad, ha mindent egyedül csinálnál? Csak a magány fog téged övezni, semmi más… - szerintem Sanji befejezte volna, ha Luffy nem szól közbe.

- Ha nem tapasztaltad meg eddig, hogy milyen másokra is támaszkodni, akkor mi most ráveszünk hogy megtudd…

- Luffy… te idióta. – mondom halkan, és lehajtott fejjel várom a fejleményt.

- Szóval azt hiszed, meg tudod menteni? – kérdezi a szakállas férfi.

Luffy nem szól semmit, csak támadásba lendül.

- Gomu gomu no…

- Ez nem fog működni…

- Bazooka!!

A szakállas arcának megfigyelésére nem maradt idő, hiszen a látóhatáron kívülre repült.

Az hogy ilyen gyorsan lerendezte, és az hogy én nem tudtam vele semmit se kezdeni, elszégyenít.

Luffy próbálna elmenni mellettem, de megállítom. A fejem még mindig le van hajtva.

- Köszönöm.

- Ugyan, ez semmiség volt.

Erre a kijelentésére összerázkódom. Hogy lehet hogy neki sikerült, nekem meg nem? Miért vagyok ilyen gyenge?

- Viszont azt nem értem, hogy ami a házban történt az mi volt. – mondom neki, már felemelt fejjel.

- Azzz…. Hát azt én se tudom. Mintha késztetést éreztem volna, hogy megvédjelek.

Az arcomon pír jelenik meg.

- Mennyünk. Sanji csinálsz nekem valamit? Mindjárt éhen halok.

- Csinálj magadnak!

- És nekem csinálsz? – kérdezem.

- Persze, mit szeretnél?

- És én miért nem kapok?

- Azért mert a házban mindent megettél, ami volt. – mondom félrefordítva a fejemet.

- De…

- Nincs de!

Visszamegyünk a hajóhoz, és eszünk.

- Indulhatunk? Vár már minket a Grand Line.

Mindenki egyszerre mondja az igent.

28.fejezet - Az események felgyorsulnak!

- Emiatt aggódsz? Elbánok vele, és nem kell többet vele foglalkoznod.

- Luffy, nem azért mondtam ezt el neked, hogy segítséget kérjek, hanem hogy megértsd, ezt egyedül akarom megoldani.

- És ezért mondtad, hogy nem jössz velünk tovább?

- Végre felfogtad…

- Akkor elsunnyogunk. Úgy sem jönnének utánunk a Grand Line-ra.

- Mégse fogtad fel…

- De, most felfogtam. És nem oldhatod meg egyedül. Vagy mi is segítünk, vagy veled együtt elhagyjuk a szigetet még ma.

- Luffy…

- Nem fogadok el ellenérvet!

- De Luffy… - kezdek egyre idegesebb hangnemben beszélni.,

- Nincs semmi de…

- MI LENNE, HA EGYSZER FIGYELNÉL RÁM?! – ordítok rá, még egy számomra is ismeretlen

hangerősséggel.

Ő megilletődve néz rám.

- Utálsz engem vagy mi? Senki mást nem irányítasz ilyen téren, csak engem! Talán tényleg megfontolom, hogy kilépek a csapatból! – ordítok a fejére, és hangos ajtóbecsapással, elhagyom a házat. A kikötőbe megyek, és leülök. Felhúzom a térdem, és ráteszem a fejem.

- Valami gond van? – jön oda hozzám Sanji. – Csak úgy eltűntél a hajóról, minden szó nélkül… - amint észreveszi, hogy nem vagyok éppen a legboldogabb percemben, letérdel mellém.

- Szeretnél beszélni róla? – kérdezi.

- Nem igazán. – mondom halkan az orrom elé.

- Ha mégis meggondolnád magad, a hajón leszünk. Majd készítek neked valami finomat. – mondja az arcán mosollyal, és elmegy.

Miért viselkedik itt mindenki ilyen kedvesen. Még csak most ismertük meg egymást, és még sincs bennük semmi gyanakvás, vagy bármiféle ismeretlenségre utaló tevékenység. De akkor mégis miért…. Én is akarom érezni ezt a dolgot. Ezért maradok a csapatban. Meg fogom érteni, hogy Luffy miért viselkedik így velem, meg a többiek gondolkodását is.

Elhatározott akarattal felállok.

- Na döntöttél végre? – a mögöttem jövő kérges hangtól ijedten fordulok hátra.

- Igen, döntöttem.

- Rendben, akkor gyere…

- Lassan a testel. Honnan veszed, hogy pont ez az elhatározásom?

- A kapitány szerint mostanra már jobban félted a bajtársaid életét, mint a sajátodat.

- Ismerem a kapitányod… mondhatni. De ekkora idiótasággal még ő sem jöhetett volna.

- Akkor nem maradsz?

- Naná.

- Akkor nincs mit tenni.

Nem értem, hogy mire céloz, egészen addig, míg a semmiből valaki rám tesz egy kairouseki karkötőt, és hiába próbálom használni az erőm, nem sikerül.

- A kapitány nem szereti azt, ha nem hallgatnak rá.

- Akkor el is engedhetne…

Oldalról két férfi karon ragad, és az erdő fele kezdenek vinni.

- Hé, engedjetek…el!

Nem válaszolnak, csak a rúgkapálózásaimat állva toloncolnak tovább.

A fenébe. Lassan már beletörődve lehajtom a fejem.

Luffy…

Hírtelen lefékeznek a hurcolóim, de nem szólalnak meg. Felnézek, és meglepődötten látom, hogy Luffy, Sanji, és Nami állnak velem szemben, dühös arccal.

- Azonnal engedjétek el. – mondja Sanji.

- cöh… még mit nem, A főnök kinyír minket.

- És te Anate, miért nem tudsz szólni az ilyenről? Talán megelőzhettük volna a gondokat, azzal, hogy kikerüljük a szigetet. – mondja Nami  dühösen.

- Én nem ezt akartam!! Itt a lehetőség, hogy végleg lerendezzem a dolgokat, és ezt nem hagyom, hogy kicsússzon a kezeim közül! Meg amúgy is, mintha te szóltál volna róla!

Próbál visszaszólni, de letesz erről a szándékáról. Luffy viszont még mindig nem szólal meg.

Kihasználva az alkalmat, hogy a fogva tartóim leblokkolnak az ijesztő fejektől, állom ütőm őket könyökkel, és kiszabadulok a szorításukból. Majd a karkötőt próbálom leszedni, ami nem jár nagy sikerrel, hiszen a karkötő vastag szoros, és kulccsal nyílik.

- A fenébe. – mormogom az orrom alá.

Luffy leüti a két emberkét, Sanji meg hozzám fut.

- Hát ezt így nem tudjuk leszedni, mondja elemezgetve a karperecet.

- Tudom, hogy kinél van a kulcs.

- Nálam! – hallom meg a mély hangot, és ijedten nézek fel.

- Te meg ki vagy? – kérdezi Sanji, és feláll. Rám néz, és észreveszi ijedt tekintetem.

- Ennek a lánynak egy jó barátja.

- Én nem úgy látom. – szól közbe Nami.

Fölállok, és komoly arccal ránézek a szakállas ellenségemre.

- Döntöttem. Itt és most elintézlek.

- Gondoltam, hogy ez lesz a válaszod.

27.fejezet - Elkezdődhet a bosszú! Anate bonyodalomba ütközik!

A véletlennek köszönhetem, vagy valami más keze van a dologban, de egy körözési plakátot fúj a lábamhoz

a szél, ami engem ábrázol. Luffy-ét már láttam, de a sajátom még nem túl sokszor került a kezem ügyébe, és még hallani sem véltem róla. Biztos, hogy vannak kémjeik a tengerészetben, és innen tudták meg hogy csapatban vagyok, és hogy ide jöttünk. Bár nem gondoltam, hogy ennyi év után még mindig keresnek…

 A nagy gondolkozásomat, azon idióta műsora zavarja meg, aki épp most próbál felmászni arra az állványra, amelyen kivégezték a kalózkirályt, és ez nem más, mint az-az idióta Luffy. Nem értem ilyenkor hogy mi járhat a fejében. A tömeg odatorlódik, és több tengerész is körbe veszi a területet. Nem hiszem hogy csak a csínytevés készteti a tengerészeket erre, hanem a Luffy híressé vált arca.

- Azonnal jöjjön le az emelvényről, különben le kell tartóztatnom. – mondja egy megafonnal az egyik tengerész.  Bár nem sokat ér. Közben egy ismeretlen nő jelenik meg a téren, aki bájával csábítgatja el a férfiakat. Mellette megjelenik pár köpenyes emberke is, akik leveszik a fedő ruhájukat, és megmutatkoznak az embereknek. A felismerés szöget üt belém. Buggy és csapata állnak a téren. Közben Luffy-t valaki az emelvényhez szögezi. Ez se tud nagyon vigyázni magára. Buggy helyet cserél a fickóval, aki leszögezte drága kapitányom, és a kardját lendíti. Fölállok, hiszen Luffyra hatnak az éles tárgyak, és ez mindenkinek egy nyilvános kivégzésnek tűnik.

 Bár nem hiszem, hogy támadásba lendülök, hiszen megjelenik Zoro és Sanji, hogy megakadályozzák ezt a „kivégzést”.

Közben hírtelen a szél is elkezd fújni. Túl gyors és egyenetlen, ami vihart jelent, ezért elindulok a hajó felé. Magamat láthatatlanná téve kikerülöm a pozícióba állt tengerészeket, majd hírtelen egy villám csap be az emelvényre. Ijedten nézek hátra, és szemem elé tárul az emelvény, amely lángokban áll. Az eső elkezd esni, mintha dézsából öntenék. Megtorpanva nézem az egykori emlékművet, és aggódva figyelem, hogy mi fog történni.

 Olyasmi történik, amire soha nem számítottam volna. Luffy sértetlenül áll fel, és mintha mi sem történt volna, elkezd nevetni, majd futni kezdenek a kikötő fele. Amint mellém érnek, csatlakozok hozzájuk.

 - Ezt szépen lerendezted. Hogy csináltad? – kérdezem.

- Nem tudom… én nem csináltam semmit. – mondja a teljesen őszinte választ.

Út közben leakad Zoro, majd Luffy is. Sanjit előreküldöm a hajóhoz, én meg Luffyval maradok. Egy olyan tengerészeti kapitányt fogott ki magának, aminek gyümölcsképessége van, és jóval erősebbnek tűnik. Ha talán nem jönne neki össze, akkor besegítek…

- Anate, menj te is. – utasít Luffy.

- De Luffy…

- Menj!

Elindulok a kikötő fele, de a hajót már nem látom. Biztos elvitték Namiék a tengerészet miatt. De akkor Luffy se fogja tudni, hogy merre menjen. Áhh…

 Visszafordulok, hogy félbeszakítsam a csatát, mivel most minél gyorsabban le kell lépnünk.

Amint észreveszem, hogy Luffy a földön, és felette a tengerész, megtorpanok. Látok még ott valakit, aki épp megakadályozza Luffy újbóli „kivégzését”. Amint a köpenyes ember is észrevesz, felém fordul, egy mosolyt villant, majd egy villámcsapással eltűnik.

 Feleszmélek. Luffyhoz sietek, akiről a tengerész már leszállt. Fölrángatom fektéből, és rohanok vele a kikötő fele, és egy csónakba rángatom.

- Anate, még nincs vége a harcnak. – mondja Luffy.

- Hála az égnek hogy nincs. – mondom, bár ő nem érti, hogy mire gondolok.

Ellököm a csónakot a parttól, és egy evezőt a kezembe véve, teljes erővel kezdek el evezni. Amint eltávolodunk biztonságos távolságba a parttól, Namiék a Going Merry-vel mellénk kerülnek, és felvesznek minket.

- Hát ez meredek volt. – mondja Sanji.

- Örülj, hogy nem haltál még meg. – mondom Luffynak.

- Most miért?

- Majdnem megölt, ha nem vetted volna észre.

- De mégis élek.

A fejemet fogom, és értetlenkedek. Hogy lehet ennyire idióta valaki.

- Nami. Most akkor merre megyünk? – kérdezi Zoro.

- Hát a Grand Line előtt van még egy sziget.

- És ott is megállunk? – kérdezem.

- Persze. Addig míg oda érünk, Luffy sok kajánkat fel fogja falni, szóval majd kell az utánpótlás.

Belegondolva hogy mik fognak velünk ott történni, azt kívánom, bárcsak nem csatlakoztam volna. Most ők is belekeveredtek, bár nem nagyon tudnak erről. De nem gondoltam volna, hogy pont ezen a szigeten vannak. Miért pont most kellett felbukkanniuk? Miért? Miért?

 Az emlékek gondolata könnyeket hoz a szemembe.

- Anate, valami gond van? – kérdezi Zoro.

Gyors letörlöm a könnyeimet, és mosolyogva felé fordulok.

- Nem ,semmi gond.

Még rám néz, mintha nem hinne nekem, de aztán vállát megvonva arrébb megy.

--------------------------------------------------------------

Egész út alatt, csak a tengert bámultam. Képtelen vagyok másra gondolni, csak arra, hogy bosszút állhassak. 

A horizonton meglátom a szigetet, ahol talán végre beteljesül az amit akarok.

Közelebb érve a szigethez, minden szó nélkül elhagyom a hajót, és repülve a szigetre megyek.

Van egy kikötő, és egy lakatlannak tűnő város. Benézek egy-egy ablakon, és néhol készételt látok, amik nem tűnnek őskőkoriaknak.

Végig megyek a falun, és bemegyek az erdőbe, az egyik ösvényen. Hirtelen valaki megragadja a kezem hátulról, megfordít, és a fejemhez tart egy pisztolyt. Majd amint felismer leteszi azt.

- Tudta, hogy el fogsz jönni.

- Vezess hozzá.

- Ennyire türelmetlen vagy? Hát rendben.

A férfi elindul, én meg követem. Helyenként örök figyelnek, kezükben láncokkal és bilincsekkel.

Elérünk egy őskori templom bejáratához. Megáll, és felém fordul.

- Ezt vedd fel. – mondja és egy kicsi karkötőt tart felém.

- Mi ez?

- Egy gyenge kairouseki. Nem akadályoz meg a mozgásban, de nem tudod használni a képességed. – Nem válaszolok. Megérezve gyanúmat, ő próbál nyugtatni. – Ne aggódj, nem használjuk ki. Csak egy beszélgetés, semmi több.

- Legyen. – felveszem a karkötőt. Hát érzem, hogy legyengültem, de nem elég erős ahhoz, hogy a mozgást is megakadályozza.

A férfi kinyitja az ajtót, és belépünk rajta. Belülről elég tágas, és emeleti szintjei is vannak.

- Hát megjöttél? – kérdezi egy jól ismert hang. Velem szemben, egy trónon, az a férfi ül, akinek a leginkább el akarom felejteni a létezését. – Jó nagyra nőttél. Kezdesz hasonlítani az édesa…

- Elég a beszédből. Mit akarsz tőlem?

- Azt hogy maradj itt. Tudod, te vagy az első és utolsó kísérleti alany, aki túlélte a kísérletem. Szeretnék vizsgálatokat tenni, hogy milyen hatással van rajtad 2 démongyümölcs.

- És miért kevered ebbe bele a barátaimat?

- Ők azok, akik pórul járnak, ha ellent mondasz nekem.

- A kormány úgy sem fogja hagyni. Leverlek, és kiadlak nekik.

- Nagy tévedésben vagy.

- Mi?

- Szerinted eddig kihúztuk volna, ha csak simán árulóként tartanának minket számon?

- Mire akarsz kilyukadni.

- Hát, az eszeden van még mind csiszolni…

- Te szemét… - mormogom az orrom alá.

- Maga a kormány, és a tengerészet is tud a mi kis üzletünkről. Igaz, hogy elárultuk a tengerészetet, de adtunk nekik egy okot, hogy ne ártsanak nekünk.

- Milyen ok?

- Mi uraljuk a világ összes kairouseki kinyerő és készítő üzemet. Más szóval csak az kap, akinek én megengedem, cserébe békén hagynak, és még támogatást is kapok a kísérletimhez.

- Szóval…

- Folytatni akarom a kísérleteim veled, hiszen te vagy az első, aki a természetes gyümölcse mellé, be tudott fogadni egy mesterségeset is.

- Mesterséges?

- Szerintem ennyi elég. Most menj el. Tudom, hogy a társaid ide jönnek, mond meg nekik, hogy nem mész velük tovább, és maradj itt.

Csak állok. Nem tudom elhinni. Az a férfi, aki bevezetett, kisegít. Kint leveszi rólam a kairousekit.

Csöndben, lehajtott fejjel elkezdek a falu felé sétálni. Az út közepén összetalálkozok Luffyval.

- Merre jártál? Miért nem velünk jöttél? – elindul felém, de aztán megtorpan. – valami gond van?

- Luffy. Nem mehetek veletek tovább.

- Te meg miről beszélsz? – kérdezi nevetve. – Na gyere, megyünk, mivel itt nincs senki. – Elindul, de amint észreveszi hogy nem követem, arca komolyra vált, és felém fordul.

- Anate?...

- Gyere velem. – mondom, kézen fogom, és berángatom az egyik házba.

- Mennyi kaja. – mondja, és elkezdi falni, a még láthatóan meleg ételt. Én csak nézem, és azon gondolkodok, hogy, hogyan fogom elintézni őket. Sok kairousekit tartanak itt. Engedelmeskedjek, vagy támadjak, amint Luffyék lemennek.

- Szóval, miért rángattál ide?

- Beszélnünk kell… - mondom, és leülve az egyik székre, belekezdek a múltam, azon részének elmesélésébe, amely ehhez a helyzethez tartozik.